gubanc versei (kommentek nélkül)

82 válasz [Utolsó bejegyzés]
prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Ez a felület "gubanc" verseinek van nyitva. Kérek mindenkit, ha lassan feltölti innen az irodalomba, csak ott szólítsátok meg a versei alatt.
Megértésetek köszönöm!

prayer

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Sikoly

 

Próza

A szobában csend volt, szűrt félhomály, minden tárgy unott nyugalommal ült a kis szoba padlóján. A lány, aki még az előbb pakolászott, leült és az ölébe ejtette sebes kezeit. Körbenézett a szobában, nézte a rajzait, festményeit.
Ez mind belőlem van - gondolta, de itt hagyom. Aztán a cd-i között keresgélt. Meg is találta, amit akart, letörőlte róla az állott port, azán felemelte a magnót és a fürdőszoba felé vette útját. A kádra esett a pillantása. - Hmm, megint koszos - hát elkezdte fertőtleníteni. Takarítás végeztével megengedte a vizet, és levetette a rongyokat magáról. Hamar megtelt a kád friss tiszta vizzel. Elindította a magnót, Mária Callas zokogása járta körül a fürdőszobát. A la mama morte áriáját hallgatta, hogyan zokog a gyermekéért egy anya, ahogy látja meghalni, és semmit nem tud tenni érte. Nyugodt volt, csak fura gondolatai motoszkáltak benne. De a viszki, amit előbb ivott, kicsit tompította az érzéseit, meg aztán már kezdte birtokba venni az agyát a nyugtatók rohama.

De a penge ott volt vésztartaléknak a kád szélén - lehet, szükség lesz rá

Lehet.


Most már egészen máshol volt. Messze járt már nagyon.


Ott volt a lépcsőházban, ahol gyerekként élt.
Most mindent látott megint, mindent, ami elől annyit futni, rohanni akart, elfelejteni eldugni oda, hátra, az agyába. Talán ha elfeledi, akkor meg sem történt vele az a gyalázat, az a mocsok. Amit soha nem tudott feldolgozni, pedig akarta, nagyon akarta.
De nem ment. Csak jól eldugta magában. Ami akkor történt a lépcsőházban. A tanárnéni, aki az iskolában olyan kedves volt. A lépcsőházban meg egy szörny! Aki megerőszakolta kislány ölét, aki elvette tőle a gyermekkort. Letörölte a szeméttárolóban kis alsóneműjével a vért gyermek ágyékáról, combjáról a hideg kőre rogyva az egek felé emelte kezét. Csak azt tudta nyűszítve hörögni: MIÉRT? De válasz nem jött sehonnét. Lassan összeszedve maradék büszkeségét, kilépett a szeméttároló hűvöséből. Soha senkinek nem mondta el, mit tettek vele, hogyan ostorozták meg kislánykorát. Aztán csak koldult állandóan, csak koldult szeretetet, de nem adott neki senki. Az apja már régen halott volt. Már ő sem volt. Ő is itt hagyta magára.
Az a környezet, ahol a lány élt, a város szélén, a poklok pokla volt. Ott nagyon könnyen, gyorsan haltak meg az emberek! Először ütöttek, aztán kérdeztek.
Na igen, a "való világ" való iskolája nem ilyen csiribiri-tiriri műanyag világ.
De nem ám! Ott minden napot túl kellett élni.
Az maga volt a művészet. A művészet mélysége!
Az elkövetkező években már nem a szerény, hallgatag kislány volt. Megváltozott, tört-zúzott maga körül. Nem könyörült senkinek, hiszen neki sem könyörültek akkor -
ő miért tegye. A teniszedzéseket is csak arra használta, hogy erősödjön. Csak azért, hogy nagyobbat tudjon ütni az öklével mindenkibe, aki közeledni próbál felé.
Vissza akarta adni az egész világnak, s mindenkivel csak harcolt. Csak ütött és
"gyilkolt", dühe majd szétrobbantotta gyermek mellkasát.
Aztán találkozott egy fiúval, akinek elhitte, hogy szeretni fogja. De ő is becsapta, mint már annyian. Ölében még ott verte az ütemét a tegnapi szerelem. Mosoly húzodott az arcán. Talán egy angyalt látott már kezdődő eszméletlénségében. Aztán anyja arca
derengett fel előtte, amit haragjával ölelt át, mert megszülte őt erre az elátkozott
világra. Lassan nem érzett semmit, a meleg víz átkarolta összetört testét. a cd-én is vége volt már Maria Callas fájdalmának. Még egy halk sikoly elhagyta a száját Eli, Eli! Lámá Sabaktani! A fürdőszoba sarkában, a szennyestartón ült valaki - az
Istene. Kezében vastag könyvet tartott. JEO-nak is volt még pár könnycsepp láthatlan szemében. Aztán felitatta s kifordult a fürdő ajtaján - sok még a dolga máshoz, is kell még mennie. A lány karja kilógott a fürdőkádból. Csepegtek róla a vízcseppek mint a könnyek. És most jött a csend, a megszentelt nyugalom. Még látott utoljára egy arcot, egy csiroki indián öreg arcát.

És aztán ráestt a sötétség...

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Már nem haragszom senkire..............

 

...

Valami béke lappang itt
bennem, már vad dühök
sem kergetőznek,
már szelíd vagyok, a kard se
kétélű, kicsorbult, rozsda, mi
régen bevonta s én nem - nem
tisztítom.
Már nem haragszom, leült, ami
életként vágtatott rajtam át s
most csöndek ülnek fotelomban.
békés vagyok, langy meleg, ami
átjár hangtalan s hagyom őt.
Az élet légiósaként szolgáltam
már eleget magam, pihenésekre
hívnak a sárgult őszi fák.
Szívemben is a múlt szelíd virágként
nyílik, talán ibolya lehet,
mindegy is már nekem, hiszen
..................................
Én már nem haragszom Senkire.

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Félhomály

Csend van, s elterül a félhomáy a szobában.
– Halk suttogás, aztán ölelés, csokók –
– Valaki most szeret nagyon valakit –
– Valaki most fürdik a szerettben –
Megpihen, halk zihálás valaki karjában
– Pár pillanatra elhagyták-e világot –
– Ahol már minden oly beteg –
Két ember csak egymással foglalkozott,
És, hogy egymásnak gyönyörei legyenek.
Kiszakadtak elhagyták a vad valóságot.
Csak szerették egymást, halkan, némán!
S, utána útnak indultak a nagyvilág zajába.
De legalább két ember szerette egymást.
– Ebben a zord elvadult világban –
–Végre valami emberi történt –
– Csak hamar elmúlt –

Csordultig a szerelmeddel bajnokom:)

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Reggel a metrón...2006-10-31 09:46

A metrón robogtam a munkába,
S, közben rád gondoltam a múlt,
Éjszakára, hogy karodba bújva
Megtaláltam a békét, s biztonságot.
Már tudtam ott senki sem bánthat.
Csókjaidban elmerülve megszűnt a,
Világ szerelmed heve magába zárt.
S, reggel melletted ébredve minden
Oly szép lett elfeledtem bút, könnyet.
Figyeltem tested, mely lelkemnek,
Békét hozott s, örömöt, hogy vagyok.
– NEKED –
Az éjszaka mámorát magammal hoztam,
Csókod ízét számban tartogattam,
Úton, a metrón csak te rád gondóltam
Én többé nem adlak már senkinek oda

A bajnokomnak köszönettel:

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Magamba szívtalak...

Neked bajnok köszönettel:)


Magamba szívtalak, mint mező a virág illatát,
mint fény a sötétet, mint erdő a csendet.
Magamban tartalak, mikor tőled eljövök,
arra várva, hogy hozzád visszatérjek.
Magamban hordozom lényed, arcodat,
fülemben hallom folyton a hangodat.
Magamba zártalak, mint elme új eszméket.
Veled, és magamban…, de mindig ott vagyok,
hisz magamba zártalak. Már nincs menekvés!
Amikor a karodban tartasz, meglelem a békét.
Hogy holnap mi lesz? Már nem félek!
Mert magamban hordozlak napról-napra Téged.

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Egyik este...

Már sötét este volt, s én
Magamban feküdtem nyoszolyámon.
Szemben velem lakótelepi ablak,
Melyen bólogatott a kinti fa lombja.
Fújdogált egy kis szellő is, azt hiszem,
Arra ösztönözve a fa lombjait újra,
És újra, hogy engem köszöntsenek.
Ó azok a fák, magamat osztottam szét,
– közöttük –
Nyugalom járta át a kis szobát,
Lelkem is békét talált.
Mormoltam magamban egy régi imát,
Hogy legyen jó minden, s ne fájjon a
– világ –
Egyre csak néztem a bólogató árnyat.
Valahol a mélyben keresni kezdtem az
– Elveszett dolgokat –
Jöttek is nyomban hívó szavamra,
Körülvettek, mint egy
– palást –
Mik voltak, miket előhívtam?
A múlt árnyai, tengernyi küzdelem.
Most sorra vettem mind, aztán
Ki is elemeztem. Tudom én azt,
Hogy sok bűn terheli lelkemet,
Elmaradt mondatok, mosolyok.
S még mennyi, mennyi minden!
Ott feküdtek
– mellettem –
De most csak a fa lombja érdekelt,
Feledni akartam bút, könnyeket,
Szerelmet, félelmet, magányt.
Előre nem, nem akartam nézni.
El akartam csak lopni a percet.
S a fám nézett rám befelé egyre.
Most szívem sem zúgolódott úgy,
ahogy szokott, mert a
nyugalom
- ha pár percre is -
bensőmben vert most tanyát.
Van, mikor megpihen az élet,
Dühét, dacát szemetesbe önti ki!
Elém kerültek a régi arcok,
Hangjuk fülembe csengett.
Elméláztam, hogy vajon most
hol lehetnek? S égni kezdtek
szívemben a múlt emlékei.
A fa lombja mintha
engem vigasztalt volna.
Azt hiszem
- kábult voltam már -
A bólogató lombok nekem
Dúdolót fújtak, úgy éreztem.
Szép este volt, magányom se sajgott.
Megpihentem,
lebegtem a békesség tengerében...
– Az egyik este –

_____________________________________________________________


___________________

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Elsárgult vágyak kertje

 

Pislákol a nyár, mint egy álmos gyermek,
az ablakom előtt a tölgy is rozsdás már,
könnyeket hullajt, elfáradt a természet is.
Álomra szenderedni készül, mint
vágyaim kicsiny kertje,
ablakom előtt tündököl most rozsda ágyában
dermedt, fakult álmaimmal együtt.
Óh azok a régi álmok, amik ifjúi szívemet,
fűtötték akadályok, küszöbök, legyőzésére!
S mára már csak elszórt gyöngyök lettek.
Hittem én régen oly erősen, oly dacosan!
Akartam az életet, színeket, fényeket,
de a sors nem az én oldalamon állt.
Sokat elvesztettem, amire nem figyeltem,
szerteszét szórtam kincseim, összesöpörni már
soha-soha nem lehet, hisz lejárt az időm.
Valamikor gyermeteg lelkemet nem érdekelte.
Tudom én, hogy koldus vagyok, aki mellett
a tömeg csak elhalad mindennap.
Megsárgult vágyaim közt kutatva előbújik
egy–egy fotó, régi illatok, amit még érzek.
Felvillan a múlt, s velük a régi énem.
Az elszáradt virágokat nézem az ablakomból,
kiskertem is átöltözött, s a tölgy is velem
siratja elsárgult vágyaim, azt, aki voltam...

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

A bukott angyal....

Elnyeli könnyeit az éj
a bukott angyalnak, ki
szilánkos ágyában véresen,
szárnyait vesztve, betegen,
reménytelenül verdes már
ezer és ezer éve.
Szavai penésszé váltak a

- szájában -

a keserű pirulák oldódnak

- gyomrában -

Nem hisz ő már sem az égben,
sem a földben, sem a mennyben.
Magában sem. A vére az ott,
ami az utca kövén folyt szét.
Sok-sok ütközet után,
most csak verdes rémülten
agyonsebzett szárnyaival.
Ő az, ki sokféle utat repült be.
De egyiken sem talált értéket,
életet, sem egy lehelletnyi helyet,

ahol pihenhetne.

Kimerült volt és csapzott,
nem volt már dísz a szívén, csak

mocsok.

Elbukott, vagy megbukott, már
régen nem érdekelte hogyan,
vérét adta, de megvetették.
A lelkét is odaadta volna egy

jó szóért.

Mégsem kellett senkinek.

- Hé! "Főnök", te odafent!
Lemondasz
arról, ki lebukott,

vagy,

megbukott,
ha már senkinek sem kell?

Fekszik a bukott angyal
szilánkos ágyban, szemében
félelem üldögél mereven.
Hangját rég nem hallani,
elnyelte a dzsungel-harc zaja.
Most töviseit gyűjti szép
dobozba.
Majd,a pokolban előveszi őket.

A "szebb napokban".

Tudja, nem maradt meg más,
szebb,
ékesebb kincse,
ezért elrejti gondosan.

- Hé! "Fönök", te fent
lemondasz
arról, ki lebukott,

vagy,

megbukott?
Ha már senkinek sem kell?

Az angyal csonka szárnyait foltozza,
szilánkos ágyban, betegen, fáradtan.
Reménytelenül, s csapzottan.
Többé már nem kel útra ő, a váróterem
foglya.
Hullajtja könnyeit és vérét az angyal.
Kiről nem tudják, hogy lebukott, vagy
megbukott.
Csak azt, hogy valahol, valamikor,
ütközetben eltünt.

- Hé! "Fönök", te fent
lemondasz
arról, ki lebukott,

vagy,

megbukott?
Ha már senkinek sem kell?

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Zárt osztály...


Zárt osztály... azaz: legyetek jók,ha tudtok!
........

Nincs jogod,
méltóságod,
amikor bezárták az
ajtót mögötted örökre...
Elég, hogy nincsen
pénzed arra, amely
emberi jogként megillet!
Akkor sem, ha nem vagy, "bolond".
Őrült vagy,
de az is lehet, hogy "Ők a betegek"!
Mert állatot sem kínzunk ugye?
De embert azt lehet...
Hol maradnak a törvények?
Ti nagy "fejesek"?
Hát veletek ez "ugyi" nem,
nem történhet meg!
Mert ti hoztáttok döntéseket
"azoknak", azokról, kikről szól.
Beteg vagy, de nem ez a lényeg,
hanem hogy azt tesznek veled,
mihez kedvük szottyan,
"csak úgy, mert"...
Betegként mégy be a "palotába",
s aztán csonkítva, megalázva,
menekítenek ki, mint
a háborús zónából.
De ez nem igaz, minden
"talmi"
hisz nem veled történt meg!

