Ez a hétvége megváltoztatja az életét. Szombaton lesz a nap, amikor feleségül veszi élete nagy szerelmét Szilviát.

Már óvodás koruk óta ismerik egymást, egy csoportba jártak, Szilvinek virág, neki labda volt a jele. Az  általános iskolát is egy osztályban, néha egy padban tanulták végig. Mindig jó barátok voltak, de a szerelem később kezdődött, a gimi első évében. Szilvi körül zsongtak a fiúk, szinte versenyeztek érte. Őt választotta, s azóta két megszakítással, de együtt vannak.
 Az első szakításuk akkor volt, mikor egy évre kiment Németországba, nyelvet akart tanulni. Szilvit is hívta, de a lány nem akart vele menni, kiderült, van valakije. Dühösen, megcsalva indult útnak. Ismerkedett ő is, voltak barátnők, de egy sem ütötte meg a mércét.
 Aztán újra találkoztak, és nem volt menekvés, mint két eltévedt vándor omlottak egymás karjába. Múltak az évek szerelemben.
Szilvi egy pénteki napon bejelentette, hogy gyermeket vár. Először alig kapott levegőt a meglepetéstől, aztán férfi létére ugyan, de sírva fakadt, örömkönnyek voltak ezek. Szilvia nem akart nagy pocakkal menyasszonyi ruhába bújni, ezért úgy döntöttek várnak az esküvővel, nem a papír a fontos. Ultrahangon kiderült kisfiú lesz, életerős, gyönyörű baba képét láthatták. Már csak egy hónap volt vissza a szülésig, úgy tervezték ő is bent lesz. Előkészítették a babaszobát, ruhákat, babakocsit, mindent.
Tél volt, Szilvi lement a boltba valamiért. Ő telefont kapott a munkahelyén, hogy azonnal menjen be a kórházba, Szilviával balesett történt, kiderült elcsúszott és leesett a lépcsőn.
Dávidot császármetszéssel hozta a világra, aztán intenzívre került súlyos sérülésekkel.
A kisfiú hat napot élt. Mindent megtettek érte, de sajnos olyan sérüléseket szerzett, hogy nem volt esélye. Szilvi erős volt, felépült, lelkileg azonban nem. Mindenért őt hibáztatta. Miért nem volt otthon? Miért nem volt mellette? Miért nem adott pénzt az orvosnak, hogy megmentsék a babát?
Nem akarta magára hagyni, szerette nagyon, neki is ugyanúgy fájtak a történtek, ő is magát okolta. Elköltözött, mert Szilvi ezt akarta.
Két év múlva újra találkoztak. Abban az étteremben, ahova annak idején sokszor betértek.
- Kérem, ez az én asztalom! - ismerős hang ütötte meg a fülét. Nem hitt a szemének, amikor hátrafordulva Szilviát látta maga elött, gyönyörűen, mosolyogva.
- Az enyém is, de ha úgy gondolod megosztom Veled - válaszolta.
Aztán csak beszélgettek, sokáig. Mindkettőjük számára kiderült, hogy nem tudnak egymás nélkül élni.
Most itt tartanak. Szombaton hivatalosan is egymáshoz tartoznak, örökre, hétfőn indulnak nászútra Tunéziába.

Ilonka néni és Imre bácsi éppen vacsoráznak.
- Végre a mi fiúnk is megtalálta a boldogságot.
- Így van. Szilvi nagyon takaros menyasszony volt, meg kell mondani.
- Gyerekük is lehet még.
- Ajjaj még egy tucat is. Dajkálhatod majd. Teee nagymama!
- Imre, nézzed a tv-t! Hangosítsd már fel! Mit mondanak?
"Repülőgép szerencsétlenség történt. A ma reggel 8-kor induló, Tunéziába tartó járat lezuhant. Minden utas életét vesztette. Vizsgálják a ....."
Hirtelen megfagyott minden, dermesztő fájdalom készül lecsapni.
Ekkor szólal meg a telefon, idegesítően, követelőzően. Ilonka néni tér először magához, a kagylóért nyúl. Remegő, alig hallható hállóját nem is értik a túloldalon.
- Hálló! Anyaaa! Itt vagy? Alig hallak. Most láttuk a híradóban mi történt, ezért telefonálok.
- Ez nem lehet igaz!!!
- De, anya, figyelj! Mi nem voltunk a gépen. Érted?
- Biztos?
- Biztos, hidd el, itt vagyunk Pesten!
- Hallod Imrus? Gyere ide! A fiúnk az. Azt mondja nem utaztak el.
- Nem, nem utaztunk. Az az igazság, hogy elaludtunk. Szóval tudod, az éjszaka......., hát tudod hiszen. Reggel meg nem volt kedvünk felkelni. Egész nap ki sem mozdultunk a lakásból, a tv-t is csak most kapcsoltuk be.
- Akkor most azonnal gyertek át hozzánk! Ezt én parancsolom, az apád! Értetted?
- Hát persze jövünk. Csak felöltözünk.