RÖVIDRE VÁGVA
( Szűcs István)

UFÓINVÁZIÓ
( Szűcs István )

Ablak tárva, függöny elhúzva.Dől be a napsugár , tömény organaillattal terhes a szél.
Tavasz van, tavasz. Lelki békém megtalálni böngészek a neten. Zenei klipp, pajzán filmek, ismerősök és ismeretlenek üzenetei, barátok albumai, blogjai.Béke van.
Váratlanul megtörik a csend és a béke.Halk zúgás, berregés. Feltekintve UFO-t pillantok meg szuverén légteremben.
Azonosítatlan Repülö Objektum sértette meg magánéletem önkényesen meghatározott határait. Sötétes színű , viszonylag kisméretű, hüvelykujjnyi sincs szárnyfesztávolsággal együtt. Felderítést végez. Faltól falig, padlótól plafonig.
Nem bízom az idegenben.
Lehet, hogy jószándékú, lehet, hogy nem. Harci készültséget rendelek el, fegyverzetem nyíltan megmutatom, elrettentés , visszatartás céljából.
Egyelőre tudomást sem vesz rólam. Kívülesek az érdeklődési körén. Valószínűleg egyéb megjelenési formában képzeli az inteligenciával rendelkező élet felbukkanását a vizsgált univerzumban.
Légterem közepén a csillár köti le főképpen az érdeklődését. Sok – sok kört, egyre szűkebb köröket leírva, megpróbálja felderíteni a reménykeltően csillogó objektumot.Minden bizonnyal alkalmasnak véli landolás céljára, és további felderítőrepülések kiinduló bázisának.
Nem bízom az Idegenben.
Mielőtt rászánná magát, hogy interperszonális kontaktust létesítsen velem, fegyvert használok.Pacifista beállítotságú lévén, egyelőre csak figyelmeztető jelleggel suhintok egyet –kettőt irányába. Hajtóművének hangja felerősödik, röppályát változtat, sebessége közelíti a fénysebességet. Csak elmosódó csík látható faltól falig terjedő repülési görbéjén. Olykor kiengedett futóművel landol a függönyön. Esmételten suhintok vala. Az instabil dokkolópálya lengedez, az UFO kilövi magát , újra pályára áll. Irányítórendszere a túlterheléstől meghibásodott. Koppan a falon, koppan az ajtón, a könyvespolcon. Olyan nincs, hogy kitaláljon az ablakon. Minden valószínűség szerint az informatikai egység nem megfelelően működik, ellenségesnek ítélt környezetben.
Tovább suhogtatom fegyverzetem, egyre intenzívebben. Mostmár célzott suhintásokat is leadok az objektum iránt. Egyszercsak mindkettőnk sikerélményről számolhat be. Rátalált a nyitott ablakra. Visszatért sikeresen, épen saját univerzumába. Vízuális eszközeimmel nyomonkövetem röptét.nem ment messzire. Az ablak előtti orgonavirágon megtalálta az alkalmas , számára élhető új világot. Elégedett dünnyögéssel hozzálátott készlettel feltölteni a futóművein elhelyezett tárolókat.Bezsebelte a virágport.
UFO azonosítva.
Csak egy kóbor döngő dongó.









SZÉPSÉGES SZERELMEM, ÉN GYÖNYÖRŰSÉGEM…
( Szűcs István )

