Drága Barátnőm!


Sokat gondolkodtam legutolsó sms váltásunk óta. Az igazság, hogy folyton a válaszod jut eszembe. Ha nekem lenne egy évben többször is névnapom, és valaki nem akkor köszönt meg, amikor én ünneplem, én akkor is megköszönném a figyelmességét, és nem azt rónám fel a szemére, hogy nem most ünneplem.
Szomorúan kell tudomásul vennem, hogy a kapcsolatunk megromlott. Nem most, ez már egy régóta tartó folyamat. Hogy mikor kezdődött, azt nem merem biztosra mondani, csak sejtéseim vannak.
Tudom, hogy az elmúlt pár évben nem találkoztunk annyit, amennyit szerettünk volna, de ennek nem csak én vagyok az oka. Az élet úgy hozta, hogy a nagy szerelem mellé egy betegséget is kapjak. Nem sok mindent mondtam el erről neked. Titokban tartottam a depressziómat, a gyógyszereket, mert szégyelltem, hogy ez történik velem. Azt hittem, erős vagyok, de rá kellett, hogy jöjjek, tévedtem. Arról a bizonytalansággal és félelemmel teli időszakról pedig nem szívesen beszélek. De sikerült meggyógyulnom.
A betegség megváltoztatott bennem valamit. Megmutatta, hogy az élet milyen rövid, és hogy minden egyes percét ki kell használni. Azt hiszem, én akkor váltam igazán felnőtté. Sajnálom, de nem akarok bulizni menni. Nem veletek van bajom, hanem a programmal. Tudom, hogy hülyeségnek fogod tartani, de én már túl öregnek érzem magam ehhez az egészhez. Beleegyeztem persze párszor, mert nem akartalak benneteket megbántani, de az utolsó pillanatban mindig lefújtad az egészet valamiért.
Igyekeztem mindig elérető lenni, hogy ha nem is személyesen, de e-mail-ben, sms-ben vagy akár msn-en is megbeszélhessük a történteket.
Az életem kezd a rendes kerékvágásába visszatérni, és én nem szeretném még egyszer elrontani. A balatoni program miatt viszont nagyon fáj a szívem. Az már amolyan hagyományunkká vált. Tudom, hogy emiatt is mérges vagy rám, de nincs igazad. Visszanéztem a beszélgetéseinket - a gépem mindegyiket automatikusan elmenti -, és jól sejtettem, már hónapokkal korábban említettem neked, hogy abban az időpontban külföldön leszek. Így nem igazán értem a sértettséged. Viszont ha az időpont megfelelt volna, akkor se mentem volna el. Épp életem legnagyobb lépése előtt állok - ha egy rövid időre is-, de össze tudok költözni a vőlegényemmel. Nem vitt volna rá a lélek, hogy pont akkor menjek el nyaralgatni, amikor ő vért izzad azért, hogy a lakásba meglegyen minden, amire csak szükség lehet. Nem lett volna igazságos. És ez teljesen más, mintha a szüleid dolgoznának érted. Mert ott vannak a tesók, a nagyszülők. Itt pedig csak Te vagy. Fájdalmas szívvel nézem, ahogy reggelente munkába indul, ahogy túlórázik, amikor csak lehetőség van rá. Akár hétvégén is. És tudom, hogy minden egyes percben csak Rám gondol, hogy nekem meg tudjon mindent venni, amire csak vágyom.
Szívből remélem, hogy egyszer te is megtapasztalod milyen az, amikor úgy érzed, megtaláltad a lelki társad. Azt az embert, akiről tudod, hogy minden mozdulata, tette érted van, és te vagy neki a minden.
Elegem van abból, hogy folyamatosan engem hibáztatsz. Felajánlottam azt is, gyertek le hozzám, amikor ő hétvégén dolgozik, hogy ne legyek egyedül. És egyébként is hol lehetne egy jobb csajos partit tartani? A hirtelen visszautasításból megértettem, hogy nem az ötlettel van bajod, hanem velem. Ez volt az a pillanat, amikor rá kellett döbbenem, hogy a barátságunk végleg megromlott. Szívből kívánom, hogy ne tapasztald meg, milyen az, amikor a legjobb barátnődről kiderül, hogy még sem az, mert a gondjaidat nem képes megérteni. Sem pedig az átsírt éjszakákat, amikor a miért-re keresed a választ, és magadat hibáztatod. Most rettentően magányosnak érzem magam, és hiányzik, hogy nincs kivel megbeszélni az eseményeket, tapasztalatokat.
Mindezek ellenére kívánok sok sikert az életben, és egy olyan barátnőt is, akire vágysz.