Unbekannte Autor: Abgelehnte Entwicklungstheorie / Elutasított fejlődéselmélet

toni képe

 

Elutasított fejlődéselmélet

***

Kókuszdiófán ült három majom,

hol sűrűn találkozni szoktak.

Bolhászkodva úgy mesélték

egymásnak, hogy mit hallottak.

***

Az egyik: „Amit én ma hallottam,

nekem egy nagy gondot ad az;

vannak emberek kik azt mondják, ők

tőlünk, majmoktól származtak.

***

Nem, mily nagy szégyen a mi fajunkra,

ettől aludni sem lehet!”

A többi erre: „Az nem lehet igaz

ezt egy majom sem hinné el!

***

Na figyeld csak meg az embereket,

főképpen azt a fehér fajt!

Ki hallotta azt már egy majomról,

hogy egy is, elhagyott egy csajt?

***

Még eddig egy majomasszony sem volt,

mely gyermekét elengedte,

és nyugodtan elment pénzt keresni,

hogy a cuccát megvehesse.

***

Semmit sem ér a pénz, a gazdagság,

nem bír venni egy szép ruhát,

a szoknyája rövid, nadrágja szűk

kevés anyag, 's rossz a szabás.

***

És nincs olyan majom mint az ember,

aki berúg és cigizik,

ki egy gépet hajt csak ide-oda

mely büdös, füstöl 's lármázik.!”

***

Felháborodva, s fejet emelve

közelebb bújtak egymáshoz:

„Ha az ember okosnak is látszik

tőlünk biztos nem származott!”

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

***

***

Abgelehnte Entwicklungstheorie
***
Drei Affen saßen im Kokosnußbaum,
wo öfters zusammen sie kommen.
Da lausen sie sich und erzählen dabei,
was sie erlebt und vernommen.
***
Der eine sagte: „Was ich heut‘ gehört,
das macht mir heftig zu schaffen;
‘s gibt nämlich Menschen, die sagen ganz frei,
sie stammen ab von uns Affen.
***
Nein, so eine Schande für unser Geschlecht,
es will mir den Schlaf noch rauben!“
Die andern sagten: „Das kann doch nicht sein,
kein Affe würde das glauben!
***
Sieh dir das Treiben der Menschen doch an,
besonders das der weißen Rassen!
Wer hat denn von Affen jemals gehört,
daß einer sein Weib verlassen?
***
Auch gab es noch nie eine Affenfrau,
die ihre Kinder ließ laufen,
damit sie Geld sich verdienen kann
um unnützes Zeug zu kaufen.
***
Und trotz ihrem vielen Reichtum und Geld
reicht‘s ihnen kaum noch zu Kleidern!
Die Röcke so kurz und die Hosen so eng
als fehlt es an Stoff und an Schneidern!
***
Auch gibt‘s keine Affen, die, so wie der Mensch,
rauchen und sich betrinken,
die in Maschinen fahren umher
mit Rattern und Puffen und Stinken!“
***
Entrüstet hoben die Affen das Haupt
und rückten näher zusammen:
"Nein, wenn der Mensch auch gescheit zu sein glaubt,
von uns kann er gewiß nicht abstammen!“

***

Dichter Unbekannt

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Oláh Gábor Sovárgás / Sehnsucht toni 2025/02/10 - 07:43 2025/02/10 - 07:43
Irodalom A kanyargó Tisza partján toni 2025/02/09 - 15:07 2025/02/09 - 15:07
Irodalom Hevesi József: Csöndes boldogság / Stilles Glück toni 2025/02/09 - 09:47 2025/02/09 - 09:47
Irodalom Csak egy kis karó 2 toni 2025/02/08 - 14:06 2025/02/08 - 14:06
Irodalom Rigó Tibor Leülni kéne / Man sollte hinsetzen toni 2025/02/08 - 01:38 2025/02/08 - 01:38
Irodalom Csak egy kis karó I. toni 2025/02/07 - 12:42 2025/02/07 - 12:42
Irodalom Pásztor Árpád Színek / Farben toni 2025/02/07 - 08:39 2025/02/07 - 08:39
Irodalom Anton Alfred Noder Menschendünkel / Emberi önteltség toni 2025/02/06 - 12:56 2025/02/06 - 12:56
Irodalom Veszelei Károly Szabadon / Frei toni 2025/02/06 - 09:28 2025/02/06 - 09:28
Irodalom Csak egy kis karó – Előszó toni 2025/02/05 - 13:32 2025/02/05 - 13:32
Irodalom Bátorfi Lajos A szabadban / In Freien toni 2025/02/05 - 09:57 2025/02/05 - 09:57
Irodalom „A kép fontosabb, mint a keret!” toni 2025/02/04 - 13:32 2025/02/04 - 13:32
Irodalom Klauszál Gábor Hol vannak / Wo sind sie toni 2025/02/04 - 10:26 2025/02/04 - 10:26
Irodalom Van nekem egy imádságom toni 2025/02/03 - 13:20 2025/02/03 - 13:20
Irodalom Dapsy Gizella Nil Tudom / Ich weiss toni 2025/02/03 - 08:09 2025/02/03 - 08:09

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40