A mozifőnök.

A mozifőnök másnap délután érkezett. A hivatalnokot is magával sodorva valósággal berobbant az ajtón. A karosszékbe vetette magát, majd kedélyesen a hivatalnokhoz fordult.

- Foglaljon helyet nálunk. Persze nem bánnám, ha becsukná az ajtót.

- "Úgy látszik, ezeknek az ajtó a rögeszméjük." - gondolta a hivatalnok, majd "vendéglátójához" fordult - Ahogy parancsolja.

Az új ügyfél jól szabott bordó öltönyben, kakasmintás nyakkendőben temperamentumához képest mérhetetlen nyugalommal várta, amíg a hivatalnok a belső ajtót is becsukva íróasztalához ül.

- Ezt nem fogadhatom el. - nyújtotta a hivatalnok az íróasztal közepén fekvő borítékot a karosszékben terpeszkedő férfi felé.

- Ugyan, miért nem, nincs ebben semmi...

A mozifőnök elvigyorodott.

- ...Persze nem úgy értem, hogy üres.

- Nem fogadhatom el. - ismételte a hivatalnok, felállt, vendégéhez lépett, és kezébe nyomta a borítékot.

- Ne a vastagságból ítéljen. Csekk van benne.

A hivatalnok visszaült íróasztala mögé.

- Nem az a kérdés. Nézze, én tisztában vagyok vele, hogy nagy bajban van, megértem, hogy minden eszközzel próbálkozik...

A mozifőnök felfortyant.

- Ha azt hiszi, hogy megijedek a maguk leveleitől, akkor nagyon téved. Mitől lennék bajban, ettől a papírfecnitől, amit kiküldött nekem ?! Na most mit néz ?! Hívja be az ügyvédemet, itt van az ajtó előtt.

A hivatalnok úgy vizsgálta tekintetével üvöltöző, kakasmintás nyakkendőjű ügyfelét, mint egy idegorvos leendő páciensét. Várt.

- Nézze, uram. - szólalt meg egy idő múlva - Először is, legyen szíves abbahagyni az ordítozást, ami pedig az ügyvédjét illeti, ha kívánja, behívhatja.

- Bocsásson meg, hogy elragadtattam magam, de ezt nem lehet ép ésszel kibírni. - csillapodott le a mozifőnök, és felállt, hogy behívja az ügyvédet.

A hivatalnok kezével megállította, és pillanatok alatt az ajtónál termett.

- Fáradjon be, ügyvéd úr, hogy van ?

Apró termetű, fürge tekintetű emberke lépett a szobába

- Hogy lehetnék, tudja milyen szakma ez ? Rángatják az embert ide, oda. Most éppen ide. - mondta panaszos hangon.

Igyekezett a megfáradt ember benyomását kelteni, de meggondolta magát és gyorsan felhagyott ezzel a reménytelen próbálkozással. A hivatalnok megvárta, amíg az ügyvéd leül, és előveszi iratait, csak ekkor kezdett bele mondandójába.

- Mint azt Önök is tudják, hitelezőik többsége megvonta Önöktől bizalmát, de ami ennél nagyságrendileg veszélyesebb, a Momentum Társaság érvényesíteni kívánja jelzálogjogát a mozihálózat fölött.

- Álljunk meg egy pillanatra - vágott a hivatalnok szavába a mozifőnök - Mi közöm nekem ehhez a társasághoz ?!

A hivatalnok az ügyvédhez fordult.

- Ügyvéd úr, segítsen, kérem.

Az ügyvéd, mintha csak erre várt volna, azonnal belefogott ügyfele tájékoztatásába.

- Fél éve említettem Önnek, hogy a Momentum Társaság jelzálogjogot kíván tenni hálózatunkra azért a segítségért, amivel hálózatunk bővítéséhez hozzájárul. Ön akkor ezt egy kézlegyintéssel elintézte, és jóváhagyta. - mondta, majd szünetet tartott.

A mozifőnök – kénytelen-kelletlen tudomásul véve az elhangzottakat - jelezte ügyvédjének, hogy folytassa okfejtését. Az arcáról fokozatosan eltűnő magabiztosságot felváltotta a gondterheltség. Szemmel láthatóan összetöpörödött.

- A Momentum Társaság ragaszkodik a jelzálogjog érvényesítéséhez. Nem fogadja el a pénzbeli kiegyenlítést - folytatta az ügyvéd részvéttel figyelve ügyfelét, aki most már utolsó reményét is elvesztve tanácstalanul bámult maga elé.

