A szárazkolbász

                                                ( elbeszélés )

 Tibor két éve ment nyugdíjba. Azelőtt vagy negyven évig sofőrködött egy cégnél.
Hosszas, összefüggő munkaviszonyának köszönhetően, eléggé tisztes összeget hozott a postás Nefelejcs utcai kis házába minden hónap első hetében.
 Nyugdíjazása után fél évvel vásárolta ezt a kis családi házat, ahová idős édesanyjával költöztek nagy örömmel egy külvárosi panellakásból.
- Édesanyám, itt majd kertészkedhetsz kedvedre – mondta nagy örömmel Tibor beköltözésük napján.
 Az idős asszonynak mindene volt a kert, amit azonban hosszú évekig nélkülöznie kellett.
 Tibort hat éve hagyta el felesége egy sajnálatos félreértés folytán. Többé sosem látta az asszonyt.
 Itt, a Nefelejcs utcában boldog nyugdíjas éveknek nézett elébe. A kis házhoz egy szobát épített – külön édesanyjának – hogy ne zavarják egymás életét.
Akkor még nem gondolta, hogy ez a kis szoba lesz minden bajok forrása, azonban a sors mégis így rendelkezett.
 Tudnunk kell, hogy Pali bácsi – Tibor szomszédja – egy különösen rosszindulatú, kellemetlen alak volt, aki - többek szerint – igazából az utca réme címet is elnyerte volna, ha lett volna ilyen vetélkedő a környéken. Ám Tibor ezt az állítást túlzottnak tartotta. Igaz, hogy az öreg már sok borsot tört az ő orra alá is, puszta rosszindulatból, Tibor azonban – békés természetű ember lévén – minden nézeteltérést elintézhetőnek, megbeszélhetőnek vélt.
 Történt egy szerencsétlen napon, hogy estefelé Pali bácsi csöngetett be Tiborhoz.
Édesanyja éppen kórházban feküdt egy hosszadalmasabb orvosi kivizsgáláson, így Tibor egyedül tartózkodott otthon.
- Hallom, finom szárazkolbászod van szomszéd, köszönt be Pali bácsi – hogy hol hallotta, mai napig rejtély Tibor előtt.
- Nem akarsz megkínálni belőle?
- Dehogyisnem szomszéd úr, fáradjon beljebb, invitálta Tibor az öreget.
Igaz, hogy a szárazkolbász maradéka már olyan kemény volt, mint a kő – nem is csoda, előző nyáron készült – de azért finom volt így is.
 Amint az öreg asztalhoz ült, rögvest meg is kínálta magát abból a csodás ízű vörösborból, amit az ablakpárkányon fedezett fel egy zöld üvegben. Ismerte különös ízét, és főleg erejét, már máskor is volt szerencséje kóstolgatni.
A bor hatására rövidesen megeredt az öreg nyelve.
- Tudod, öcsém – mondta az öreg – arra gondoltam, hogy mégsem egyezem bele ebbe a kis szobába, amit ide építettél, zavar engem a kilátásban.
- De hát Pali bátyám, amikor építettem, megbeszéltük, védekezett erőtlenül Tibor.
- Az lehet öcsém, hogy beszéltünk valamiről, már nem is emlékszem, de nem írtam alá semmit, ez biztos. Szóval, ha le nem bontod, hát én olyan pert akasztok a nyakadba, hogy még az unokáid is nyögni fogják!
 Ettől a nyilvánvaló rosszindulattól Tibor – amúgy csendes nyugalmát elhagyván – iszonyú haragra gerjedt, de nem szólt semmit.
 - Na, hozod már azt a kolbászt?
- Hozom Pali bátyám, mondta Tibor.
A kezében lévő kőkemény kolbásszal – erős indulatában – hatalmasat csapott az öreg tarkójára.
Szinte hallani lehetett a koponyacsont reccsenését. Az agyba hatoló szilánkok azonnali halált okoztak. Külsérelmi nyom azonban nem látszott.
 Tibor nagy nyugalommal dobta az asztalra a kolbászt, majd – erős ember lévén – vállára kapta Pali bácsi holttestét, és az est leple alatt áthajította a kettejük telke között lévő alacsony kerítésen.
 Pali bácsi az orgonabokrok tövében landolt, immáron éjszakai pihenőhelyén.
 Tibor – visszatérve a konyhába – jó étvággyal fogyasztotta el a kolbászt vacsorára az utolsó piciny darabig.
Ezután nagy lelki nyugalommal – talán a finom bor hatására – azonnal mély álomba is szenderült.
 Késő délelőtt ébredt csak fel a csengő hosszas jelzésére.
 A kapuban két rendőrnyomozó állt. Tibor engedélyével egy egész technikai brigádot szabadítottak a kis házra. Amíg a munka tartott, ők Tiborral beszélgettek.      Közölték a tényeket, hogy a szomszédjukat holtan találta hajnalban az éppen munkába induló albérlője. A halál oka – koponyazúzódás.
Nem csináltak titkot belőle, hogy Tibort gyanúsítják, és hogy a ház felforgatása a gyilkos fegyver megtalálását célozná.
A kutatás azonban negatív eredménnyel zárult.
Mégis, mit keresnek az urak, kérdezte Tibor enyhe iróniával? Ugyan már, mivel ütöttem volna agyon azt az áldott jó embert, talán egy szárazkolbásszal?
 A nyilvánvaló tréfa még a két komoly rendőrtiszt arcára is valamiféle enyhe mosolyt varázsolt.
 Az ablakon betűző napsugár pajkosan csillant meg az ott álló sötétzöld borosüvegen.

2008.04.14