Életem medréből egy zűrös éjjelen
folyóként kilépett lelkiismeretem.
Csak száguldott, magával sodorva mindent,
mit valaha mások ellen elkövettem.

Bűnös uszadékom lassan hátrahagyta,
vérrel mosott iszapom egymásra rakta.
Csiszolt kövekből apró szigetet formált,
rajt' üde zöld dombokat s magas hegy ormát.

Ott lakom most én, világból kitaszított,
hogy tehessem a jót, mire Ő tanított.
Idővel új élet hajnala virrad rám,
s hittel hiszem, nem lesz e földön több csatám.

Lelkem templomában megkondult a harang,
és nincsen már bennem félelem, se harag.
Szívemben békesség és szeretet honol,
Isten szent szigetén megleltem otthonom.