Az ápolok "seftelnek" a "pirulákkal",
mert felvették érted a "just".
Ebben a beteg világban a bolondok
a normálisok, a normálisok meg bolondok.
Őket nem érheti retorzió, védve vannak
minden kíntól, szenvedéstől, mert "ők" a
"NORMÁLISOK", pedig neked csak a lelked beteg,
hisz az élet megtiport "elég rendesen", de
te csak nyeltél éveken át, űzött vaddá váltál!
de ők őrültnek "írtak le".

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Pokoltánc

Tánc a pokolban,
tántorgom, hisz'
a"szer" odaváltott
jegyet neked, nekem.
Nézem a kínod, de én is,
én is szenvedek veled.
Táncolunk a pokolban,
ropjuk az elátkozott, vad
táncot, mely halált hoz.
"Temessél el", s
közben magamra is a földet
hordom egyre.
Istenem! Mit tegyek?
Állítsd meg ezt az őrületet!
Nem bírom, tudod alig ver már
az a gyenge szívem.
Félek reggel és este!
Nem lelek nyugalmat akkor sem,
ha kezedet fogom kábán fekve.
Állítsd meg a táncot, legyen már
végre csend! Oltsd el a tüzet!

 

/ és Jött a csönd /

 

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Üzenet

Nem ébredek már szívesen;
a kábulat sem old fel,
úgy érzem.
Én indultam, és Te érkeztél,
mindent, mindent elvittél.
-Hiányzol!
Sikítanék most, ha bírnék,
de hangom ráforr most is torkomra!
Kopott konyhakövön terülnek
szét a szavaid, mint az
árnyék. -Nagyon hiányzol!
Adjon az ég szép álmokat neked.
Itt maradsz bennem örökségnek,
azt hiszem.
-De hiányzol!
Nem büntess ilyen kegyetlenül!
-Még hiányzol!
Lehet megsimogatnád most fejem
S mondanád: -maradj velem....
- Kérlek adj feloldozást nekem!
- Úgy hiányzol!
-Nagyon hiányzol!
Térdemre feküdtek a percek,
mint egy koporsó már örökre!
- Még várlak!
- Úgy hiányzol!
- Mindig hiányzol!

 

 

 

(Bajnoknak)

»

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Hajnali álom....


...
Hajnalban rózsa nyílik,
szívemen bársony szírmai
ölelik át szemeimet,
ahol puha álmok fészkelnek.
Szelíden messzire libbenek
velük, még vagyok, még vagy.
Kedves szellő simogatja
viharvert arcomat.
A tájban megfogannak szép
kincseim, s álmomat már
gyönyörű hegedű kíséri.
Belebújok e létbe, majd a
reggel könnyet csal szemembe....
lám, hát megérkeztem én csavargó,
lelkem...

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

.....fókuszban....


...vaknak minek a
.....napfény?
...holtnak miért kell
......étek?
...gödörbe hogy érkezik
......kavics?
...hangnak minek már
......betű?
...kenyérből nem kér
......éhező?
...zenét nem hallja
......süket?
...gondolatot nem kér
....zakkant tudat?
...madár nem szereti
.....az eget?
...könny nem ismeri a
.....szemet?
...látnok nem láthat
.....víziót?
...van hogy fókuszban
...az ego....

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Gyilkos jelölt....

 

Megölt bennem mindent az
idő acél keze.
Maradni nincs miért, menni
nincs hova..................
Hamut szórok fejemre, ajtók
nyílnak, és csapódnak be........
"Dögölj meg" - szól egy hang.
Igen, talán azt kéne!
Itt marad egy gúnyos kacaj,
pengéje szívet hasít...........
Maradok önjelölt gyilkos még
egy ideig...................

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Talán meghallod.....

 

Úgy szeretnék szállni a széllel,
magamban békét keresve, a távoli
messzeséggel, mindent hátra
hagyni, s maradni kedves bolondnak.
A csendben hallatva hangomat
szeretnék adni, csak adni,és többé
nem kérdezni, elfogadni, mit a sors,
elém vetett. Mostoha kínokat feledni,
új útra lépve, a régit temetni.
Hitem szebb bástyára emelni.
Talán démonjaim is köddé válnának,
nem őrölnék szívemet minden nap.
Úgy szeretnék ember maradni.
Nem egy imbolygó kísértet, ki nem
találja magát a rengetegben.
Szeretnék szabad lenni, bilincseim
szemétre hajítani. Szeretnék még
szeretni, s a széllel boldogan
repülni.

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

olykor.........

 

Nem leszek már fiatal,
nem, nem, nem.
Izületeimben is kongatnak,
rendszerint éjjelente,
jó morfium megmaradt,
kedvesem nekem Ő.
Mint ahogy örök börtön,
marad testem s, benne,
sok ránc, mélyedés.
Gerincem igaz, már régóta,
nem a régi de próbálom,
mindennap kiegyenesíteni.
Aztán eljön az éj s vele,
minden kín keserv.
Elszaladt kacagva fölöttem,
az idő, mint egy cserfes,
kisgyermek… Néha oly jó,
lenne elmenekülni, vagy a,
végtelenbe szállni…………
Letenném a gyékénykosoramba,
mindent, mint a friss gyümölcsöt…
De az én keresztem nekem kell,
- cipelni -

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

...bolondos szívem....

Ledobom sóhajaim, mint a kapcát.
Eleget sírtam már fájó éjeken át,
daloltam a halállal nászindulót,
vívtam csatákat fakardokkal,
szívtam fújtam furcsa cigit,
s közben vártam az álomembert,
ki megkacagtat akkor is, ha
könny csillant meg szememben.
Bolond a szívem, mint jó magam,
mindennap kérkedik egy lomha,
aggyal, ki elfelejti sokszor még
azt is, hogy kell haza menni,
de őriznek engem fura angyalaim.
Sokszor botlok meg, s akkor ők
felemelnek szárnyukra, biggyesztenek,
aztán huss, elszállnak velem.
Közben Veronika kendője a szárnyukat,
- fényezi -

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Tálalva.

     

 

, 2008-06-01 10:23

     

És megöltük magunkat a
néma ígéretek halmazaival,
utolsó vacsoraként.
Desszertre nem jutott idő.
Mert sietve távoztál.
- Nagy volt a falat -
Rendezzük a számlát darabossá
ékelődött licittel.
Még látlak, szavaid fülemet
döngetik. Küszöbödön is savas
kétségbeesés gubbaszt.
Itt marad nekem a csúfos önvád.
Még keresem az arcod a tömegben,
mint egy ismerős színfoltot.
A telefon is bamba némaságot
fogadott ellened. Az asztaltól
felálltál, fizettél. De utoljára
még kacsintottál felém........

 

 

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Neked, a máról....


Döntened kell,
lassan,.........
tudom a kétely mi,
most öledbe ült.
A tegnapok örült,
táncként cikázva járnak,
- benned. -
Lennék most gyerek hogy,
anyatejem magamba szívva,
megnyugodjak,
- nálad. -
De nem lehet!
Nem szólok, bár tudom,
kínt csókol a ma,
a szádra, s én veled,
szenvedek még a,
szerepemet játszom,
a konok dac,
- mögött. -
Lesz, ami lesz elfogadom.
Erős vagyok még!
Nem láthatod még hogy,
lassan roppanok meg!
D,e holnap már,....
mindegy!
Tajtékot keverünk a,
mai napnak palettáján.
Nem láthatod hogy,
mennyire szenvedek,
- veled. -
Halkan síró a hegedű,
a szívem.
Nem tudhatod azt,
csak - holnap! -
Sírt tegnap az ég!
Én már készen állok!....

 

Bajnoknak

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Tovább...

Szarkazmus tett ma,
erőszakot rajtam.
Úgy megyek ahogyan,
jöttem.
Hirtelen,
hallkan mint egy,
- gyilkos -
Nem hagyok magam után,
semmit.
Gyülöllek,mert szeretlek,
de mától tovább,
nélküled,
még ha,
fáj is, ha éget.
Akor sem mert,
tovább fúj engem,
a szél,
tölled!
Hát,Isten veled....

 

 

téged fújt el.... Bajnokom.

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Mi lettem én...?

Nem vagyok ember,
csak egy árny ki tévelyeg.
Nem vagyok bolond,
de őrültként kezelnek engemet.
Nem vagyok asszony,
hisz rég nem kellek senkinek!
Nem vagyok gyermek,
mert kitagadott, ki vajúdott velem.
Nem vagyok már anya,
Ő szégyelli nevemet.
Nem vagyok eszme,
nem vagyok harang,
nem vagyok gyilkos,
nem vagyok harag,
nem vagyok gengszter,
s nem vagyok szabad.
Nem vagyok kaland,
nem vagyok író,
nem vagyok szép,
nem vagyok suttyó,
érdekel valakit-e, hogy
mit dugtam mélyre?
Mi lettem én?
Most mi vagyok én?
Hol vagyok én?
Nem vagyok más, csak
egy tükörkép, mely ketté hasad.
Hát az leszek majd az,
amit a világ mutat...

(2008. 05. 13. Nyírő Gyula kórház)

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Sodrás.....

 

figyel szívemen a csend,
morénák őrlik lelkem...
gyilokra fogtam konok
érzelmeim, hiszen ezek is
mihaszna kacattá váltak,
égessétek meg, ócska tűzifák.
Szemeim elé jeges fátylat
vonok. Pár percre meghalok
minden nap, s a kínoknak
virágai beporozzák az
erény cirádás szirmait.
Virradatkor majd lehetsz
magad kioltója.
S ha kell, pengékkel vigyázd!
A testet ne szenteld meg
Istenem! Hamvait szórd szét,
békét így nyerhet aztán
a lélek...
néha még pislog szívemen
a csend, s a morénák kövei
táncukat lejtik lelkem
tompa sikolyán...

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

lehajtott fejjel...

 

Levedlette szürke felöltőjét
a természet. A zöld lombok
közt egy eltévedt szellő
tűzdeli a változás színeit.
Testemet párduc mintás kék
foltok, sebek tarkítják.
Mennyire fáj mindenem,
alig vonszolom ólomsúlyú
fájdalmaim. Könnyem sincs,
minek is már. Pihenni szeretnék.
Hosszú, mély álom ülj már rá
szemeimre! Kérlek, ne csak pár
percre suhanj velem
a végtelen peremére! Soha
ne ébredjek fel többé!
Hadd pihenjek már! S majd
az összezúzott testemet,
dobjátok a szemétdombra!
Lehajtott fejjel csatangolok,
helyem sehol nincs ebben a
világban. Talán majd egyszer,
valahol, más időben,
látjuk egymást...
Joe Black, gyere értem kedves!
Én már réges-régen készen
állok.....

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

..........még bennem élsz.......


....gubanc lettél a
szívemen egy selyem
gombolyag szépséges
szívárvány színű,
hajnalon...........

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Egyetlenem

Egyetlenem

 

 

 

Óh kedvesem mennyire

hiányzol, van egy élet,

egy szív, amely nélküled

semmit sem ér.

Az éjszakák, amik az én

verejtékében fulladnak,

hiányod miatt van egy

élet mely nélküled csak

bolyong. Egyetlenem, ha

visszalátogatsz hozzám

s a szemedbe tekintek

gyönyörködöm benned.

Én kedvesem-egyetlenem.

Beléd kapaszkodva

húzom át az éjjeleket.

Nézz rám kedvesem,

ne sírj, kérlek bennem

vagy nem szakíthat ki

onnét senki már az enyém

maradsz, amíg csak élek.

Illatodba bújok a nap

minden percében és most

is hívlak a te lelked hol

lehet, nem tudom de azt

igen hogy az enyém tied.

Oh kedvesem ne sírj…

Veled vagyok, szeretlek

Te vagy s maradsz az

- Egyetlen –

Nap fivér Hold nővér

Segítsetek nekünk.

Óh Jézus kérlek, vedd

Át keresztünk melyet

Mi már nem bírjuk

Cipelni. Óh kedvesem

Téged senki sem tud

Pótolni helyedre sem

Méltó senki sem.

Egyetlenem várlak

Minden éjjel hogy újra

Meglátogass s veled

Áthúzzam az éjszakát.

Kedvesem még igen,

Egyetlenem vágyom rád.

Szerelmem még szeretlek.

Egyetlenem még kívánlak

 

 

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Egyetlenem

Egyetlenem

 

 

 

Óh kedvesem mennyire

hiányzol, van egy élet,

egy szív, amely nélküled

semmit sem ér.

Az éjszakák, amik az én

verejtékében fulladnak,

hiányod miatt van egy

élet mely nélküled csak

bolyong. Egyetlenem, ha

visszalátogatsz hozzám

s a szemedbe tekintek

gyönyörködöm benned.

Én kedvesem-egyetlenem.

Beléd kapaszkodva

húzom át az éjjeleket.

Nézz rám kedvesem,

ne sírj, kérlek bennem

vagy nem szakíthat ki

onnét senki már az enyém

maradsz, amíg csak élek.

Illatodba bújok a nap

minden percében és most

is hívlak a te lelked hol

lehet, nem tudom de azt

igen hogy az enyém tied.

Oh kedvesem ne sírj…

Veled vagyok, szeretlek

Te vagy s maradsz az

- Egyetlen –

Nap fivér Hold nővér

Segítsetek nekünk.

Óh Jézus kérlek, vedd

Át keresztünk melyet

Mi már nem bírjuk

Cipelni. Óh kedvesem

Téged senki sem tud

Pótolni helyedre sem

Méltó senki sem.

Egyetlenem várlak

Minden éjjel hogy újra

Meglátogass s veled

Áthúzzam az éjszakát.

Kedvesem még igen,

Egyetlenem vágyom rád.

Szerelmem még szeretlek.

Egyetlenem még kívánlak

 

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Hallották...


Hallották a falak, hogyan sírtam át az
éjjelt, párnámba súgva sóhajom,
hogy ne hallja senki kínomat,
mi kivájta szívemet, akár a méreg.
A gombócok a torkomban egyre csak
gyűlnek, és szememen át susogva
ömlik ki a lelkem.
Az éjjel sem hoz megnyugvást, mint
máskor, mikor elringatta konok
bánatom.
Nem jön az enyhülés, hiába hívom!
Várok egy hangra, ki egykor súgta: ne félj.
Most a csend karol át és..........

vígasztal, mint lágy dallam a lelket.

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Ne szeress engem

 

Ne szeress engem, mert
árnyékként kísértlek
örökre.
Nem akarom azt, hogy
fájj nekem.
Vad sóhajként köréd
tekeredek, bekebelezlek.
Tajtékomat fujtatva
felfallak majd téged.
S szerelmem mázsája
nyomja szellemé vált
lelkedet.

