Jakab Ödön: Édesanyámnak / Zu meiner Mutter

toni képe

Édesanyámnak

 

Édes anyám, te százszor áldott,

Végre megjött a várt írásod:

Kezemben tartom leveled!

Istenem, e pár kusza sorban

Mennyi aggódás, mennyi csók van,

Mennyi jóság és szeretet!

 

Írod, hogy örvendsz nagy híremnek,

S hogy olykor szinte megszégyenled,

Olyan büszkévé tesz nevem!

Pedig szíved ez egyben téved:

Nem én vagyok a büszkeséged,

Hanem csak te vagy az nekem!

 

Igaz, hogy írtam jó sokat már,

S egy-két jobbat is tán sokaknál.

A kik körültem zengenek:

De ha dalomért jár dicséret:

Csak téged illet az, csak téged

És legkevésbbé engemet.

 

Minden kicsinyke dal, a melyben

Hazát, szerelmet énekeltem,

Vagy örömet és bánatot:

Míg e világra nem jövék el,

Dallamával és melegével

A szíved alatt szunnyadott.

 

Versimnek minden egy szakaszsza

A te kebledből van szakadva,

A te sajátod mindenik ;

Te vagy az édes hangú szerző,

Én csak a hangszer vagyok, melyről

A dalt mások megismerik.

 

Dalaimból ha többet árad

A csüggedés és méla bánat,

Mint az öröm s a jó remény:

Csak abban áll az oka ennek,

Mert a te megviselt szívednek

Öröklött búját zengem én!

 

S a ki nem tudja ezt felőlem,

Fejét csóválja kétkedően,

S mosolyg az oktalan borún,

Mintha bámulva nézne rája,

Hogy a hegedű piros fája

Miért szól olyan szomorún?

 

Te vagy, te vagy, nem én, a dalnok,

Az ének, melynek szavát hallod,

Ott, a te szivedben fogant;

Visszhang csupán, mely rejtett völgyön

Születő szót nyílt hegytetőkön

Megsokszoroz nagy hangosan.

 

Ne is szeressen senki engem,

A ki kedvet lel énekemben

S tüzén a szíve felhevül;

Nagy hálátlanság volna: értem

Lobogni bármely szívnek és nem

Téged szeretni egyedül!

 

Ha majd dalomat itt lézengem

S künn a temető méla csendjén

Fekszem a hűvös nyoszolyát:

Még akkor is a kegyeletnek

Nem én, hanem te érdemled meg

Sírodra emlékoszlopát!

 

 Jakab Ödön: 1854 – 1931

 

Zu meiner Mutter

 

Mutter sei hundertmal gesegnet,

endlich ist dein Brief mich begegnet.

Ich hab’ deinen Brief in der Hand!

Herr Gott, diese wenigen Zeilen

wie viele Scheu ‘d Sorge mitteilen,

wo viel Güte ‘d Liebe stand!

 

Du schreibst, dass Du Dich über mich freust,

dass Du Dich manchmal schämst und fast scheust,

mein Name macht Dich so oft stolz!

Aber Dein Herz, in dem tauscht sie sich:

Dein Stolz bin ich dafür sicher nicht,

sondern Du bist mein einzige stolz!

 

Es stimmt, ich habe schon viel geschrieben,

‘d gar ein-zweimal besser von vielen.

Die um mich herum auch dichten:

Aber wenn mal mein Lied gelobt wird:

Es betrifft nur Dich, ganz allein Dich,

und, am wenigsten der Dichter.

 

Das Lied, von der Heimat gesungen,

wo mein zu Hause habe gefunden,

von Freude oder von dem Leid:

Bis ich nur von dieser Welt schwärmte,

mit deinen Liedern ‘d deine Wärme,

schlummerte unter deinem Herz.

 

Alle Zeilen von meinen Gedichten

aus deiner Brust wurde gerissen,

alles gehört immer noch Dir;

Du, der Autor mit süßen Sinnen,

ich das Instrument deiner Stimme,

alle Lieder stammen von Dir.

 

Wenn man öfters aus meiner Lieder

Verzweiflung und Leid schlägt halt nieder,

als viel Freude ‘d gute Hoffnung:

Der Grund liegt immer an den Schmerz,

weil von deinem gebrochenen Herz,

von dir ererbten Schmerz durchdrung.

 

 

Und wer weiß es noch nicht über mich,

er schüttelt zweifelnd den Kopf schändlich.

‘d lächelt an der blöden Trübheit,

als würde fragen stur und feige,

warum das rote Holz von Geige,

warum klingt er so traurig halt?

 

Du bist, du bist es nicht der Sänger,

den das Lied und das, worüber singt er

dort, in deinem Herzen entstand;

nur ein Echo in diesem fernen Tal,

was die Berge widerhallen klar,

wiederhol es, bis jeder verstand.

