Esély az életre

szeplő képe

Zsuzsa lehajtott fejjel lépett be a háromágyas kórterembe, és szabályosan összerezzent, amikor az ablak mellett fekvő idős asszony ráköszönt.
- Isten hozta közöttünk, aranyoskám! Én Mari mama vagyok.
Zsuzsa a lehető legkevesebb zajjal berámolta a holmijait az éjjeliszekrénybe, hogy ne ébressze fel az ágyszomszédját, aki még horkolt is álmában.
- Jó napot kívánok! - üdvözölte Mari mamát, majd félszegen kezet nyújtott. - Szabó Istvánné... Zsuzsa.
- Magát is operálni fogják, Zsuzsika? - tudakolta a néni, a kórterem rangidős betege.
- Igen, azaz... - A negyvenes évei elején járó asszony hangja elbizonytalanodott. - Abortuszra jöttem.
Mari mama rosszallóan megcsóválta ősz hajjal keretezett fejét, Zsuzsa pedig szándékosan hátat fordított neki.
- Micsoda világ! - sopánkodott a néni. - Ne értsen félre, aranyoskám, nem akarok én ítélkezni senki fölött, bizonyára jó oka van rá, hogy elvetesse azt az ártatlan csöppséget...
- Tudja, van három fiunk... Már a legkisebb is belépett a kamaszkorba, túl nagy lenne a korkülönbség - magyarázta Zsuzsa szemlesütve. - Nem vagyunk már húszévesek, éppen elég gond van a három fiúval. Ráadásul a férjem a minap veszítette el az állását, most munka után kajtat. Mire szüljek hát még egy gyereket? A nincstelenségre?
Hangja olyan kétségbeesetten csengett, hogy az idős asszony őszintén megsajnálta.
- Értem én, aranyoskám, nem rossz ember maga. Csak hát a körülmények...
- Igen. Ez a baba véletlenül csúszott be, nem terveztük - sorolta tovább az érveit Zsuzsa, de úgy tűnt, inkább saját magát akarja meggyőzni a döntése helyességéről. - Még ha biztosan tudnám, hogy kislány lesz, talán belevágnék...
Nem maradt ideje, hogy befejezze a mondatot, mert már jött is érte a betegszállító.
- Jöjjön, asszonyom, essünk túl rajta! - A fiatalember bátorítóan rámosolygott, gyakorlott mozdulatokkal, vidáman fütyörészve kitolta a folyosóra, és meg sem állt vele a műtőig.

Teljesen kiszáradt a szája, és émelygett a gyomra. Zsuzsa kinyitotta a szemét, de a szemhéja nem akart engedelmeskedni, újra meg újra lecsukódott. Pár perces küzdelem után végre sikerült leküzdenie az álmosságot, és felkönyökölt, hogy igyon az éjjeliszekrényére készített teából. Pfuj! Ez borzalmas! De legalább hideg. Óvatosan körülnézett a kórteremben. Szerencsére mind a két szobatársa aludt, így nem kellett beszélgetnie senkivel.
Három óra tájban benézett hozzá dr. Szentirmai, a nőgyógyásza.
- Nos, Szabóné? Hogy érzi magát? - érdeklődött meleg hangon.
Zsuzsát hirtelen elöntötte a tehetetlen harag, és vadul hadonászni kezdett.
- Még kérdi? Maga gyilkos! Megölte a kisbabámat! Még van képe mosolyogni?
Az orvos keresztbefonta két karját a melle előtt, és nem szólt egy árva szót sem. Hagyta, hogy az asszony kitombolja magát. Amikor aztán Zsuzsa a kimerültségtől elhallgatott, a férfi barátságosan megpaskolgatta a kezét.
- Nyugodjon meg, senki nem nyúlt a magzatához!
Zsuzsa szeme tágra meredt.
- Hogy érti ezt?
- Ahogy mondom. - Az orvos szája széles mosolyra húzódott. - Mielőtt hatott volna az altató, ez volt utolsó mondata: Meg akarom tartani a kisbabámat! Így hát visszahoztuk ide. Most, hogy felébredt, akár haza is mehet. Találkozunk a terhesrendelésen!
Zsuzsának örömkönnyek peregtek le az arcán, és hálásan megszorította a férfi kezét.
- Köszönöm, doktor úr!

Hét hónappal később Zsuzsa egészséges kislánynak adott életet, aki éveken át bearanyozta a szülei életét, és az egész család szeme fénye lett.

Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

olyan szépen írtad le kedves Szeplő! A hideg is kirázott, beleborzongtam írásodba...Gratulálok, puszi:Klári 

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Csak meg akartam mutatni, kedves Klára, hogy az élet nem mindig kényszerít bennünket fájdalmas döntésekre, lehet jó vége is egy máskor talán szomorú történetnek:)

Üdv: Szeplő


MmeDegard
Offline
Csatlakozott: 2008/09/19

Azta! Ez... egyszerűen cserben hagytak a szavak. Fel is adom.