Ne szeress engem, mert én
beléd költözöm,
mint egy üvöltő gondolat.
Birtokba veszlek, és
bilincs leszek rajtad.
Átok leszek, nem áldás
kínos gyötrelem, fájdalmas
seb, mely nem gyógyul
sohasem.
Ne szeress engem, hisz rossz
vagyok, engedj tovább
utamra

Ne szeress engem

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Kiátkozott


Átok vagyok anyám kötényén,
de én szóltam: oly szelíd vagyok!
Mégsem simítja meg szél fútta hajam,
szerinte különc kolonc vagyok.
Pedig csak szeretét koldulom,
Mint többi gyermeke, de tudom,
azt tőle meg nem kaphatom...

Fekély vagyok szívén, vagy
állandó bűntudat, mit barázdáltak
Az évek és tengernyi indulat,
no meg, hogy apám hogy szeretett...
Homlokom alá fésülődik
egy elszabadult sóhaj -
apám e világra árvának
tett engemet'.

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Cak túlélni mindent útközben....

Részlet

Ha visszanézek az elmúlt évekre, a részletek, amikből összeáll az egész, hát van, amit nagyon szívesen kitörölnék a visszajátszásánál. És nem vagyok túl büszke magamra. Volt, amikor úgy gondoltam, én mindent megérdemlek, amim csak van, hiszen nagyon nagy árat fizettem érte. De ez a gondolat már nem hatalmasodik el a szívemen. Sokszor nem is tudom hol kezdődött az én vesszőfutásom. Talán kezdjük az elején, amikor még azt mertem hinni, hogy micsoda gyönyörű dolog az élet. Aztán hamar kijózanodtam és megértettem, hogy ez nem tündérmese, hanem rémálom, amiből felébredni nem is olyan könnyű.
Elkeseredtem és dacból mindenek az ellentétjét tettem, vagy kerestem. Örömet okozott, ha fejgörcsöt okoztam ennek a drága életnek. Így éltem daccal és dühvel a szívemben. Míg egyszer csak találkoztam egy nagyon furcsa fiúval. Számomra azért volt fura, mert felmerte vállalni magát és nem akart soha olyan lenni, mint a többiek. Azt hittem ilyen csodabogár csak én vagyok ezen a planétán.
De most éreztem, hogy ő az én párom, és ezt ő is tudta. Olyanok voltunk, mint a fény és az árnyék. Egyik sincs meg a másik nélkül. Természetesen próbáltam őt jó messzire elkerülni. Csakhogy a sorsot nem lehet átverni ő már becsomagolt minket az útvesztőkkel teli hálójába. Ettől fogva nem volt már semmi csak éreztük, hogy szükségünk van egymásra. És hát kerestük is egymást.
Azt hittem ezt a csodát a sok keserűségért és a halkan elnyelt könnyeimért kapom. - De erről majd később. - Összeházasodtunk hát annak rendje és módja szerint, úgy, ahogy csak Mi tudtunk, és senki más! Úsztam a boldogságban és minden egyes napon áldottam az életemet.
Nem sokkal ezután bevonult az én drágám katonának. Dolgoztam nagyon keményen napi tíz-tizenöt órát, és minden hétvégén utaztam hozzá.
Tisztességgel hazavártam az én kis katonámat. Végre itthon volt és nagyon szerettük egymást. A sok-sok szeretetből megszületett az én kisfiam, akiért ma is hálás vagyok. Aztán lassan ránk találtak a gondok. Eleinte nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget az egésznek, de rá kellett ébrednem, hogy ez több mint egy kis átmeneti zűr. Vártam arra, hogy elcsendesedik köröttünk ez az egész.
Azzal hitegettem magam, ez minden házasságban előfordul, de hamar rá ébredtem, hogy ez az azért sokkal több már ennél. Csakhogy most már késő volt. Próbáltam egyensúlyt tartani, most már csak az volt a célom, hogy a gyermekemnek az apja legyen az apja. Éreztem, hogy ez az egész nem gömbölyű, de mint valami eszelős ragaszkodtam ehhez a téveszmémhez.
Egyre többet és többet ivott. Megadott a gyereknek és nekem mindent, semmiben nem szenvedtünk hiányt. Ez így ment egy jó darabig, de lassan már nem csak az ital lett az ellenfelem, hanem egyre durvább és durvább lett, és én akkor még mindig szerettem őt. Úgy éreztem, mintha az anyám életét élném. És teljesen meghasonlottam magammal. Már nem az voltam, aki voltam, és nem is tudtam, hogy hol a helyem ebben a beteg világban. Elhatároztam, nem hagyom darabokra törni az életemet. Nem is sejtettem, hogy a cserepek közt botorkálok.
Most már nem szerettük egymást, mint rég, és én is elsiklottam némely dolgok felett. Rohantunk ezerrel a pusztulásunkba. Magamba fordultam és falakat kezdtem rakni magam köré nem érdekelt már semmi csak a kicsimmel voltam elfoglalva. Így is nyomorultul éreztem magam nemcsak lelkileg, hanem testileg
Is a padlón voltam állandó rosszullétek gyötörtek sokszor ájultam el minden átmenet nélkül és súlyos emésztési zavaraim voltak. Bármit ettem rögtön kifolyt belőlem, lassacskán a saját árnyékom lettem. Annyira legyengültem, hogy egy könnyebb bevásárlás is meghaladta az erőmet. A fejgörcsök, amik gyötörtek elviselhetetlenek voltak, sokszor magamat sem tudtam ellátni, nemhogy a gyereket. A férjem pedig már csak papír szerint volt az enyém. Akkoriban gyakran törtek rám olyan érzések, hogy valami borzalmas dolognak leszek a részese. Sajnos a megérzéseim beigazolódtak. Egyik napon, egy hosszas fejgörcs után összeestem, három hét múlva tértem magamhoz. Agyi infarktust kaptam és lebénult a bal oldalam. Mikor magamhoz tértem csipkerózsika álmomból, semmiről sem tudtam, csak arra emlékeztem, hogy rosszul lettem, de a folytatásra már nem emlékeztem. Csakhogy a mesében a lányt egy kedves fiú csókja keltette életre, engem pedig bármilyen morbid, a halál csókolt szájon. Az agyam egyik artériájában egy jó nagy vérrög pöffeszkedett, ami egy fogamzásgátló tabletta szedése miatt keletkezett. Az idegsebészek szerint műteni nem lehetett.
Megkezdődött életem legnagyobb csatája. Tudtam, hogy minden rejtett erőmet csatasorba kell állítani. Az orvosok lemondtak rólam, úgy gondolták, egy nem várt percben a halál jön el értem félreérthetetlenül. Ők a maguk részéről mindent megtettek, de ami elkerülhetetlen, azt nem tudják uralmuk alá hajtani. Anyámnak egyértelműen elmondták, hogy nem tesz azzal „hülyeséget” – mondom én -, ha a temetésemet kezdi megszervezni, hiszen -„A lánya agonizál.”. Az történt, amire nem számítottak, a halál helyett kóma ölelt magához.
Amíg hosszúra nyúlt álmomat aludtam , csak remény volt arra , hogy magamhoz térek de mivel sok időt voltam eszméletlen, valószínű, hogy teljesen le leszek bénulva, semmit sem fogok tudni magamról, és vak leszek. Aztán kirándultam egy keveset odaát is Szóval egy élő halottként vártak vissza.
Amikor három hét után felébredtem, mindent halványan láttam. Az volt az agyamban, hogy a gyerekért mennem kell a bölcsödébe. Ma sem tudom, hogy miért, de az időt akartam megnézni. Furcsának tartottam, hogy nincs rajtam az órám, majd az ékszereimet kerestem, de nem találtam semmit magamon.
Amikor odaát voltam, láttam magamat. Láttam, ahogyan az ágyamban fekszem,
A nyakam fel van vágva, és csövek lógnak ki belőlem. Amiknek egy része a lélegeztető géphez tartozott, de én ezt nem tudtam. A következő kép, amire emlékszem, hogy a kisfiam áll előttem egy poros úton és valamit akart nekem mutatni a mutató ujjával hívott magához, arcán a csibészség és a meglepettség elegye tündökölt, egyre csak hívott maga felé. Érte akartam nyúlni, megérinteni, de ahogy felé nyúltam, ő egyre csak távolodott. Ez sokáig tartott, és még ma is emlékszem, hogy nagyon szenvedtem emiatt. Mikor megérintettem végre, ő eltűnt a kezem közül, és én felébredtem. Említettem, hogy láttam magam az ágyamban és, hogy a nyakamba van illesztve valami cső. Tudtam, hogy nem tudok beszélni. Egy teljesen elkülönített szobában voltam. akkor éppen senki nem volt mellettem. Mindenképpen észre kellett vétetni magamat. Felemeltem és véresre vertem a sarkamat az ágy végén, csakhogy felfigyeljenek rám. Végre észrevették a zajt Ez mind egy hajnalon történt, azóta szeretem a hajnalokat. Elkezdtem hát mutogatni. Papírt mutogattam és tollat, hogy írni szeretnék. Senki sem értett meg. Nem akarok. Felém hajolt és azt kérdezte-„ Látsz engem? Ha igen, csak hunyd be a szemed! Akkor azt gondoltam – Miért kérdez tőlem ilyeneket? Én nem tudtam még, amit ő tudott. Behunytam a szememet és bólintottam. Anyám arca szemmel láthatólag megkönnyebbült. Szegényem, min ment át ez alatt az idő alatt! Közben már annyi orvos fogott körül, hogy anyámat alig láttam. Május31-én lettem rosszul, visszatérésemkor junius16-át írtunk, de én azt hittem, hogy még csak másnap van. A kisfiamnak június 4-én volt a szülői értekezlete. Anyámnak leírtam, hogy mit akarok mondani. Fekve írni úgy, hogy az ember nem látja mit is ír, elég nehéz feladat. Lefirkantottam hát - „Anya a gyerek szülőiére menjetek el! Június 4-én lesz.” Anyám elolvasta és tovább adta a koszorúként körém gyűlt orvosoknak. Megsimogatták anyám időközben fehérré vált haját, és csak annyit mondtak - „Most már reménykedhetünk! „Még mindig nem tudtam mi váltott ki ekkora eufóriát. Nem tudtam semmiről, de éreztem itt nagy gáz van. Pár nap múlva írásos párbeszéd formájában kicsikartam az orvostól, hogy mi is van valójában. Érdekes módon akkor nem törtem le. Ki tudja milyen erők vettek engem akkor körül. Most már tudtam, miért tör rám minden éjjel akkora erővel a félelem. Nem mertem aludni éreztem és tudtam, még hanem is láttam, hogy valami vagy valaki van ott velem, valami jeges bénító sötétség és tudtam, hogy rám vár. Azt várja, hogy végre megadjam neki magam, és akkor elvisz. Hangom nem volt de a számat tudtam mozgatni, imádkozni kezdtem. Akkor azt gondoltam – „Istenem kérlek, vedd el tőlem ezt a félelmet!” Ha kell, elmegyek, de önként nem. Önként nem halok meg! Még nem!
Nem tudom mi alapján, többé nem tört már rám ez a rémület.
Lassan tudatosult bennem mi történt. Megtanultam örülni egy csepp víznek is.
Az ember akkor jön rá, hogy az élet tele van rejtett, szemmel nem látható apróságokkal, amire ha oda tudunk figyelni, bearanyozzák az életünket bármilyen unalmasnak és egysíkúnak hisszük is azt. Egy csepp víz egy finom illat, egy ízletes falat vagy egy régen olvasott sor, amely valamiért feledésbe merült. Ez mind hatalmas jutalom, amit nem értékelünk igazán, és könnyen elsétálunk mellette észrevétlen, pedig ezek milyen fontos dolgok! Én akkor, abban a pillanatban elhatároztam, hogy ezek mellett a csekélynek tűnő gondolatok felett nem suhanok többé át. Élni akartam, olyan elemi erővel tört rám ez a vágy, aminek nem tudtam ellenállni. Elhatároztam, ott, a kis kórházi ágyamban, hogy küzdeni fogok az életemért, az álmaimért, a fiamért és mindazért, amit még nem ismerek, de valahol vár rám. Háromhetes románcom a kóma nevű szeretőmmel minden fizikai erőt kivett belőlem.
Most visszanézve nem is hittem, hogy ember így le tud fogyni. Addig sem voltam soha kövér, de akkor mintha egy gettóból szabadított volna a világra egy őrült. Harminc kiló voltam. Enni kezdtem, hiszen, ha nincs erőm, elvesztem.
Az evés nagyon fájt, mert a nyakamon még mindig ott tátongott a gégemetszés utáni seb, ami még nem forrt össze. De én ettem, mint a megszállottak, hiszen most ettől függött az életem, veszteni pedig nem szeretek, bármi legyen is az.
Elővettem, hát oly régen eldugott kardomat, amit már a rozsda majdnem teljesen szétmart, de én most gyönyörű fényesre fényeztem, és ami a lényeg, az éléről sem feledkeztem meg. Ez volt a lényeg szét kellet vágnom magam körül az egyre csak gyülekező nehézségeket. Ehhez a megfelelő erőt csak az ég tudja, hogy honnét vettem. Ez most igaz a legkisebb mértékben sem érdekelt már engem. Magamat ismerve ez nem kis teljesítménynek látszott, de nem láttam más kiutat, hogy életben maradjak. Mindent megragadtam annak érdekében, hogy előrejussak, nem volt érdekes mi is az a lényeg, hogy felhasználhassam arra, amire nekem kell. Őrült dolgokba kezdtem, sokszor a családban is megkérdőjelezték, hogy valóban ép az elmém, de már ez sem számított, bármennyire fájt is. Tudtam, hogy elérem a célomat, amit magam elé kitűztem. Senki nem tudott eltéríteni erről az útról. Nem akartam hátra nézni, csak előre figyeltem. Így is eléggé megtépett az élet, ha még ezen rágódtam volna, azt hiszem most is abban a négykerekű székben ülnék, amibe bele kényszerültem. Az intézetben, ahová kerültem, ugyanis elfekvőbe akartak tenni. Ekkor még csak huszonnégy éves voltam. Másnak most kezdődőt az élete, az enyémre pedig most készültek pontot tenni. Abban a percben úgy éreztem, nem lehet, hogy az életem csak ennyi legyen! Egy napon, amikor anyám jött hozzám a tisztálkodásban segíteni, talán minden én ellennem esküdött, nagyon meleg nyár volt. A tisztálkodás után anyám kitolt a levegőre.
Abban a szobában ahol voltam, találtam egy botot, ki tudja kié volt, én eldugtam magamnak.
Amikor készültünk kifelé, elővettem féltve rejtegetett kincsemet.
Anyunak mondtam, hogy ne ijedjen meg, én most fel fogok állni a székből, ő maradjon mögöttem a tolószékkel, a többi már az én dolgom. Még ma is könnybe lábad a szemem, ahogyan magam elé képzelem édes jó anyám megrökönyödött arcát és a fájdalmakra, amik az agyamig hatoltak. Felálltam!!! Végre. Nem voltam többé már ennek az átkozott széknek a „foglya”. Megtettem az első lépéseket. Mit mondjak, nem tudom elmondani azt a leírhatatlan örömet. Istenem, hát megcsináltam! Csak álltam ott a napsütésben féltve őrzött kincsem mel a kezemben, a tolószékkel a hátam mögött, amit anya ugrásra készen tartott készen és olyan boldog voltam mint, még soha ebben a szemét életben!
Többé már nem voltam a toló szék „foglya”. Többé már nem! Elkezdtem hát ízlelgetni a kezdetleges szabadságom ízét. Mit mondjak fenomenális volt! Most már tudtam, hogy győznöm kell! Tudtam, és éreztem sínen vagyok, de hosszú út még. De ez most már ez nem érdekelt. Megindultam, mint az üveggolyó és csak gurultam előre, egyre csak előre. Időközben gyerekkori asztmám egyre többet gyötört. A kómában töltött idő alatt bekaptam egy helyes kis tüdő embóliát. Eléggé hátra vetett gyógyulási terveimben, így hát haladtam előre lassan, de biztosan. Közben egyre többet szenvedtem a múlt árnyaitól. Szerettem volna vigaszt találni, de sajnos e fajta kegyet sehol nem remélhettem. Amíg egyik korházból ki, a másikat épp meghódítottam, abban reménykedtem, hogy
a férjem kitart mellettem és megvár addig, míg regenerálódom. Nem is tudom, honnét vettem ezt az őrült gondolatot, talán, mert én megtettem volna. Nem is jutott volna eszembe más. De hamar rájöttem, hogy ez csak egy álomkép, amit én soha nem érhetek be. Teljesen magamra maradtam. Úgy éreztem, minden meghalt, amiért keményen megküzdöttem. Hiába vett körül a családból annyi ember, én mégis nagyon magányos voltam. Az űrt, ami bennem tátongott, semmi sem tudta kitölteni. Az ember az emberek közt a legmagányosabb. És ez így is van! Mosolyogni próbáltam, pedig belülről rothadásnak eredtem. Én még csak huszonnégy éves voltam, a férjem huszonhét. Tudva azt, hogy nem tudom megadni, amire egy ilyen korú férfinek szüksége van, lelkifurdalásom volt, azt gondoltam nem tehetem meg, hogy a hűség béklyójával megkötözve mellettem maradjon. Ez olyan nyomasztó és kínos dolog, amivel én nem akartam élni.
Azt mondtam neki, menjen el és tegye azt, amit a hormonjai követelnek tőle.
Egy kikötésem volt, nem akartam megtudni, hogy megtörtént-e a dolog és kivel.
Úgy érzem korrekt voltam vele szemben, ezt talán csak az tudja megtenni aki nagyon szereti a társát. És én szerettem!
Amikor láttam őt készülődni, tudtam hova megy és miért és nagyon fájt.
De ugyanakkor valahogy örültem is, hiszen valaki megadta neki azt amire én akkor képtelen voltam, mert még ahhoz is segítség kellett, hogy az ágyban megforduljak. Egyik éjjel, amikor férjem kis kalandjából hazatért, le föl mászkált a szobában, mint egy sértett vad. Megkérdeztem, mi a baj. A hangja meggyötört volt, és látszott is rajta, hogy furdalja valami. Közölte velem, hogy megcsalt. Érdekes módon egyszerűen nem érdekelt. Érdeklődtem, hogy jó volt-e. Azt mondta, igen. „Csak ennyi?”, befordultam és tovább aludtam. Abban a helyzetben azt hittem, hogy én vesztettem, pedig van amikor vesztesként győzünk igazán. Aztán durvább mederbe torkollott a mi kis hallgatólagos szövetségünk, ugyanis már egyre többet kezet emelt rám borgőzös perceiben, úgy éreztem eljött az ideje annak, ami előbb utóbb be fog kopogtatni a mi megvetemedett ajtónkon. Beadtam a válókeresetet. Nem láttam, vagy nem is akartam már ezt a megszakadt pókhálót foldozgatni. Nagyon sokat tépelődtem ezen, de közben szerettem a férjemet és én nem akartam olyan lenni, mint egy szatyor, amiről elfelejtkeznek, és véletlenül ottfelejtenek egy sarokban.
Azt is tudom, hogy neki sem volt mindegy. Vissza akartam adni a szabadságát, hogy senki nyakán ne legyek kolonc. Megtörtént a válás, közös megegyezéssel.
Semmi okot, érvet nem hoztam fel. Azt hittem belepusztulok. De mindenképen így láttam helyesnek. Elköltözött, isten tudja merre, de minden nap ott volt nálam. Nagyon jól elvoltunk, mintha semmi nem látszódott volna meg a fent említett problémákból, és egyre jobban éreztem a szeretetét, ami felém áradt igaz nem látható módon történt de én éreztem minden porcikámban.
Aztán újra megrohamoztak az őrült ötleteim. Nagyon érdekelt, hogy az agyam milyen állapotban is van. Előbb utóbb kénytelen leszek a magamra támaszkodni, ez az állapot nem fog tartani örökké. Valamit kezdenem kell magammal. Összekötöm hát a kellemest a hasznossal. Találtam egy tanfolyamot, ahol számítógépes tanfolyamot hirdettek angol nyelvvel együtt, csak egy baj volt, nagyon sokba került. Elmentem egy irodába, ahol munkanélküli fiatalok elhelyezkedésével foglalkoztak. Munka nélkül is voltam, fiatal is voltam, ez nekem való volt hát. Ott elbeszéltem egy hölgynek a problémámat, pártfogásába vett, elintézett mindent, ami nekem lehetetlen lett volna.
Az Isten áldja meg érte. Sikerült bejutnom erre az oktatásra megtanultam közlekedni, igaz akkor még csak kísérettel. A férjem minden reggel jött értem,
És elkísért a tanfolyamra ahová jártam fura mintha a lánya lettem volna akit az iskolába kellet volna vinnie. Elhozni pedig általában a testvérem hozott haza.
Levizsgáztam akkor pont kórházban voltam, így hát két infúzió közt mentem el a vizsgára hál Istennek sikerült. Bebizonyítottam, hogy nem igaz a férjem által felhozott vádak miszerint az agyam oly mértékben sérült, hogy nem vagyok normális. Azután, hogy túl voltam már ezeken éreztem valami őrült dolog kell nekem ami kibillent engem ebből az egysíkú téblábolásból akkor gyógytornász már nem járt hozzám az izmoknak amik sajnos sorvadásnak indultak hogy is mondjam felkellet rázni bágyadt álmatagságukból. És hát egyre jobban kezdtem sajnálgatni magam ami ilyenkor végzetes lehet. Muszáj volt valami hajmeresztő dolgot kitalálnom, hát találtam is. Elmentem egy fitness terembe „tornázni”. Mikor beléptem az arcokon meglepődés volt látható. Mintha az I.T. lépett volna be.
Fájt persze, hogy fájt abban a helyzetben még az is rosszul esik néha ami máskor semmit nem jelent. De mindenképpen eleget akartam tenni saját magamnak. Közben agykontrolra jártam mert teljes szívemből akartam a győzelmet, de az elmémnek olyan állapotba kellet kerülnie, hogy kiszolgálja szívem óhaját. Mentálisan és fizikailag is jó állapotba kerültem. Már a botra sem volt többé szükségem. Aztán a kisfiamat egyre erősödő asztmatikus rohamok gyötörték felkerült a szabadság-hegyi gyermek szanatóriumba. Mindennap mentem hozzá megtanultam hát egyedül közlekedni.
És mentem az én kicsimhez mindennap. Sikerült elhelyezkednem találtam munkát. Kezdtem vissza térni az életbe. Az egyetlen szövetségesem mérhetetlen magányom volt. De terveim voltak amit megakartam valósítani és újult erővel kezdtem neki a megvalósításuknak. Pedig már azt hittem, hogy teljesen elvéreztem. Sokak szerint a sok keserűség megkeményíti az embert. Aztán jöttek az otthoni gondok, elég csúnyán összevitatkoztam az édesanyámmal és úgy döntöttem, hogy neki vágok az ismeretlennek. Elkötöztem a barátnőmhöz három gyereke volt akkor. Óriási fába vágtam a fejszémet, de szerencsémre mindig mellém került egy-egy jó ember aki megfelelően mutatta meg nekem azt ami belőlem hiányzott. Talán jó az őrangyalom aki valahogy tényleg a hátam mögött őrködik. Köszönet a” nagy főnöknek” érte. Lakást akartam szerezni ami sikerült is volna, ha nem ütközöm folyton falakba és az országunkra nagyon is jellemző bürokráciára. Időközben találkoztam a férjemmel akivel újra megtaláltuk egymást.
Átgondoltuk újra az életünket, kiértékeltük azt ami nem működött bizonyos okok miatt részben őmiatta és én sem maradtam el mögötte. Valahol legbelül én azért én éreztem, hogy nem lehet össze ragasztani azt ami már össze tört, de azért reménykedtem abban ami lehetetlennek tűnt. Megtörtnek látszott és még volt az arcán valami ami olyan elesetté tette őt. Talán sajnáltam és csak az utóbbi időben jöttem rá, hogy az eltöltött idő sarkalt az újra kezdéshez. Megpróbáltam összeszedni magam és mindent jónak látni, ha nekem feketének tűnt. De azért a remény ott bujkált a szívemben és ez az ökölnyi izom a bal felemben várakozással volt teli, mint a kis gyermek aki a karácsony fa alatt keresgéli az ajándékát. De az én elképzelt fám alatt nem ajándék várt engemet, hanem a következő rémálom amiből sokáig nem volt erőm felébredni. Álmatagságom alatt sehol nem találtam a helyem semmi sem olyan volt amilyennek egy kicsit is szerettem volna. Magányosabb voltam, mint valaha. Sokszor éreztem úgy, hogy már az összes könnyemet elsirtam.Pedig a java még csak ez után jött.
Nemhogy lakást, de még albérletet sem találtunk sehol egy gyerekkel ez hazánkban szinte lehetetlen. Vissza mentünk hát az édesanyámhoz lakni nem volt más megoldás. Anyám időközben arra az elhatározásra jutott, hogy eladja a lakást sajnáltam hiszen mindenem azok közt a falak voltak.
De sajnos a lakás az övé volt vitának így helye nem volt. Újra az utcán.
A semmibe semmi nélkül. Ráadásul Máté fiam abban az évben kezdte az az iskolát mintha az egész világ fogott volna össze ellenünk. A terv az volt, hogy az eladott lakásból három kisebbet vesznek, ami felújításra szorul.
A baránömmel megbeszéltem, hogy amíg az enyémet felújítják addig nála lakom De nem úgy alakultak a dolgok, a bátyám intézte a dolgokat. Az a szép álom, hogy egy lakásból hármat varázslunk nem sikerült. Anyám vidékre ment lakni, egy ideig a gyerek is vele volt. A húgomról semmit nem tudtam. Ő össze külön bőzött anyámmal és a bátyámmal. Én korházba kerültem az asztmás rohamok egyre jobban gyötörtek. A férjem addig a bátyámnál lakott. Mikor kijöttem a korházból a megbeszéltek szerint a barátnőmhöz mentem csakhogy időközben férjhez ment. Felhívtam a bátyámat, hátha oda mehetek . Mikor felhívtam, hát nem volt tőle elragadtatva. A legszebb az egészben , hogy nem is ő hanem az élettársa ugatott a legjobban. Azt az éjszakát még ott töltöttem. Másnap elmentem egy gyerekkori barátomhoz. Elpanszoltam neki a bajomat, és ő azonnal a segítségét ajánlotta. Azt mondta náluk otthon vagyok. Nagyon jól estek a szavai jobb volt hozzám mint a saját testvérem na de hagyjuk.
Mikor eljöttem a bátyámtól éreztem megbánta az előző napi történténteket, de nem akartam ott maradni egy percet sem már. Másnap vonatra ültem és le mentem anyámhoz vidékre, de ott sem örültek nekem igazán. Talán egy hetet voltam ott. Akkor anyám is rokonoknál lakott, ameddig nem rendeződtek a dolgai a lakással kapcsolatban. Az egész család olyan volt mint egy méhkas.
És lassan kezdődött az iskola a gyereknek. A férjem beszélt a húgával, akinek volt egy lakása a Murányi utcában. A sógornőmmel nem volt túl jó a viszony kettönk közt mert nagyon ellenem volt amikor a férjemmel össze házasodtunk.
Nem szoktam meghajolni senkinek, de most muszáj volt, hát megtettem.
Megkértem a Zoli húgát adja ki nekünk a lakást. Azt mondta kiakarja adni a lakást egy gyülekezeti ismerősének. Én kértem adja ki nekünk én a dupláját adom amit az ismerőse plusz fizetem a rezsit. Azt mondta „ nem csinál segget a szájából„.
Ennyit a nagy Isten és ember szeretettről ugyanis Jehova tanúja volt.
Nem tudom mi szállta meg , de oda költözhettünk. Amikor beléptem a lakásba a karácsonyfa még ott díszelgett a sarokba és az a kosz meg bűz leirhatattlan.
Hát elkezdtem takarítani ami úgy két- három hétig tartott a kosz állaga miatt.
És eljött a nap amikor innen is menni kellett. De hova? Ideglenesen elköltztünk akkor a Zoli nagynénjéhez, ahol sem fürödni, sem mosni nem lehetett.
A Tivadar utcában volt ez a remek hely a nagynéninek két gyereke volt a férje pedig idült alkoholistaként mindennap hatalmas veszekedést csinált.
Nem messze tőlük lakott a férjem nagymamája kértem hadd fürödhessünk nála meg és a mosást is szeretném megejteni néha. Természetesen nem kívántam ingyen, de nem fogadtak tőlem el pénzt.
De tudtam, hogy ebből még gond lesz. Szóval így éltünk, mint a csövesek.
Hol itt, hol ott. De már nagyon elegem volt az egyre csak gyülekező problémák miatt. Természetesen a férjem a megint inni kezdett.

