Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
1 hét = 1 történet / A tavasz dala

Ismét játszani hívlak benneteket. Ha van kedvetek hozzá, akkor megpróbálhatnánk közösen írni egy történetet. A szabály csupán annyi, hogy egyszerre maximum 5 mondatot lehet hozzáírni, és a következő szombatra be kell fejeződnie az aktuális történetnek, amit vasárnap közös alkotásként felteszek az oldalra. Javaslom, hogy az előzményeket mindig másoljátok át a mondataitok elé, így áttekinthetőbb lesz.
Akkor : Vigyázz, kész, játéééék!!!! Alkossunk együtt valami szépet :)
Találkozás
Fel-alá sétált, léptei alatt zizegtek a sárga-vörös levelek. Túl korán érkezett, és egyáltalán nem tetszett neki a környék, nem olyan, mint azelőtt volt. Most alig jártak erre emberek, csak néha találkozott egy-egy járókelővel. A feltámadt szél, belekapott hosszú, vörös hajába, megborzongott. Összébb húzta piros kardigánját, a kabátot a kocsiban hagyta.
- Hát újra itt, rég láttalak - hallotta a háta mögül, megfordult.
A férfi állt előtte. Van vagy tíz éve is annak, hogy látta, de most is ugyanazt érezte, mint amikor utoljára találkoztak. Félelmet.
- Elhoztad?
Szeretettel: Andi
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

A tavasz dala /folytatásra vár/
Fázósan húzta össze rövid, vékonyka kabátját., miközben tűsarkúja kitartóan kopogott a macskakövön.
Feltámadt a szél, hidegen belekapott festett szőke hajába. Emiatt kicsit mérges lett, nem hiányzik, hogy teljesen összegubancolódjon a frizurája, mert ma nagyon jól kell kinéznie. Sokat dolgozott azon, hogy így legyen. Hosszasan próbálgatta ruháit, valami különlegeset akart, olyat, ami visszafogott, mégis hívogató. Sminkjét is szolidabbra készítette. Szép akart lenni, egészen más, mint eddig.
A kerítések gyors egymásutánban fogytak, míg kiért a megállóba. A padon már szerelmes fiatalok karolták egymást, kissé dideregtek, egy pillantást vetettek rá, de annyira elteltek egymás szemében, hogy láthatóan nem okozott zavart közeledése. Órájára nézett, majd a távolt kémlelte, toporgásában leintett egy lassuló taxit.
- A Place Pigalle szökőkútjához, kérem! …Sürgős!
- De Mademoiselle, a kút még le van deszkázva!
- Én nem a víz szépségében akarok gyönyörködni, hanem egy festőt keresek. Abelárd Bonnard-nak hívják, és ma megfest engem.
- Ó, csak nem a nagy Bonnard,.. Pierre Bonnard leszármazottja, esetleg unokája - dédunokája?
- Azt még nem tudom, kérem. Egy tárlaton megszólított, bemutatkozott, és kérlelt, üljek neki modellt. …Ha Manon barátnőm nem kezeskedik érte, egész biztosan nemet mondok.
- Én úgy látom, Mademoiselle, az a férfi igen jól bánik a színekkel, mert egészen belepirult, ahogy beszél róla. Ön nagyon csinos, biztosan nem okoz csalódást az úrnak.
- Köszönöm! …A többi a magáé.
Ahogy távolodott az autó és elült a zaj, egy muzsikus harmonikája fújtatott valami régi dalt, talán Aznavour – La Boheme lehetett. A dalt hallgatva, szemhéja mögött egy szép metszésű férfiarc megjelenése eszébe juttatta, sietnie kell, ha nem szeretne már az első alkalommal elkésni. Haját lágy, langyos szellő borzolta és Place Pigalle forgatagában az eljövendő órák eseményeit vetítette maga elé… Vajon a férfi hogy fogadja majd? Manon régóta ül modellt neki és eddig csak pozitívumokat mesét a tehetséges művészről, aki egy kicsit bohém, ám nagyon kedves és igazi charmeur.
A bátrabb kereskedők kitették már a leandereket, bár kissé kórójelleget öltöttek a pántos dézsákban, de látványukkal a tavaszt sürgették. A semmiből egyszer csak egy fiúcska bukkant elő, lehetett vagy úgy tíz éves, kopottas kabátkája zsebe dugig volt édességgel és egy piros almát szorongatott.
- Hölgyem!.. Ön bizonyára Linett kisasszony? Bonnard Úr elnézését kéri, nem jöhetett ki maga elé, engem küldött, hogy vezessem a műtermébe. Azt mondta, még kissé hideg van a szabadtéri festészethez. Majd sietve hozzátette, - pláne, ha ilyen gyönyörű. De ezt már elpirulva, inkább csak elharapva a szó végét, mint aki talán már meg is bánta, hogy erre merészkedett.
- Te aztán igazi szívtipró leszel, hallod! Abelárd Bonnard barátja vagy talán?
- Igen, nagyon tisztelem és szeretem Őt. Tudja, még rajzolni is tanít és… Itt már nagyon megbánta, hogy belekezdett, ezért csak halkan folytatta, - és édesanyámnak is sokat segít, tán többet is, mint amennyi a műterem takarításáért járna. …Na, meg is érkeztünk, látja, ott, a Moulin Rouge szomszédságában, az a kis trafik tetején alkot!
A fiú szélesre tárta az ajtót előtte, és mint ahogyan azt a filmekben látta, kissé meghajolva, kezét maga előtt meglengetve tessékelte be a szűk folyosóra. S ahogy érkezett, úgy tűnt el a járókelők forgatagában.
Linett érezte, hogy lúdbőrzik a karja. Soha nem csinált még ilyet, nem is volt rá jellemző, hogy csakúgy bárkinek modellt üljön, még akkor sem ha az illető maga Abelárd Bonnard is. Igaz, sokat nyomtak a latban Manon szavai.
- Mit veszíthetsz? Legalább valami történne veled, valami más, valami új. Ne is haragudj, de olyan az életed, mintha nem is huszonhat, hanem kilencvenhat éves lennél. Persze tudom, megváltozott minden körülötted, de ez így nem élet akkor sem. Te maga voltál az izgalom, a pezsgés azelőtt...
- Légy szíves ne feszítsd tovább a húrt! - Linett csendesen szólt rá barátnőjére, noha pontosan tudta, hogy igaza van.
Azelőtt...minden más volt. Most, most van, visszamenni az időben jó volna, de nincs hatalma hozzá, és úgysem tudna semmit sem tenni.
Hát itt van, és mindjárt találkozik a Mesterrel. És az a dal, a harmónika hangja, még most is a fülébe csengett és bíztatta.
