Egy díva vallomása

Lyrian képe

– Mit is kérdezett kedves? Bocsánat, nem figyeltem. Azt szeretné tudni, hogyan emelkedtem ki a szürkeségből? Véletlen volt, csupán véletlen – mosolyodott el a díva kényelmesebb pózba fordulva. – Tudja aranyom, mindenki azt hiszi „kifeküdtem” magamnak azt a szerepet, azt az igazi nagyot, amivel a siker útjára léptem. Feküdte a rossz nyavalya! No, persze akad, aki letérdel a szereposztónak, a rendező díványán is hempereg, de ha ezen múlik a hírnév, akkor én még mindig csak verebecske lennék. – Ráncos arca csak úgy hullámzott a nevetéstől.

– Somogyból kerültem fel a fővárosba, mondhatnám zöldfülű parasztlányként. Amikor odavittek a színházhoz, csak néztem, néztem, hogy én, akit annyit csúfoltak gömbölyded formám miatt, hogy is lehettem a kiválasztott. A fehér arc volt akkortájt a divatos, az enyém meg szép piros, ahogy megkapta a nap. Rögtön kiosztották rám az első szerepem. Egy teljes hétig játszottam minden délelőtt és délután a darab kulcsfiguráját. Most mondjam azt, hogy állótapssal? Nem mondom. Ezt hagyja ki drága, nem kell leírnia, csak úgy megemlítettem. Egyik este hatalmas zűrzavar kavargott a függönyök mögött. Rohangálás, kiabálás, hallottam, hogy a másik darab, a főfődarab primadonnája eltűnt. Mindenki őt kereste. Fejveszett kapkodás, rohangálás, amúgy meg szidták mint a bokrot. Aztán kiderült, hogy az egyik világosítóval látták kifelé menet a kapunál. A rendező csak állt, vakargatta a fejét, simogatta gyér szakállát, aztán rám mutatott: - Akkor ő! – Én köpni-nyelni nem tudtam a hatalmas megtiszteltetéstől. Hogy én??? Én legyek abban a hatalmas darabban a „fő” és a „prima”, mint „donna”? Teljesen megbénultam. – Nem kell smink! – harsogta a rendező. – Úgy jó, ahogy van! Ne mázgáljátok össze! – És eljött a pillanat, az én pillanatom. Úgy játszottam, mint még soha. Olyan átéléssel, olyan pátosszal, ahogy csak tudtam. Mindent beleadtam… és megint állótaps! Érti, kedves, érti? Én, a somogyi parasztlány ott, akkor, abban a pillanatban értem be, akkor léptem a nagy színészet rögös útjára. Én, aki egy hétig játszottam a Hófehérke és a hét törpe matiné-előadásain a mérgezett almát, én, én, én lettem sikeres a Nemzeti Színház színpadán aznap este, amikor a kígyó odanyújtott Évának.

– Na, most meg mit csinál?! Vegye le rólam a kezét!!! – sikított fel a nagy díva, a kellékes pedig oda sem hallgatva hatalmasat harapott a kiöregedett primadonna hátsó felébe.

 

femis képe
femis
Offline
Csatlakozott: 2008/07/13

Nagyon ötletes! A stílusod imádom, tudod jól, de itt humorod is megcsillan!

Eszembe juttattál egy fotót, amit torontói barátom küldött - felteszem, akkor megérted!

Femis

szucs istvan képe
szucs istvan
Offline
Csatlakozott: 2008/08/24

ez teljesen jó Kriszti

Üdv István

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Fenomenális drága Lyr:))))

Szeretettel ölellek: Judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Teleki Sándor Telegráf-drótok / Telegraphendrähte toni 2024/04/18 - 08:40 2024/04/18 - 08:40
Irodalom Torkos László Örökre együtt / Für immer zusammen toni 2024/04/17 - 08:15 2024/04/17 - 08:15
Irodalom Torkos László Az érdem / Der Verdienst toni 2024/04/16 - 08:45 2024/04/16 - 08:45
Irodalom Madách Aladár Megkézdezném a liliomot / Ich würde die Lilie fragen toni 2024/04/15 - 08:51 2024/04/15 - 08:51
Irodalom Hajós Izsó: Révben / Im Hafen toni 2024/04/14 - 08:12 2024/04/14 - 08:12
Irodalom Havas István Két templom / Zwei Kirchen toni 2024/04/13 - 08:02 2024/04/13 - 08:02
Irodalom Fejes István: Titanic / Titanic toni 2024/04/12 - 08:13 2024/04/12 - 08:13
Irodalom Mikes Lajos Éjjel / In der Nacht. toni 2024/04/11 - 08:22 2024/04/11 - 08:22
Irodalom Gyöngyösy László Tisza partján / Am Theiss Ufer toni 2024/04/10 - 09:06 2024/04/10 - 09:06
Irodalom Rigó Tibor Színesedik már / Es wird bereits bunt toni 2024/04/09 - 08:39 2024/04/09 - 08:39
Irodalom Szentessy Gyula: Nem az idők / Nicht die Zeit toni 2024/04/08 - 09:57 2024/04/08 - 09:57
Irodalom Csizmadia Sándor: Beteg vagy / Du bist Krank toni 2024/04/07 - 10:06 2024/04/07 - 10:06
Irodalom K. Lippich Elek A mosolyok / Das Lächeln toni 2024/04/06 - 08:37 2024/04/06 - 08:37
Irodalom Rigó Tibor Eszemben jutottál / Du bist mir in Sinn gekommen toni 2024/04/05 - 09:09 2024/04/05 - 09:09
Irodalom Szulik József A segítő Szűzanya / Die hilfreiche Muttergottes toni 2024/04/04 - 09:09 2024/04/04 - 09:09

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40