Mindenki hallgatott. A hosszú hallgatást a hivatalnok törte meg.

- Azt a bizonyos papírfecnit pedig azért küldtem, hogy a hivatalos végzés kézhezvétele előtt legyen idejük elgondolkodni a dolgon. Amit pénzügyi manővereikről írtam, nyugodtan felejtsék el, az csak ürügy volt. Bár köztünk szólva, azt hiszem, ráéreztem néhány dologra.

Az ügyvéd figyelmét most az üvegfal túlsó oldala, a pillanatonként arcot váltó metropolisz kötötte le. A mozifőnök a hivatalnokot figyelte, de gondolatai messze jártak.

- Én egyébként nem érzem olyan veszélyesnek a helyzetet. - folytatta a hivatalnok - Szinte biztos vagyok benne, hogy a Momentum Társaság beérné egy jelképes gesztussal, a műsorpolitika kis korrekcióival, netán egy profilváltással, vagy valamivel, ami garanciát adna nekik arra, hogy az Önök műsorpolitikája legalábbis nincs ellenük. Mert szó, ami szó, az Önök utóbbi filmjei nem voltak túlságosan hízelgőek a Momentum Társaságra nézve.

Az ügyvéd még mindig a metropoliszt figyelte. A mozifőnök a maga részéről befejezettnek tekintette a beszélgetést.

- Nagyon kedves Öntől, hogy ennyi figyelmet szentelt az ügynek. Önnek mi a véleménye, ügyvéd úr ?

Az apró emberke összerezzent, de azonnal rendezte gondolatait.

- Úgy vélem, érdemes elgondolkodnunk a hallottakon. Meglátjuk.

A mozifőnök felállt.

- Uraim, végeztünk. - mondta most már határozott hangon.

Kezet nyújtott a hivatalnoknak

- Köszönöm a segítségét.

Már az ajtónál voltak, amikor az ügyvéd megállt, és visszalépett a hivatalnokhoz.

- Uram, meg kell állapítanom, hogy Ön kitűnő munkát végez.

Reggeli kávé.

Hajnalodott. A madarak jelezték, hogy a tetszhalottként nyugvó metropoliszt perceken belül elérik a felkelő Nap első sugarai, megérintik a hatalmas üvegtáblákat, a külvárosi utcákat, a padokon alvó koldusokat, és feltámasztják az ezerarcú várost.

A férfi Ninánál töltötte az éjszakát. Az albérleti szoba ablakában feltűnő napkorong fénye egyenesen a lány szemébe vágott. Nina a férfi felé fordult, és önkéntelenül átölelte kedvesét.

Mire mindketten felébredtek, már dél volt. Mikor a férfi észrevette, hogy a lány nincs mellette, felkelt, és gyorsan felöltözött. Az asztalon levő reggeli mellől magához vette az egyik csésze kávét, és leült az ablak melletti fotelbe. Nina kijött a fürdőszobából.

- Hogy nézel ki, már megint ?! - borult el a férfi arca, amikor meglátta barátnőjét.

- Miért ? - csodálkozott a lány.

Végignézett magán, aztán elmosolyodott.

- Persze, a sminkem, ez a fixaideád.

- Smink nélkül sokkal szebb vagy.

Nina összehúzta fürdőköpenyét, leült a fotel karfájára, és rágyújtott.

- Na és ? Ki akar neked tetszeni ? Már régen nem érdekelsz. – mondta játékosan.

Szabad kezével barátja fejét simogatta.

- El sem tudod képzelni, mennyit segítesz nekem azzal, hogy elfogadsz. - kezdte a férfi, és felhajtotta kávéját.

- Hé, nem vizet iszol ! – kapta fel a fejét Nina.

- Ki mivel mérgezi magát. Gyere szépen ide.

Nina elnyomta cigarettáját, és a férfi ölébe ült, aki rögtön széthúzta köpenyét, és simogatni kezdte a lány combjait.

- Majd este kibontakozhatsz. – mondta Nina, és miközben újra összehúzta fürdőköpenyét, röviden megcsókolta kedvesét. Gondolt egyet és folytatta - Én másokkal ellentétben dolgozom, ha nem tudnál róla. – mondta nevetve.

A férfi folytatta megszakított gondolatmenetét.

- Ha valaki egyáltalán ismer engem, akkor az te vagy. Vannak dolgok viszont, amikről még neked sem beszélhetek. Ez van.