A La Boheme hangjait visszahangozták a koppanó léptek a szűk folyósón , ahol a "mester" lakott. Ahogy Linett a lépcsőkön felfelé indult, egy pillanatra újra visszarévedt a múltba. A szegényes otthonra, ahol mégis oly boldog volt Jaques és egy fiatal, barna fürtös, gondtalan lányka... Gondolatban újra jégvirágot rajzolt ujja a Montmartre-dombi kis művészzúg ablakára, miközben a férfi karjai dereka köré fonódtak. A fiúcska hangja hozta vissza a valóságba.
- Megérkeztünk Mademoiselle! Mikor Linett felnézett, már nyikorogva tárult is a műterem ajtaja és egy valószínűtlenül kék szempárral nézett farkasszemet.
Folytathatod:))
Szeretettel: Judit
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

A tavasz dala /folytatásra vár/
Fázósan húzta össze rövid, vékonyka kabátját., miközben tűsarkúja kitartóan kopogott a macskakövön.
Feltámadt a szél, hidegen belekapott festett szőke hajába. Emiatt kicsit mérges lett, nem hiányzik, hogy teljesen összegubancolódjon a frizurája, mert ma nagyon jól kell kinéznie. Sokat dolgozott azon, hogy így legyen. Hosszasan próbálgatta ruháit, valami különlegeset akart, olyat, ami visszafogott, mégis hívogató. Sminkjét is szolidabbra készítette. Szép akart lenni, egészen más, mint eddig.
A kerítések gyors egymásutánban fogytak, míg kiért a megállóba. A padon már szerelmes fiatalok karolták egymást, kissé dideregtek, egy pillantást vetettek rá, de annyira elteltek egymás szemében, hogy láthatóan nem okozott zavart közeledése. Órájára nézett, majd a távolt kémlelte, toporgásában leintett egy lassuló taxit.
- A Place Pigalle szökőkútjához, kérem! …Sürgős!
- De Mademoiselle, a kút még le van deszkázva!
- Én nem a víz szépségében akarok gyönyörködni, hanem egy festőt keresek. Abelárd Bonnard-nak hívják, és ma megfest engem.
- Ó, csak nem a nagy Bonnard,.. Pierre Bonnard leszármazottja, esetleg unokája - dédunokája?
- Azt még nem tudom, kérem. Egy tárlaton megszólított, bemutatkozott, és kérlelt, üljek neki modellt. …Ha Manon barátnőm nem kezeskedik érte, egész biztosan nemet mondok.
- Én úgy látom, Mademoiselle, az a férfi igen jól bánik a színekkel, mert egészen belepirult, ahogy beszél róla. Ön nagyon csinos, biztosan nem okoz csalódást az úrnak.
- Köszönöm! …A többi a magáé.
Ahogy távolodott az autó és elült a zaj, egy muzsikus harmonikája fújtatott valami régi dalt, talán Aznavour – La Boheme lehetett. A dalt hallgatva, szemhéja mögött egy szép metszésű férfiarc megjelenése eszébe juttatta, sietnie kell, ha nem szeretne már az első alkalommal elkésni. Haját lágy, langyos szellő borzolta és Place Pigalle forgatagában az eljövendő órák eseményeit vetítette maga elé… Vajon a férfi hogy fogadja majd? Manon régóta ül modellt neki és eddig csak pozitívumokat mesét a tehetséges művészről, aki egy kicsit bohém, ám nagyon kedves és igazi charmeur.
A bátrabb kereskedők kitették már a leandereket, bár kissé kórójelleget öltöttek a pántos dézsákban, de látványukkal a tavaszt sürgették. A semmiből egyszer csak egy fiúcska bukkant elő, lehetett vagy úgy tíz éves, kopottas kabátkája zsebe dugig volt édességgel és egy piros almát szorongatott.
- Hölgyem!.. Ön bizonyára Linett kisasszony? Bonnard Úr elnézését kéri, nem jöhetett ki maga elé, engem küldött, hogy vezessem a műtermébe. Azt mondta, még kissé hideg van a szabadtéri festészethez. Majd sietve hozzátette, - pláne, ha ilyen gyönyörű. De ezt már elpirulva, inkább csak elharapva a szó végét, mint aki talán már meg is bánta, hogy erre merészkedett.
- Te aztán igazi szívtipró leszel, hallod! Abelárd Bonnard barátja vagy talán?
- Igen, nagyon tisztelem és szeretem Őt. Tudja, még rajzolni is tanít és… Itt már nagyon megbánta, hogy belekezdett, ezért csak halkan folytatta, - és édesanyámnak is sokat segít, tán többet is, mint amennyi a műterem takarításáért járna. …Na, meg is érkeztünk, látja, ott, a Moulin Rouge szomszédságában, az a kis trafik tetején alkot!
A fiú szélesre tárta az ajtót előtte, és mint ahogyan azt a filmekben látta, kissé meghajolva, kezét maga előtt meglengetve tessékelte be a szűk folyosóra. S ahogy érkezett, úgy tűnt el a járókelők forgatagában.
Linett érezte, hogy lúdbőrzik a karja. Soha nem csinált még ilyet, nem is volt rá jellemző, hogy csakúgy bárkinek modellt üljön, még akkor sem ha az illető maga Abelárd Bonnard is. Igaz, sokat nyomtak a latban Manon szavai.
- Mit veszíthetsz? Legalább valami történne veled, valami más, valami új. Ne is haragudj, de olyan az életed, mintha nem is huszonhat, hanem kilencvenhat éves lennél. Persze tudom, megváltozott minden körülötted, de ez így nem élet akkor sem. Te maga voltál az izgalom, a pezsgés azelőtt...
- Légy szíves ne feszítsd tovább a húrt! - Linett csendesen szólt rá barátnőjére, noha pontosan tudta, hogy igaza van.
Azelőtt...minden más volt. Most, most van, visszamenni az időben jó volna, de nincs hatalma hozzá, és úgysem tudna semmit sem tenni.
Hát itt van, és mindjárt találkozik a Mesterrel. És az a dal, a harmónika hangja, még most is a fülébe csengett és bíztatta.
Folytathatod:))
Szeretettel: Andi
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Hol vagytok, prózaírók?!
Vegyetek részt a játékban, és folytassátok a történetet, hogy a rádióba elhangozhasson végre.
Jó szórakozást!
prayer
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Fázósan húzta össze rövid, vékonyka kabátját., miközben tűsarkúja kitartóan kopogott a macskakövön.
Feltámadt a szél, hidegen belekapott festett szőke hajába. Emiatt kicsit mérges lett, nem hiányzik, hogy teljesen összegubancolódjon a frizurája, mert ma nagyon jól kell kinéznie. Sokat dolgozott azon, hogy így legyen. Hosszasan próbálgatta ruháit, valami különlegeset akart, olyat, ami visszafogott, mégis hívogató. Sminkjét is szolidabbra készítette. Szép akart lenni, egészen más, mint eddig.
A kerítések gyors egymásutánban fogytak, míg kiért a megállóba. A padon már szerelmes fiatalok karolták egymást, kissé dideregtek, egy pillantást vetettek rá, de annyira elteltek egymás szemében, hogy láthatóan nem okozott zavart közeledése. Órájára nézett, majd a távolt kémlelte, toporgásában leintett egy lassuló taxit.
