CINKE program tervezet 2010 második negyedév.

prayer képe

2010-es évi CINKE Civilek Nevezetes Kulturális Eseményei Program és CINKE „fészEKFesztivál második negyedéves részletes tervezete:

 

 

Április 14. szerda 16 órától, 17 óráig

Sipos László festőművész kiállítás megnyitó.

A nevem Sipos László, 1971-ben születtem Sárospatakon, Magyarországon. Jelenleg Budapesten élek. A búvárkodással gyermekként ismerkedtem meg. Rajzolni illetve festeni nem tanultam, művészeti iskolát nem végeztem, de képeimmel sok kiállításon szerepeltem, és több díjat nyertem. Az olajfestés technikájával 1999-ben ismerkedtem meg autodidakta módon, előzőleg főként grafikákat készítettem. 2003. óta festek rendszeresen. Abban az évben CMAS búvároktatói minősítést szereztem, de aktívan nem oktatok. A merülések során szerzett élményekből, a kissé szürrealisztikus vízi élővilágból merítem képeim témáját. Leginkább René Magritte és Salvador Dali festészete, képeinek gondolatvilága példaértékű számomra. Festményeim többsége is szürrealista jellegű, de megrendelésre más témákról is festettem. Képeim egy része magángyűjteményekben van.

Fellép: Banóné Varga Anna népdalénekes
A kiállítás megtekinthető május 12.-ig munkanapokon 08-17 óráig, szombaton 08-12 óráig.

17 órától, 19 óráig

Író-olvasó találkozó az ország különböző pontjairól érkezőkkel.
Kívánságműsor, rejtvény-feladvány. A jó megfejtők között nyeremény sorsolás.
Tel: +36 72/ 238-888
Origó-Mecsekszabolcs Rádió FM-87,8MHz


Április 28. szerda 17 órától, 19 óráig

Irodalmi rádióműsor felvétel a CINKE program alkotóival.
Az adás alatt hívható telefonszám: +36 72/ 238-888
Telefonon lehet kérni verseket, melyeket a CINKE költői adnak elő.
Amely verseket nem ismernek, a következő adásban teljesítik azokat.
A rejtvény megfejtői között kisorsolásra kerül 1db. CINKEfészek Antológia 2009.
Az élő adást közvetíti az Origó-Mecsekszabolcs Rádió FM-87,8MHz

 

Május 7. péntek 17 óra

Kapinya Ilona,
látrányi grafikus – festő kiállításának megnyitója a Balatonboglári kiállító teremben.
Ekkor, Balatonbogláron országos – nemzetközi CINKE találkozó.
A kiállítás alatt versekkel fellépnek a CINKE alkotói.
Az eseményekről élő rádióadásban számolunk be a www.origo-haz.hu/cinke honlapunkon.
A rendezvény május 9. estig tart.
Regisztrálni lehet a 06 72/ 238-888 telefonszámon.


Május 12. szerda 16 óra

Reisz Ilona portréfestő kiállítás megnyitó
Fellép Lénárd József költő
A kiállítás június 5.-ig látogatható.

17 óra

Lénárd József pécsi költő önálló szerzői estje
Az Origó-Mecsekszabolcs Rádió FM-87,8 MHz élő adásban közvetíti az eseményeket,
továbbá az interneten, a
www.origo-haz.hu/cinke honlapján is hallható lesz.


Május 26. szerda 16 óra

Járomi Luca Kutató biológus Népfőiskolai előadása:
"Az agyvérzés veszélyének csökkentése egészséges táplálkozással"

17 óra

Tárnok Mihály oroszlányi költő önálló szerzői estje a CINKE csapattal.
Az Origó-Mecsekszabolcs Rádió FM-87,8 MHz élő adásban közvetíti az eseményeket,
továbbá az interneten, a
www.origo-haz.hu/cinke honlapján is hallható lesz.


Június 9. szerda 16 óra

Pálinkás Krisztina budapesti grafikus-fotós
„Ha volna még időm” kiállításának megnyitója,
melyen montázsok, grafikák, szénrajzok lesznek láthatók.
Azt est során, irodalmi alkotásaival, verseivel, prózáival is szerepel.
A kiállítás július 7.-lg látogatható.

