Emlékeztető

prayer képe

 

EMLÉKEZTETŐ

2009.02.05.

ÚJVÁRI OTTÓ fotókiállítás

Megnyitó

 

 

Kiállítás megnyitót mond Bartalovics Zoltán, a CINKE Program művészeti vezetője.

 

Ezt követően a művész barátja és alkotótársa Csizmadia Sándor: Pannónia címmel saját költeményét énekli el önálló gitárkísérettel. A nagy sikerre való tekintettel ezután John Lennon nagysikerű dalát, az Imagine-t adja elő ajándékul a művésznek e kiállítás megnyitó alkalmából

Bartalovics Zoltán Újvári Ottó önéletrajzi ihletésű írását olvassa fel.

Újvári Ottó – Komló, 1974.december 22.

 

Gyermekkoromban kezdtem érdeklődni a fotózás iránt, emiatt nagyon irigyeltem a Takács tanár úr által vezetett fotószakkörbe járó gyerekeket. Én is szívesen tartoztam volna közéjük, de családom anyagi lehetőségei miatt nem lehetett saját fényképezőgépem. Mindig lehajtott fejjel mentem el az Ofotért üzlete előtt, ahol az áhított Szmena gépek sorakoztak. Józsi bátyám szerencsésebb és rafináltabb volt. „Locsoló”, valamint édesanyánktól szerzett pénzből megvette a fényképezőgépet, amit én annyira szerettem volna. Persze nem sok mindenre használta, ami engem nagyon bosszantott…

 

Később, másik szenvedélyemnek hódolva, mégis ezzel a Szmena-val fotóztam Taszáron a honvédségi szolgálatom alatt, gyönyörű SZU 22-es orosz gépeket. Emiatt a törvénnyel is összeütközésbe kerültem, hiszen a honvédség e szenvedélyemet hazaárulásként kezelte. Mit mondjak, nem volt jó élmény és talán ennek köszönhetően nagyon hosszú ideig nem is foglalkoztam a hobbimmal.

 

Tíz évvel később viszont kaptam egy visszautasíthatatlan állásajánlatot és elhelyezkedhettem, mint fotóműszerész. Ahogy azt mondani szokták: aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók -, vagyis ismét fotózni kezdtem. Azóta három exponáló gombot koptattam el a hozzájuk tartozó gépekkel együtt.

 

Csizmadia Sándornak és az általa, az A.N.K. Művelődési Házába, összetrombitált fotószakkörnek köszönhetem, hogy 5 évvel ez előtt megismerkedtem olyan amatőr fotósokkal, akik hozzám hasonlóan megszállottak. Ekkor indult el a „gőz-úthenger”. Lelkes amatőrökként egymást oktattuk, tanítgattuk. Sándor tobb kiállítást is szervezett, ahol különböző témájú képeket mutattunk be. Diaporáma-próbálkozásaink teljes sikert arattak – igaz, főként a kívülállók körében.

 

Ebből a csapatból alakult ki az a kemény baráti mag, mellyel azóta is heti rendszerességgel tartunk úgynevezett „fotósnapot”. Ez közöttünk már több mint négy éve fogalom. Persze a fotózáson túl, beszélgetésről és kulinális élvezkedésről is szólnak ezek az alkalmak. Értsd párom, Tímea, süt, főz, felszolgál, mi pedig eszegetve, kávézgatva „becsméreljük” egymás képeit, ugratjuk egymást Csabi és Dani barátommal.

 

Lakásomban műtermet alakítottam ki, ahol a legegyszerűbb eszközökkel, autodidakta módon, folyamatosan kísérletezve próbáltam képi látásmódomat csiszolni, a technikát még jobban kiismerni. Igényemmé vált az önfejlesztés. Családom pedig az elvárhatónál is nagyobb toleranciával viszonyult és viszonyul ma is bogarasságomhoz.

 

Mára büszkeséggel tölt el, hogy egyre több helyre hívnak fotózni, de csak a nekem tetsző témákkal foglalkozom. Örülök az esküvőknek, műtermi fotózásoknak és a pécsi EuroDance Táncstúdió felkérésének is, ahol nagy megelégedéssel fogadják képeimet, ám legyen szó bármilyen kérésről, szigorúan csak ingyen vagyok hajlandó azt teljesíteni. Elvem, hogy a fotózás a szenvedélyem, amit a pénz csak megrontana, mint ahogy azt a másik szenvedélyemmel, a műszerészséggel is tette.