- A Place Pigalle szökőkútjához, kérem! …Sürgős!
- De Mademoiselle, a kút még le van deszkázva!
- Én nem a víz szépségében akarok gyönyörködni, hanem egy festőt keresek. Abelárd Bonnard-nak hívják, és ma megfest engem.
- Ó, csak nem a nagy Bonnard,.. Pierre Bonnard leszármazottja, esetleg unokája - dédunokája?
- Azt még nem tudom, kérem. Egy tárlaton megszólított, bemutatkozott, és kérlelt, üljek neki modellt. …Ha Manon barátnőm nem kezeskedik érte, egész biztosan nemet mondok.
- Én úgy látom, Mademoiselle, az a férfi igen jól bánik a színekkel, mert egészen belepirult, ahogy beszél róla. Ön nagyon csinos, biztosan nem okoz csalódást az úrnak.
- Köszönöm! …A többi a magáé.
Ahogy távolodott az autó és elült a zaj, egy muzsikus harmonikája fújtatott valami régi dalt, talán Aznavour – La Boheme lehetett. A dalt hallgatva, szemhéja mögött egy szép metszésű férfiarc megjelenése eszébe juttatta, sietnie kell, ha nem szeretne már az első alkalommal elkésni. Haját lágy, langyos szellő borzolta és Place Pigalle forgatagában az eljövendő órák eseményeit vetítette maga elé… Vajon a férfi hogy fogadja majd? Manon régóta ül modellt neki és eddig csak pozitívumokat mesét a tehetséges művészről, aki egy kicsit bohém, ám nagyon kedves és igazi charmeur.
A bátrabb kereskedők kitették már a leandereket, bár kissé kórójelleget öltöttek a pántos dézsákban, de látványukkal a tavaszt sürgették. A semmiből egyszer csak egy fiúcska bukkant elő, lehetett vagy úgy tíz éves, kopottas kabátkája zsebe dugig volt édességgel és egy piros almát szorongatott.
- Hölgyem!.. Ön bizonyára Linett kisasszony? Bonnard Úr elnézését kéri, nem jöhetett ki maga elé, engem küldött, hogy vezessem a műtermébe. Azt mondta, még kissé hideg van a szabadtéri festészethez. Majd sietve hozzátette, - pláne, ha ilyen gyönyörű. De ezt már elpirulva, inkább csak elharapva a szó végét, mint aki talán már meg is bánta, hogy erre merészkedett.
- Te aztán igazi szívtipró leszel, hallod! Abelárd Bonnard barátja vagy talán?
- Igen, nagyon tisztelem és szeretem Őt. Tudja, még rajzolni is tanít és… Itt már nagyon megbánta, hogy belekezdett, ezért csak halkan folytatta, - és édesanyámnak is sokat segít, tán többet is, mint amennyi a műterem takarításáért járna. …Na, meg is érkeztünk, látja, ott, a Moulin Rouge szomszédságában, az a kis trafik tetején alkot!
A fiú szélesre tárta az ajtót előtte, és mint ahogyan azt a filmekben látta, kissé meghajolva, kezét maga előtt meglengetve tessékelte be a szűk folyosóra. S ahogy érkezett, úgy tűnt el a járókelők forgatagában.
...Folytasd!
prayer
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

A tavasz dala
Fázósan húzta össze rövid, vékonyka kabátját., miközben tűsarkúja kitartóan kopogott a macskakövön.
Feltámadt a szél, hidegen belekapott festett szőke hajába. Emiatt kicsit mérges lett, nem hiányzik, hogy teljesen összegubancolódjon a frizurája, mert ma nagyon jól kell kinéznie. Sokat dolgozott azon, hogy így legyen. Hosszasan próbálgatta ruháit, valami különlegeset akart, olyat, ami visszafogott, mégis hívogató. Sminkjét is szolidabbra készítette. Szép akart lenni, egészen más, mint eddig.
A kerítések gyors egymásutánban fogytak, míg kiért a megállóba. A padon már szerelmes fiatalok karolták egymást, kissé dideregtek, egy pillantást vetettek rá, de annyira elteltek egymás szemében, hogy láthatóan nem okozott zavart közeledése. Órájára nézett, majd a távolt kémlelte, toporgásában leintett egy lassuló taxit.
- A Place Pigalle szökőkútjához, kérem! …Sürgős!
- De Mademoiselle, a kút még le van deszkázva!
- Én nem a víz szépségében akarok gyönyörködni, hanem egy festőt keresek. Abelárd Bonnard-nak hívják, és ma megfest engem.
- Ó, csak nem a nagy Bonnard,.. Pierre Bonnard leszármazottja, esetleg unokája - dédunokája?
- Azt még nem tudom, kérem. Egy tárlaton megszólított, bemutatkozott, és kérlelt, üljek neki modellt. …Ha Manon barátnőm nem kezeskedik érte, egész biztosan nemet mondok.
- Én úgy látom, Mademoiselle, az a férfi igen jól bánik a színekkel, mert egészen belepirult, ahogy beszél róla. Ön nagyon csinos, biztosan nem okoz csalódást az úrnak.
- Köszönöm! …A többi a magáé.
Ahogy távolodott az autó és elült a zaj, egy muzsikus harmonikája fújtatott valami régi dalt, talán Aznavour – La Boheme lehetett. http://www.youtube.com/watch?v=JmIBBzcC894 A dalt hallgatva, szemhéja mögött egy szép metszésű férfiarc megjelenése eszébe juttatta, sietnie kell, ha nem szeretne már az első alkalommal elkésni. Haját lágy, langyos szellő borzolta és Place Pigalle forgatagában az eljövendő órák eseményeit vetítette maga elé… Vajon a férfi hogy fogadja majd? Manon régóta ül modellt neki és eddig csak pozitívumokat mesét a tehetséges művészről, aki egy kicsit bohém, ám nagyon kedves és igazi charmeur.
Folytasd!!!
Szeretettel: Judit
Szeretettel: Andi
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

A tavasz dala
Fázósan húzta össze rövid, vékonyka kabátját., miközben tűsarkúja kitartóan kopogott a macskakövön.
Feltámadt a szél, hidegen belekapott festett szőke hajába. Emiatt kicsit mérges lett, nem hiányzik, hogy teljesen összegubancolódjon a frizurája, mert ma nagyon jól kell kinéznie. Sokat dolgozott azon, hogy így legyen. Hosszasan próbálgatta ruháit, valami különlegeset akart, olyat, ami visszafogott, mégis hívogató. Sminkjét is szolidabbra készítette. Szép akart lenni, egészen más, mint eddig.
A kerítések gyors egymásutánban fogytak, míg kiért a megállóba. A padon már szerelmes fiatalok karolták egymást, kissé dideregtek, egy pillantást vetettek rá, de annyira elteltek egymás szemében, hogy láthatóan nem okozott zavart közeledése. Órájára nézett, majd a távolt kémlelte, toporgásában leintett egy lassuló taxit.
