Ha nem tudsz olvasni egy árny-mosta kövön,
Ha nem tudod, hogy falhatta fel a napokat
egy láz-emésztette rózsa
Ha nem tudod körmöddel és bőröddel
meglátni a tüzet,
akkor -
akkor semmit se.

Ez a majdnem teljesség szaggatása
Az ablakhoz ütődő belső neszeink
Kívül a döbbenet azután az éji léptek
a lombok között
És mindent felfal egy iszonyú éhség
valahol.

A súllyal telítődő vagy mozduló formák
neszeit felfogjuk, de ami kezdettől
fogva hallgat,
mit kezdesz azzal ami hallgat?
a várakozó arcokkal?
mit kezdesz a várakozás kihűlt hálóival?

Lassan minden öröm lemeztelenedik.
A látás összetett fájában hatolunk előre.
Szemlencsénk csupa horzsolás.
Ittlétünk rövidségének legfőbb bizonysága
Ez a roppant várakozás, ez a rémületes
Az atomok és törvények helyén semmi más
csak a várakozás.

Rózsa -, nem kellene megmondanom, de
elhervad az élet.
Szeretném megtanulni szépen elhervasztani
ajkaimat,
de úgy, hogy mégis tovább nevessek és szeressek.
Megtanulni, hogy simuljak
egyre meztelenebb és nyíltabb mozdulatokba
szemérmetlenül, torkomban donogó szívvel,
mert felfedeztem a sivatagot