Spiritiszta szeánsz

prayer képe

A ráncos este gyűrt lepedője kisimult az éjjel, s a vásznak feszességét elirigyelte a Hold. Éppen csak kidugta fejét, fénye tán jajongott, de krátereit eltakarta szégyenében. Nem volt láza, nem volt lüktetése, épp úgy szűkölt, mint a kint hagyott kölyökkutya a ház előtt. Ladikon evezett a szél óriása, lapátjaival meg-megborzolta a nyugodt bokrokat. Hálóban a csillagok sokasága lotyogtak maszatos egymásaikon, majd bő fogással karján elsietett egy Zeusz hírnök. Fellegekkel hullámzott az ég óceánja, csendben könnyét ejtette minden halottért. Lábnyomok teltek, majd kiöntöttek s a tócsák végül elillantak a föld pórusain.
A templom ott állt a dombtetőn. Falait már megviselték a letűnt századok, erózió bomlasztotta a hitet is, de a lány arcán ez csöppet sem látszott. Sötétben indult útra minden hajnalon, s ahogy haladt, madarak dalát ébresztette zörgő járásával: kavicsok ropogtak, majd koccanva gurultak szét. Reggelente gyertyával lobbantotta a kelő Napot, s az olyankor még szikrázóbban ragyogott be a kitört ablakon. Az éjszakától már csak álmai vacogtak. De ahogy megbabonázva nézte az apró lángot, szívében kabbalai misztikával új erőre kapott a „Rózsakeresztes Rend”. Hiába, művész volt maga is. Rajzaival borította a csupasz falakat, verseit már dúdolták több falun keresztül. A templom neki nem csak lelki menedék volt. Hitte, ha a kopott oltárkő előtt fogadalmat tesz, segítik őt abban az Istenek. Így történt akkor is. S ahogy kedvesét körvonalazta a láng szemében, tudta, hogy e látomás örökre szól. Ó, bárcsak értené, miért zarándokolja át az éjszakát minden nap, mintha már otthona lenne a dombtetőre hordott kápolna.

Ekkor gondosan összehajtogatott levelet vett elő, és hangosan ismételte annak szavait:

A Tengerműves

...Hát mégis közelít’sz felém, ha "zeném" hallgatod. Látlak, ahogy benne állsz, és táncolsz nekem valami hihetetlen szépet, hogy férfiszívem megtelhessen Veled.
Elhiszem, ha mondod, hogy találkozunk még. S én nyughatatlan türelemmel viselem várakozásod.
Kellenek a titkok, amik szunnyadásai életre kelve küszöbig hozzák a szerelmes órákat, hogy perceik bennünk robbanjanak szét, s az összefolyt csókok hígsága kidörzsölt ajkunkon pihenjen el.
Igen, ma sokat hajóztam, de míg szorgos kezem ampává nőtt, ritmikád libbenését csodáltam a ficánkoló halrajokban és szememmel mindenhol érintettem tested.
Most martján ülök valami bársonyos fellegnek, a rózsaszirmok utat vetítnek a homokba és vitorlám fújom feléd. Kishajóm karcsú, fürge, víg szélzenére dagad a szunnyadó lég benne, s míg kotyogásán ringnak a habok, palackom előre hajítom versemmel, hiszen a legszebb nőről kántál éneke, ha kihúzod annak dugóját:

Válladon valami láng fut végig,
bokádon zsarátnok hempereg.
Pernyetáncod tűzzománc, s az égig
növő szerelem ellepetten
terül szét a felperzselt számon.

Hát tűzzé válok, véled egy leszek,
s a pattogó szikrák homálya
eltakar. És összeforrt testek
vöröslő kéjjel: a határba
kilépve óriási lábnyom.

De csitt!.. Ne még… Először felszántom a köztünk lévő óceánt!