- A Place Pigalle szökőkútjához, kérem! …Sürgős!
- De Mademoiselle, a kút még le van deszkázva!
- Én nem a víz szépségében akarok gyönyörködni, hanem egy festőt keresek. Abelárd Bonnard-nak hívják, és ma megfest engem.
- Ó, csak nem a nagy Bonnard,.. Pierre Bonnard leszármazottja, esetleg unokája - dédunokája?
- Azt még nem tudom, kérem. Egy tárlaton megszólított, bemutatkozott, és kérlelt, üljek neki modellt. …Ha Manon barátnőm nem kezeskedik érte, egész biztosan nemet mondok.
- Én úgy látom, Mademoiselle, az a férfi igen jól bánik a színekkel, mert egészen belepirult, ahogy beszél róla. Ön nagyon csinos, biztosan nem okoz csalódást az úrnak.
- Köszönöm! …A többi a magáé.
Ahogy távolodott az autó és elült a zaj, egy muzsikus harmonikája fújtatott valami régi dalt, talán Aznavour – La Boheme lehetett. http://www.youtube.com/watch?v=JmIBBzcC894 A dalt hallgatva, szemhéja mögött egy szép metszésű férfiarc megjelenése eszébe juttatta, sietnie kell, ha nem szeretne már az első alkalommal elkésni. Haját lágy, langyos szellő borzolta és Place Pigalle forgatagában az eljövendő órák eseményeit vetítette maga elé… Vajon a férfi hogy fogadja majd? Manon régóta ül modellt neki és eddig csak pozitívumokat mesét a tehetséges művészről, aki egy kicsit bohém, ám nagyon kedves és igazi charmeur.
Folytasd!!!
Szeretettel: Judit
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

A tavasz dala
Fázósan húzta össze rövid, vékonyka kabátját., miközben tűsarkúja kitartóan kopogott a macskakövön.
Feltámadt a szél, hidegen belekapott festett szőke hajába. Emiatt kicsit mérges lett, nem hiányzik, hogy teljesen összegubancolódjon a frizurája, mert ma nagyon jól kell kinéznie. Sokat dolgozott azon, hogy így legyen. Hosszasan próbálgatta ruháit, valami különlegeset akart, olyat, ami visszafogott, mégis hívogató. Sminkjét is szolidabbra készítette. Szép akart lenni, egészen más, mint eddig.
A kerítések gyors egymásutánban fogytak, míg kiért a megállóba. A padon már szerelmes fiatalok karolták egymást, kissé dideregtek, egy pillantást vetettek rá, de annyira elteltek egymás szemében, hogy láthatóan nem okozott zavart közeledése. Órájára nézett, majd a távolt kémlelte, toporgásában leintett egy lassuló taxit.
- A Pigalle Place szökőkútjához, kérem! …Sürgős!
- De Madmazel, a kút még le van deszkázva!
- Én nem a víz szépségében akarok gyönyörködni, hanem egy festőt keresek. Abelárd Bonnard-nak hívják, és ma megfest engem.
- Ó, csak nem a nagy Bonnard,.. Pierre Bonnard leszármazottja, esetleg unokája - dédunokája?
- Azt még nem tudom, kérem. Egy tárlaton megszólított, bemutatkozott, és kérlelt, üljek neki modellt. …Ha Manon barátnőm nem kezeskedik érte, egész biztosan nemet mondok.
- Én úgy látom, Madmazel, az a férfi igen jól bánik a színekkel, mert egészen belepirult, ahogy beszél róla. Ön nagyon csinos, biztosan nem okoz csalódást az úrnak.
- Köszönöm! …A többi a magáé.
Ahogy távolodott az autó és elült a zaj, egy muzsikus harmonikája fújtatott valami régi dalt, talán Aznavour – La Boheme lehetett.
Folytasd!
prayer
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

A tavasz dala
Fázósan húzta össze rövid, vékonyka kabátját., miközben tűsarkúja kitartóan kopogott a macskakövön.
Feltámadt a szél, hidegen belekapott festett szőke hajába. Emiatt kicsit mérges lett, nem hiányzik, hogy teljesen összegubancolódjon a frizurája, mert ma nagyon jól kell kinéznie. Sokat dolgozott azon, hogy így legyen. Hosszasan próbálgatta ruháit, valami különlegeset akart, olyat, ami visszafogott, mégis hívogató. Sminkjét is szolidabbra készítette. Szép akart lenni, egészen más, mint eddig.
A folytatás rád vár:))
Szeretettel: Andi
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Az első hó
Korán sötétedett, mint ahogy mindig is így novemberben. Nagyanyó elővette a fonalat és a tűket. Pirosat választott, először Moncsinak köt egy pulóvert. Nagyapó fát hozott be, a kandalló melletti kosárba tette, aztán dobott két hasábot a tűzre.
- Hideg lesz éccaka - szólt feleségéhez, majd újsággal kezében letelepedett kedvenc foteljébe. Lábait a maga előtti puffra helyezte, fejét hátranyomva megkereste támlájának öblös részét, s mint a fontos politikusok, a címlapra meresztette szemét. Nyelvével csettintett, neje tudta, ilyenkor kész megoldásokat fogalmaz magában a meglévő leírtakhoz képest, de ahogy a sportrovathoz ér, rendszerint el-elbóbiskolgat.
Az udvaron lévő körtefáról néha fel-felvillant két fényesség, egy-egy szárazabb ágacska mozgása tompította ugyan a leselkedő tekintetet, majd ahogy a szél megrázta a tájat, beléreccsent annak súlyától.
- Papa, valaki mászkál odakint! – ugrott ablakhoz a gyerek, orrát teljesen nekinyomva bepárásított egy tenyérnyi helyet az üvegen. Kezeit ellenzőként fejéhez emelte, hogy a kinti sejtelmes sötéthez hamarabb hozzászokhasson.
- Az csak Holle Anyó lesz, ne félj Kicsim! – szólalt meg nagyanyó az okuláréja mögül szeretettel tekintve kisunokájára.
- Holle anyó? Az meg kicsoda? – kérdezte érdeklődéssel hatalmas szemeit még tágabbra nyitva a cserfes kislány.
- Hát már nem emlékszel, Szentem? Meséltem Neked Holle Anyóról, aki ha megrázza párnáját az égben, a földön hullni kezd a hó. A kislány összeráncolta homlokát és gondolkozva nézte a hatalmas, különböző mintázatú hópelyheket. Nem emlékezett rá, hogy valaha is látott volna szebbet, mint ezeket a csillogó, kristályszerű vízcseppeket. Annyira belefeletkezett a csodálkozásba, hogy az aprócska száját is eltátotta. Egy édes, ismerős illat hozta vissza a jelenbe. Nagyanyó fennséges almáspitéjének illata voltaz, ami az egész szobát belengte. Az újságjából felnézett az öreg és elismerő fejbólintással jelezte, mennyire várta már, hogy megsüljön a pite. Kisunokáját a térdére ültette, míg nagyanyó a szeletkékek porcukorral hintette be. Pont úgy, mint a kinti tájat az idei első hó. Nagyapó köhintett egyet, majd megszólalt:
- Mesélek neked egy régi történetet Moncsikám. Oly régen történt, hogy már alig emlékszem. Épp akkora lehettem mint most Te.
