A hegyek közt

Óraszámra járok

Rengeteg ölén.

Hársak, tölgyek árnya

Borúl rám, fölém.

Vadgalamb bugása

Kisér utamon,

S a magány varázsa

Mind mélyebbre von.

Lépteim neszétől

Szarvas, óz riad.

A madár megröppen

S tarka gyík szalad.

A mohás rögök közt

Félve bújnak cl, —

Azt hiszik szegénykék,

A vész jár közel.

Szellő, súgd meg néki

Vadgalamb, dalold,

Tanúim a napfény

Csillag, és a hold —•

Nem bántok én senkit; —

Egy pár szem miatt

Bolygók össze-vissza

Úttalan utat!

Ihász Aladár: 1856 – 1919

Zwischen den Bergen

Stundenlang laufe ich,

im Schoss der Wildnis.

Die Schatten von Linden

‘d Eichen über mich.

Gurren von Wildtaube

begleitet am Weg,

Zauber der Einsamkeit,

zieht mich tiefer weg.

Vom Rausch meiner Schritte

Hirsch und Reh verschreckt.

Der Vogel am Wegflog

‘d Eidechse rennt weg.

Zwischen den Moosklumpen

aus Angst verstecken,

die Arme wollen nicht,

das Unheil wecken.

Brise, wispele ihm

wilde Taube, sing

meine Zeugen: der Mond,

Sonne ‘d der Stern sind.

Ich tue niemandem weh; —

für ein paar Augen,

wandere hin und her,

wegloses laufen!

Fordította: Mucsi Antal-Tóni