_,,_

Bartalovics Zoltán: Életutad nagyon érdekes életpályára utal. A fotózás iránti szenvedélyt még értem, magam is fotózgatok amatőrként, de a fények játéka nem ilyen lesz sohasem. Áruld el ez valamiféle technikai trükk?

Újvári Ottó: Nincs trükkje, sokat kell fotózni, akkor sikerül ellesni azt a tökéletes pillanatot és kiválasztani a legjobbat.

Bartalovics Zoltán: Hogyan kapod el a pillanatot?

Újvári Ottó: Ahogy mondtam, sokat fotózom, néha több százat is kattintok, majd abból válogatok. Zömmel portrét készítek, az a kedvencem. Jókedvűen fotózom, kedvtelésből, mert szeretem. Technikailag is vannak trükkök, ezt jól láttad.

Bartalovics Zoltán: Van egy fotód, a „ Kezek” , mely nagyon különleges, mintha sokszorozva lenne, A fotó készítéséről, technikájáról mesélj valamit, ha nem titok.

Újvári Ottó: Sima bakelitlemezen van egy lyuk, azon át van fényképezve, míg a lemez forog. így készült a fotó. Ez az egyszerű technika, melyet gyakran alkalmaznak fotósok.

Bartalovics Zoltán: Akt fotókat is láttam, van ennek valami oka?

Újvári Ottó: A szépet szeretem, ezt szeretném megörökíteni, és átadni az embereknek azt, ahogyan én látom.

Fuchs Izabella: Vannak tájfotóid is, melyek nagyon jól sikerültek. Ezek szándékosan tájfotók, vagy csak ott jártál és megörökítettél egy különleges pillanatot?

Újvári Ottó: Véletlenszerűen készültek., nem vagyok tájfotós, inkább portrékat és tárgyakat fényképezek, az közelebb áll szívemhez.

Fuchs Izabella: Szerintem ez az igazi művészet, megörökíteni egy különleges pillanatot.

Újvári Ottó: A kezdetekben Szmenán kezdtem, monokróm filmre a katonaságnál. Nem vették jó néven, ezért a képeket a géppel együtt elégette. Repülőgépeket is fotóztam. Utána hosszú időre felhagytam vele.

Bartalovics Zoltán: Portrékat látok zömmel, a fentiek alapján ez nem véletlen.

Újvári Ottó: Igen, ez így van, ez a kedvenc műfajom.

Markovics Anita: Hagyományos vagy digitális géppel szeretsz inkább fényképezni és fekete-fehér, vagy színes képeket készítesz szívesebben?

Újvári Ottó: Mindenképpen digitálissal és a monokróm képeket helyezem előtérbe

Fuchs Izabella: Volt-e kiállításod? Könyvre esetleg nem gondoltál a fényképeidből?

Újvári Ottó: Igen, pár alkalommal a Nevelési Központban, újságokban is megjelentem. Könyvre nem gondoltam még. Eddig!

Standovár Ágota: Falra nézve kivetítve el tudnád-e képzelni képeid?

Újvári Ottó: Nem hiszem, hogy jól néznének ki kivetítve. Már a projektoron is mások lesznek.

Bartalovics Zoltán felkérte Csizmadia Sándort, hogy a sikerre való tekintettel prezentáljon számunkra még valamit. A Jó estét Magyarország /gitár - ének/ című dalt adja elő.

Bartalovics Zoltán: Költséges dolog a fotózás?

Újvári Ottó: Hát egy középkategóriás, de jó géppel dolgozom, melyet még megengedhetek magamnak. Nem túl magas kategória, de ezt tudom kiszorítani. A stúdiódolgok sajátjaim. Minden kiegészítőt többnyire magam csinálok, de így is eléggé költséges.

Bartalovics Zoltán: Az önéletrajzodból kiderült műszerész vagy. Mi hozta a másikat a műszerészség jó a fotózásra vagy fordítva van?

Újvári Ottó: A műszerész szakmával kezdődött édesapám is műszerész volt.

Standovár Ágota: Pályázatokon indulsz -e?