"Ahhoz, hogy a lehetséges valóra váljon, meg kell kísérelnünk a lehetetlent!" (ismeretlen)

Minden jót Neked és Általad!

Lyza képe
Lyza
Offline
Csatlakozott: 2008/07/20

Remekül oldod meg a feladatot, átadod az érzést a mondanivalót pedig kitűnően ábrázolod!...Ölellek: Lyza


erda
Offline
Csatlakozott: 2008/07/19

Ez a történet a szívemből szólt! Köszönöm, hogy megírtad. Mosoly

Szeretettel: Éva

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Ezt is köszönöm, kedves MmeDegard:)


szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Örülök, hogy tetszik, ahogy írok, Lyza kedves:)


szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Külön öröm, ha mások szívéből szólhatok, kedves Éva:)


csabaiandy képe
csabaiandy
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

sajnos nem mindesetben alakulnak ilyen szerencsésen úgymond a dolgok, de ezt sok minden befolyásolja, jó írás, örülök h itt is olvashattam.

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Ez ismét megtörtént eset feldolgozása, kedves Andy. Azért jó tudni, hogy létezik ilyen megoldás is:) Én örülök, hogy ismét olvastál! Üdv: Szeplő


Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Hogyan is fejezzem ki? Lyza 4 2008/07/20 - 08:36 2008/07/20 - 20:19
Irodalom Aratás előtt erda 6 2008/07/19 - 23:02 2008/07/20 - 23:33
Irodalom Vágyköntös blue 8 2008/07/20 - 19:41 2008/07/21 - 09:54
Irodalom Mennyit érsz nekem? Lyza 6 2008/07/20 - 06:17 2008/07/21 - 21:38
Irodalom Életem Lyza 4 2008/07/20 - 06:15 2008/07/21 - 21:41
Irodalom Mint megbúvó Lyza 2 2008/07/21 - 21:35 2008/07/21 - 21:49
Irodalom Van kiért... blue 8 2008/07/21 - 10:20 2008/07/22 - 06:52
Irodalom Valamit kellene... blue 6 2008/07/22 - 12:51 2008/07/22 - 13:38
Irodalom Erdő mélyén ki talál? Kerekesné Varga... 7 2008/07/21 - 06:58 2008/07/22 - 13:43
Irodalom Ha újra kezdeném blue 10 2008/07/23 - 06:40 2008/07/23 - 12:56
Irodalom Igazságtétel Sztolár Miklós 4 2008/07/22 - 23:46 2008/07/23 - 15:05
Irodalom Nyárfavirágok András 6 2008/07/22 - 13:05 2008/07/23 - 15:46
Irodalom Alisca Kerekesné Varga... 6 2008/07/23 - 07:47 2008/07/23 - 18:13
Irodalom Hiánytalanul Mülléder Mária 8 2008/07/22 - 13:08 2008/07/23 - 22:27
Irodalom Varázslat agnes 4 2008/07/24 - 10:44 2008/07/24 - 14:30

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Karinthy Frigyes Előszó Petz Teri 1 2008/07/20 - 18:56 2008/07/20 - 19:35
Audió Szemendei Ágnes - A kő varázslata agnes 1 2008/07/29 - 08:39 2008/08/01 - 07:00
Audió Credo Verséneklő Együttes - (Bodnár Éva verse) - Szülőföld erda 14 2008/07/21 - 00:08 2008/08/01 - 14:31
Audió Standovár Ágota - Jónás Tamás: A tiszteletről Standovár Ágota 3 2008/07/30 - 15:03 2008/08/02 - 15:37
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Hangosversek tokio170 5 2008/08/14 - 11:12 2008/09/04 - 05:24
Fórumtéma SMS-versikék blue 2 2008/09/26 - 13:04 2008/10/22 - 16:04
Fórumtéma Idézetek, bölcsességek blue 30 2008/07/23 - 13:33 2008/10/29 - 19:56
Fórumtéma Vers tamiska 2008/11/02 - 10:19 2008/11/02 - 10:19
Fórumtéma Helyesírás blue 2 2008/07/21 - 07:06 2008/11/11 - 18:11
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 2008. vázlat (javítható november 15-e 24 óráig) prayer 39 2008/11/10 - 19:43 2008/11/16 - 00:55
Fórumtéma gubanc versei (kommentek nélkül) prayer 82 2009/02/12 - 11:01 2009/02/23 - 15:18
Fórumtéma 2009 Radnóti év femis 22 2009/01/24 - 10:12 2009/02/27 - 14:42
Fórumtéma Világválság - Országcsőd prayer 32 2009/03/06 - 23:21 2009/03/27 - 09:23

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47