EKF riport Mészáros András úrral

prayer képe

EKF RIPORT MÉSZÁROS ANDRÁS ÚRRAL

 

Az EKF projekt hol tart és a látható felületeket hol találjuk?

Úgy érzem, mióta átvettem a kultúra irányítását, azóta mérhető változás állt be a EKF előrehaladásában. Több felületen látható a projekt jelenlegi állása, pl. a Csészényi térben a makettek, szóróanyagok találhatók meg, valamint a weblapon folyamatos frissítés mellett mindenki nyomon követheti.

Mikorra tervez nyilvános szerepléseket?

Mire gondol ezzel a kérdéssel?

 Arra, hogy a CINKE programban résztvevő, valamint a városban élő amatőr, illetve profi művészeknek milyen szerepet szán az EKF és személy szerint Ön, számol e velük hosszú távon? Hol vannak azok a kapcsolódási felületek, ahol csatlakozhatnánk az EKF projektjeihez pl. az Origó-Ház infrastruktúrájával, hiszen több konferenciateremmel is rendelkezünk?

Terveinkben szerepel a városban élő művészeket bevonni a programokba. nagyon örülök a Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület által elindított kezdeményezésnek, a CINKE programnak, hiszen színvonalas programsorozat összehozását szervezték meg minimális anyagiakból, mert az akarat, az elképzelés és annak megvalósítása a fontos. Szívesen vesszük az Origó-Ház Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekthez történő csatlakozási javaslatát, de erről le kell ülni és személyesen tárgyalni arról, hogy mik a lehetőségek.

 Milyen lehetőségeket terveznek bekapcsolni a város többi pontján?

Programokat tervezünk a város különböző pontjain, a városrészekben meghirdetünk találkozókat, amikor várjuk a csatlakozókat. Ahogy a keleti városrésznek, úgy a többinek is adott a lehetőség a csatlakozásra, örülnénk is ennek, ahogy a CINKE Program gyümölcsöző kapcsolatának is. A civilek is bekapcsolódnak és önkénteseket is szervezünk.

Véleménye szerint megkapja –e  az EKF projekt a várostól és a kormánytól a kellő támogatást?

Igen, úgy vélem minden támogatást megkapunk úgy a kormánytól, mint a várostól is. Érezhető változások mennek végbe, amelyből profitál majd hosszú távon a város is.

Véleménye szerint megfogalmazódtak -e azok az előnyök, amelyeknek  e projekt eredményeként a városban  tükröződnie kellene?

Ahogy már az imént is említettem, mindenképpen azt mondanám, hogy a város profitált az EKF-ből. E nélkül a projekt nélkül soha nem épült volna meg az új autópálya és még sorolhatnám mennyi előnye származik a városnak. Folynak a beruházások, melyek szintén Pécs lakosságának megelégedésére fognak szolgálni és a várost ténylegesen is Európa Kulturális Fővárosává teszik.

Számolnak -e a keleti városrésszel az EKF projekt kapcsán?

Feltétlenül. Amennyiben az Origó-Házban olyan programokon gondolkodnak, ami belefér az EKF 2010 projekt struktúrájába, akkor állunk elébe a kihívásnak. Karácsonyi vásár, kultúrprogramok, ezek mind olyan felvetések, amelyek kapcsán partnerséget vállalunk és kapcsolódunk a keleti városrész rendezvényeihez.

Mik a tervei a továbbiakban a CINKE Civilek Nevezetes Kulturális eseményeivel, a pécsi amatőr illetve profi irodalmárokkal, zenészekkel, művészetekkel?

Igen, a CINKÉ-vel abszolút terveink vannak, mert nagyon jó programot hoztak a városba, értékes emberekkel,  alkotókkal, művészekkel. Rajtunk nem fog múlni a további kapcsolattartás. Nyitottak vagyunk minden, a város kulturális életét elősegítő kezdeményezés iránt. A helyi művészekkel kapcsolatban is vannak tervek. Nemsokára megjelenik egy pályázat, mely azon művészeket segíti, akik megfelelnek a Kulturális Bizottság elvárásainak, s akiket a Művészeti Tanács arra méltónak talál.