Így már nem csak a pénztelenséggel , a vándorlással , betegséggel, és a kilátástalansággal , hanem a borgőzzel is szembe kellett néznem újra meg újra, mint egy megakadt lemez. A nagynéni lakása kicsi volt, és minden rossz volt benne. És ami a legrosszabb volt az egészben, hogy gyűlölték a gyerekemet.
Igy az iskola után a gyerekkel az utcákon kóboroltunk, hogy csak aludni menjünk „haza” abba a szutyokba ahol mindennap éreztették velünk, hogy mennyire láb alatt vagyunk.
Van egy két jelenet ami soha az életben nem fogok elfelejteni. Mivel a férjemnek nem volt munkája pénzünk se volt. Valami dolgunk volt a Keletinél velem volt a gyerek is panaszkodott szegényem, hogy éhes. Nem tudtam tovább hallgatni lehúztuk a karika gyűrűnket és eladtuk. Vettem a fiamnak egy csomó ennivalót és mind elé raktam. Nagyon jól éreztem magam csak néztem ahogy a gyerek evett én nekem már az elég volt. És vészlóslóan jött a tél. Már késő ősz volt de az ablak üveg bevolt törve abban a szobában ahol aludtunk.
Azért, hogy a gyerek ne fázzon a férjemmel ráfeküdtünk a gyerekre, hogy melegítsük.” Sokat kibír az ember.”
Aztán találkoztam a húgommal ők éppen költöztek egy másik albérletbe.
Átadták nekünk azt a helyet ahonnét költözni akartak. Ez a lakás a Szent László utcában volt ez a hely az előzőekhez képest palota volt fürdőszoba volt meg gázfűtés és nem volt betörve az ablak, tudtam főzni vacsorát, kimosni a ruhánkat ezt csak az érti igazán aki átélt már hasonló helyzetet.
Minden reggel a fiamat a XIII. kerületből a XV. Kerületbe vittem iskolába, de ez sem érdekelt már én annak mérhetetlenül őröltem , hogy emberibb lett az életünk. Azért természetesen itt is neki kellett látnom takarítani és, hogy mennyit.
De mindegy az ember úgy van vele a jóért elviseli a kis rosszat. Ugye?
Aztán egy reggel mikor jöttem haza az iskolából észre vettem, hogy az ablak ajtón a függöny nem úgy áll ahogyan azt én hagytam.” Istenem valami történt.”
Rossz érzés vett hatalmába. Ami mint kiderült nem is volt alaptalan.
A konyha asztalon egy cetli várt. A sógoromnak volt címezve „ez soha nem a te lakásod volt haladéktalanul hagyd el!” Elkezdett forogni velem a világ.
Úgy éreztem rögtön megfulladok azon a helyen, elindultam bár nem tudtam hova, csak mentem ma sem tudom hogy kerültem ki Újpalotára ott bele botlottam egy gyerekkori barátnőmbe. Ő valamennyire megnyugtatott. Mégis úgy éreztem kihúzták a lábam alól a talajt és zuhanok lefelé de nem látom és nem tudom hova.
Most mitévő legyek. Úgy éreztem rögtön megörülök és ettől már senki sem ment meg! Este jött a tulaj ő elmondta,nem tudott semmiről mert a sógorom nem is mondott semmit. Sőt több hónapnyi kifizetetlen számlát hagytak maguk után. Ehhez nem lehet semmit hozzá tenni. Vera most mit találsz ki kérdeztem magam?
Én azt az estét nem fogom elfelejteni. Azon az éjjel kővé dermedtem a félelemtől.

