A szárazkolbász

mickey48 képe


                                             A szárazkolbász

                                                ( elbeszélés )

 Tibor két éve ment nyugdíjba. Azelőtt vagy negyven évig sofőrködött egy cégnél.
Hosszas, összefüggő munkaviszonyának köszönhetően, eléggé tisztes összeget hozott a postás Nefelejcs utcai kis házába minden hónap első hetében.
 Nyugdíjazása után fél évvel vásárolta ezt a kis családi házat, ahová idős édesanyjával költöztek nagy örömmel egy külvárosi panellakásból.
- Édesanyám, itt majd kertészkedhetsz kedvedre – mondta nagy örömmel Tibor beköltözésük napján.
 Az idős asszonynak mindene volt a kert, amit azonban hosszú évekig nélkülöznie kellett.
 Tibort hat éve hagyta el felesége egy sajnálatos félreértés folytán. Többé sosem látta az asszonyt.
 Itt, a Nefelejcs utcában boldog nyugdíjas éveknek nézett elébe. A kis házhoz egy szobát épített – külön édesanyjának – hogy ne zavarják egymás életét.
Akkor még nem gondolta, hogy ez a kis szoba lesz minden bajok forrása, azonban a sors mégis így rendelkezett.
 Tudnunk kell, hogy Pali bácsi – Tibor szomszédja – egy különösen rosszindulatú, kellemetlen alak volt, aki - többek szerint – igazából az utca réme címet is elnyerte volna, ha lett volna ilyen vetélkedő a környéken. Ám Tibor ezt az állítást túlzottnak tartotta. Igaz, hogy az öreg már sok borsot tört az ő orra alá is, puszta rosszindulatból, Tibor azonban – békés természetű ember lévén – minden nézeteltérést elintézhetőnek, megbeszélhetőnek vélt.
 Történt egy szerencsétlen napon, hogy estefelé Pali bácsi csöngetett be Tiborhoz.
Édesanyja éppen kórházban feküdt egy hosszadalmasabb orvosi kivizsgáláson, így Tibor egyedül tartózkodott otthon.
- Hallom, finom szárazkolbászod van szomszéd, köszönt be Pali bácsi – hogy hol hallotta, mai napig rejtély Tibor előtt.
- Nem akarsz megkínálni belőle?
- Dehogyisnem szomszéd úr, fáradjon beljebb, invitálta Tibor az öreget.
Igaz, hogy a szárazkolbász maradéka már olyan kemény volt, mint a kő – nem is csoda, előző nyáron készült – de azért finom volt így is.
 Amint az öreg asztalhoz ült, rögvest meg is kínálta magát abból a csodás ízű vörösborból, amit az ablakpárkányon fedezett fel egy zöld üvegben. Ismerte különös ízét, és főleg erejét, már máskor is volt szerencséje kóstolgatni.
A bor hatására rövidesen megeredt az öreg nyelve.
- Tudod, öcsém – mondta az öreg – arra gondoltam, hogy mégsem egyezem bele ebbe a kis szobába, amit ide építettél, zavar engem a kilátásban.
- De hát Pali bátyám, amikor építettem, megbeszéltük, védekezett erőtlenül Tibor.
- Az lehet öcsém, hogy beszéltünk valamiről, már nem is emlékszem, de nem írtam alá semmit, ez biztos. Szóval, ha le nem bontod, hát én olyan pert akasztok a nyakadba, hogy még az unokáid is nyögni fogják!
 Ettől a nyilvánvaló rosszindulattól Tibor – amúgy csendes nyugalmát elhagyván – iszonyú haragra gerjedt, de nem szólt semmit.
 - Na, hozod már azt a kolbászt?
- Hozom Pali bátyám, mondta Tibor.
A kezében lévő kőkemény kolbásszal – erős indulatában – hatalmasat csapott az öreg tarkójára.
Szinte hallani lehetett a koponyacsont reccsenését. Az agyba hatoló szilánkok azonnali halált okoztak. Külsérelmi nyom azonban nem látszott.
 Tibor nagy nyugalommal dobta az asztalra a kolbászt, majd – erős ember lévén – vállára kapta Pali bácsi holttestét, és az est leple alatt áthajította a kettejük telke között lévő alacsony kerítésen.
 Pali bácsi az orgonabokrok tövében landolt, immáron éjszakai pihenőhelyén.
 Tibor – visszatérve a konyhába – jó étvággyal fogyasztotta el a kolbászt vacsorára az utolsó piciny darabig.
Ezután nagy lelki nyugalommal – talán a finom bor hatására – azonnal mély álomba is szenderült.
 Késő délelőtt ébredt csak fel a csengő hosszas jelzésére.
 A kapuban két rendőrnyomozó állt. Tibor engedélyével egy egész technikai brigádot szabadítottak a kis házra. Amíg a munka tartott, ők Tiborral beszélgettek.      Közölték a tényeket, hogy a szomszédjukat holtan találta hajnalban az éppen munkába induló albérlője. A halál oka – koponyazúzódás.
Nem csináltak titkot belőle, hogy Tibort gyanúsítják, és hogy a ház felforgatása a gyilkos fegyver megtalálását célozná.
A kutatás azonban negatív eredménnyel zárult.
Mégis, mit keresnek az urak, kérdezte Tibor enyhe iróniával? Ugyan már, mivel ütöttem volna agyon azt az áldott jó embert, talán egy szárazkolbásszal?
 A nyilvánvaló tréfa még a két komoly rendőrtiszt arcára is valamiféle enyhe mosolyt varázsolt.
 Az ablakon betűző napsugár pajkosan csillant meg az ott álló sötétzöld borosüvegen.