Kinn játszottam a szomszéd Bandival, amikor kijött a nagyapja és behívta, mert kisült a görhe, és azt csak addig jó enni, míg meleg. Engem is hívott, de nem mertem bemenni hozzájuk, mert náluk mindenhol deszkapadló volt, mi meg csak úgy mázoltuk a szoba földjét egy ronggyal amikor elporosodott. Hazaszaladtam, és megkérdeztem édesanyámat, miért nincs nekem sem édesapám, sem nagyapám? Azért mert mi szegények vagyunk?
Nem Antikám, felelte édesanyám. A te édesapád meghalt mert sokat dolgozott, nagyapád pedig, már akkor meghalt, mielőtt te megszülettél volna. De majd te leszel a legjobb nagyapja az unokádnak, ha majd egyszer neked is lesz eg yszép kis unokád.
Látod, Moncsikám, ezért is szeretlek én téged annyira, mert sokáig kellett ám várnom, míg végre így, mint most, az ölembe ültethettelek és megölelhetlek.
Moncsi csak ránézett a nagy szemeivel, és mindkét kezével átölelte a nagyapót.
- Mesélj még, kééérlek!
- Moncsim, lassan ideje lefeküdnöd, gyere inkább keressük meg a hálóinged, aztán még eldanoljuk a kedvencedet, utána már szépet álmodhatsz. - fogta kézen a kicsi lánykát nagyanyó.
Nagyapó ismét kézbe vette az újságot, de egész más történetet kezdett „olvasni”, mint amiről a hírek szóltak. Messzi dolgok, elfeledettnek hitt mesék bukkantak elő és elevenedtek meg gondolataiban. Hallotta felesége csendes dalát, amit unokája csilingelő hangja szépített még gyönyörűbbre. Az újság lassan kicsúszott a kezéből, zizegve ért földet. Nem nyúlt utána, csak nézett maga elé, figyelte hogy táncolnak odakinn az első pelyhek.
Írták: prayer, Judit, Zsuska, toni, anyatka
Szeretettel: Andi
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Már elolvadt tudom, de a történet folytatásra vár:))))
Szeretettel: Andi
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Még nincs vége... remélem folytatjátok...
Szeretettel: Andi
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Az első hó
Korán sötétedett, mint ahogy mindig is így novemberben. Nagyanyó elővette a fonalat és a tűket. Pirosat választott, először Moncsinak köt egy pulóvert. Nagyapó fát hozott be, a kandalló melletti kosárba tette, aztán dobott két hasábot a tűzre.
- Hideg lesz éccaka - szólt feleségéhez, majd újsággal kezében letelepedett kedvenc foteljébe. Lábait a maga előtti puffra helyezte, fejét hátranyomva megkereste támlájának öblös részét, s mint a fontos politikusok, a címlapra meresztette szemét. Nyelvével csettintett, neje tudta, ilyenkor kész megoldásokat fogalmaz magában a meglévő leírtakhoz képest, de ahogy a sportrovathoz ér, rendszerint el-elbóbiskolgat.
Az udvaron lévő körtefáról néha fel-felvillant két fényesség, egy-egy szárazabb ágacska mozgása tompította ugyan a leselkedő tekintetet, majd ahogy a szél megrázta a tájat, beléreccsent annak súlyától.
- Papa, valaki mászkál odakint! – ugrott ablakhoz a gyerek, orrát teljesen nekinyomva bepárásított egy tenyérnyi helyet az üvegen. Kezeit ellenzőként fejéhez emelte, hogy a kinti sejtelmes sötéthez hamarabb hozzászokhasson.
- Az csak Holle Anyó lesz, ne félj Kicsim! – szólalt meg nagyanyó az okuláréja mögül szeretettel
tekintve kisunokájára.
- Holle anyó? Az meg kicsoda? – kérdezte érdeklődéssel hatalmas szemeit még tágabbra nyitva a
cserfes kislány.
- Hát már nem emlékszel, Szentem? Meséltem Neked Holle Anyóról, aki ha megrázza párnáját
az égben, a földön hullni kezd a hó. A kislány összeráncolta homlokát és gondolkozva nézte a hatalmas, különböző mintázatú hópelyheket. Nem emlékezett rá, hogy valaha is látott volna szebbet, mint ezeket a csillogó, kristályszerű vízcseppeket. Annyira belefeletkezett a csodálkozásba, hogy az aprócska száját is eltátotta. Egy édes, ismerős illat hozta vissza a jelenbe. Nagyanyó fennséges almáspitéjének illata volt az, ami az egész szobát belengte. Az újságjából felnézett az öreg és elismerő fejbólintással jelezte, mennyire várta már, hogy megsüljön a pite. Kisunokáját a térdére ültette, míg nagyanyó a szeletkékek porcukorral hintette be. Pont úgy, mint a kinti tájat az idei első hó. Nagyapó köhintett egyet, majd megszólalt:
- Mesélek neked egy régi történetet Moncsikám. Oly régen történt, hogy már alig emlékszem. Épp akkora lehettem mint most Te.
zsuska
Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Az első hó
Korán sötétedett, mint ahogy mindig is így novemberben. Nagyanyó elővette a fonalat és a tűket. Pirosat választott, először Moncsinak köt egy pulóvert. Nagyapó fát hozott be, a kandalló melletti kosárba tette, aztán dobott két hasábot a tűzre.
- Hideg lesz éccaka - szólt feleségéhez, majd újsággal kezében letelepedett kedvenc foteljébe. Lábait a maga előtti puffra helyezte, fejét hátranyomva megkereste támlájának öblös részét, s mint a fontos politikusok, a címlapra meresztette szemét. Nyelvével csettintett, neje tudta, ilyenkor kész megoldásokat fogalmaz magában a meglévő leírtakhoz képest, de ahogy a sportrovathoz ér, rendszerint el-elbóbiskolgat.
Az udvaron lévő körtefáról néha fel-felvillant két fényesség, egy-egy szárazabb ágacska mozgása tompította ugyan a leselkedő tekintetet, majd ahogy a szél megrázta a tájat, beléreccsent annak súlyától.
- Papa, valaki mászkál odakint! – ugrott ablakhoz a gyerek, orrát teljesen nekinyomva bepárásított egy tenyérnyi helyet az üvegen. Kezeit ellenzőként fejéhez emelte, hogy a kinti sejtelmes sötéthez hamarabb hozzászokhasson.