Szépséged leírni nincsenek méltó szavak.
Te vagy a tavaszi nap melege, símogató fénye. Virágok illata, mi az elbódult méheket készteti táncra.Pacsirta éneke , párját hívó rigó csodaszép danája.
Vállad gömbölyűségét, melleid hetykén ágaskodó ívét megfesteni nem tudná hozzáillő módon megfesteni művész.Arcod , a szívalakú, felejthetetlen lesz örökké annak, ki csak egyszer is láthatta.Szemed a mélytüzű, feneketlen mélység, kristályvizű tó, melyben elvész menthetetlenül a lélek.Combjaid szépséges ívét végígcsókolva érezni izmaid remegő feszülését , feltámadó érzékeid vibrálását, a csodák világába jut a szerencsés.
Csípőd a hullámzón táncos észvesztő, őrjítő , ha szeretsz. Ívbefeszűlő tested majd el roppan, tombolva ,mint csak álomban hallott zene , gyönyörű vagy. Majd elomolva, hajad sátrával takarva ,csókolsz végtelen, részegítő, mézízű csókkal.
Tudom , mi a boldogság.
A boldogság TE vagy!!!!!!!
Ugyan mi többet kérhetnék az élettől. Tőled. Hogy a csoda örök maradjon.
Talán csak egyet:
Nehogy megszólalj!!!!!!!!!


A BOLDOGSÁGRÓL
( Szűcs István )

Dögmeleg van gyerekek, dögmeleg.
Bátran el lehet mondani, hogy a kertemben úgy nő a gaz, mint a gaz, de most még az is eldobja magát, lihegve belesárul a napsütésbe, csak kókadozik. Eső , a szokásos helybéli eső volt, egy hete az is. Leesett három csepp. Kettő abból is mellé. Ahhoz már nagy csoda kell, hogy átjöjjön a Maroson valami rendesebb zápor.
Ahogy elnéztem a csóri paradicsomokat, hát nagyon rájukfért volna némi alapozókrém, puder, mifene. Legalább némileg tűnjenek el a ráncaik.
No , itt nincs más hátra , mint előre!! Locsolni kell.
Felállítottam Paradicsomék közepébe a háromlábú állványkát , tetején az öntözővel, kihúztam a kábelt, és bekapcsoltam a szivattyút.
Igyatok a franc belétek. Szedjétek már össze magatok. Hát hogy néztek ki már megint.
Szép körkörös vízfüggöny jött az öntözőből.Még némi aprócska szivárvány is nőtt a vízpermet szélein. Én pedig behevertem a szilvafaárnyékba ,és a szélhordta permetben hűvösöltem , míg arrébb nem kell majd rakni az öntözőt. Nehogy már csak paradicsoméknak legyen jó.
A vízpermet suhogását éktelen csiripelés törte meg. Felfigyeltem rá, ugyan mi ez a nagy balhé. Dumálnak a verebek, nyomják a sódert, de most egész más a hangjuk.Hangosabb, szaporábban nyomják, feltűnő , élénk a szövegelés.Körbenéztem héja, szarka, egyéb ragadozó iránt. Sehol ellenség a láthatáron. Hat – nyolc veréb ugrándozik a meggyfaágon. Felröppennek páran.Bele a vízpermetbe. Aztán összejönnek vagy húszan a hírverésre. Tusolnak. Fürödnek. A vízpermet alatt felborzolt tollal rázza magát a verébnépség, kiugrál, kiröppen alóla, kirázza kabátjából a vizet. Tollászkodik. Utána usgyi vissza. És telitorokból nyomják a szöveget.
Hát mit mondjak. Szerintem fülig érő csőrrel vigyorogtak közben.
Látnotok kellett volna azt a boldogságot, ahogy élvezték a tusolást, az üdítő zuhanyt a hőségben.
Soha nem láttam még ilyet. Nem is hallottam róla, hogy a madarak fürdeni szeretnek.
És az a mérhetetlen boldogságuk nekem nagyon szívbemarkoló volt. Ez a kupac veréb Olyan szívbéli örömmel fogadta ezt a kis vizözönt, amihez hozzájuthattak, amit elképzelni sem tudnánk madarakról.
Tanulhatunk tőlük. Az élet számtalanszor ad nekünk is hasonló apró, hétköznapi örömöket.
Észre sem vesszük. Nem figyelünk oda.
Még csak nem is tudjuk , hogy boldogok vagyunk.
Gyerekek! Tanuljatok a verebektől!!!!
Boldognak lenni.