Hiába akartam én három hónapot kifizetni előre. Nem tudtam
őt meggyőzni. Annyit azért belátott, hogy egyik napról a másikra nem találok
helyett adott két három nap haladékot. Szóval újra kezdődött az egész.
Sokszor azt kívántam bárcsak nyílna ketté alattam a föld és nyelne el.
Persze a bátyám egy hatalmas házat bérelt neki nem volt gond az ami nekem igenis hatalmas gondként nehezedett az amúgy is megtépázott vállamra.
De ez az ő szemszögéből persze , hogy nem igaz.
Egy biztos apám forgott akkoriban a sírjában. Annyira egyedül és szétesve éreztem magam talán az éltett, hogy ezután biztos csak jobb következhet.
Olyannyira eltudtam hitetni ezt magammal, hogy minden erőmmel, csak azon voltam, hogy a rosszat elfogadhatóvá próbáljam tenni. Furcsa szerzett az ember.
Mindig akkor a legerősebb amikor a leggyengébb. Milyen anyagból gyúrták vajon? Sokszor magam is eltévedek a fogalmak közt. Igaz én csak egy egyszerű asszony vagyok, semmi több. De mégis időnként valamiért többre vágyom.
Szóval ott tartottam, hogy megint kötözni kellett az úti batyut csak hamuba sült pogácsát nem kaptunk, de a cipőnk már igen csak fehérlett a portól.
Szegény kisfiam is egészen kimerült ettől a szerencsétlen helyzettől hiszen ő nem volt hozzá szokva ilyen kezelhetetlen állapothoz. Abban segítettek a testvéreim, hogy másik helyet próbáltak keresni nagy nehezen sikerült is.
De én már addigra nagyon kimerült voltam, és a pokolba kívántam minden rokonom. Legszívesebben egy lakatlan szigetre menekültem volna el, ahol senki nincs. Ráadásul megint elkezdett gyötörni az asztmám. Azt hiszem annyi prednisolont még soha nem ettem muszáj volt most nem mehettem korházba a betört ablak mellett lévő alvás pedig megbosszulta magát.
Nagyon megfáztam és ez nagyon jó talaj az asztmának ezt éreztem is.
Végre siker koronázta az albérlet keresést. A József-körúton sikerült találni egy szoba konyhás komfortos lakást el mentem megnézni a bátyám élettársával meg is kötöttük a szerződést anyám adott rá pénzt igy két hónapot kifizettek.
Valamennyire megnyugodtam egy barátom elhozta a holminkat a bútor a húgom hoz ment. Aztán kiderült kik is laktak ott előttünk, bár nagyon titkolta a tulaj.
Két lány akik hirdetést adtak fel és férfiakat fogadtak akik bizonyos szolgáltatást kínáltak anyagiak fejében.” Most már mindegy legalább van szerződésünk.”
Legalább ez biztonságot ígért, ha más nem is. Közben a bátyámtól mást sem halottam, hogy nagyon közel van, hogy megkösse a szerződést és igy helyre jön minden. De én ebben már egy cseppet sem bíztam, és szerintem ő is tudta, csak hát ugye túl büszke volt ahhoz, hogy ezt belássa. Én közben végre találtam munkát. A Sárga Vonal szaktudakozónál diszpécserként. Hát mit mondjak jó messze volt a lakástól Pesthidegkúton. Megbeszéltem az ügyvezető igaza tóval, hogy csak szombat vasárnap dolgozza napi tizenkét órában hiszen innen nem értem volna ki Újpalotára a gyerekért az iskolába. Igy az egész hetet ledolgoztam két nap alatt. És a gyerekkel is tudtam foglalkozni.
A férjemnek nem volt munkája én viszont elég jól kerestem meg még amit sikerült össze csipegetni. Most először éreztem hónapok óta úgy, nem kell mindenért rémüldöznöm.
A férjem is talált egy bőrdíszműben munkát. Szóval kezdett nyugodni az életünk. De nem sokáig tartott ez az állapot. Sajnos! Sokszor tényleg azt hiszem meg vagyok átkozva. Mert ennyi nehézség nem szakadhat egy emberre csak úgy. A gyerek is kezdett megnyugodni, a férjem is talált munkát Velem egy év alatt történik az meg ami mással fél élete alatt. Csoda hát, hogy ilyen gondolatok keringenek a felemben? Sokszor jutnak az eszembe ezek a napok és ilyenkor arra gondolok nem tudnám ezt még egyszer végig csinálni! Pedig az élet állandóan készenlétben tartja az ostorát. De készen ám! Hát aztán kezdődött ismét az alkohol szindróma.
De most már egyre rémisztőben mint eddig, mert most már ki is kaptam ha nem úgy viselkedtem ahogy ő akarta. Sokszor nagyon durvává vált a viselkedése.
Volt olyan is, hogy a gyerekkel ruhában aludtunk a cipőnk az ágyhoz készítve ha menekülni kell gyorsan letudjunk lépni. Ezeket a dolgokat az a arcom és a testemen rögzült ütések nyoma hűen őrzik. Eljött a karácsony lementünk az anyuhoz, hogy ott töltsük az ünnepeket. Neki már volt egy kis paraszt háza.
Elteltek az ünnepek vissza kellett jönni mert a Zolinak Január 2.-án menni kellett dolgozni. Mikor haza érkeztünk a Zoli elment valahova, hogy hova azt nem mondta. Én reménykedtem benne, hogy nem fog semmi történni.
Nekiláttam a főzésnek a gyerek már éhes volt. Amikor megérkezett a férjem az üveges megmeredt szeme mindent elmondott arról, hogy hol volt.
Elkezdett kötekedni nem volt kedvem vitatkozni, nem szóltam vissza jobb ha ráhagyom. De nem akart nyugton maradni igy hát vissza szóltam valamit csak hagyjon már békén. Pont a konyhában főztem hiába hagytam ott jött utánam és csak mondta, és mondta a magáét úgy kihozott a sodromból valamit vissza szóltam neki. Abban a pillanatban már emelte is az öklét szerencsére eltudtam húzni a fejem. Ha az az ütés célba ért volna az én beteg fejemnek is annyi lett volna. Abban biztos vagyok. Félelemmel teli szívvel hajtottuk álomra fejünket aznap éjjel. Természetesen felöltözve és a cipőnket oda készítve az ágyhoz a gyors menekülés érdekében. Az a furcsa, hogy az meg sem fordult a fejemben egy egyáltalán nem elhanyagolható szempont.
Ez pedig csak annyi, hogy hova? Akkor mindegy volt csak azt tudtam és az dobogott bennem, hogy menni kell. A gyereket biztonságba kell helyezni.
E szerint ez minden félelmemet és kételyemet legyűrte. Azon az éjjel még sor került egy kis közelharcra ami az én fizikai állapotomat figyelembe véve egyoldalúnak volt mondható, de a kisfiú már aludt nem volt szívem felébreszteni Ki volt merülve az utazástól, hiszen az egész utat végig álltuk. Valamicskét sikerült nekem is aludni. Bár még álmomban is azzal foglalkoztam, hogy a cipőmet gyorsan feltudjam húzni amikor eljön az idő.
A félelem még az álmaimat is teljesen az uralma alá tudta hajtani.

De azért az a kis hét éves fiú tartotta bennem a lelket. Igaz ő nélküle nem is csináltam volna semmit. Az egyedüli erőm forrása ez az apró emberke volt.
Az éjszaka csak elmúlt nagyobb bajok nélkül , igy hát elmaradt a menekülés.
Én is aludtam egy pár órát mégis agyon verve éreztem magamat olyan kimerült voltam. Mindegy ezen a napon December 31.-ét irtunk.
Szinte minden embernek ünnepi hangulata volt, de nekem keserű volt a szám ennek a napnak minden eljött és még következő órájától.
Közben egésznap csak a gyerekkorom hasonló percei keringtek a fejemben.
És közben átkoztam minden percét amikor világra jöttem, és valamiért mi gyerekeket állított a sors a sarokba. A lelkem tele volt gyűlölettel és már készültem a meneküléshez. Azért a tél kellőképen nagy nehézségeket állított az utamba. Mindegy én ugrásra készen álltam minden percben. A gyereknek semmi mást nem láttam a nagy barna szemében csak félelmet a szívem majd megszakadt. Elhatároztam nem engedem, hogy ő is azokat érezze gyereknek mint én azt nem tudom sikerült e. Félek tőle, hogy nem. És az igazság, hogy ez mindvégig vállyatot hagy a lelkemben. Ott tartottunk, hogy eljött a reggel minden ami előző este történt ő nem emlékezett rá és nagyon sajnálta a történteket. Ígéretét adta, hogy ez nem fog megismétlődni, de már nem hittem neki. Reggel felhívott minket egy régi barátunk elment hozzá a férjem, mondván megmossa egy kicsit a fejét ahogy viselkedett. Később odaszólt hozzánnnk ugorjunk át hozzá. Közben a hó már féllábszárig ért. Odaértünk a baráthoz már nagyon jó állapotban volt mind a két férfi. Nem maradtunk sokáig ott amit ott voltunk az is elég volt. A gyerek rám nézett és csak annyit mondott.
„Anya menjük!” Nekem ennyi elég is volt. Haza rohantunk bedobáltuk egy nagy táskába a legfontosabb ruhánkat és már rohantunk is ki a Keletibe, hogy elérjük a fél hatos vonatot. Nagyon nehezen értük el én már alig bírtam vonszolni magam a gyerek húzott maga után közben állandóan figyeltünk nem jön e utánunk a férjem. Az utolsó percben értük el a vonatot. Közben állandóan az zakatolt a fejemben helyesen cselekedtem? De azt sem akartam, hogy az előző este megismétlődjön meg ami avval jár. Mindegy robogott velünk a vonat Mezőtúr felé. Mindketten nagyon fáradtak voltunk. Próbáltunk egy kicsit aludni bár szerintem mindkettőnknek szerintem ugyanaz a gondolat emésztett minket, mégpedig csak az. Mi lesz most, hogyan tovább? Azon a télen olyan nagy hó esett, hogy a térdemig ért. Megérkeztünk de a nagy hó miatt nem járt taxi késő este volt már éhesek és kimerültek voltunk mind a ketten. Láttam egy Mercedest amint vár valakire. Bátorságot erőltettem magamra és oda mentem. Megkérdeztem hova tart pont arra ahol az édesanyám lakott nagyon kedves volt felajánlotta, hogy elvisz minket csak megvár még valakit. Mit bántam én akkor ha még magára az ördögre is kellett volna várni. Nem soká oda értünk az anyuhoz. Anyám nem értette mit keresünk ott akkor és olyan későn. Aztán hamar rájött.

A szoba melege olyan kellemesen ölelt át minket és ami nem utolsó szempont, hogy nem kellett félni azt az érzést nem lehet leírni. Bebújtunk a tiszta ágyneműbe. Az álom kábultan emelt minket magához. Aztán iskolát keresni a gyereknek másnap az volt az első dolgom, és elkezdtünk berendezkedni és magunkévá tenni az új helyzetet. Megtaláltam a megfelelő iskolát próbáltam én ahhoz a helyzethez simulni, de sehogyan sem sikerült magamra írni a megfelelő szöveget én mindig Pesten éltem soha nem tartózkodtam két hétnél tovább vidéken.
De most megkellet barátkoznom ezzel az új helyzettel, bár nem volt innyemre a dolog de nem volt mit tennem. Kompromisszum kompromisszum hátán az a régi jó ismerős ami állandóan az életemet kisérte. És nem is akárhogyan.
A gyerek ott járta ki a második , és a harmadik osztály második felét.
Aztán kezdtem gondolkodni azon, hogy sikerülne vissza jönni Pestre, és valami lakás megoldást találni kedvezőbb feltételekkel, mint amik már ismertek voltak számomra. Abban a kerületben ahol felnőttem tudtam, hogy fogadó órája lesz a polgármesternek útnak eredtem felültem a vonatra és célba vettem a fogadóórát. Nagyon elszánt voltam azt mondtam magamnak eredmény nélkül én innen „haza” nem megyek. Mire sorra kerültem olyan kimerült voltam , attól féltem nem tudom majd elmondani azt amiért jöttem ráadásul , amikor nagyon ideges vagyok dadogni kezdek. Végre bejutottam hozzá előadtam jöttöm lényegét. A polgármesterben úgy éreztem szimpátiát keltettem én akkor úgy éreztem. Akkor azt mondta nem mond semmit de majd megpróbál. Elmondta mikor kihez menjek majd el. Valami azt súgta, hogy talán valami végre mozdulni fog és ez kellett nekem. A dolgok mozgásba lendüljenek. Végre megnyugodott a lelkem és várta nagyon a következő találkozást azzal akinél a reményeim lapultak meg. Az éjszakát a barátnőmnél töltöttem. Másnap hatalmas fejgörcs nehezedett rám. Rossz érzés vett rajtam erőt, amit próbáltam elhessegetni. A vonaton epilepsziás rohamot kaptam.
A vonatott megállították és bevittek az Ujszászi sürgősségi osztályra.
Amikor magamhoz tértem meztelenül feküdtem az ágyon és kivoltam kötözve. A nyelvem nagyon fájt mert a roham alatt zétharaptam.
Sok helyen megfordulta már de még sehol nem beszéltek az emberrel úgy mint itt. Mint a kutyával de talán még azzal sem beszélnek úgy akibe szorult egy cseppnyi jó érzés. Mindegy ezt is kibírtam mint sok mást!
Végre ott hagyhattam azt a repla telepet a lényeg ez volt.
Eljött a nap amikor mennem kellett ahhoz akihez a Polgármester irányított.
Hát én mentem amikor megküzdöttem a vonatra szállás viszontagságaival úgyreztem mintha megdöntöttem volna a csúcsot a magas ugrásban, pedig csak vonatra másztam fel.

