Az előadó

Sztolár Miklós képe

Apró termetű, rőt szakállú előadó perdült hallgatósága elé a zsúfolásig telt teremben. Elégedetten végignézett zsákmányállatain, és mire azok feleszméltek már el is indította az információzuhatagot.

Igen elégedett volt önmagával, ami mondandójának szervezését illette, és ugyan ki mert volna kételkedni ebben ? Hallgatósága semmiképpen sem, őket meggyőzte a vészesen közeledő vizsga ténye, és a tandíj összege.

Egyikük sem kérdezett, holott már néhány hete elveszítették a fonalat.

- Akkor, folytassuk. – vágott bele mondandójába - Az előző alkalommal tisztázott segédtételt figyelembe véve, könnyen belátható, hogy a tárgyalt mozgástípusokat sem első-, sem másod-, sőt harmadfokú egyenlettel nem írhatjuk le. Az is felmerül, hogy miért kell velük egyáltalán foglalkoznunk ?

Hallgatóságával kivételesen szinkronban volt. A teremben szinte fogni lehetett a mélységes egyetértést. Ezt azonban ő nem érzékelte, saját gondolatmenete sokkal jobban izgatta. Tulajdonképpen egy üres teremben is tökéletes előadást tudott volna tartani.

- Nos, elárulok Önöknek egy titkot, egyáltalán nem kell velük foglalkoznunk. Elég, ha annyit megjegyeznek, hogy ez a mozgástípus a szokásos módon nem írható le elegánsan. – nyilatkoztatta ki.

Az eleganciára mindig sokat adott, ez azonban elsősorban gondolataira vonatkozott. Levezetéseinek kristálytiszta mivolta kétségtelen volt, de mivel nem akarta alábecsülni hallgatóságát, soha nem untatta őket a részletekkel. A hallgatás beleegyezés, mondta magában, így aztán minden ment gördülékenyen.

- Ebből a témából már csak egyetlen logikai láncszem hiányzik, hogy ez mi, arra már nyilván rájöttek. Ennek végiggondolását Önökre bízom.

Ezúttal is igen frappánsan zárta le a fejezetet, állapította meg magában. Végignézett az első két soron, ahonnan tágra nyílt tekintetű, szorgalmasan jegyzetelő lányok bámultak rá. Az évfolyam minden férfi tanárral ezt a stratégiát folytatta, és ez többnyire be is vált. Vele azonban nem tudtak mit kezdeni, álomvilága bevehetetlen volt.

Soha nem volt gyakorlatias ember, így aztán nem meglepő, hogy amikor a témakör legfontosabb tételének bizonyítása közben leszakadt előtte a mozgatható tábla, egy pillanatnyi meghökkenés után rosszallóan körülnézett. Újra megállapította, hogy aznap is összeesküvés áldozata lett, de mivel már megszokta a sors efféle fintorait, vállat rántott, és mint, aki jól végezte dolgát elindult kifelé.

Az ajtóban azonban eszébe jutott hallgatósága, így aztán megtorpant, és egy pillanatra feléjük fordult.

- Köszönöm, hogy meghallgattak. A szabadesést még gondolják végig, az még benne lesz a vizsga anyagában. A viszontlátásra ! – mondta, és kiment a teremből.

- & -

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Érdekes eset ez az előadó. Na, de... Tőled megszoktuk már, hogy pszichikailag, lélektanilag is megközelited "áldozatod".

prayer

hori képe
hori
Offline
Csatlakozott: 2008/07/12

Bizony, akad ilyen "fura" professzor... Az ember a földbe döngölődik attól, amit előadnak, hát még így...

- hori -

Sztolár Miklós képe
Sztolár Miklós
Offline
Csatlakozott: 2008/07/19

Valóban fura alak volt, aki a mintát adta, jól érezte magát saját kis világában.Mosoly

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Akár milyen fura is,...sikerült jól visszaadni,,,szinte láttam mi történik a teremben.
Tetszett.

Sztolár Miklós képe
Sztolár Miklós
Offline
Csatlakozott: 2008/07/19

Ágnes, ennek különösen örülök, ugyanis, mindebből egy szó nem hangzott el, egy momentum nem történt meg. Mosoly

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Írásodról Flubber jut eszembe, a szórakozott professzor. Tetszett!