Újvári Ottó: Nem és nem szeretem a fórumokat sem. Nem szeretem a portálokat, hozzá nem értőktől rosszul viselem a kritikát.

Standovár Ágota: Nehezen viseled a kudarcokat? Munkákat mi alapján vállalsz?

Újvári Ottó: Igen, nagyon nehezen. Nem szeretek rossz kritikákat kapni. Kizárólag azt vállalom, ami nekem tetszik és mindig ingyen dolgozom, mert a fotózás számomra szerelem, és nem akarom anyagiakkal tönkretenni. Ahogy mondtam van pár állandó munkám, de ha ráérek, szívesem elvállalom a nekem tetszőeket.

Standovár Ágota: Mit szólnál ahhoz, mert többünket is megihlettek csodálatos képeid, lehetnének versek a képekhez?

Újvári Ottó: Örülök, ha így látjátok, megtiszteltetésnek veszi, hogy képeihez verseket írtok.

Kerekes Hildegárdnak nagyon tetszenek a fotók, így sebtében a Rabulejtett pillanat című szösszenetet írta a képekhez.

Standovár Ágota: Kajuk Gyula: Álmok kertje című versét szavalom el ajándékul a Művésznek.

Kis szünet után visszajövünk a hagyományos író-olvasó találkozóval.

 

ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ

 

Fuchs Izabella: Méltósággal

Kerekes Hildegárd: Vidd

Standovár Ágota: Párverset szaval Hepp Béla: Megfagyott dallamok, majd saját válaszversét.

Markovics Anita: Időzúgás

Geiger Erzsébet: Pethes Mária: Vasárnapi Te Deum-jával kezdi meg a szavalást.

Sándorné Jaksity Etelka: Bányászverset hozott Bányászélet címmel

Borbás Györgyné: Juhász Gyula: Anna örök című versét hozta

Bartalovics Zoltán: Molnár Péter: regényrészletét olvassa fel Purgatórium címmel.

Papp Judit: Rohanó életünk

Fuchs Izabella: Vágy

Kerekes Hildegárd: A herceg kutyája

Standovár Ágota: Szintén Molnár Péter: verset hozott Néma kezek címmel.

Markovics Anita: Geiger Erzsébet: Gyufa-lét című versét mondja el

Geiger Erzsébet: Török Antal: Ha nem jönnél mégsem

Sándorné Jáksity Etelka: Nagyanyám szava

Csengeriné Várkonyi Judit: József Attila: Álmomban enyém vagy

Bartalovics Zoltán: Mülléder Mária: Naprakészen

Papp Judit: A nagy ő

Fuchs Izabella: Annál a versnél, amit most fog szavalni a vers írta őt, nem pedig fordítva. Addig nem tudott aludni, míg ki nem írta magából. Címe: Ez van testvér

Kerekes Hildegárd: Családjukban szokás volt a köszöntők mondása, így most a nagyanyák köszöntésére a Bársony asszony című versét mondja el.

Standovár Ágota: Balogh Gábor: Ígéret

Markovics Anita: Gnúk és vadlovak

Geiger Erzsébet: Gámenczy Eduárd: Válaszolj anyámnak

Csengeriné Várkonyi Judit: József Attila: Nagy ajándékok

Sándorné Jaksity Etelka: saját versét szavalja

Bartalovics Zoltán: Megvilágosodás

Papp Judit: Keres Emil: Alkonyi gond

Fuchs Izabella: Szakadás

Világvég

Kerekes Hildegárd: Halál a sivatagban

Standovár Ágota: Takács Zsuzsanna: Így élek majd című versét szavalja, majd svédületeiből ad elő egy blokkot: Játék Pistivel, Ég, Amikor virágot vittünk

Markovics Anita: Térfelek

Geiger Erzsébet: Vámos György: Psziché

Bartalovics Zoltán: József Attila: A város peremén

Papp Judit: Esik

Fuchs Izabella: Ámen

Kerekes Hildegárd: Megcsal-atva

Standovár Ágota: Bella István: És szólt a szó

Markovics Anita: Eső

Geiger Erzsébet: Lassan

Pókfonál

Bartalovics Zoltán: szonett két szólamra: Elveszett álmok

Papp Judit: Daniellisz Éva: budapesti költő: 56-os emlékvers

 

 

 

 

 

 