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

 

 

Nyomaim...

 

Verd meg Isten azt a percet,

amikor erre a világra jöttem.

Bár érzem én nemsokára tán'

magával visz egy rózsaszínű

hajnal. Érzem már a véremben

s a csontjaimban. Úgy éltem,

ahogy éltem egy lapra mindent.

Nem tagadom az élet művésze

voltam. Fülemben még most is,

a gitár és a dob hangja szól.

Voltam vadóc, konok őrült lány,

hű feleség és anya. Odaadó kedvese

férfinek, mindent kipróbáltam.

Költöttem kemény pénzeket csak úgy,

kedvtelésből. Aludtam aluljáróban

éheztem napokat. Ami jött úgy ment.

Lelkemben a „dél” blues dala búg.

Ha majd elindulok úgy megyek el,

kalap, kabát jó volt köztettek.

Veszélyesen éltem, halkan távozom.

Nem marad nyomom semmit sem

hagyok magam után.......................

Verd meg te Isten a percet mikor én,

a világra jöttem!

 

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Eladó

Üres vagyok, mint

egy elhagyott szatyor,

mely senkinek sem kell,

és nem jó semmire.

Üres vagyok,

mint a váró terem, hová

nem érkezik vonat.

Eladó a lelkem,

odadobom apróért.

Vigyétek, használjátok

kedvetekre…

Mit, bánnom én már!

Levedlem magamról

a morált, mindent mi

emberi. Eladó vigyétek!

Bárkinek odaadom,

nem bánok én már

semmit sem.

Ha ez kell, hát legyen,

vezeklek majd, van így

is pár mocskom.

Egyel több vagy kevesebb,

mit számít már nekem.

Eladó a lelkem, még ha

maga az Ördög veszi is meg!

Nem ijeszt az sem.

Vigye, akinek kell

olcsón viheti, eladó,

filléres darab…

- Vigyétek -

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Tört a szívembe

Tört a szívembe

 

 

Döfök minden napon

lazán, hadd pusztuljon

- minden. -

Minek az már nekem,

eltűnt onnan minden mi

tán' érték volt talán......

Széthasítom ezért naponta.

Így nyoma sem marad aki,

- egykor én voltam.-

Voltam én, jó de nem kértek

belőlem, hát akkor majd rossz

leszek, már ezután. E világnak,

ez kell, megadom én 'bíz Isten.

szövetséget kötök magammal,

majd lidérces éjeimen lehet vissza,

nézzek magamba. Üres járat,

holt vágányok. Reményt hazudva,

kacsint rám a hold a csillagok a,

szemeimben csorogva lapulnak meg.

Tőrt döfök a szívembe minden nap!

 

 

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Aguszta estéje

...
Aguszta ült a szobájában csendben, magába mélyedve. Elmerengve dolgai felett.
Sok minden felkavarodott benne, minden, ami valaha megtörtént vele és csak fájdalom járta át a lelkét.
Sírni szeretett volna, de a könnyek valahogyan megmakacsolták magukat szemében.
Már sírni sem tudok – gondolta. Olyan üresség tátongott benne, mint a világűr. Csak ült, és gondolatai nagyon messzire szárnyaltak, nagyon messzire, ahol talán még a madár sem jár.
Hirtelen kopogást hallatszott az ajtón. Gondolataiból visszatért a valóságba.
Ajtót nyitott, de nem látott senkit. Vissza ült a magányába, de újra kopogás törte meg az
elmélkedését. Ismét ajtót nyitott. - Tessék - szólt Aguszta - van itt valaki?
Igen, Én vagyok, de már ismersz rég.
- Én? - hökkent meg Auguszta - És honnét?
- Én a múltad vagyok! Beszédem van veled, már régóta meg akartalak látogatni. De tudod, annyi helyre kell mennem. S olyan sok a dolgom alig győzőm. De végre hozzád is elérkeztem végre. Sok a mondandóm számodra. - Aguszta beinvitálta hát a furcsa vendéget, s hellyel kínálta.
- Hát akkor hallgatom Önt Tisztelt Múltam!
- Honnan kezdjem?
- Ahonnét jónak látod, hisz te mindent tudsz rólam, nyitott könyv vagyok előtted. Hát akkor kezdd!
- Azt hiszem, akkor kezdődtek, mikor kislány voltál. Emlékszel még?
- Mire is?
- Az iskola, ahol olyan halk és visszahúzódó voltál, s mégis mindenki csak bántott a származásod miatt, aztán, hogy mindenkin megesett a szíved. S mindig a gyengék oldalára álltál.
- És ez bűn?
- Nem, szó sincs róla, de magadért miért féltél kiállni? Mert nem bíztál soha magadban, és elhitted, hogy rossz és semmirekellő vagy? Pedig, ha tudnád, milyen angyalszívvel áldott meg az Isten, és te mégsem hittél. Nem volt merszed, beszari voltál, ezzel megpecsélted a sorsodat. Aztán ott volt a lépcsőházi dolog, ahol megrontottak, akkor is csak másra gondoltál, nem magadra. Miért? Miért akarsz te mindig önfeláldozó lenni, ha senkinek nem vagy fontos? A betegséged, azok a hatalmas küzdelmek... ki hitt akkor benned? A sok megaláztatás, ki segített neked? A szeretetet, amit magadból szakítottál, ki köszönte meg? Senki, ugye senki.
- De miért mondod el ezeket a hibáimat? Már nem tudok változtatni magamon. Már nem megy, értsd meg, nagyon fáradt vagyok.
- Na ez az. Végre elérkeztünk oda, amit mondani akarok neked! Légy önző, csak magaddal törődj! Ne érdekeljen senki és semmi! Te nem vagy Krisztus! Te csak egy egyszerű asszony vagy nem több. És eszerint élj!
- Ezzel a teóriával csak egy gond van, kedves Múltam, én nem tudok önző egoista lenni. Ahhoz én már túl öreg vagyok és megviselt.
- Aguszta, én figyelmeztetni jöttem hozzád, lemondva olyan látogatásokat, akiken még lehet segíteni.
- Köszönöm Múltam, hogy aggódtál értem. De nem érdemlem meg! -
A múlt ajtót nyitott. S búcsúzóul csak annyit mondott, mikor visszanézett:
- Aguszta, a Jövő legyen veled, Isten áldjon. - Aguszta lerogyott a karosszékébe és visszautazott az említett időkbe. Tényleg rajtam múlt, hogy ilyen szerencsétlen lettem? - kérdezte saját magától, de zavart emlékek szárnyaltak át az agyán. Ivott egy csésze meleg teát. De újra kopogtattak. Óh, a múltam, biztos itt felejtett valamit.
De az ajtóban egy fiatal lányka állt.
- Kit keres?
- Téged Aguszta, téged.
- Ki vagy?
- Én a jövőd vagyok! Beljebb engedsz? - kérdezte kedves hangon a lány. - Sok mondandóm van, hogy mi vár rád. - Aguszta beengedte. - Kérsz egy csésze teát?
- Nem, nem.
- Kedves jövőm ne haragudj, a testvéred az előbb járt itt. Nem akarom tudni a jövőmet.
- Tudom, Aguszta! Mert nem lesz jövőd!

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Auguszta "csodaországban"

......
Auguszta mereven nézett maga elé.
Nem tudta hol és miért is került oda.
Ott minden nagyon furcsa volt, az emberek, akiket ott látott, azt hitte valamelyik horror filmből léptek ki. Aztán csípős vizeletszagot érzett, ami rá ébresztette, hogy itt minden valóság.
Tehát Ő nem Alice, de a hely mégis ahhoz hasonlított, csak a kalapos nyúl hiányzott.
Emberi roncsok, romba dőlt sorsok méltóságuktól már régen megfosztott emberek hada vette őt körül. – Felkenne ébrednem, mert ez valami piszok rossz álom! –
Meglett emberek bepelenkázva totyogtak, s meredtek bele a semmibe.
Az embernek minden percben felfordul a gyomra, és öklendezik az ürülék szagtól.
A XXI. Század elején még élhetnek így emberek. Hát ez a zárt osztály.
De aztán végül is kikerült a „nyílt osztályra” ahogy a szakzsargon nevezi.
Annyival talán emberibb volt ez a hely az előzőtől, nem voltak pelenkában mászkáló betegek és mi egymás. Itt voltak fiatalok is idősebbek pánik betegséggel, depresszió minden fajtájával együtt. Augusztával forgott a világ. Egyáltalán milyen útra tévedt, ami ide vezette?
Maga sem tudta. Csak állt ott, mint egy árva falevél, amit ide-oda sodor a szél.
Olyan üresnek érezte magát, mint egy régen elhagyott barlangNem tudott mit kezdeni ezzel az új helyzettel. Az agyában megszűnt minden mindenfajta gondolatátvitel a megfelelő helyre. Csak ácsorgott ott a tébolydában, ahová gyógyulni küldte a világ!
Az agya tele volt mindenfajta tudat mosósító szerekkel.
Ő semmiről és senkiről sem akart tudni. Már minden mindegy volt neki.
S az egykori jó barátok és a család is magára hagyta Őt. Nem látogatta őt senki nem is hiányzott senkinek. Ha szóltak hozzá szólt, ha nem, akkor hallgatott.
Ő lett a senki lánya! Senkihez sem tartozott. Apja, aki igazán szerette őt de, ő is magára hagyta
Még gyermekkorában. S most a senki lányaként a tébolydába ment nyugalmat keresni.
– Milyen ironikus gondolat. – gondolta magában…
Aztán eszébe jutott a három testvér, aki meglátogatta.
Nem tudott már sírni, csak befelé folytak a könnyei, ott senki sem láthatta.
Bárcsak meghalt volna azon az éjjelen. De még ez sem sikerült neki.
Űzött vad maradt a farkasok közt! Már nincs olyan hely, amely befogadná!
Lassacskán egy-két lábon járó patika lesz és eredmény... az nincs.
S neki még ahhoz sincs ereje, hogy kimásszon az ágyból. Az esti fürdéshez meg végképp össze kellett szednie minden erejét.
Auguszta már nem akart élni, nem érdekelte semmi. Ő már csak vegetált.
Ahogy a Jövő mondta neki, mikor látogatátta.
"Neked már én sem vagyok, Auguszta!"

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Auguszta utazása

Auguszta utazása

 