- Az csak Holle Anyó lesz, ne félj Kicsim! – szólalt meg nagyanyó az okuláréja mögül szeretettel tekintve kisunokájára.
- Holle anyó? Az meg kicsoda? – kérdezte érdeklődéssel hatalmas szemeit még tágabbra nyitva a cserfes kislány.
- Hát már nem emlékszel, Szentem? Meséltem Neked Holle Anyóról, aki ha megrázza párnáját az égben, a földön hullni kezd a hó. A kislány összeráncolta homlokát és gondolkozva nézte a hatalmas, különböző mintázatú hópelyheket. Nem emlékezett rá, hogy valaha is látott volna szebbet, mint ezeket a csillogó, kristályszerű vízcseppeket. Annyira belefeletkezett a csodálkozásba, hogy az aprócska száját is eltátotta. Egy édes, ismerős illat hozta vissza a jelenbe. Nagyanyó fennséges almáspitéjének illata voltaz, ami az egész szobát belengte. Az újságjából felnézett az öreg és elismerő fejbólintással jelezte, mennyire várta már, hogy megsüljön a pite. Kisunokáját a térdére ültette, míg nagyanyó a szeletkékek porcukorral hintette be. Pont úgy, mint a kinti tájat az idei első hó. Nagyapó köhintett egyet, majd megszólalt:
- Mesélek neked egy régi történetet Moncsikám. Oly régen történt, hogy már alig emlékszem. Épp akkora lehettem mint most Te.
Kinn játszottam a szomszéd Bandival, amikor kijött a nagyapja és behívta, mert kisült a görhe, és azt csak addig jó enni, míg meleg. Engem is hívott, de nem mertem bemenni hozzájuk, mert náluk mindenhol deszkapadló volt, mi meg csak úgy mázoltuk a szoba földjét egy ronggyal amikor elporosodott. Hazaszaladtam, és megkérdeztem édesanyámat, miért nincs nekem sem édesapám, sem nagyapám? Azért mert mi szegények vagyunk?
Nem Antikám, felelte édesanyám. A te édesapád meghalt mert sokat dolgozott, nagyapád pedig, már akkor meghalt, mielőtt te megszülettél volna. De majd te leszel a legjobb nagyapja az unokádnak, ha majd egyszer neked is lesz eg yszép kis unokád.
Látod, Moncsikám, ezért is szeretlek én téged annyira, mert sokáig kellett ám várnom, míg végre így, mint most, az ölembe ültethettelek és megölelhetlek.
Moncsi csak ránézett a nagy szemeivel, és mindkét kezével átölelte a nagyapót.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Az első hó
Korán sötétedett, mint ahogy mindig is így novemberben. Nagyanyó elővette a fonalat és a tűket. Pirosat választott, először Moncsinak köt egy pulóvert. Nagyapó fát hozott be, a kandalló melletti kosárba tette, aztán dobott két hasábot a tűzre.
- Hideg lesz éccaka - szólt feleségéhez, majd újsággal kezében letelepedett kedvenc foteljébe. Lábait a maga előtti puffra helyezte, fejét hátranyomva megkereste támlájának öblös részét, s mint a fontos politikusok, a címlapra meresztette szemét. Nyelvével csettintett, neje tudta, ilyenkor kész megoldásokat fogalmaz magában a meglévő leírtakhoz képest, de ahogy a sportrovathoz ér, rendszerint el-elbóbiskolgat.
Az udvaron lévő körtefáról néha fel-felvillant két fényesség, egy-egy szárazabb ágacska mozgása tompította ugyan a leselkedő tekintetet, majd ahogy a szél megrázta a tájat, beléreccsent annak súlyától.
- Papa, valaki mászkál odakint! – ugrott ablakhoz a gyerek, orrát teljesen nekinyomva bepárásított egy tenyérnyi helyet az üvegen. Kezeit ellenzőként fejéhez emelte, hogy a kinti sejtelmes sötéthez hamarabb hozzászokhasson.
- Az csak Holle Anyó lesz, ne félj Kicsim! – szólalt meg nagyanyó az okuláréja mögül szeretettel
tekintve kisunokájára.
- Holle anyó? Az meg kicsoda? – kérdezte érdeklődéssel hatalmas szemeit még tágabbra nyitva a
cserfes kislány.
- Hát már nem emlékszel, Szentem? Meséltem Neked Holle Anyóról, aki ha megrázza párnáját
az égben, a földön hullni kezd a hó. A kislány összeráncolta homlokát és gondolkozva nézte a hatalmas, különböző mintázatú hópelyheket.
Szeretettel: Judit
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Az első hó
Korán sötétedett, mint ahogy mindig is így novemberben. Nagyanyó elővette a fonalat és a tűket. Pirosat választott, először Moncsinak köt egy pulóvert. Nagyapó fát hozott be, a kandalló melletti kosárba tette, aztán dobott két hasábot a tűzre.
- Hideg lesz éccaka - szólt feleségéhez, majd újsággal kezében letelepedett kedvenc foteljébe. Lábait a maga előtti puffra helyezte, fejét hátranyomva megkereste támlájának öblös részét, s mint a fontos politikusok, a címlapra meresztette szemét. Nyelvével csettintett, neje tudta, ilyenkor kész megoldásokat fogalmaz magában a meglévő leírtakhoz képest, de ahogy a sportrovathoz ér, rendszerint el-elbóbiskolgat.
Az udvaron lévő körtefáról néha fel-felvillant két fényesség, egy-egy szárazabb ágacska mozgása tompította ugyan a leselkedő tekintetet, majd ahogy a szél megrázta a tájat, beléreccsent annak súlyától.
- Papa, valaki mászkál odakint! – ugrott ablakhoz a gyerek, orrát teljesen nekinyomva bepárásított egy tenyérnyi helyet az üvegen. Kezeit ellenzőként fejéhez emelte, hogy a kinti sejtelmes sötéthez hamarabb hozzászokhasson.
prayer
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Az első hó
Korán sötétedett, mint ahogy mindig is így novemberben. Nagyanyó elővette a fonalat és a tűket. Pirosat választott, először Moncsinak köt egy pulóvert. Nagyapó fát hozott be, a kandalló melleti kosárba tette, aztán dobott két hasábot a tűzre.
- Hideg lesz éccaka - szólt a feleségéhez, majd újsággal a kezében letelepedett kedvenc foteljébe.
Folytassátok, kérlek!))
Szeretettel: Andi
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Találkozás
Fel-alá sétált, léptei alatt zizegtek a sárga-vörös levelek. Túl korán érkezett, és egyáltalán nem tetszett neki a környék, nem olyan, mint azelőtt volt. Most alig jártak erre emberek, csak néha találkozott egy-egy járókelővel. A feltámadt szél, belekapott hosszú, vörös hajába, megborzongott. Összébb húzta piros kardigánját, a kabátot a kocsiban hagyta.
- Hát újra itt, rég láttalak - hallotta a háta mögül, megfordult.
