Tekintete folyamatosan a lányt követte, az egyetlen zavaró tényező a körülötte levő, egyre hangosabbá váló társaság volt.

Nem szeretem ezeket az embereket ! Nem ismerek itt senkit, igaz, nem is vagyok rájuk kíváncsi. Mikor idehozott engem, azt ígérte, hogy nem hagy egyedül, és jól fogom magam érezni. Hát, alaposan becsapott! Már percek óta rám sem néz. Azt hiszem, a legjobb, ha elvonulok a sarokba, talán akkor észreveszi magát.

Telt-múlt az idő, de senki nem vette észre, senki nem fordult felé. Természetesen, még jobban magába zárkózott, megadva magát a sorsnak rá kellett döbbennie fölöslegességére.

Egyszer csak pipacsvörösre festett szájú, gyors mozgású fiatal nő lépett elé, és negédesen rámosolygott.

- Hát, te mit csinálsz itt ? - kérdezte kedvesen.

A választ azonban nem várta meg, a pillanat varázsától vezérelve gyorsan továbblépett.

Ennyire rondán néztem volna ? Igaz, menjen csak, engem úgyis csak ő érdekel. Mégiscsak meg kéne keresni, oda kéne menni hozzá. Körülnézett a vendégseregben, és újra meglátta, de bár ne vette volna észre ! Egy soha nem látott emberrel beszélgetett, ráadásul kedves volt vele ! Nevetett rá, és még ki tudja, miket gondolt magában. Nekem ugyan mondhat ezután, amit akar. Nem hiszek neki.

Újra nézegetni kezdte a beszélgetőket. Ezt most már nem lehet tűrni tovább ! Véletlenül odamegyek hozzá.

Elhatározását tett követte. Megállt a viháncoló lány mellett, aki egy gyors, kedves pillantást vetett rá, majd rátette a kezét, és magához húzta.

- Őt szeretem a legjobban a világon – mondta az idegennek.

Hogy lehet ekkorát hazudni ?! Ez már mindennek a teteje – villant át rajta, miközben elhúzódott a lánytól, és távolodni kezdett tőle.

Hát még most sem veszi észre magát ? Legszívesebben világgá ment volna, de egy láthatatlan erő most is visszatartotta. Mit lehet ilyenkor csinálni ? Kocsmába azért mégsem mehetett, így aztán, maradt az evés. Újra elvonult. Mindig is szerette a hasát, és mivel érkezésükkor bőségesen ellátták ennivalóval, most már csak meg kellett keresni azokat a finom falatokat.

Messzire sodródott a lánytól, egy pillanatra azonban megingott. Hiszen így meg sem talál, ha keresni kezd ! Keserűsége gyorsan legyőzte reménykedését, és most már vissza sem nézett.

Enni kezdett. Evett, és evett, és evett… Életében nem evett még ennyit egyfolytában. Mindenki csodálkozva nézte, ő azonban senkivel nem törődött. Már semmi nem érdekelte, elveszítette azt, aki számára a legfontosabb volt, és ezek után ugyan mit tehetett ?

A megszólaló zene hangrobbanásként érte. Most már csak az ennivaló maradt neki, ám azt előzékenyen elvitték előle.

Hát ez meg micsoda ! Be sem fejeztem ! Más esetekben biztosan reklamált volna, most azonban kisebb gondja is nagyobb volt annál, mint hogy ilyen dolgokkal foglalkozzon.

Várt. Hiába teltek azonban a percek, a lány csak nem lépett oda hozzá. Egyszer csak nagyon megijedt. Hol lehet ? Már jó ideje nem látta, lehet, hogy már itt is hagyta, vagy magával vitte egy idegen. Ezt ő nem viselné el !

Újra pásztázni kezdte a tömeget, de a lány nem volt sehol. Egyszer csak váratlanul elhallgatott a zene, és nemsokára magára maradt a teremben. Kiment az utcára, kíváncsian követve a távozókat, akiket szinte pillanatok alatt magába szívott a késő nyári este. Mindenki másfelé indult, csak néhányan maradtak a bejáratnál. Ilyennek még soha nem látta őket, többségük ide-oda rohangált, a bokrokat, a távoli padokat fürkészte, és egyre távolodott a bejárattól.

Kíváncsian felállt a kőkerítés mellől, és elindult feléjük, amikor egyikük észrevette, és elkiáltotta magát.

- Gyertek ide ! Itt van.

A társaság egy emberként megindult felé. Már majdnem meghátrált, amikor meglátta a feléje rohanó lányt. Először nem akart hinni a szemének, majd ő is futni kezdett felé. Mikor elérték egymást szabályosan egymás nyakába ugrottak.

- Hát, itt vagy ? – könnyebbült meg a lány, és sírva fakadt.

Mit lehetett erre válaszolni ? Nem kérdezett vissza, inkább odasimult gazdájához. Most már csak egymással foglalkoztak, és hogyhogy nem, a gyűlölt társasággal is pillanatok alatt megbarátkozott.

- & -