Mikor Auguszta kislány volt, és valami, vagy valaki elől el akart bújni, mondjuk a világ elől, kiment az erdőbe, mely közel volt a betonrengeteghez, ahol lakott.
Ott valami emberit talált, valami természetest. Aztán amikor ott volt végre, megkereste a kedvenc tisztását. Lefeküdt a vadvirágok közé. Az azúr kék ég pont vele szemben.
– Gyönyörűség! Most szabad volt, nem kötötte senki, semmi ehhez a beteg világhoz: a konvenciókhoz, a civilizációhoz. Csak a szabadság érzése lengte körül és semmi más.
– Milyen mennyei érzés! Csodálatos! – gondolta magában Auguszta.
Behunyta a szemét, és hirtelen nagyon messze-messze került ettől a világtól. Valahova nagyon messzire, ahová csak ritkán kerül az ember.
Élvezte ezt az utazást, bár pontosan nem tudta, milyen szférába került, de azt tudta, nem akarja elhagyni ezt a helyet. Nem volt kedve visszakerülni a földre, a nyüzsgő utcákra, az aluljárók bűzébe, a tolongásba a buszon, villamoson és mindenhol.
Egyszerűen csak lebegett, és kész.
Valahogy úgy érezte, mintha az anyaméhben lenne valamikor réges-régen, amikor mindentől oltalmazva volt.
Ki tudja, mennyi időt töltött itt el. Utazott, ment, ment, menekült. Ismét valahova, másfelé, s ez a hely, amit talált, teljesen más volt, mint amihez hozzászokott.
A nyugalom és a béke olyan becses kincs a mi kis világunkban, mely talán mára már kuriózummá vált.
Képzeld el te, aki most olvasol! El tudsz olyan helyet képzelni, ahol nyoma sincs az emberi aljasság legkisebb fokának? Ahol nincsenek álarcok, ahol nincs pénz és háború? Nem folyik a vér, és egy gyermek sem hal éhen? Ahol nem kellenek a bódító szerek ahhoz, hogy elviseld a mát?
Hát Auguszta is álmélkodott. Talán azt hitte, mint Alíz a Csodaországban.
Lehet, mindjárt felébred, és vége lesz. Huss, elrepül minden, mint egy galamb.
De nem tudott betelni evvel a földöntúli mennyországgal.
De egyátalán, hol van ő most? Maga sem tudta.
Valamiért letekintett, és hirtelen összeszorult a torka. Saját testét látta a mező közepén. Ott feküdt behunyt szemmel, és ez a másik Auguszta meg messze-messze tőle.
Akkor most, abban a formában ki is ő valójában?
– Ki vagyok most, és mi ez itt?
Egy nagyon szelíd hang válaszolt:
– Ez egy másik lét. Látod Auguszta? Az ott lent a tested, s ami előttem áll, a lelked.
– A lelkem? – álmélkodott Auguszta.– Akkor most meghaltam? – visszhangzott Auguszta kétségbeesett kérdése.
– Most, ilyen hamar? Én, én nem akarok meghalni! Ez nem lehet!
– Dehogy haltál meg, te kedves gyermek! Csak egyszerűen kicsúsztál a testedből, és idemenekültél a mi szféránkba.
– Hova?
– Hát ide, hozzánk. – szólt a hang.
– De hova ide?
– Tudod, ez igen ritka adottság, a test elhagyása. Transzcendentális utazásnak hívják, és nem sokaknak adatik meg.
– Akkor én hogy kerültem ide, és mikor kaptam ezt az adottságot?
– Mindig is képes voltál erre, csak nem merted használni ezt az erőt, amelyet kaptál.
– Aha. – jött ki csodálkozva Auguszta torkából nagyvégre a hang.
– Hát még mindig nem értem. Miért pont most tudtam pont most evvel az erőmmel élni?
– Mert oly annyira megkeseredett a lelked, hogy valahová nagyon messzire szerettél volna menekülni. Valahová, ahol magad mögött hagyhatsz mindent.
– És így megoldhatóvá válnak a gondjaim? Döntéseket tudok meghozni, amik mindig is nehezemre estek? Vagy mit várhatok ettől, és ki vagy te egyátalán? Te ismersz engem, de én téged nem.
– Persze, hogy ismerlek, hiszen már régóta vártunk és figyeltünk. Amikor a tölgyeddel beszélgettél, vagy amikor a Múlt, a Jelen és a Jövő látogatott meg. Őket mind mi küldtük, de te annyira nem láttad a fától az erdőt, hogy várni kellett erre a megfelelő pillanatra, és ez most eljött.
– Akkor mit is kapok ettől a csúszástól, vagy mitől?
– Megvilágosodást Auguszta!
– Megvilágosodást? Nirvánát?
– Óh, hát nevezd, ahogy tetszik, de mostantól fogva mindent másképpen látsz majd. Meglátod, átlátod, amit régen nem, amire azelőtt nem voltál képes. Más dolgok is ötvözik az univerzumot, másik világok. Ennek ismeretében egészen megváltozik a gondolkodásod, a látásmódod.
Auguszta érezte, hogy valahogy megbízhat a hangban. Az kézen fogta Augusztát és elindultak.
Először egy hatalmas nagy terembe érkeztek. Rengetegen voltak a teremben. Csak nők és férfiak, de gyerekek nem.
– Ők azok, akik megkapták, amit te is, de a túl realisztikus gondolkodás nem engedte, hogy szabadok legyenek, béklyók kötözték őket a földöz.
Auguszta mindnek látta az alakját, formáját, de mégis átlátszóak voltak, mint az üveg. Aztán továbbmentek. Nagyon sokáig tartott az út, és az út széleit fák szegélyezték. Mindenfajta fák. Gyönyörűek voltak, mind zöldellt és semelyik sem volt sérült vagy megsárgult. Szóval pompázatosak voltak. Valami nagyon fura folyosó lehetett, ahol mentek, mert a talpuk alatt láthatatlan, mégis érezhető volt az út. Végül megérkeztek egy teremhez, ami azúrkék volt és csak gyerekek voltak benne. A csecsemőktől a serdülőkig. Boldogan játszadoztak egymással. Mindegyik nagyon el volt foglalva egymással, és úgy tűnt nagyon jól érzik magukat.
– Ők miért vannak itt? – kérdezte Auguszta.
– Ők nagyon hamar távoztak a földről, nem volt meg a lehetőségük, hogy élhessenek az ajándékkal, amit te is kaptál, ezért arra várnak, hogy újra a földre kerülhessenek.
– Szóval létezik az újjászületés? – kérdezte Auguszta.
– Természetesen létezik. – válaszolta a hang.
– Hm! Én azt hittem, hogy ez csak egy tudományos bla-bla.
– De nem az! – szólt a hang.
Aztán elindultak tovább azon a furcsa folyosón. A következő szoba nem volt túl messze. Benyitottak. Barna színű volt és tele felnőttel. Érdekes, mert volt köztük pár gyerek, de nem kicsik voltak már.
– Ők kik? – kérdezte Auguszta.
– Ők azok, akik tudták, minek a birtokában vannak, de rossz, gonosz, önző célokra használták föl a tudásukat.
Augusztán végigfutott a hideg.
– Akkor ők most büntetésre vannak ítélve?
– Ők ártottak másoknak Auguszta, megérdemlik amit kaptak.
Auguszta körül el kezdett forogni a furcsa folyosó, már a lába alatt sem érezte, amit eddig érzett, és a gyönyörű fák is eltűntek. Valami zenére lett figyelmes, ami nagyon borzalmasnak hallatszott.
Virágillat lengte körül. Kinyitotta a szemét. Ott feküdt a réten, ahol látta magát abban a másik helyzetben. Valahol nem messze, rövid hullámon pont a híreket mondták be: valahol bomba robbant, rengetegen haltak meg.
Felnézett az égre, ami annyira gyönyörű volt, és mintha a felhők neki integettek volna. Egy könnyű szellő most egy bevásárló szatyrot fújt felé. Hirtelen egy csendes, szelíd hangot hallott ismét, de az a hang mintha az övé lett volna.
– Gyere máskor is Auguszta, ha utazni akarsz! Itt szeretettel várunk, ha eleged van a káoszból.
Auguszta olyan friss volt, és olyan jól érezte magát, mint még talán sohasem. Hazafelé indult a betonrengeteg felé. Az úton egy régi számot fütyörészett. És most annyira könnyű volt szíve ez után az utazás után.

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Auguszta és Rafael

...
Az alkony eljött, s beterítette bíbor színével a várost. Auguszta a konyhában ült, s iszogatta a teáját. A meleg tea átjárta Auguszta bensőjét s nagyon jól esett neki. Aztán saját kis életében kezdett utazgatni.
Karácsony közeledett, s ilyenkor mindig rosszul érezte magát. Egy jó ideje már utálta a karácsonyt. Kislánykorában mindig rossz "illata" volt a fának és mindennek, ami ezzel együtt járt. Tehát csak rossz emlékei voltak a naptár e részéről. És most újra közelgett a nap.
Ahogyan ott ücsörgött a konyhában, teáját hörpingetve, Auguszta hajára ráült a bánat, de nem csak bánat volt ez. Valami mély fekély, ami még mindig fájón lüktetett a szívében. Elkalandoztak a gondolatai, mintha valaki ott lett volna, érezte, de nem látott senkit.
- Van itt valaki?
Vagy csak képzelődöm, tépelődött magában a lány.
- Csak én vagyok - jött a válasz.
- Ki az az én? - Kérdezte Auguszta.
- Rafael.
Ahogy a válasz megérkezett, láthatóvá vált a hang gazdája. Egy arkangyal, pontosabban Rafael arkangyal öltött színt Auguszta elött.
- Nahát, biztosan megbolondultam, ez nem lehetséges, ez nem! - Motyogta a lány maga elé.
- Miért ne lehetne lehetséges? - Kérdezte Rafael.
- Hiszen te angyal vagy. Az angyalaok meg nem jelennek csak úgy meg.
- Tévedsz Auguszta. Akinek van ereje, az látni is tud minket.
- Most biztossan gúnyolódsz velem Rafael, hisz nekem nincs erőm, még annyi sem, hogy egy legyet lecsapjak.
- Óh, én nem fizikai erőről beszélek, nem de nem ám!
- Hát akkor miről?
- Auguszta, a fizikai erő egy bizonyos állapot, ami nem tart soká, de a lelkierő hatalmas ajándék.
- Aha, úgy látom, nem tudod angyal, miről beszélsz! Én soha nem kaptam semmilyen ajándékot senkitől, semmitől.
- Vagy csak nem tudsz róla, Auguszta!
- Nem tudok róla valóban.
- Hát akkor Auguszta, itt az ideje, hogy megtudd!
- Milyen angyal is vagy te Rafael?
- Arkangyal vagyok.
- Ezen belül milyen arkangyal vagy?
- Én a gyógyulás angyala vagyok, a fizikai és a lelki bajok gyógyítója!
- Nahát!!!
- Ezt miért mondod?
- Óh, csak azért angyal, mert hányszor, de hányszor fohászkodtam hozzád vagy a gazdádhoz, vagy mit tudom már kihez! És hol, hol voltál te akkor?
- Ott voltam Auguszta, ott voltam mindig, ahányszor csak hívtál, a "gazdámon" keresztül!
- Valódibbat hazudj, azt talán még el is hiszem! De ne nézz bolondnak! Mit képzeltek Ti ott fent, hogy mindent megtehettek a sebzett szívűekkel?
- Ne dühöngj Auguszta! Kérlek, kérlek!
- Naná, hogy csak ilyen válasz jöhet tőletek. Naná! Emlékszel arra a karácsonyra, angyal, amikor az apám utoljára jött haza a kórházból s én alig vártam, hogy elaludjon mindenki? Letérdepeltem a karácsonyfa alá, összekulcsoltam a kezem s hozzátok imádkoztam, rimánkodtam, hogy ne haljon meg az Apám. Akkor még hittem bennetek, akkor még tiszta volt a szívem, hiszen csak 12 éves voltam, s én valóban azt hittem, hogyha tiszta erőmmel és tiszta szívemmel kérem, Ti meghallgattok. De nem hallgattatok meg! Nem! Sőt! Olyan keserű sorssal korbácsoltatok meg ezért a kérésemért, hogy már a sírást is elfelejtettem, csak belülről folytak a könnyeim, hogy senki ne lássa, még Ti sem!
- Auguszta, az édesapádnak jönnie kelett. Láttam, hallottam a könyörgésed, de ezen nem tudtam segíteni. Így volt megírva. S ezt Ő is tudta.
- Igen? És én én velem melyikőtök törödött? A fájdalmaimmal, a kétségbeesésemmel, a kitaszítottsággal, és mindennel, amit rám mért ez a kegyetlen világ?
- Így kellett lennie, Auguszta!
- Micsoda? Még van lelked ilyet az arcomba vágni? Szánalmas vagy az egész bagázzsal együtt. Szánalmas! Tűnj innen! Látni sem akarlak!
- Halgass Auguszta! Sejtelmed sincsen, miket beszélsz. Halgass!!!
- Neked viszont van, mi?
- Auguszta, kérlek ne legyél ilyen irónikus! Segíteni szeretnék neked, de ha nem engeded, nem tudok!
- Ugyan, miben tudnál Te nekem segíteni angyal? Pár évet késtél ezzel!
- Nem késtem Auguszta! Neked most kell a segítség. Ami történt veled, mind a javadat szolgálta!
- Most ki az ironikus, Rafael?
- Ez nem gúny, hanem igaz, Auguszta!
- Rendben angyal, miben tudsz segíteni nekem?
- Bocsáss meg magadnak Auguszta! Elég idő telt már el ahhoz, hogy szétforgácsold magad! Vannak dolgok, amiknek meg kell történniük. Ne feszegesd, hogy miért, mert minden történik valamiért. De ha nem teszed meg, amire kérlek, az "ostorcsapások" nem fognak enyhűlni soha, és én nem tudok segíteni, bármennyire is szeretnék. Remélem, megértesz Auguszta.
A lány magába mélyedt. Valami kezdett tisztulni benne. Azt nem tudta, mi is az, de valamit határozottan érzett.
- Auguszta! Hallottad, amit mondtam? Auguszta!
- Igen, értem. - Jött a megkésett válasz Augusztától.
- Akkor ne feledd, csak úgy tudok segíteni, ha hagyod.
- Köszönöm angyal, megpróbálom. - Szólt a lány.
Most valahogy egészen másképp látott dolgokat, mintha fátyolt
húztak volna fel elméjéről.
Megmosta az arcát s álomra hajtotta fejét. Álmában egy szép mezőn járt, s még egy enyhe mosoly is látszódott az arcán.

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Auguszta hajnala

A hajnal rózsaszín színe töltötte be a szobát, a mindenséget olyan volt az egész látvány, mint egy meseszerű látomás.
De Auguszta tudta, hogy ez nem látomás, hiszen ezért a látványért volt hajlandó felkelni, amikor még más ember aludt.
Ez a látvány bizony megérte, hogy Auguszta elűzze messzire szeméből az álmot.
Oda állt az ablakhoz kitárta még jobban az ablakot, hogy minnél jobban gyönyörködjön ebben a rózsaszín csodában. Csak állt az ablak előtt, és mélyen beszívta a harmat minden csepjét. Érezni akarta minden porcikájában a csodát. A fák mintha megelevenedtek volna, és érezte, hallotta, hogy hozzá szólnak. Az egyik fa, amely már jó régóta ott állt az
ablaka előtt megszólította Augusztát.
- Látom szereted a hajnalt, már rég óta figyellek.
- Igen nagyon szerettem - válaszolta Auguszta - Ezzel a csodával soha nem tudok betelni. Tudod, ilyenkor úgy érzem magam, mintha frissülne a vér az ereimben... és ilyenkor nagyon boldog vagyok.
- Értem - válaszolta az öreg tölgy - De nem értem, miért élsz egyedül Auguszta? Sohasem látok körülötted senkit. Te nagyon magányos lehetsz! Azért szeretted a hajnalt, mert az indítja el az életet?
- Nem csak azért, másért is. Gyereknek tudod hajnalban, mikor útnak indultam a társam csak a hajnal, a fák, virágok kisértek az úton, és ők megértették, mi nyomasztja a lelkem. Nekik elpanaszkodhattam fájdalmam, és mindent értettek, velem éreztek. Sokszor nyújtottak nekem vigaszt. Amit más soha nem értett meg, ők mindig. Elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Ezért hállás leszek nekik mindig. A hajnal pedig mintha, a szeretet fátylával terített volna be. Hát ezért szeretlek benneteket.
- Tudom - szólt az öreg tölgy - De még mindig nem mondtad el, hogy miért élsz egyedül?
- Mert gyáva vagyok az élethez - szólt Auguszta.
- Ha gyáva lennél, akkor mi most nem beszélnénk.
- Nem tudom tölgy, nem tudom. Sokat csalódtam az emberekben, azokban, akikkel jót tettem, mindig hátba szúrtak, pedig mindig önzetlenül segítettem...
- Ez nemes cselekedet. - Állapította meg az öreg tölgy.
- De már nem így érzem, és már sok mindent megbántam nagyon elkeseredtem. A minap voltak furcsa látogatóim este. Azóta nem akarok senkivel lenni csak egyedül.
- Ez nem bölcs! - Szólt a tölgy.
- Tudom, de már nem érdekel. A látogatók nagyon haza vágtak!
- Halottam Auguszta, halottam. Hiszen itt állok már régóta az ablakod alatt, sok mindent láttam az évek során. Figyeltem magányos estéidet, a keserűségedet, a befelé folyó könnyeidet. Azt is tudom, mennyire vágysz már egy igaz társra.
- Igaz tölgyem, igaz. De már nem tudok megváltozni.
- Egy embernek minden lehetséges! - Szólt a tölgy. - Akkor menj többet az emberek közé, figyeld a világot, figyelj tanulj!
- Szeretném megtenni, de ez nem könnyű.
- Tudom. - Szólt a tölgy.
- A jövő, amikor meglátogatott, azt mondta: nincs jövöm, halálra rémültem. Kérlek tölgy, taníts, segts nekem! - Kérte Auguszta a tölgyet.
- Számíthatsz rám... Azért gondolkodj azon amit mondtam neked, holnap hajnalban majd beszélünk ismét - Szólt a tölgy.
- Itt leszek szólt Auguszta.
Lassan kivilágosodott, Auguszta elmerült a gondolataiban.
A rigók dala felvidámította kissé, és halvány mosoly húzódott az arcára.
Auguszta lassan öltözni kezdett, várta az utca... a munkahelye. De már jóval derűsebben indult útnak.
Talán egy kicsit még boldog is volt.
A remény megbújt a szívében újra.