 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom  Haikucsokor: A Haikut csak akkor érted, ha megérted ... toni 2017/06/22 - 00:08 2017/06/22 - 00:08
Irodalom Ha képed elveszti a fényét toni 2017/06/22 - 09:44 2017/06/22 - 09:44
Irodalom Távolból Nagy Vendel 2017/06/22 - 20:34 2017/06/22 - 20:34
Irodalom Tegyünk egy fogadást  2015-re toni 2017/06/23 - 17:00 2017/06/23 - 17:00
Irodalom MEGJELENT Nagy Vendel 2017/06/24 - 12:42 2017/06/24 - 12:42
Irodalom Nem tanultam meg soha toni 2017/06/24 - 13:51 2017/06/24 - 13:51
Irodalom Gyóni Géza: Mementó / Memento toni 2017/06/25 - 09:12 2017/06/25 - 09:12
Irodalom Az élet iskolája  toni 2017/06/26 - 05:24 2017/06/26 - 05:24
Irodalom Magasból zuhanni le karnevál 2017/06/27 - 15:01 2017/06/27 - 15:01
Irodalom Helene Branco: Wie Rosensage / Egy rózsamonda toni 2017/06/28 - 08:30 2017/06/28 - 08:30
Irodalom Az autóra várva toni 2017/08/10 - 09:01 2017/08/10 - 09:01
Irodalom Esőleső leka 2017/08/10 - 23:41 2017/08/10 - 23:41
Irodalom MEGJELENT A LEGUJABB ÚJSÁG a Megszólalok 708. száma Nagy Vendel 2017/08/10 - 20:58 2017/08/10 - 20:58
Irodalom Hajdan Vali: Vártam / Gewartet toni 2017/08/11 - 08:45 2017/08/11 - 08:45
Irodalom Haldoklik a magány! tess 2014/04/29 - 22:51 2014/04/29 - 22:51

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió skorpio - Elõszó skorpio 2009/01/01 - 13:09 2009/01/01 - 13:09
Audió skorpio - Egy vallomás skorpio 2009/01/01 - 13:21 2009/01/01 - 13:21
Audió tokio170 - A játszma tokio170 2009/01/04 - 12:32 2009/01/04 - 12:32
Audió skorpio - És ha már skorpio 2009/01/05 - 18:19 2009/01/05 - 18:19
Audió Cinke-est 2008 06 10 b capek 2009/02/04 - 14:28 2009/02/04 - 14:28

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma Meseíró pályázat Emeraude 2 2015/05/02 - 12:55 2015/05/26 - 21:05
Fórumtéma A fantasy világa... Taygeta 3 2010/01/08 - 16:30 2010/01/22 - 23:05
Fórumtéma Fohász a szerelemért skorpio 3 2012/11/30 - 11:29 2012/12/01 - 07:21
Fórumtéma Egy rendhagyó önéletrajz Lénárd József 3 2009/07/23 - 23:12 2009/08/07 - 17:24
Fórumtéma Kováts Péter_skorpio Mikor már skorpio 3 2013/02/02 - 00:30 2013/02/02 - 12:09
Fórumtéma Meghívó kötetbemutatóra Emeraude 3 2015/12/14 - 12:27 2015/12/14 - 19:23
Fórumtéma Cikkek beküldése prayer 3 2009/02/19 - 19:23 2009/07/19 - 09:52
Fórumtéma György Viktória Klára - Boldog érzés Taygeta 3 2013/07/25 - 23:42 2013/10/22 - 23:16
Fórumtéma Szász János András - Egy ember belső pillanatai Taygeta 4 2012/01/29 - 17:55 2012/02/01 - 09:41

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Radnóti Klára festő és vendégei kiállítás prayer 2015/02/18 - 17:56 2015/02/18 - 17:56
Rendezvény Katona Béla György - Irodalom versben és gitáron prayer 2015/01/19 - 15:20 2015/01/19 - 15:20
Rendezvény Adventi CINKE Ünnepség capek 2014/12/08 - 16:58 2014/12/08 - 16:58
Rendezvény CINKE program évadzáró ünnepély prayer 2014/12/07 - 21:49 2014/12/07 - 21:49
Rendezvény Reggeltől estig Indiai életképek Pécsi Babi szemével capek 2014/09/15 - 12:59 2014/09/15 - 12:59