Nekem ez az egyik kedvencem:

"Becsüld meg a kezdőt! Ő semmi ... de még minden lehet!!" (Forbáth Imre)

Légy türelmes, minden nehéz, mielőtt könnyűvé válik.

"A Pokolban arra törekszem, hogy megtaláljam magamat önmagamban, de az idő elpusztít engem, az Égben hajlandó vagyok elveszteni magamat Másban, és az örökkévalóság megőriz engem."

D.E. Harding (dr. Szász Ilma fordításában)

"A múlt emlék,
a jövő titok,
a jelen ajándék."

indiai mondás

„Leszek neked az égbolt,
Leszek neked bármi,
Ha lehunyt szemed engedi
A testedet csodálni.”

Ákos

Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.

Lia-Csin

"Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik."/Marcus Aurelius/

Mennyi szépségversenyt rendeznek ebben a csúnya világban! Jóságversenyt még nem rendeztek soha.

(Juhász Gyula)

"Az emlékezéshez nem elmék hanem szeretet kell, és akit szeretünk, azt nem felejtjük el"

(W.Shakespeare)

Az öregkor hasonlít a hegymászáshoz. Minél magasabbra hágsz, annál fáradtabb vagy, nehezebben kapsz levegőt. De sokkal jobban átlátod a dolgokat. Bergman Ingmar

”Minden időkben él és működik a rokon szellemek titkos köteléke.” - mondta Schumann. Keleti bölcsesség: „Iker-lelkek sok életeket töltöttek el együtt ilyen-olyan formában. Természeted legmélyén hitet, reményt és szeretetet találsz. A barátod saját magadnak része, éned kibővülése.”

A fénylő Napnak is vannak sötét foltjai.
Mért hinnénk, hogy egy ember élete csupa tündöklésből áll?
A Föld éjszaka megpihen, hogy a következő napon állni tudja a Nap fényét. Amikor elég volt a töménytelen ragyogásból sötétségbe burkolódzik.
Így van ez az emberrel is: a mértékletes fénnyel ragyogókat bántja a nagy fényesség, félrehúzódnak; míg a folyton tündöklők kimerülnek.
Senkinek sem jó a túlzott tündöklés: az előbbi, mint parányi csillag hozzásimul az égbolt sötétjéhez; az utóbbi fényét fakítja, idővel aztán megszürkül, lekopik róla az aranymáz, s miként a gyertya lángja, mely túl soká világít, csonkig ég.
Mégis ki ne csodálná a horizont tetején tündöklő Napot, mely fényességet, meleget és jóságot áraszt maga körül?
És ki ne menekülne a perzselő Nap elől, amelynek tüzétől kiég a fű, elszáradnak a fák, elapadnak a folyók, visszahúzódnak a tengerek, végül a semmibe vész az óceán?
Légy tündöklő Nap a saját égboltodon.
A világmindenség hatalmas – számtalan Naprendszer megfér benne. Hogy felfigyeljenek rád, hogy megértsenek, hogy ne gyűlöljenek – ne élj túlzó fénnyel.
Ami kevés, az senkit se bánt: mérsékli az irigységet, lecsillapítja a féltékenységet, fékezi a dühöt, a gúnyt, a kajánságot, a gonoszkodást, és egyúttal megakadályozza a saját kimerülésedet. Aki folyton világit, fogy az olaja; a csonkig égett gyertyát a szemétre hajítják.
Ügyelj, hogy fényed ne vakítson el senkit: se másokat, se önmagadat.
Aki jól lát, az előre lát.
A látás művészete – az élet művészete.

(Tatiosz)

" A világban csak újra és újra magaddal találkozol. A világ tükör." - Osho

"Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben ... Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra ... Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között."

/Márai Sándor:Eszter hagyatéka/

Ahogyan azon a napon, amely a világba bocsájtott téged, a Nap üdvözölte a bolygókat, a magaddal hozott törvény szerint elkezdtél szétáradni, úgy kell most létezned, nem futhatsz el magad elől.

Goethe

"Fordulj a fenyőhöz, ha többet akarsz tudni a fenyőről, és menj a bambuszhoz, ha a bambuszról akarsz tanulni. Eközben el kell hagynod önző magadba feledkezésedet, különben csak ráerőszakolod magad a vers tárgyára, és nem tanulsz tőle.
A vers akkor születik magától, ha te és a tárgy eggyé váltok, és ha elég mélyen belemerülsz a tárgyba ahhoz, hogy megláss benne egyfajta rejtett derengést.
Akármennyire ékesszóló legyen is a versed, ha az érzés, amelyből fakad, nem természetes - vagyis te és a tárgy különállóak vagytok - akkor költészeted nem valódi, csupán sajátos utánzat.
Ne a mesterek lábnyomát kövessétek, hanem azt amit ők is kutattak!"

(Matsuo Basho)

Látod: a fecske útra kél,
hull a sápadt diólevél,
deres a szőlő, őszre jár -
ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?

Mihai Eminescu