Csönd


femis képe
femis
Offline
Csatlakozott: 2008/07/13

Szinte látom a szekeret, s az embert, aki csendben teszi a dolgát! Mosoly))

(mint ahogy én is, utólagos engedelmeddel a szétesettet töröltem)

Femis

hang (nem ellenőrzött)

Ja!? én meg nem tudtam miért írja ki, hogy "más szerkeszti".? Pedig, én is éppen?

A Word (és klónjai, pl. O.O.Word, vagy WPad, stb.) -val írt doksik áttételekor, mindig gondok vannak, mert a Word saját, egyedi kódokat is használ, amivel aztán más egyszerübb szerkesztők nem tudnak mit kezdeni, ill. hibásan értelmezik azokat, -- ami aztán torz megjelenést eredményez!

Két eljárás lehetséges:

1.) Kivágjuk onnan (Ctrl+C), az ott megírtat, formázottat,
majd beragasztjuk (Crtl+V) ide, ebbe a CINKE szerkesztő ablakába, és az egészet kijelőlve, az alsó ikonsor, jobb szélén lévő "radír" ikonnal "leszedetjük a láthatatlan, de ott lévő idegen kódokat, ( a korábbi sortördelési, kihúzás-behúzás, stb, és a blokk /pl. versszakok elkülönítése/ formázások megmaradnak!) majd újra formázzuk a szöveget, és így mentjük el. Ekkor jó képet kapunk.

2.) Az onnan már kivágott, és a memóriában lévő tartalmat, elébb egy alap, un. text üzemmódú szerkesztőbe ragasztjuk be (ilyen pl. a Windows NotePadja is!) amikor is minden formázási kód törlésre kerűl, majd innét, újra kijelőlve (Crtl+A), a már csak, tisztán txt, az az szöveg tipusú tartalmat  kivágva (Ctrl+C), ezt ragasztjuk be (Ctrl+V) a CINKE szerkesztőjébe! Így tisztán szöveg képet kapunk, amit aztán, ha kell, itt formázhatunk újra.

Barátsággal

femis képe
femis
Offline
Csatlakozott: 2008/07/13

Bocs, még egyszer. Különben én a 2es eljárás alapján ténykedem itt. Az még mindig bejött. Weblap szerkesztő is vagyok, tudom, hogy a Word mindenféle felesleges kódot generál, ami "szemét" adott esetben. Így aztán megtanultam a html kódolást - mert érdekelt..

Femis

szucs istvan képe
szucs istvan
Offline
Csatlakozott: 2008/08/24

nehéz az élet

Üdv István

hang (nem ellenőrzött)

"Hát maga megbolondult,
Hát maga megbolondult,
Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?"

(duplázott a Drupal)

hori képe
hori
Offline
Csatlakozott: 2008/07/12

Nagyon tetszett a versed, bár a "... -- Vagy tán csak alszom éppen...?" szerepét ha értem is, mégis kiábrándít, mert olyan súllyal ránt vissza a valóságba, hogy az már fáj.

Egyébként gratula!

- hori -

hang (nem ellenőrzött)

hori!

Köszönöm tetszésedet.

A visszahuppanás (-ok)?
Mint azok a tömött zsákok, ott...

"
a tömött zsákokat sorra
lehúzza, lerántja
a fekete földdel átvérzett hóba"

(és láss csudát, minő véletlen/??!!/, épp a Te -- szeplő verse alatti --, hsz.-d, ami alapján úgy döntöttem, ma ezt teszem ide fel! 

"Ó, a csönd! De jó lenne!"

Mintha kérted volna. Hát tessék! Hogy tesék'! )

Barátsággal

Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

Nagyon szép a versed, gratulálok- Horival egyetértek!

 

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

hang (nem ellenőrzött)

Klára Drága (az "elsőm"!)

Köszönlek!
(az idő, a kedvem is lomha.
gyülnek halomba
a -- le-, visszarántott --, 
                                   álmok,
az embernyi "zsákok".........)

Barátsággal

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Jók azok a "zsákok", segítek cipelni...... Nagyon szeretek Melletted időzni...Szinte látok mindent,  megírt soraid táncba kezdve képekké rendeződnek...Ne légy elkeseredett, én nagy örömmel olvaslak mindig, s tudom, nem vagyok egyedül :-)))

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Na, ez a hasonlatod nagyon jó volt! Mosoly))

prayer

hang (nem ellenőrzött)

prayer!

már a "zsákos"?
-- ugyan! hisz szakadott, foltos, vásott!

(bár igaz, tán épp ezért, hogy
a szándék így kilátszott!?)

Barátsággal

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Nem. Maga a csönd, ahogy leírtad, az egy nagy hasonlat. Így egyben tetszett igazán, részletek kiemelése nélkül.

prayer

erda
Offline
Csatlakozott: 2008/07/19

Szép csöndes téli utazás, gratulálok! Mosoly

hang (nem ellenőrzött)

erda!

Köszönetem, itt van e tenyéren.

(akkor hát Kegyed marad a szekéren?
-- pót ülőhely rendel!
                                hozzák...
/áááh, csak úgy mondták...
-- nem rossz ez a "zsákos ember"!/)

Barátsággal

eva képe
eva
Offline
Csatlakozott: 2008/08/30

Téli tanyavilág .Ez jutott eszembe .Tetszett nagyon.

Üdv:Éva

hang (nem ellenőrzött)

eva!
Szeva-s-z-Örömbölök!

Neked,
(én láttatok,
Te vagy az, aki lát!)
"Téli tanyavilág"
-- Legyen!

Köszönlek (mi mással?) Barátsággal

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Árnyék MmeDegard 5 2008/10/09 - 17:18 2008/10/10 - 15:51
Irodalom Vágyódás erda 6 2008/10/09 - 14:57 2008/10/10 - 13:15
Irodalom (Kény)szerelem Dominus Litis 2 2008/10/09 - 21:39 2008/10/10 - 13:05
Irodalom Emlékecset András 12 2008/10/09 - 11:16 2008/10/10 - 12:08
Irodalom Előérzet András 18 2008/10/09 - 15:31 2008/10/10 - 12:01
Irodalom Gesztenyehullás MmeDegard 14 2008/10/05 - 18:45 2008/10/10 - 10:42
Irodalom Ősz (haiku-csokor) Lyrian 9 2008/10/09 - 15:01 2008/10/10 - 10:34
Irodalom Időtlenség Dominus Litis 3 2008/09/29 - 14:49 2008/10/10 - 10:19
Irodalom Neved vajon? Dominus Litis 6 2008/10/04 - 18:40 2008/10/10 - 10:13
Irodalom Annyira Dominus Litis 3 2008/10/09 - 21:18 2008/10/10 - 09:51
Irodalom A női lélek csapdája András 14 2008/10/03 - 12:24 2008/10/10 - 09:22
Irodalom ÓDA szucs istvan 15 2008/10/09 - 08:27 2008/10/10 - 06:57
Irodalom A ligetben Gergőtekergő 5 2008/10/09 - 13:32 2008/10/10 - 06:09
Irodalom Natúr öröm MmeDegard 1 2008/10/09 - 19:39 2008/10/10 - 05:46
Irodalom feldobtak egy labdát se 22 2008/10/06 - 19:07 2008/10/10 - 04:43

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40