A férfi állt előtte. Van vagy tíz éve is annak, hogy látta, de most is ugyanazt érezte, mint amikor utoljára találkoztak. Félelmet.
- Elhoztad?
- Nem. …Nem volt erőm, hogy újra lásd gyengeségem. Magam mellett akartalak tudni, s csak így érhettem célt.
- Ne kezdjük ismét, kérlek. Utolsó randevúnk Babás-szerkövek átkával lengett, s azóta is kérges mindkettőnk lelke.
- Hidd el, már felnőttem. Mai szertartásom biztonság a szellemi létnek.
- Akkor, mit veszíthetsz? Gyerekkorom egy darabkáját loptad el, most mégse hoztad vissza azokat az éveket.
- Igaz, de most mást hoztam. Kasszandra jóslata valósággá válhat, csak higgy bennem.
A férfi matatni kezdett zsebében, keze motoszkálására fel-felcsilingelt egy elfeledettnek hitt szelence hangja, ahogy ügyetlenül nyitogatta annak fedelét. A nő rémült arcot vágott, könnyezni kezdett, nem tudni, a feltámadó szél, vagy a tárgy különös hatása váltotta ki a nedveket, de hagyta, hogy haja, szeme elé kerüljön.
- Jövőbe látni én nem szeretnék, ajándékod gyönyörű, és egyben félelmetes. Nem akarok királylány lenni soha, ha szeretsz, szívből szeress!
A férfi kezében megremegett az ajándékszelence, erre a válaszra nem számított. Zavartan a lány szemébe nézett, meglátta a leguruló könnycseppet. Gyengének érezte magát ismét, pedig hitte, hogy ez a találkozás mindent eldönt. Felkészült nagyon, de mit el akart mondani, most semmi nem jutott eszébe. A lány ruhájáról letörölte a könnycseppet, és megsimította arcát.
-Gyere velem, piramisba zárt magányba élem életem!
A férfi ujjaival babrálva óvatosan nyitogatta, majd lassan visszacsukta a szelencét. Zavartan nézte a lány piros kabátját, és Kasszandrára gondolt, a be nem teljesült jóslatra. Hirtelen felemelte a fejét és a lány könnyben úszó, őzbarna szemeibe tekintetébe temetkezett. Egy elmúlt, mégsem túl távoli meleg nyárra gondolt, és a vízcseppekre, melyek mindkettejük arcán tükröződtek a lemenő nap melengető sugaraiban.
Hirtelen megcsörrent a férfi telefonja, megnézte a kijelzőt, zavartan a nőre nézett.
- Bocsáss meg, muszáj, csak egy pillanat...
Odébb sétált, akkor vette fel, mikor biztos volt benne, hogy a nő nem hallhatja.
- Mire vársz még? Mit zagyváltok össze-vissza Babás- szerkövekről, meg Kasszandráról? Ne húzd az időt!
- Rendben. Én csak....
- Nem romantikázni jöttél! Figyellek! Végezd el a feladatot és mehetsz!
A férfi keserű mosollyal tette zsebre a telefont, megdörzsölte a szemét, mint, aki mély álomból ébredt, majd határozott léptekkel a nőhöz indult.
- Nem így akartam, hidd el! De mást nem tehetek, sajnos....
Lassan a nő kezébe csúsztatta a szelencét.
- Hát mégis elhoztad! Én...
- Ne mondj semmit! Vigyázz magadra, légy boldog! - megfordult, és indult.
- Ne hagyj egyedül! Kérlek.....
A férfi megtorpant. Tudta, hogy figyelik, a telefon, pedig lehallgatja amit beszélnek, villámgyorsan kell cselekednie. Úgy tett, mintha a cipőjét kötné be, közben a készüléket letette a földre, amennyire lehetett betakarta levelekkel. Visszarohant a nőhöz.
- Nagyon figyelj rám! Semmiképpen ne nyisd ki a szelencét! Ami benne van az méreg. A régi ügy. Most menj, mintha nem tudnál semmit! Ha többet nem találkoznánk, tudd, hogy nem volt más választásom! Bocsáss meg! Szeretlek! Mennem kell.
A nő érezte, hogy ez nagyon komoly, de már kijött a gyakorlatból. Azt hitte a múltat rég elhagyta, hogy az új életét nem veszélyeztetheti semmi. Ígérték, ha vallomást tesz, garantálják a teljes biztonságát. Most mi lesz? Dideregni kezdett, úgy érezte megfullad. Egy tompa puffanást hallott, s látta a férfit, amint elvágódik.
Menekülni akart, futni, de ahogy megperdült, erős szorítást érzett jobb karjában. Nem tudott mozdulni.
- Mondtam, hogy ne tedd! Sosem hallgattál rám. Látod? Csak magadnak köszönheted - hallotta volt férje hangját.
- Kiengedtek?
- Nem kértem rá engedélyt. Megígértem, hogy fizetsz a vallomásodért.
- És ő?
- Ráadás! Tudom, hogy szeretted.
- Miért? Mi hasznod ebből az egészből?
- Soha nem maradtam senkinek adósa.
- Kérlek.....
- Viszlát! - gúnyosan nevetett miközben meghúzta a ravaszt.
A nő nem érzett semmit, csak hideget, és könnyeket.
Az éjszaka hideg széllel érkezett, a reggelt kopasz ágakkal köszöntötték a fák. Fel sem tűnt senkinek, hogy két nagyobb kupac is összegyűlt a lehullott színes levelekből.
Akik írták: prayer, Zsigai Klára, Judit, anyatka
Szeretettel: Andi
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Találkozás
Fel-alá sétált, léptei alatt zizegtek a sárga-vörös levelek. Túl korán érkezett, és egyáltalán nem tetszett neki a környék, nem olyan, mint azelőtt volt. Most alig jártak erre emberek, csak néha találkozott egy-egy járókelővel. A feltámadt szél, belekapott hosszú, vörös hajába, megborzongott. Összébb húzta piros kardigánját, a kabátot a kocsiban hagyta.
- Hát újra itt, rég láttalak - hallotta a háta mögül, megfordult.
A férfi állt előtte. Van vagy tíz éve is annak, hogy látta, de most is ugyanazt érezte, mint amikor utoljára találkoztak. Félelmet.
- Elhoztad?
- Nem. …Nem volt erőm, hogy újra lásd gyengeségem. Magam mellett akartalak tudni, s csak így érhettem célt.
- Ne kezdjük ismét, kérlek. Utolsó randevúnk Babás-szerkövek átkával lengett, s azóta is kérges mindkettőnk lelke.
- Hidd el, már felnőttem. Mai szertartásom biztonság a szellemi létnek.
- Akkor, mit veszíthetsz? Gyerekkorom egy darabkáját loptad el, most mégse hoztad vissza azokat az éveket.
- Igaz, de most mást hoztam. Kasszandra jóslata valósággá válhat, csak higgy bennem.