Legutolsó üzenet volt ez, amit kapott, ami imára késztette minden reggel, hogy hite ne hagyja el. A maradék gyertya masszaként zuhant a megolvadt viaszba, kanócán megdőlve erőlködött a fény, s a túlcsordult tégely elengedte forró tartalmát. A lány keresztet vetett, a papír már magától csukódott össze az élek mentén, s az univerzum duális selyme kifeszült reszketeg térde alatt. Mindennél erősebb késztetést érzett valami másra, valami újra, ami levitáló erővel bír, ami megmagyarázza holdkóros lépteit. Fogai közt kétségbeesett szavak morogtak: „… és ne vígy minket kísértésbe…” Felállt, odament a tengerre néző ablakhoz, már látni vélte kapitányát, ahogy az elő jő a habokból, a tajték nekicsattant a sziklának, freccsenő permetben szárnya nőtt a víznek, s a kabócák egyre erősödő segélykiáltásában kinyújtott karral, megkapaszkodott az ég vitorlájában…

Kattints ide a zenéhez

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14

Oly sok mindent írnék, de mégsem írom...csak annyit itt jártam, olvastam, szép, igényes munka, mint mindig...

"De szabadíts meg a gonosztól,
Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség,
Mindörökké
Ámen!"

Régóta kerestem ezt a zenét, egy olasz filmsorozatban hallottam. Címe: Borostyán. Még a könyvet is megvettem...bár abban nincs zene. Személy szerint köszön Neked ezt az élmányt, amit most a zene adott nekem...hát, a könnyeim...nos, tudod, ismersz...""""""

ui.: Bocsánat, de az éppúgy - egybe írandó, az éppen úgy van külön.

 

szucs istvan képe
szucs istvan
Offline
Csatlakozott: 2008/08/24

Nagyon jót írtál Zoli

Üdv István

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Nem tudom ki emlékszik ki szívére, de a Spiritiszta szeánsz valami varázslatosra sikeredett... Asztalt is táncoltattál? Mert hogy ezt megírtad és hogy így... Gyönyörű!!! Tegnap is sikerült magaddal vinned a rádióban és ma is, ahogy itt olvaslak.

Felejthetetlenül szép:)

Gratulálok kedves Zoli:)))

Szeretettel ölellek: Judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Desert_Rose képe
Desert_Rose
Offline
Csatlakozott: 2008/11/11

A lelkek találkozása...  Ezek szerint mégis megtette a végén? Szomoru(
Szomorú történet, de igazán gyönyörűen megalkottad. Egyedül a címmel nem értek egyet, mert bár összefér a tartalommal, ennek a szókapcsolatnak napjainkban kissé inkább pejoratív színezete van. Használj inkább magyar kifejezéseket, valami lélekkel kapcsolatosat...

- Rose -

„Tőlem ne várjon

se képe
se
Offline
Csatlakozott: 2008/07/18

Ez szépirodalom...nem ragozom...gratulálok Zoli!

femis képe
femis
Offline
Csatlakozott: 2008/07/13

Síron túli szerelem.. van ilyen. Jobban örülnék, ha a szerelmesek az életet választanák és mernének szeretni - de az egy másik történet.

Lélekemelő és meglepő is Tőled Zolikám. No nem a líraisága, az a Te műfajod, ezzel az alkotással azt is bizonyítod, amit általában tagadsz - erős a te hited! Vállald!

Femis

Emeraude
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14

Nahát! Többszörösen is megleptél!!! Először hallottam, most később olvasom. Teljesen versnek csengett a fülemben akkor. Milyen érdekes forma! Nagyon tetszik! A tartalom pedig lebilincselő, rendkívüli fiomsággal körvonalazott. Igazán szép. Gratulálok!!!

lukacs.maria képe
lukacs.maria
Offline
Csatlakozott: 2008/12/15

Irodalom és vers egybe szerkesztve. Tele szebbnél szebb hasonlattal. Csak gratulálni tudok, kedves Zoltán!!!!!

tamiska képe
tamiska
Offline
Csatlakozott: 2008/10/15

...Zoli !

Miért van az, hogy az ember lelke, -a szépre érett- csak ritkán árad ilyen szavakaban, gindolatokban?. talán jól is van ez így! Nem mindíg lehet lánfolni. Te most nagyot alkottál...ízeimet kiéreztem...kösz.