 

Es soll mich ja auch keiner lieben,

wer Freude hat an meinen Liedern,

wenn sein Herz ein Feuer entfacht;

es wäre grosse Undankbarkeit:

mich zu lieben aus Barmherzigkeit

‘d nicht dich zu lieben, hundertfach!

 

Wenn ich mal hier mein Lied spiele

‘d in der traurigen Friedhofsstille

tief unten in dem kühlen Grab:

Selbst dann geht es nur um die Pietät

du wirst beehrt für deine Aktivität,

mit Gedenksäule an dem Grab!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom F. Halm: Buch und Rose / Könyv és rózsa toni 1 2014/04/21 - 09:35 2014/04/22 - 22:10
Irodalom Szarvasbőgés tercinákban szucs istvan 1 2010/11/27 - 07:36 2010/11/28 - 08:36
Irodalom Abszolút nulla fokon Tiszai P. Imre 1 2014/12/15 - 19:43 2014/12/15 - 20:29
Irodalom Haikucsokor: A kérdések kérdése toni 1 2012/11/08 - 19:01 2012/11/09 - 20:55
Irodalom A fák tövében flower-eszter55 1 2014/04/25 - 06:36 2014/04/25 - 22:28
Irodalom Levél Dominus Litis 1 2008/11/21 - 10:15 2008/11/21 - 11:16
Irodalom Edmund Sternau: Dichterherz / Költőszív toni 1 2016/05/18 - 19:41 2016/05/19 - 21:30
Irodalom Kaffka Margit: Fényben / Im Licht toni 1 2016/05/19 - 10:35 2016/05/19 - 21:34
Irodalom Kanyargós útjainkon Csomor Henka 1 2017/01/28 - 13:12 2017/01/28 - 16:27
Irodalom Haza kell menni Lénárd József 1 2009/12/23 - 21:33 2009/12/24 - 00:33
Irodalom Zarándok lélek karnevál 1 2017/11/05 - 18:16 2017/11/08 - 20:20
Irodalom Csomor Henriett Anyánk vérző szíve Csomor Henka 1 2016/05/24 - 10:46 2016/05/27 - 13:42
Irodalom Haikucsokor: Egy buszállomásnál toni 1 2012/11/27 - 09:49 2012/11/29 - 14:35
Irodalom Haikucsokor: Csak egy idézet... toni 1 2012/11/29 - 09:20 2012/11/29 - 23:39
Irodalom Mintha amoriana 1 2017/03/20 - 21:20 2017/03/21 - 22:06

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Fitó Ica - Hajlik a jegenye... Fitó Ica 17 2011/05/06 - 11:06 2013/12/24 - 15:49
Audió Bartalovics Zoltán: Horváth Géza - Ecce homo hori 17 2011/08/22 - 17:26 2011/10/24 - 11:26
Audió Szers András - Írni ha muszáj... zsuska 17 2011/11/29 - 19:20 2011/12/04 - 20:55
Audió zsuska - Ha újra... zsuska 17 2013/01/15 - 23:01 2014/02/01 - 22:35
Audió Tárnok Mihály - Nagyon, nagyon zsuska 17 2014/06/04 - 10:26 2014/06/10 - 15:59

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Legjobb fotók prayer 2010/03/08 - 08:40 2010/03/08 - 08:40
Fórumtéma A holnap asztalánál... Taygeta 2012/09/03 - 23:55 2012/09/03 - 23:55
Fórumtéma Minden, ami RÁDIÓ prayer 2012/04/12 - 14:57 2012/04/12 - 14:57
Fórumtéma Ott a hegyen - Lénárd József Taygeta 2012/04/07 - 01:39 2012/04/07 - 01:39
Fórumtéma Fly Away With Me - Repülj velem... Taygeta 2011/02/19 - 23:12 2011/02/19 - 23:12
Fórumtéma Színes Gyöngyök Pályázata prayer 2010/04/02 - 20:58 2010/04/02 - 20:58
Fórumtéma Legjobb versek prayer 2010/02/27 - 21:15 2010/02/27 - 21:15
Fórumtéma CINKE portál felhasználói szabályzat prayer 2010/02/23 - 22:55 2010/02/23 - 22:55
Fórumtéma Legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotások prayer 2010/02/27 - 21:08 2010/02/27 - 21:08
Fórumtéma Felhívás - kérés - együttműködés prayer 2012/11/12 - 22:41 2012/11/12 - 22:41

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - Si Hing Várkonyi Patrik bemutatatója capek 2014/03/24 - 00:02 2014/03/24 - 00:02
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - Rónaki László: Barlangok pedíg vannak! capek 2014/03/24 - 00:38 2014/03/24 - 00:38
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - Falun Dafa - Kína rejtett világa! capek 2014/03/24 - 00:15 2014/03/24 - 00:15
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - Kodály Zoltán Majorette Csoport capek 2014/03/24 - 00:55 2014/03/24 - 00:55
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - A PiCINKÉK bemutatkozása capek 2014/03/21 - 15:52 2014/03/21 - 15:52