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom A Kölni anyatka 11 2009/04/12 - 19:54 2017/04/15 - 18:27
Irodalom Mese Pipiskéről és a szép szerdáról anyatka 4 2010/02/06 - 15:04 2010/02/06 - 23:10
Irodalom Az idő anyatka 8 2009/02/26 - 21:49 2009/02/28 - 21:46
Irodalom Recept anyatka 6 2009/02/02 - 07:21 2009/02/04 - 19:38
Irodalom Rita és Ákos története anyatka 12 2010/02/04 - 13:42 2010/02/07 - 12:14
Irodalom Híd anyatka 15 2009/02/28 - 22:41 2009/03/02 - 09:17
Irodalom Szeretni kell anyatka 24 2011/08/12 - 19:40 2011/08/21 - 21:50
Irodalom Ketten anyatka 20 2011/10/11 - 10:38 2011/10/13 - 19:50
Irodalom Gyermekeim, köszönöm! anyatka 11 2009/03/01 - 20:30 2009/03/03 - 20:40
Irodalom Kusza gondolat anyatka 6 2012/05/01 - 11:56 2012/05/20 - 03:34
Irodalom Tudom, hogy érted anyatka 8 2009/01/20 - 18:55 2009/01/22 - 23:22
Irodalom Napsugár anyatka 8 2009/04/15 - 06:44 2009/04/18 - 07:37
Irodalom Virágok anyatka 12 2009/04/16 - 19:32 2009/04/17 - 21:05
Irodalom Itt a farsang anyatka 18 2010/01/29 - 15:17 2010/02/06 - 20:32
Irodalom Egy elkésett levél anyatka 18 2009/03/03 - 21:07 2009/03/05 - 21:21

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Szers András Mindig úgy indulj el Judit 6 2012/01/26 - 00:26 2012/02/03 - 19:43
Audió Dreaming 58 Varázsolj el Judit 2013/02/16 - 06:53 2013/02/16 - 06:53
Audió Várkonyi Judit: Kárhoztatva Judit 2 2011/08/07 - 00:54 2011/08/07 - 09:26
Audió Pálinkás Imre Stációk Judit 4 2012/02/05 - 23:59 2012/02/13 - 21:17
Audió Joóné Soós Andrea Bundás Berci Judit 6 2011/08/07 - 01:20 2011/08/07 - 10:55

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56
Fórumtéma JAVASLAT Anonymous 11 2008/08/24 - 15:32 2009/10/31 - 21:32
Fórumtéma Vigyázz! Kész! Játék:))) 3 betű = 1 mondat anyatka 385 2010/11/16 - 08:23 2012/12/20 - 12:12
Fórumtéma Kertészkedjünk anyatka 24 2009/04/17 - 20:50 2010/06/02 - 07:17
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma Szó-ta-go-ló játék:))))) anyatka 214 2011/01/12 - 22:10 2012/01/29 - 10:29
Fórumtéma Elfeledett szavak gyűjteménye anyatka 17 2011/02/04 - 20:06 2011/03/21 - 04:18
Fórumtéma 1 hét = 1 történet / A tavasz dala anyatka 21 2010/11/20 - 19:48 2012/06/04 - 23:20
Fórumtéma Egyéb hobbijaim ( B. Erika ) Bakos Erika 34 2012/12/07 - 15:10 2012/12/09 - 17:09
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Katona Béla György - Irodalom versben és gitáron prayer 2015/01/19 - 15:20 2015/01/19 - 15:20
Rendezvény Radnóti Klára festő és vendégei kiállítás prayer 2015/02/18 - 17:56 2015/02/18 - 17:56
Rendezvény Gróf Judit - Hajónapló című előadása prayer 2015/03/23 - 22:03 2015/03/23 - 22:03
Rendezvény Klub és a CINKÉK prayer 2015/11/15 - 17:03 2015/11/15 - 17:03
Rendezvény Rakottyai Ágnes (Del) festmény kiállítása prayer 2018/01/20 - 18:00 2018/01/19 - 12:44