Vándorlás az almafához

Aylon képe

Egy fészek jutott az eszembe.

Olyan volt egykor, -

ha hűlni próbált, valaki meglehelte.

Szalmaszálat hozott, sárgállott a széle

csőrében hajlott, úgy fűzte keresztbe.

Jó volt ide járni, tiszta harmattal, ha

 itt volt valaki, az alkony is marasztalt.

Bánatos lelkem, roskadozva hoztam,

talpam alatt a  föld, porába roggyant.

Ezért hát, repülni tanultam, mint a madarak.

Fészkem lett az otthon, ez a szellem tanya.

Hú de sokan voltunk, mégsem elegen!

Már csak a vándorlásom sodor ide

néha, vizsgálom a hűlt helyem. Ó,..

csak még egyszer lennénk annyian.

Most ide kuporodom, várom, csak valaki

megszán egy vallomással!

Hasonló képp érez,

mégha nem vallja be magának,..

Szegényebb lett azóta

és sok minden nehezére esik.

Szembenézni a világ igazával,

-saját igazával-

Elrontotta azt, ami úgy is hamis.

Nyájas életének, álszent, gunyoros, 

vesztegzára, nem emeli szárnyait.

Legalább magatoknak ne hazudjatok!

Én már itt vagyok, nem félek itt lenni

bár hideg ez a hely, zord és hűvös.

Csak az emlékeim melegítenek.

Ha mindenki erre járna

Bőség áradna erre a FÉSZEK világra!

Ébredjetek

Itt írjatok, igazi verseket.

Kaposvár, 2023.május 20.

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom A kanyargó Tisza partján toni 2025/02/09 - 15:07 2025/02/09 - 15:07
Irodalom Hevesi József: Csöndes boldogság / Stilles Glück toni 2025/02/09 - 09:47 2025/02/09 - 09:47
Irodalom Csak egy kis karó 2 toni 2025/02/08 - 14:06 2025/02/08 - 14:06
Irodalom Rigó Tibor Leülni kéne / Man sollte hinsetzen toni 2025/02/08 - 01:38 2025/02/08 - 01:38
Irodalom Csak egy kis karó I. toni 2025/02/07 - 12:42 2025/02/07 - 12:42
Irodalom Pásztor Árpád Színek / Farben toni 2025/02/07 - 08:39 2025/02/07 - 08:39
Irodalom Anton Alfred Noder Menschendünkel / Emberi önteltség toni 2025/02/06 - 12:56 2025/02/06 - 12:56
Irodalom Veszelei Károly Szabadon / Frei toni 2025/02/06 - 09:28 2025/02/06 - 09:28
Irodalom Csak egy kis karó – Előszó toni 2025/02/05 - 13:32 2025/02/05 - 13:32
Irodalom Bátorfi Lajos A szabadban / In Freien toni 2025/02/05 - 09:57 2025/02/05 - 09:57
Irodalom „A kép fontosabb, mint a keret!” toni 2025/02/04 - 13:32 2025/02/04 - 13:32
Irodalom Klauszál Gábor Hol vannak / Wo sind sie toni 2025/02/04 - 10:26 2025/02/04 - 10:26
Irodalom Van nekem egy imádságom toni 2025/02/03 - 13:20 2025/02/03 - 13:20
Irodalom Dapsy Gizella Nil Tudom / Ich weiss toni 2025/02/03 - 08:09 2025/02/03 - 08:09
Irodalom Mucsi Antal-Toni: Pillanatnyi eszméletvesztés / Ein Augenblick der Ohnmacht toni 2025/02/02 - 12:35 2025/02/02 - 12:35

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40