Végezetül megkérdezném, hogy az Origó-Ház Népfőiskolában az Origó-Ház Rádió felvételével, mely kb. 5000 helyi lakos számára elérhető az FM87,8 frekvencián, ha felkérnénk  eljönne –e, és az  EKF kapcsán 1-2 órás előadást tartana –e?

Igen,  nagyon szívesen tájékoztatom a helyi lakosságot a program állásáról, időpontot kell előzetesen egyeztetni, különben semmi akadályát nem látom. Örömmel elfogadom a felkérést.

Köszönöm!

Pécs, 2008-09-12.

 

Csengeri Emilné

Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület

CINKE Program

kulturális szakreferens

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Háromszor mentél el Dóra 13 2013/02/22 - 17:36 2013/02/24 - 23:09
Irodalom Késenlét Dóra 16 2013/02/22 - 19:46 2013/02/24 - 22:58
Irodalom Bespájzolt múlt Dóra 7 2013/08/25 - 18:54 2013/08/30 - 11:32
Irodalom Akciós a halál Dóra 4 2013/07/06 - 20:17 2013/07/09 - 12:30
Irodalom Epilógus Dóra 4 2013/05/26 - 01:30 2013/10/24 - 09:52
Irodalom Megint Dóra 4 2013/07/06 - 21:21 2013/07/09 - 12:30
Irodalom Megboldogult Dóra 7 2013/10/18 - 18:53 2013/10/22 - 09:19
Irodalom Szöszmöszök 5. Dóra 17 2013/06/02 - 17:00 2013/06/26 - 08:58
Irodalom Azt mondod, Dóra 14 2012/11/09 - 19:34 2012/11/16 - 15:18
Irodalom És akkor? Dóra 16 2013/03/10 - 00:00 2013/03/30 - 21:16
Irodalom KÖTÖTTLENEK Dóra 15 2013/07/10 - 23:14 2013/07/12 - 23:09
Irodalom Búcsú Dóra 17 2012/11/11 - 21:14 2012/11/21 - 00:56
Irodalom Legyen Dóra 7 2013/02/26 - 20:53 2013/03/01 - 17:04
Irodalom Ma Dóra 7 2013/02/26 - 21:42 2013/03/02 - 00:09
Irodalom Neked Dóra 8 2012/11/27 - 21:32 2012/11/29 - 22:05

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Tárnok Mihály - Látlak-e még? zsuska 14 2015/11/29 - 23:41 2016/09/26 - 12:59

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56
Fórumtéma JAVASLAT Anonymous 11 2008/08/24 - 15:32 2009/10/31 - 21:32
Fórumtéma Vigyázz! Kész! Játék:))) 3 betű = 1 mondat anyatka 385 2010/11/16 - 08:23 2012/12/20 - 12:12
Fórumtéma Kertészkedjünk anyatka 24 2009/04/17 - 20:50 2010/06/02 - 07:17
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma Szó-ta-go-ló játék:))))) anyatka 214 2011/01/12 - 22:10 2012/01/29 - 10:29
Fórumtéma Elfeledett szavak gyűjteménye anyatka 17 2011/02/04 - 20:06 2011/03/21 - 04:18
Fórumtéma 1 hét = 1 történet / A tavasz dala anyatka 21 2010/11/20 - 19:48 2012/06/04 - 23:20
Fórumtéma Egyéb hobbijaim ( B. Erika ) Bakos Erika 34 2012/12/07 - 15:10 2012/12/09 - 17:09
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény CINKE Farsang az Origó-Házban! capek 2014/02/19 - 00:39 2014/02/19 - 00:39
Rendezvény RELL KATA kiállítás megnyitója capek 2014/02/04 - 15:55 2014/02/04 - 15:55
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - A PiCINKÉK bemutatkozása capek 2014/03/21 - 15:52 2014/03/21 - 15:52
Rendezvény Izgalmas program az Origó-Házban! Gyere el! capek 3 2014/01/17 - 18:38 2014/01/24 - 13:52