A nyár másik oldala

Myrthil képe

Végre megjött a nyár. Talán örülhetnék is, csak az rontja el a kedvem, hogy a jó idővel együtt itt a miniszoknyás szezon is. Szebbnél szebb lányok mutogatják formásabbnál formásabb lábukat a férfinép nagy örömére, és valljuk be, hölgyeim, a mi nagy bosszúságunkra. Elvégre ki ne járt volna úgy, hogy egy szupermodell kinézetű lány mellett kövérnek vagy csúnyának, esetleg mindkettőnek érezte magát? Ezt a tényt pedig párunk talán meg is erősítheti bennünk, ugyanis egy másodpercre sem venné le a szemét a Pamela Anderson vagy Cindy Crawford utánzatról.
A meleg beköszöntével megszaporodtak a narancsbőr eltüntetős és bikinis reklámok is, nem beszélve a sok varázslatos fogyókúrás italt, port vagy eszközt dicsőítő bejátszásokról. Fura. Mind azonnali és látványos megoldást kínál a plusz kilók ellen folytatott harcban. És hogy igazukat bebizonyítsák, anorexiás lányok vonulnak fel-le a kamera előtt, valamit is alig takaró fürdőruhában, kényszeredett mosollyal az arcukon.
Évekkel ezelőtt talán kétségbeestem volna, de ma már tudom, hogy ez nem számít. Már nem zavar sem az átlagosnál vastagabb combom, sem a derekam. Hisz nincs annál szívmelengetőbb, mint amikor egy ilyen szupermodell láttán párunktól ilyesmit hallunk: Láttad, milyen pattanásos volt az arca? Neked sokkal formásabb a lábad! vagy Ez már undorítóan sovány! És hogy máshogy köszönhetnénk meg ezeket az életet mentő mondatokat, mint íncsiklandozóan elkészített vacsorákkal, melyeket együtt fogyasztunk el - akár tévét nézve, miközben a műsorban nők és férfiak egyaránt diétás, fürészpor ízű kajákkal sanyargatják magukat - ? Szerintem sehogy.
Ezek után talán én is előveszem a szekrény mélyéről a rövid szoknyáimat, valamint a kétrészes fürdőruhámat. Önbizalmamnak nem is kell más, csak egy szerelmes tekintet. És bánom is, ha néhány lányt végigmér az utcán, ha úgy is én kerülök ki győztesen....
prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Ha a nő elfogadja magát, a férfi is elfogadja.

prayer

Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

Őszinte, feltétel nélküli elfogadás, természetesség a legfontosabb...nincsenek kínos percek, és szorongás:)))

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Szulik József: Népdal / Volkslied toni 2025/03/17 - 08:53 2025/03/17 - 08:53
Irodalom Kétértelmű, két értelmű toni 2025/03/16 - 13:07 2025/03/16 - 13:07
Irodalom Gergely Boriska Mindennapunk / Unser Alltag toni 2025/03/16 - 08:45 2025/03/16 - 08:45
Irodalom A végtelenség (egy képre írt vers) toni 2025/03/15 - 14:01 2025/03/15 - 14:01
Irodalom F. Galambos Margit Hova meneküljek / Wohin soll ich flüchten toni 2025/03/15 - 09:35 2025/03/15 - 09:35
Irodalom Csak egy kis karó 19 toni 2025/03/14 - 13:41 2025/03/14 - 13:41
Irodalom Palágyi Lajos: Hiszek / Glaube es toni 2025/03/14 - 09:42 2025/03/14 - 09:42
Irodalom Utolsó Utam toni 2025/03/13 - 12:59 2025/03/13 - 12:59
Irodalom Szulik József A jótékony szeretet / Das Wohlwollendes Liebe toni 2025/03/13 - 09:01 2025/03/13 - 09:01
Irodalom A „Bukott” nő“ toni 2025/03/12 - 15:17 2025/03/12 - 15:17
Irodalom Gergely Boriska Levél egy poétának / Brief an einen Poeten toni 2025/03/12 - 08:00 2025/03/12 - 08:00
Irodalom F. Galambos Margit Lélektelenül / Seelenlos toni 2025/03/11 - 09:54 2025/03/11 - 09:54
Irodalom Közmondások másképp I. toni 2025/03/10 - 13:11 2025/03/10 - 13:11
Irodalom Csupor Gyula: Magam vagyok / Ich bin allein toni 2025/03/10 - 09:23 2025/03/10 - 09:23
Irodalom Csak egy kis karó 17 toni 2025/03/09 - 13:21 2025/03/09 - 13:21

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40