Nina a férfi felé fordult.

- Nem számít, tudom, hogy tisztességes vagy.

- Jó neked. - jegyezte meg a férfi szkeptikusan.

Nina újra átölelte barátját.

- Nekem mondod ?

A bukméker.

A férfi lassan hozzászokott, hogy hivatali telefonja időnként megszólal, és a Momentum Társaság képviselője bejelenti egy új, nagyritkán egy régi ügyfelét, ezúttal a város egyik legismertebb bukmékerét.

A bukméker arca nyílt volt, és erőt sugárzó, olyan emberé, aki mindig tudja, mit akar. Úgy vizsgálta a hivatalnokot, mint egy ritka állatfajtát. Nem tudta elképzelni róla, hogy bírhat ki akár egyetlen órát is egy ilyen sivár szobában, ahol az ég csak egy üvegfalon át látszik, ahol minden kő, fém és üveg. És sehol egyetlen ló.

Hosszú hallgatás után szólalt csak meg.

- Olyan nincs, hogy minden hitelezőm, egyszerre akarja érvényesíteni rajtam a jelzálogjogát. - jelentette ki.

Néhány hónappal ezelőtt ilyen esetet még a hivatalnok sem tudott volna elképzelni.

- Pedig sajnos ez a helyzet. - mutatott az íróasztalán egymás mellé rendezett dokumentumokra.

- Ezek az emberek a barátaim,... - kezdte a bukméker, de megszakította a mondatot - Bár az utóbbi napokban elég furcsán viselkedtek. - tette hozzá félhangosan, elgondolkodva.

A hivatalnok szinte látta a bukméker előtt felvillanó arcokat a rajtuk tükröződő sajnálat, bocsánatkérés és távolságtartás sajátos keverékével.

- Na, majd beszélek velük. - döntött a bukméker és felállt.

A hivatalnok azonnal reagált.

- Ahogy gondolja, jóember, mégis arra kérném, üljön vissza, és szánjon rám még néhány percet.

A bukméker visszaült.

- Nos ? Várom a javaslatait. - mondta.

Kíváncsi volt, vajon mit tud mondani neki ez az ember, aki talán még életében nem járt lóversenypálya közelében. A hivatalnok összeszedte gondolatait. Erősen koncentrált, nehogy kifelejtsen valamit, és hogy véletlenül se mondjon fölöslegeset. Tudta, hogy egyszerűen kell fogalmaznia.

- A barátait felejtse el. Őket vagy megfélemlítették, vagy nem a barátai. Ragaszkodni fognak követeléseik azonnali érvényesítéséhez.

A bukmékert a székhez szegezték a hivatalnok tőmondatai.

- Azzal pedig feltételezem, tisztában van, mit jelent ezeknek a jelzálogjogoknak az érvényesítése. A Momentum Társaság kifizeti az Ön hitelezőit, és átvállalja a jelzálogjogokat, amennyiben Ön a jövőben hajlandó nekik, és az ő feltételeik szerint dolgozni.

- Szóval a Momentum Társaság. - szólalt meg végül - Köszönöm, hogy visszahívott, nagyon sokat segített.

A vég kezdete.

Hosszú, végeérhetetlennek tűnő napok teltek el, mire Ninával újra találkoztak. A metropolisz zaját elnyomta a mélyen alattuk, sötéten kavargó folyó zúgása. A nappal oly népes park kihalt volt. A férfi a holdfényben Nina szemei alatt felcsillanó, ezüstszínű pontokat figyelte. Könnycseppeknek nézte őket, de Nina nem sírt.

- Azt hittem, sírsz. Látod, az a hülye smink.

A lány elmosolyodott.

- Nem, nem sírok.

A férfit hirtelen valami ismeretlen rosszérzés fogta el, meg állította barátnőjét.

- Nézz csak ide. Mi van veled ?

- Apám meghalt. - mondta Nina.

- Szólhattál volna. Mondom itt a sok hülyeséget.

- Nem ismerted őt.

- Ez igaz, de téged ismerlek.

A férfi magához szorította a lányt, aki most már valóban sírt. Egy idő múlva letörölte könnyeit. Továbbmentek. Nina törte meg a csendet.

- Azt hiszem, apám maga kereste a bajt. Szókimondó volt, és nem az az ijedős típus.

- Meggyilkolták ? - kérdezett közbe a férfi.