Az Origó-Mecsekszabolcs Rádió FM-87,8 MHz élő adásban közvetíti az eseményeket,
továbbá az interneten, a
www.origo-haz.hu/cinke honlapján is hallható lesz.
Telefonszámunk: +36 72 238-888

Június 23. szerda
, 18 óra

Markovics Anita
pécsi költőnő önálló szerzői estje.
Az Origó-Mecsekszabolcs Rádió FM-87,8 MHz élő adásban közvetíti az eseményt,
továbbá az interneten, a
www.origo-haz.hu/cinke honlapján is hallható lesz.
Telefonszámunk: +36 72 238-888


Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Rigó Tibor: Letéptelek / Ich hab dich abgerissen toni 2023/12/13 - 07:48 2023/12/13 - 07:48
Irodalom Vitéz Somogyvári Gyula: Magvető a Tisza-parton / Säer am Theiss Ufer toni 2023/12/11 - 08:35 2023/12/11 - 08:35
Irodalom Anna Ritter: Wo die Zweige / Ahol az ágak toni 2023/12/10 - 08:43 2023/12/10 - 08:43
Irodalom Babits Mihály: Miatyánk / Vaterunser toni 2023/12/09 - 07:04 2023/12/09 - 07:04
Irodalom Babits Mihály: Ősz és tavasz között / Zwischen Herbst und Frühling toni 2023/12/08 - 09:46 2023/12/08 - 09:46
Irodalom Rigó Tibor: Keresem / Ich suche toni 2023/12/07 - 07:38 2023/12/07 - 07:38
Irodalom Ludwig Uhland: Heimkehr / Hazatérés toni 2023/12/06 - 09:35 2023/12/06 - 09:35
Irodalom Rigó Tibor Mennyi ránc / Wie viele Falten toni 2023/12/05 - 10:02 2023/12/05 - 10:02
Irodalom Wilhelm Busch: Sie war ein Blümlein / Egy kis virág volt toni 2023/12/04 - 09:49 2023/12/04 - 09:49
Irodalom Veszelei Károly: Dalolni / Singen toni 2023/12/03 - 12:17 2023/12/03 - 12:17
Irodalom Juhász Gyula: Szonett Szegedhez / Sonett an Szeged toni 2023/12/02 - 09:03 2023/12/02 - 09:03
Irodalom Falu Tamás: Anyád / Deine Mutter toni 2023/12/01 - 07:39 2023/12/01 - 07:39
Irodalom Márai Sándor: Mennyből az angyal / Engel vom Himmel toni 2023/11/30 - 08:32 2023/11/30 - 08:32
Irodalom Rigó Tibor: Tiltva vagyok / Ich bin gesperrt toni 2023/11/29 - 09:46 2023/11/29 - 09:46
Irodalom Babits Mihály: Mint kutya silány házában / Wie ein Hund in einem lausigen Stand toni 2023/11/28 - 08:16 2023/11/28 - 08:16

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Góth László - Messziről Judit 2 2018/06/28 - 07:54 2018/07/09 - 05:39
Audió Góth László - Hullámok (zenei vázlat) Góth László 5 2017/03/28 - 02:42 2018/06/10 - 00:31
Audió Andy Baron: Hősparádé (Abszurd humorú jelenet) ambrusa 1 2018/02/17 - 17:08 2018/05/09 - 22:59
Audió Andy Baron: Képzelje el! ambrusa 1 2018/04/03 - 18:15 2018/05/09 - 22:38
Audió Tárnok Mihály - Az élet szerelmese prayer 9 2014/12/28 - 19:04 2018/03/23 - 17:07

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.01.07. - 2013.01.20. prayer 66 2013/01/06 - 22:26 2013/01/20 - 21:36
Fórumtéma Hallgasd mit mond a szél...II. változat Taygeta 2 2013/01/13 - 14:43 2013/01/17 - 19:08
Fórumtéma Kreatív Kuckó - (dreaming58 animált gif-képei és videói) dreaming58 60 2012/11/18 - 22:43 2013/01/14 - 09:59
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.31 - 2013.01.06 Tiszai P. Imre 103 2012/12/31 - 10:30 2013/01/06 - 21:29
Fórumtéma Újévi kívánság... Taygeta 10 2012/12/31 - 02:29 2013/01/05 - 17:28
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.24 - 12.30 Tiszai P. Imre 31 2012/12/24 - 12:26 2012/12/31 - 08:44
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.17 - 12.23. Tiszai P. Imre 84 2012/12/16 - 18:03 2012/12/23 - 20:08
Fórumtéma Vigyázz! Kész! Játék:))) 3 betű = 1 mondat anyatka 385 2010/11/16 - 08:23 2012/12/20 - 12:12
Fórumtéma Karácsonyi üdvözlet skorpio 2 2012/12/17 - 13:28 2012/12/17 - 13:37
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.10 - 12.16. Tiszai P. Imre 46 2012/12/10 - 13:22 2012/12/16 - 17:50

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Ünnepi CINKE Évadzáró capek 2016/12/16 - 17:00 2016/12/16 - 14:17
Rendezvény Dr. Petre András és Perjés Krisztina fotókiállítása capek 2016/12/06 - 16:00 2016/12/01 - 10:55
Rendezvény Kasza Lászlóné Györgyi képkiállítása capek 2016/12/02 - 17:00 2016/12/01 - 10:53
Rendezvény Sebestyén Andrea fotókiállítása capek 2016/11/18 - 17:00 2016/11/14 - 15:59
Rendezvény Művészek a művészetért capek 2016/11/04 - 17:00 2016/10/19 - 12:29