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Csak én vagyok...


...
Itt állok ajtód előtt
meggyötörten s oly
összetörten, ahogyan
fát tör meg egy nagy,
förgeteges vihar.
Itt állok, s kopogok
várva, hogy kapud
Kitárjad nekem….
Csak én vagyok,
URAM!
Csak én vagyok itt…
Nincs hova mennem,
idevezettek lábaim.
Tudod, oly nagy az űr,
mely tátong lelkemben.
Nem tudom, ki vagyok,
s nem értem, miért vagyok
én itt, mi a szándékod?
Egy senki vagyok, semmi,
ki csak szégyent emelt
szent fejedre. Tudom azt, hogy,
nem érdemlek kegyelmet, hisz
rossz vagyok, konok dacok
hajtottak utamon, hamis fények.
De mára már tudom, mi az mit
tennem kellett volna, már tudom.
De most már túl késő!
Uram, engedj be a kapudon, mert
nagyon fáradt vagyok!
Egy percet kérek tőled, csak egyet.
Beszélgess velem, hadd mondjam el
Neked, mi zakatol bennem, mi bánt.
Egy kis szeretet adj nekem!
Ha tudnád, mennyire vágyom rá…
Ott voltál velem, mikor a halál
angyala hideg leheletét éreztem,
Hozzád kiabáltam, hogy ne hagyj el!
S Te fogtad, szorítottad a kezem.
Ott voltál az aluljáró büdös sarkában,
ahol fiammal meghúzódtunk estére.
Ott voltál, tudom.
Suttogtad, ne félj, én veled vagyok!
Ne félj!
S én megpihentem, hiszen
Te ott voltál, vigyáztál ránk.
Te szóltál hozzám, állj fel,
állj fel! Én a te erődet
magamban érezve talpra álltam,
a tolószéket elhagyva újra
jártam. Hitet adtál szívembe.
Súgtad, ne add fel, ne add fel soha!
Velem voltál a gyötrelmes
fájdalmak közt s enyhítetted,
kínjaimat. Hozzád kiáltok én,
kihez is kiálthatnék?! Segíts,
segíts rajtam Istenem!
Ne hagyj magamra sohasem!
Uram, nyiss ajtót nekem!
Kérlek… csak én vagyok itt,
csak én…

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Gyere....


...

Gyere, ülj ide mellém!
– Mondd el mi bánt!
Nyisd ki lelked kapuját
szélesre, én hallom, ami
úgy fojt belül!
A titkod leszek örökre,
– szent és sérthetetlen.
Nehéz az élet, sok a baj.
Kövek ülnek szíveden,
s lelkeden sötét fellegek.
Hagyd el most a bánatot!
– Gyere fussunk a széllel!
Fáj nekem is a tegnap,
de most elszökünk a mából.
A holnap felhőjére ülve,
most oly könnyű minden!
– Felejtsd el sebeid! –
Most elfutunk szabadon,
a Nappal ölelkezünk,
s a Holddal megpihenünk.
Vágtatunk fönt az égen,
azúrlegelőkön,
s átfúj rajtunk a béke
és a szent szabadság.
Lehullnak most
a béklyók, a bilincsek.
Most csak miénk az ég,
s én téged hallgatlak majd,
hosszú perceken át.
Hát gyere! – Most!
– Szökjünk szabadon! –
Gyere, emeld fel szárnyaid!
Gyere, gyere velem!
Szálljunk a Végtelenbe!

CsatolmányMéret

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Életre kárhoztatva

 

.....
Egyszer majd én is
Csak múlt leszek.
S a dal, mit fújtam,
Az is semmivé lesz!
Múlt lesz, hogy voltam,
Múlt lesz majd a jelen.
Hogy akkor éltem is, velem
Vész a semmibe el!
Húz az idő, hisz a múlt
Vágtató iramot diktál
Agyam idegsejtjeinek.
A jelen már nem fontos
...Ő már nem vár rám!
Tovaszállnak a gondolatok,
Miket egykor álmodtam.
Nincs bennem vágy sem,
Ami tovább hajtana!
Az úton elporladt minden,
Ami erőt adhatna.
Hittem, oh, én igen, hittem,
Oly sokáig, de nem én,
Hanem Ő hagyott el rég!
A kardom a kezemben már
– Erőtlenné vált –
– Meghalni kéne –
Hogy ne szenvedjek tovább!
De én az életre vagyok átkozva,
S arra kárhoztatott, hogy élj!
Akkor is, ha már régen nincs
– MIÉRT –



gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Karcolatok...

...Nézek föl az égre, a
lassan vonuló felhőkre.
Magamban rég elringva,
csak léhaságokra ítélve.
Agyam keringőt jár meddő
gondolatom dühös ütemére.
Szárnyaim most rátéve
szilánkok tüskés táncára.
Mi bilincset ver szívem,
fátyollá fáradt sóhajára.
Követelnek engem, hogy
szárnyaimat kiterjeszve,
repüljek haza az égre.
Percek suhannak el vállamon
s merengek gúnyos táncukon...
Az idő nem szegheti
szárnyát a madárnak.

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

A Kedvesnek...

 

Vártalak mert már
háborgott a testem.
Vártam, hogy
elmerülhess bennem,
s szemed tüzében égve
bőrödhöz érhessek végre.

Most szived lüktetését is
magamon érzem.
Tested szelíd hajóként
lebeg testemen,
ágyékod vad tánca magával
sodor egészen.
Úgy fogadtalak magamba,
mint kiszáradt meder
a folyónak cseppjeit,
mint rét a virágait,
éjszakai ég a csillagait
mint fény a sötétet,
éjszaka a holdat,
mint elmém az új tanokat.
S most végre együtt repülünk
az időn át az örvénylő
végtelenbe...


gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Ne szeress engem




Ne szeress engem, mert
árnyékként kísértlek
örökre.
Nem akarom azt, hogy
fájj nekem.
Vad sóhajként köréd
tekeredek, bekebelezlek.
Tajtékomat fujtatva
felfallak majd téged.
S szerelmem mázsája
nyomja szellemé vált
lelkedet.

Ne szeress engem, mert én
beléd költözöm,
mint egy üvöltő gondolat.
Birtokba veszlek, és
bilincs leszek rajtad.
Átok leszek, nem áldás
kínos gyötrelem, fájdalmas
seb, mely nem gyógyul
sohasem.
Ne szeress engem, hisz rossz
vagyok, engedj tovább
utamra

Ne szeress engem

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Kiátkozott


Átok vagyok anyám kötényén,
de én szóltam: oly szelíd vagyok!
Mégsem simítja meg szél fútta hajam,
szerinte különc kolonc vagyok.
Pedig csak szeretét koldulom,
Mint többi gyermeke, de tudom,
azt tőle meg nem kaphatom...

Fekély vagyok szívén, vagy
állandó bűntudat, mit barázdáltak
Az évek és tengernyi indulat,
no meg, hogy apám hogy szeretett...
Homlokom alá fésülődik
egy elszabadult sóhaj -
apám e világra árvának
tett engemet'.

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Fiam




Nem gondoltak rád még, de
én már vártalak.
Halkan vedlettem le érted
gyermeki arcomat.

(Hogy már anyaként óvjalak)

Lassan hajtottál ki, mint
magjából a virág.
Együtt nőttem veled és
hagytam az iskolát.

Sokszor gondoltam rád, s
közben raktam kis fészkedet.
Dúdolgatva egy bölcsődalt,
nyugalmat hozó éneket.

Megérkeztél egy meleg este,
mint a lágy májusi eső.
Óvón karomba zártalak,
akár létezést az idő...

drága kisfiam...

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

, 2005-02-26 19:38

...Nézz le rám, ó Istenem,
látod, várlak szüntelen!
A kevés, mi kell, meglegyen,
és a homály tűnjön el!
Szívem maradjon tisztának,
hitem erős bástyának,
szemem sose fedje hályog,
döntésem szilárdan álljon,
lelkem kegyelmes legyen,
gyermekem boldog legyen,
mosolyom a gyengébbnek erőt adjon,
Hallgasd meg, mit suttogok,
nézz le hát, én Istenem,
hallgass szómra, segíts nekem!

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Tudod te ezt?




Tudod, hogy szeretlek?
Elmondani azt szóban nem lehet.
amikor éjjel, betérsz hozzám.
S, én kihámozlak az ólommal kirakott,
rongyaidból, hogy retinám fogja, maradj meg.
A következő éjjel csapásáig, addig,
szeretkezve elmémmel simogatássá megfoganva,
a poros idő görbéjén.
Addig is beléd kapaszkodva húzzom magam,
át a holnapba.

Olyan vagy bennem, mint a tea a régi, bögrémben
Benned lelem meg, szomjamat oltó italom.
Rab lettem s, te vagy rajtam a lánc.
Édes bilincsem mi kisebzi reggelre szívem.
Tudod, hogy szeretlek? Azt csak te,
ismered ki bolyongó árnyaddal elém, veted magad.
Hogy minden éjjen újra,és újra felfalhassalak.
Mint az édes étket, az éhező koldus.
Jajj annyira szeretlek,
Mondd, tudtad te ezt?

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Sohasem láthatsz a pénz mögött,

Hazámnak....

 

 

Egy hazug világban hol lelsz

vajon menedékre?

Ahol ketté szakad a szó, vele

az értelem is. Nincs többé már,

testvér. Az egység rég tova szállt.

Itt maradt a hamis áll szív mibe

a lélek nem fér be. Idegen itt lett ,

itt minden mi talán régen értéket

hordott magán, hazug szó, hideg

elme a virágok sem igaziak.

Hol maradt el a szívünk?

Melyik kukába dobtad a lelked?

Ketté szakad a szó!

Beteg lett az értelem!

Menedéket itt már nem találhatsz.

Idegen lettem azon a földön ahová,

megszülettem. Apám tüze hevít egyre,

mond ki ami fáj, soha ne hazudj!

De a szó ketté szakad nem érti senki.

Hazám! Mond miért nem szeretsz?

Nincs már testvér, sem egység!

Csak a gyűlölet mi lobog egyre, egyre.

Hazátlan lettem, ott hová anyám szült.

Az egység rég tova szállt. Itt maradt,

hamis szív mibe nem férek be!

Idegen lett minden,mi talán valaha még,

érték volt..........

Ketté szakad a szó!

Beteg lett az értelem!

Menedékem többé itt nem lelem!

 

 

gubanc

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07

Egy fiú meg egy lány

2005-09-16

akik egymásra néznek,
olyanok,mint bárki más
mégis valami ragyog az
-Ő szemükben-
fényesebben mint a nap
mind kettőt hajtja űzi
egymás karjába egy
gyönyörű érzelem ami
csak az övék a szerelem.
Mi úgy jön mint a vihar
a nyári éjjelen a fülledt
melegben és átitatja az,
eget és földet is minden
amit belőlük festettek,
-a madarak az égre-
Szeretik egymást mint,
a tüdő a friss levegőt,
mint a szemed a fényt,
mint.az anya gyermekét,
mint a fa a levelét és,
-mint virág a földjét;

gubanc

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Távolból Nagy Vendel 2017/06/22 - 20:34 2017/06/22 - 20:34
Irodalom Ha képed elveszti a fényét toni 2017/06/22 - 09:44 2017/06/22 - 09:44
Irodalom  Haikucsokor: A Haikut csak akkor érted, ha megérted ... toni 2017/06/22 - 00:08 2017/06/22 - 00:08
Irodalom Nyár bölcsője karnevál 2017/06/20 - 16:31 2017/06/20 - 16:31
Irodalom Esti borotválkozás toni 2017/06/20 - 09:47 2017/06/20 - 09:47
Irodalom Diploma osztás a temetőben Nagy Vendel 2017/06/19 - 17:02 2017/06/19 - 17:02
Irodalom Régi bolondok Góth László 2017/06/19 - 14:41 2017/06/19 - 14:41
Irodalom Érintés Góth László 2017/06/19 - 13:41 2017/06/19 - 13:41
Irodalom Oskar Blumenthal: Der Misserfolg / A kudarc toni 2017/06/19 - 07:22 2017/06/19 - 07:22
Irodalom Apám gazdagsága karnevál 2017/06/18 - 17:47 2017/06/18 - 17:47
Irodalom Haikucsokor: Az öregember és a borotválkozás toni 2017/06/18 - 09:03 2017/06/18 - 09:03
Irodalom Apák napjára Nagy Vendel 2017/06/17 - 21:10 2017/06/17 - 21:10
Irodalom Kék madaram karnevál 2017/06/17 - 15:53 2017/06/17 - 15:53
Irodalom J. W. von Goethe: Erster Verlust / Első vesztesség toni 2017/06/17 - 08:47 2017/06/17 - 08:47
Irodalom Gáztűzhely Góth László 2017/06/17 - 01:45 2017/06/17 - 01:45

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Miskolci István - Várkonyi Judit - Porba hullt remények mmiissuu 15 2015/05/16 - 23:47 2017/06/06 - 19:37
Audió Tárnok Mihály - Az élet szerelmese prayer 7 2014/12/28 - 19:04 2017/06/06 - 19:25
Audió Góth László - Hullámok (zenei vázlat) Góth László 1 2017/03/28 - 02:42 2017/06/06 - 19:20
Audió Lyrian - Villámlott... Lyrian 3 2008/12/21 - 23:22 2017/04/15 - 13:19
Audió Tárnok Mihály - Látlak-e még? zsuska 14 2015/11/29 - 23:41 2016/09/26 - 12:59

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2016/11/28 - 12:48 2016/11/28 - 12:48
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Szent Iván Napi mulatság capek 2017/06/23 - 17:00 2017/06/17 - 21:10
Rendezvény Ha én rózsa volnék..Nyikos Rózsa és Barátai capek 2017/06/09 - 17:00 2017/06/09 - 14:17
Rendezvény TOLDI "a teljes mű" Kuncz László előadásában capek 2017/05/30 - 17:00 2017/05/24 - 10:35
Rendezvény Arany János Toldi, Kuncz László előadásában capek 2017/04/07 - 17:00 2017/03/28 - 14:33
Rendezvény "Lehull a lepel" Lénárd József könyvbemutatója capek 2017/04/27 - 18:00 2017/03/27 - 11:00