- Igen. Több késszúrással ölték meg. Egy lóversenypálya közepén hagyták. Reggel találtak rá, rögtön felismerték. Őt ott mindenki ismerte, bukméker volt. Voltál már lóversenyen ?

- Nem. - válaszolt a férfi.

Ninának felcsillant a szeme, jó volt emlékeznie azokra az időkre.

- Engem nagyon sokszor magával vitt, azt mondta, hogy szerencsét hozok neki.

Időközben elhagyták a parkot. A metropolisz legfényesebb sugárútjára kerültek. A férfi szembefordult a lánnyal, és megállította.

- Nina, én öltem meg az apádat. – mondta egyenesen a szemébe nézve.

- Ne mondj ilyet, még viccből se. - kérte Nina ijedten vizsgálva kedvese rámeredő szemeit.

A férfi továbbindult.

- Ez nem vicc, sajnos nem vicc. Én öltem meg az apádat... Az az átkozott hivatal... Nem, én voltam, csakis én.

Már szinte összefüggéstelenül beszélt, és egyre gyorsabban ment. Nina alig tudta követni. Újra megállt.

- Érted ezt, Nina ?

Látván, hogy a lány nem érti, vagy nem akarja érteni okfejtését, tovább magyarázott.

- Nemcsak késsel, fegyverrel lehet ölni. Rendeletekkel, intézkedésekkel, pecsétekkel, gyávasággal, igen gyávasággal is lehet. Érted már ? Én mondtam neked, hogy gyáva vagyok, emlékszel ? Nem hittél nekem.

Nina alig tudta megszakítani barátja szóáradatát.

- Nagyon kérlek, ne mondj ilyeneket. Tudom, hogy nem vagy gyáva. Engem nem érdekel, mi történt abban a hivatalban. Ismerlek.

- Nina, te bediliztél.

A lázadás.

A Jelzálogjegyzési Hivatal ablakai fényesebben ragyogtak, mint eddig valaha. A férfi most is pontosan érkezett. Első kuncsaftját az úgynevezett "szomszédasszony" típusba sorolta, emberismerete most sem hagyta cserben.

- Kérem szépen, - kezdte meg affektálását a nő - olyan nagy kívánság, ha őszinteséget kérek valakitől, aki a barátnőmnek mondja magát. Nem faggatom, a pletykát gyűlölöm, de, hogy mindent utoljára tudjak meg ? – kérdezte, majd a férfi együttérzésére várva elhallgatott.

Kopogtattak.

- Tessék. - szólt ki a férfi.

Az ajtón a férfi egy új kollégája lépett be. Kezében kisebb iratköteget tartott. Alig egy hónapja dolgozott a Hivatalnál.

- Bocsánat, később visszajövök. - mondta, és már hátrált is kifelé, de a férfi meg állította.

- Gyere nyugodtan. Ugye igénybe vehetem egy kicsit a türelmét ? - fordult most vendégéhez.

- Természetesen ... - kezdte volna a nő, de a kezdő hivatalnoknak ennyi elég volt, azonnal hátrálni kezdett.

A férfi meg sem várva a nő válaszát újra kollégájához fordult.

- Hát akkor, gyere beljebb. - invitálta.

A hivatalnokpalánta nagyon zavarba jött.

- Ez nem olyan természetű ügy, amit most megbeszélhetünk. Később visszajövök. - szabadkozott.

Újra hátrálni kezdett, a férfi azonban odalépett hozzá, kivett a kezéből egy lapot, gyorsan átfutotta.

- Hamisították az aláírásodat ? - kérdezte, úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Emiatt igazán ne izgasd magad, ez már velem is előfordult. Hogy bölcsebb kollegánkat idézzem: "Nálunk előfordul az ilyesmi. Ha bármi kifogásod van, fordulj nyugodtan a főnökhöz. "

- Ezt talán mégsem az ügyfél előtt kellene ... - kezdte erőtlenül a kutyaszorítóba került hivatalnok.

A férfi azonban a szavába vágott.

- Ugyan már! Tisztelt ügyfelünk nagy érdeklődéssel hallgat minket, efelől biztosíthatlak.

A hivatalnokpalánta felfortyant.

- Ez a hivatali titoktartás megsértése ! - csattant fel, most már egészen határozott hangon.

A férfi azonnal visszavágott. Hanga azonban halk maradt és visszafogott.

- Igen ? Amit az aláírásoddal csináltak, az pedig minimum okirat-hamisítás. Vagy talán te írtad alá ?

