Orel Géza Karácsonykor / Am Weihnacht

toni képe

 

Karácsonykor

***

Megkondultak a harangok,

Ünnepel egész világ,

Elküldötte a nagy isten

Nékünk egyszülött fiát.

***

Ottan’ fekszik Bethlehemnek

Jászolyában istenünk,

A ki nélkül elvolt veszve,

Testi- lelki életünk.

***

S mondjátok meg: mért választott

Olyan egyszerű helyet

A világnak megváltója

Kényelem, s a fény helyett?

***

Nemde — mert hol az megírva,

Hogy nagygyá csak az lehet,

Kit az első jajszónál száz

Udvaroncz dédelgetett?

***

Fürkészszétek egy kissé a

Palotáknak titkait,

S meglátjátok: mennyi minden

Ármány s hitszegés van itt?

***

És viszont: tekintsetek be

Egy szerény kis tűzhelyet,

Annyi áldás, s kincs van itten,

Hogy több már nem is lehet.

***

S nem tudom, ma sok szegénynek

Be szabad-e mennie

Oda, hol a kamra, s pincze

Mindennel bőven tele?

***

Nem tudom, szegény utas nem

Ott talál-e jó tanyát,

Hol szegény a gazda, ámde

El nem zárja ajtaját?

***

Nem tudom, az éhezőt nem

Ott tartják-e jól manap,

Hol kevés van, de ha úgy kell

Megfelezve a falat?

***

Nem tudom, nem ott nyerend-e

A didergő kis ruhát,

Hol kevés van, de a jó nép

Ebből is jó szívvel ád?

***

Azt tudom csak: hogy bár reszket

Gyér ruhájában a nép,

Térdre hull, ha a harang szól

És imádja istenét.

***

 Orel Géza: 1850 – 1929

***

***

Am Weihnacht

***

Die Glocken läuten überall,

ganze Welt feiert gebeugt,

gesendet von dem grossen Gott,

seinen einzigen Sohn, heut.

***

Dort liegt er jetzt in Bethlehem

in der Krippe unser Gott,

ohne ihn war es verloren,

unser’ Seele war nur Schrot.

***

Saget mir, warum entschied sich

für so ein einfacher Ort,

er ist ja, der Retter der Welt,

anstatt Licht und für Komfort?

***

Doch – trotzdem, wo steht geschrieben,

dass gross wird eine nur den,

wenn der, an dem ersten Geheul,

viel Höflinge liebkosen?

***

Schaut ihr ein wenig genauer

die Palastgeheimnisse,

’d Ihr werdet sehen: wie viel Ramsch,

liegt hier im jede Nische?

***

Dafür schaut ihr mal ganz genau

der bescheidene Ofen,

so viel Segnungen ‘d Schätze,

so viel über die Ohren.

***

Ich weiss es nicht, ob die Armen,

dürften die hereingehen,

dort, wo Speisekammer ‘d Keller,

von allem reichlich blähen?

***

Ich weiss es nicht, der arme Mann

bekommt er dort ein Schlafplatz,

doch dort, bei der armen Bauer,

die Tür immer offen stand.

***

Ich weiß es nicht, ob der Hungrig’

eher bei Armen willkommen,

wo wenig ist, der tut es eher

halbiert wird eingenommen.

***

Ich weiss nicht, ob er dort bekommt

die schützende Bekleidung,

wo wenig ist, doch das Volk ist gut

weil das Schenken stärkt die Hoffnung,

***

Ich weiss es nur, das Volk zittert

in lumpigen Kleidern, Arm

auf die knien fällt beim Glockenklang

‘d, er betet seinen Gott an.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Szulik József: Népdal / Volkslied toni 2025/03/17 - 08:53 2025/03/17 - 08:53
Irodalom Kétértelmű, két értelmű toni 2025/03/16 - 13:07 2025/03/16 - 13:07
Irodalom Gergely Boriska Mindennapunk / Unser Alltag toni 2025/03/16 - 08:45 2025/03/16 - 08:45
Irodalom A végtelenség (egy képre írt vers) toni 2025/03/15 - 14:01 2025/03/15 - 14:01
Irodalom F. Galambos Margit Hova meneküljek / Wohin soll ich flüchten toni 2025/03/15 - 09:35 2025/03/15 - 09:35
Irodalom Csak egy kis karó 19 toni 2025/03/14 - 13:41 2025/03/14 - 13:41
Irodalom Palágyi Lajos: Hiszek / Glaube es toni 2025/03/14 - 09:42 2025/03/14 - 09:42
Irodalom Utolsó Utam toni 2025/03/13 - 12:59 2025/03/13 - 12:59
Irodalom Szulik József A jótékony szeretet / Das Wohlwollendes Liebe toni 2025/03/13 - 09:01 2025/03/13 - 09:01
Irodalom A „Bukott” nő“ toni 2025/03/12 - 15:17 2025/03/12 - 15:17
Irodalom Gergely Boriska Levél egy poétának / Brief an einen Poeten toni 2025/03/12 - 08:00 2025/03/12 - 08:00
Irodalom F. Galambos Margit Lélektelenül / Seelenlos toni 2025/03/11 - 09:54 2025/03/11 - 09:54
Irodalom Közmondások másképp I. toni 2025/03/10 - 13:11 2025/03/10 - 13:11
Irodalom Csupor Gyula: Magam vagyok / Ich bin allein toni 2025/03/10 - 09:23 2025/03/10 - 09:23
Irodalom Csak egy kis karó 17 toni 2025/03/09 - 13:21 2025/03/09 - 13:21

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40