 

LONA képe
LONA
Offline
Csatlakozott: 2009/05/23

Drága Zolikám! Amikor hallotam,.. "nem hittem" a fülemnek,... amikor olvasom,... mindent szót úgy hiszek! Csodálatos! Köszönöm! LONA Mosoly


Aylon képe
Aylon
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Felemelő érzés olvasni soraid, .. még a beteget is meggyógyítja.

Aylon

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Thurzó Lajos: Országúton / Auf der Landstraße toni 2023/05/28 - 07:10 2023/05/28 - 07:10
Irodalom Sántha Károly: Itthon vagyok / Ich bin daheim toni 2023/05/27 - 08:21 2023/05/27 - 08:21
Irodalom Sziráky Dénes Sándor: Az éber Isten / Der wachsame Gott toni 2023/05/26 - 06:49 2023/05/26 - 06:49
Irodalom Sió Ferencz: Elbolyongni / Herumirren toni 2023/05/25 - 09:08 2023/05/25 - 09:08
Irodalom Sántha Károly: A boldogság / Die Glückseligkeit toni 2023/05/24 - 06:56 2023/05/24 - 06:56
Irodalom Garay János: A ligethez / Zu den Aue toni 2023/05/23 - 07:51 2023/05/23 - 07:51
Irodalom Baróti Szabó Dávid: Barátság / Freundschaft toni 2023/05/22 - 06:35 2023/05/22 - 06:35
Irodalom Eötvös József: Panaszok / Wehklagen toni 2023/05/21 - 08:41 2023/05/21 - 08:41
Irodalom Hugo Ball: Abendblick vom Hochstein / Esti kilátás Hochsteinról toni 2023/05/20 - 08:02 2023/05/20 - 08:02
Irodalom Szenteleky Kornél: Ezüst tulipán / Silberne Tulpe toni 2023/05/19 - 07:45 2023/05/19 - 07:45
Irodalom Thurzó Lajos: Verebek a tengerparton / Spatzen an Meeresküste toni 2023/05/18 - 08:06 2023/05/18 - 08:06
Irodalom Lukács Pál: Könyves Peti / Bücherwurm Petri toni 2023/05/16 - 07:24 2023/05/16 - 07:24
Irodalom Jókai Mór: Péter és Pál / Peter und Paul toni 2023/05/15 - 10:01 2023/05/15 - 10:01
Irodalom József Attila: Egyszerű vers / Ein einfaches Gedicht toni 2023/05/14 - 05:56 2023/05/14 - 05:56
Irodalom Tompa Mihály: Kikeletkor / Im Lenz toni 2023/05/13 - 08:43 2023/05/13 - 08:43

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Góth László Generációk Judit 6 2014/08/02 - 16:24 2014/09/04 - 14:38
Audió Katona Béla György - Szobafogság Katona Béla György 8 2014/08/18 - 19:09 2014/08/20 - 13:10
Audió Katona Béla György - Tudathasadás Katona Béla György 2 2014/08/18 - 18:28 2014/08/20 - 13:00
Audió Tárnok Mihály: EMLÉKEZEM Judit 23 2014/08/10 - 11:06 2014/08/17 - 21:17
Audió Tárnok Mihály - Meddig zsuska 10 2014/07/28 - 19:37 2014/08/02 - 10:26

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Vers tamiska 2008/11/02 - 10:19 2008/11/02 - 10:19
Fórumtéma Idézetek, bölcsességek blue 30 2008/07/23 - 13:33 2008/10/29 - 19:56
Fórumtéma SMS-versikék blue 2 2008/09/26 - 13:04 2008/10/22 - 16:04
Fórumtéma Hangosversek tokio170 5 2008/08/14 - 11:12 2008/09/04 - 05:24

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - Kodály Zoltán Majorette Csoport capek 2014/03/24 - 00:55 2014/03/24 - 00:55
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - Rónaki László: Barlangok pedíg vannak! capek 2014/03/24 - 00:38 2014/03/24 - 00:38
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - Falun Dafa - Kína rejtett világa! capek 2014/03/24 - 00:15 2014/03/24 - 00:15
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - Si Hing Várkonyi Patrik bemutatatója capek 2014/03/24 - 00:02 2014/03/24 - 00:02
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - A PiCINKÉK bemutatkozása capek 2014/03/21 - 15:52 2014/03/21 - 15:52