- Nem, de ezt akkor sem most kellene megtárgyalni. - halkult el a hivatalnokpalánta.

- Ennél alkalmasabb pillanatot el sem tudok képzelni. - válaszolt a férfi.

Elgondolkodott egy pillanatra, majd elmosolyodott.

- Igazad van, kevesen vagyunk. Több tanúra van szükségünk. - mondta, és már indult is az ajtó felé.

Kollégája futva hagyta el az irodát, megtorpanásra, majd elgondolkodásra késztetve ezzel a férfit.

- Még ilyet ? - fordult a férfi a dermedten ülő nőhöz - Miféle modor ez ? Beszélek hozzá, és faképnél hagy a mondat kellős közepén. Látott már ilyet ?

A nő valószínűleg nem emlékezett hasonló esetre, mert úgy ült, mint akit a székhez kötöztek, és egyáltalán nem válaszolt a feltett kérdésre. Szemeit a férfira meresztette, mint akit megbabonáztak. A férfi visszaült íróasztala mögé.

- Bocsánat az intermezzo-ért. Hol is tartottunk ? Igen. Úgy emlékszem, mélyen meg volt sértődve, amiért nem találtam felháborítónak, hogy Önnek mindent utoljára mondanak meg. Remélem, engem nem akar ezzel megvádolni. Láthatja, hogy a diszkréció határain belül mindent megtettem, hogy a lehető legtöbb információval szolgáljak Önnek.

Elhallgatott. A nő, mikor már meggyőződött róla, hogy nem figyel rá, gyorsan kisurrant az irodából.

A férfi egy idő után behívta következő áldozatát. A mit sem sejtő ügyfél egy magabiztos, jó fellépésű üzletember volt, abból a típusból, akinek soha nincs ideje, és mindig siet valahová.

A férfi jelezte a belépőnek, hogy helyezze magát kényelembe. Az új ügyfél leült, de arra már nem volt ideje, hogy bármit is mondjon. A megszólaló telefon beléfojtotta a szót.

- Bocsásson meg. - mondta a férfi, és felvette a telefont - Jelzálogjegyzési Hivatal... - Üdvözlöm, már nagyon vártam a hívását... - Igen, igen. Tehát magabiztos, de ez csak a látszat, az a rögeszméje, hogy figyelik... - Igen. Erősíteni ezt az érzést... - ügyfelére sandított, aki figyelni kezdte a különös beszélgetést - Igen. Tehát féljen is. Nem akar vele beszélni ? - Hát hol lenne ?

A vonal megszakadt

- Ha nem, hát nem. - tette vissza a kagylót.

Ügyfeléhez fordult.

- Önnel nem akart beszélni. Pedig úgy vettem ki a szavaiból, hogy ismeri. Ön azt csinál, amit akar. Én ebből kiszálltam. Bocsásson meg, de mennem kell. – mondta, és felállt íróasztala mellől.

Kopogtatás nélkül nyílt az ajtó. A férfi szürketekintetű kollégája lépett be a hivatalnokpalánta kíséretében.

- Vedd át az úr ügyét - mondta a szürketekintetű az újdonsült hivatalnoknak, majd az ügyfélhez fordult.

Az ügyét a kollégám fogja intézni, elnézést kérünk a történtekért. Az úriember elgondolkodva felelt.

- Nincs miért elnézést kérniük, régen volt részem ilyen korrekt tájékoztatásban.

- Téged a főnök hivat. - vetette oda a szürketekintetű a férfinak.

- Nekem nincs főnököm. - mondta a férfi.

Leakasztotta kabátját a fogasról, felvette, és egyszer s mindenkorra elhagyta az irodát.

Mire hazaért, lakása ajtaján már ott volt a pecsét. A Jelzálogjegyzési Hivatal azonnali hatályú végzését Nina levelének kíséretében találta a levélszekrényben. Mindkettőt felbontatlanul tette vissza. Elejtette kulcsait, de nem hajolt le értük. Úgy ment tovább, mint aki eltévesztette a bejáratot.

Epilógus

Nem tudni, mi történt vele ezután. Az arcnélküli metropolisz ugyanúgy nyelte el, mint eddig több ezer sorstársát. Fizikailag eltűnt, emlékét is gyorsan magába zárta az idő. Nem változott semmi, sem a metropolisz lüktetése, sem a fények, sem az árnyékok. Csak egy színfolttal lett kevesebb.

- & -