2008.04.14  

MmeDegard
Offline
Csatlakozott: 2008/09/19

Mindig is mondtam, hogy vannak életveszélyes élelmiszerek... azt meg más szokta mondani: pofont sosem kapsz kéretlenül!

"Ahhoz, hogy a lehetséges valóra váljon, meg kell kísérelnünk a lehetetlent!" (ismeretlen)

Minden jót Neked és Általad!

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Micsoda áldás az ilyen szomszéd.
...már mint, hogy elment. Mosoly))

prayer

tokio170 képe
tokio170
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Száraz kolbásznak... na szóval... száz szónak is egy a vége: ha nem jó a kilátásod, megroppanhat a koponyád, miközben várod a vacsorád. :DDD
Pacsi, üdv..!Mosoly)

tokio170

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Perben haragban nem állok senkivel !

De a szárazkolbászt szeretem .

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Én is a száraz kolbászt szeretem, de mint halálos fegyverre, sosem gondoltam rá Mosoly Szomorú eset, de ilyen gonosz szomszéd kapcsán, nem is tudom ki is  a sajnálatra méltóbb...

Nemhiába szól úgy a közmondás: rossz szomszédság, török átok !

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Tibor Rigo: Körforgok / Ich drehe mich im Kreiss toni 2024/02/13 - 10:43 2024/02/13 - 10:43
Irodalom Rigó Tibor: Tavasz / Frühling toni 2024/02/12 - 09:57 2024/02/12 - 09:57
Irodalom Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal toni 2024/02/11 - 09:08 2024/02/11 - 09:08
Irodalom Reményik Sándor: Hópelyhek / Schneeflocken toni 2024/02/10 - 08:48 2024/02/10 - 08:48
Irodalom Egy őszülő gavallér toni 2024/02/09 - 09:41 2024/02/09 - 09:41
Irodalom Bartók Lajos: Harangszó / Glockenklang toni 2024/02/08 - 08:51 2024/02/08 - 08:51
Irodalom Hugo von Hofmannsthal Schneeglöckchen / Hóvirág toni 2024/02/07 - 07:58 2024/02/07 - 07:58
Irodalom Rigó Tibor: A Hold / der Mond toni 2024/02/06 - 11:02 2024/02/06 - 11:02
Irodalom Versek a gyerekkoromról 92 Az én magyar napom III. toni 2024/02/05 - 12:26 2024/02/05 - 12:26
Irodalom Versek a gyerekkoromról 91 Az én magyar napom II. toni 2024/02/04 - 08:57 2024/02/04 - 08:57
Irodalom Ez vagyok én toni 2024/02/03 - 09:36 2024/02/03 - 09:36
Irodalom Versek a gyerekkoromról 89 Álmomban álmodtam toni 2024/02/01 - 18:16 2024/02/01 - 18:16
Irodalom Barátok !!!??? toni 2024/01/31 - 09:33 2024/01/31 - 09:33
Irodalom Karl Marx: Darum lasst uns / Azért engedj minket toni 2024/01/30 - 09:59 2024/01/30 - 09:59
Irodalom Lippich Elek: Bizony szürkül / Wohl, es graut sich schon toni 2024/01/29 - 09:50 2024/01/29 - 09:50

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Akutagava Rjúnoszuke: A mocsár ambrusa 2018/11/06 - 23:56 2018/11/06 - 23:56
Audió Andy Baron: Huszonhetedik századi Stan kalandja ambrusa 2018/11/02 - 16:09 2018/11/02 - 16:09
Audió Andy Baron: Kötözködő alakok ambrusa 2018/11/02 - 14:57 2018/11/02 - 14:57
Audió Vadas Zsuzsa: Kivégezték, mert szeretett ambrusa 2 2018/10/20 - 15:30 2018/10/24 - 20:08
Audió Toperczer István: Nazca - A kősivatag rejtélye ambrusa 2018/10/24 - 20:06 2018/10/24 - 20:06

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Szeretet.... Taygeta 6 2013/12/22 - 12:04 2014/01/22 - 21:18
Fórumtéma Kerestelek... Taygeta 7 2013/12/15 - 00:22 2014/01/22 - 21:16
Fórumtéma Újévi kívánság... Taygeta 6 2013/12/31 - 22:16 2014/01/12 - 12:51
Fórumtéma Zenék blue 549 2008/07/18 - 08:27 2013/12/24 - 13:14
Fórumtéma Az én imám... Taygeta 6 2013/10/22 - 20:04 2013/12/22 - 11:59
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 5. prayer 34 2012/08/20 - 20:14 2013/11/28 - 08:33
Fórumtéma Melánia és tanitványai az alkotótáborban, képekben prayer 29 2013/03/12 - 07:22 2013/11/04 - 18:53
Fórumtéma György Viktória Klára - Boldog érzés Taygeta 3 2013/07/25 - 23:42 2013/10/22 - 23:16
Fórumtéma Tavasz - György Viktória Klára Taygeta 6 2013/04/22 - 20:40 2013/07/25 - 23:38
Fórumtéma MI LENNE MA A MÚLT NAGY KÖLTŐIVEL? Katona Béla György 9 2013/07/06 - 23:01 2013/07/16 - 18:38

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Civil Hétvége capek 2018/03/09 - 17:00 2018/03/09 - 10:45
Rendezvény Találkozás...Klapek Gabriella és Bartalovics Zoltán capek 2018/02/12 - 15:00 2018/02/12 - 10:17
Rendezvény Farsangi CINKE Program capek 2018/01/26 - 17:00 2018/01/25 - 11:56
Rendezvény Rakottyai Ágnes (Del) festmény kiállítása prayer 2018/01/20 - 18:00 2018/01/19 - 12:44
Rendezvény Egy élet munkássága capek 2017/12/07 - 17:00 2017/12/05 - 10:20