A férfi matatni kezdett zsebében, keze motoszkálására fel-felcsilingelt egy elfeledettnek hitt szelence hangja, ahogy ügyetlenül nyitogatta annak fedelét. A nő rémült arcot vágott, könnyezni kezdett, nem tudni, a feltámadó szél, vagy a tárgy különös hatása váltotta ki a nedveket, de hagyta, hogy haja, szeme elé kerüljön.
-Jövőbe látni én nem szeretnék, ajándékod gyönyörű, és egyben félelmetes. Nem akarok királylány lenni soha, ha szeretsz, szívből szeress!
A férfi kezében megremegett az ajándékszelence, erre a válaszra nem számított. Zavartan a lány szemébe nézett, meglátta a leguruló könnycseppet. Gyengének érezte magát ismét, pedig hitte, hogy ez a találkozás mindent eldönt. Felkészült nagyon, de mit el akart mondani, most semmi nem jutott eszébe. A lány ruhájáról letörölte a könnycseppet, és megsimította arcát.
-Gyere velem, piramisba zárt magányba élem életem!
A férfi ujjaival babrálva óvatosan nyitogatta, majd lassan visszacsukta a szelencét. Zavartan nézte a lány piros kabátját, és Kasszandrára gondolt, a be nem teljesült jóslatra. Hirtelen felemelte a fejét és a lány könnyben úszó, őzbarna szemeibe tekintetébe temetkezett. Egy elmúlt, mégsem túl távoli meleg nyárra gondolt, és a vízcseppekre, melyek mindkettejük arcán tükröződtek a lemenő nap melengető sugaraiban.
Hirtelen megcsörrent a férfi telefonja, megnézte a kijelzőt, zavartan a nőre nézett.
- Bocsáss meg, muszáj, csak egy pillanat...
Odébbsétált, akkor vette fel, mikor biztos volt benne, hogy a nő nem hallhatja.
- Mire vársz még? Mit zagyváltok össze-vissza Babás- szerkövekről, meg Kasszandráról? Ne húzd az időt!
- Rendben. Én csak....
- Nem romantikázni jöttél! Figyellek! Végezd el a feladatot és mehetsz!
Szeretettel: Andi
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Találkozás
Fel-alá sétált, léptei alatt zizegtek a sárga-vörös levelek. Túl korán érkezett, és egyáltalán nem tetszett neki a környék, nem olyan, mint azelőtt volt. Most alig jártak erre emberek, csak néha találkozott egy-egy járókelővel. A feltámadt szél, belekapott hosszú, vörös hajába, megborzongott. Összébb húzta piros kardigánját, a kabátot a kocsiban hagyta.
- Hát újra itt, rég láttalak - hallotta a háta mögül, megfordult.
A férfi állt előtte. Van vagy tíz éve is annak, hogy látta, de most is ugyanazt érezte, mint amikor utoljára találkoztak. Félelmet.
- Elhoztad?
- Nem. …Nem volt erőm, hogy újra lásd gyengeségem. Magam mellett akartalak tudni, s csak így érhettem célt.
- Ne kezdjük ismét, kérlek. Utolsó randevúnk Babás-szerkövek átkával lengett, s azóta is kérges mindkettőnk lelke.
- Hidd el, már felnőttem. Mai szertartásom biztonság a szellemi létnek.
- Akkor, mit veszíthetsz? Gyerekkorom egy darabkáját loptad el, most mégse hoztad vissza azokat az éveket.
- Igaz, de most mást hoztam. Kasszandra jóslata valósággá válhat, csak higgy bennem.
A férfi matatni kezdett zsebében, keze motoszkálására fel-felcsilingelt egy elfeledettnek hitt szelence hangja, ahogy ügyetlenül nyitogatta annak fedelét. A nő rémült arcot vágott, könnyezni kezdett, nem tudni, a feltámadó szél, vagy a tárgy különös hatása váltotta ki a nedveket, de hagyta, hogy haja, szeme elé kerüljön.
-Jövőbe látni én nem szeretnék, ajándékod gyönyörű, és egyben félelmetes. Nem akarok királylány lenni soha, ha szeretsz, szívből szeress!
A férfi kezében megremegett az ajándékszelence, erre a válaszra nem számított. Zavartan a lány szemébe nézett, meglátta a leguruló könnycseppet. Gyengének érezte magát ismét, pedig hitte, hogy ez a találkozás mindent eldönt. Felkészült nagyon, de mit el akart mondani, most semmi nem jutott eszébe. A lány ruhájáról letörölte a könnycseppet, és megsimította arcát.
-Gyere velem, piramisba zárt magányba élem életem!
A férfi ujjaival babrálva óvatosan nyitogatta, majd lassan visszacsukta a szelencét. Zavartan nézte a lány piros kabátját, és Kasszandrára gondolt, a be nem teljesült jóslatra. Hirtelen felemelte a fejét és a lány könnyben úszó, őzbarna szemeibe tekintetébe temetkezett. Egy elmúlt, mégsem túl távoli meleg nyárra gondolt, és a vízcseppekre, melyek mindkettejük arcán tükröződtek a lemenő nap melengető sugaraiban.
Szeretettel: Judit
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Találkozás
Fel-alá sétált, léptei alatt zizegtek a sárga-vörös levelek. Túl korán érkezett, és egyáltalán nem tetszett neki a környék, nem olyan, mint azelőtt volt. Most alig jártak erre emberek, csak néha találkozott egy-egy járókelővel. A feltámadt szél, belekapott hosszú, vörös hajába, megborzongott. Összébb húzta piros kardigánját, a kabátot a kocsiban hagyta.
- Hát újra itt, rég láttalak - hallotta a háta mögül, megfordult.
A férfi állt előtte. Van vagy tíz éve is annak, hogy látta, de most is ugyanazt érezte, mint amikor utoljára találkoztak. Félelmet.
- Elhoztad?
- Nem. …Nem volt erőm, hogy újra lásd gyengeségem. Magam mellett akartalak tudni, s csak így érhettem célt.
- Ne kezdjük ismét, kérlek. Utolsó randevúnk Babás-szerkövek átkával lengett, s azóta is kérges mindkettőnk lelke.
- Hidd el, már felnőttem. Mai szertartásom biztonság a szellemi létnek.
- Akkor, mit veszíthetsz? Gyerekkorom egy darabkáját loptad el, most mégse hoztad vissza azokat az éveket.
- Igaz, de most mást hoztam. Kasszandra jóslata valósággá válhat, csak higgy bennem.
A férfi matatni kezdett zsebében, keze motoszkálására fel-felcsilingelt egy elfeledettnek hitt szelence hangja, ahogy ügyetlenül nyitogatta annak fedelét. A nő rémült arcot vágott, könnyezni kezdett, nem tudni, a feltámadó szél, vagy a tárgy különös hatása váltotta ki a nedveket, de hagyta, hogy haja, szeme elé kerüljön.
-Jövőbe látni én nem szeretnék, ajándékod gyönyörű, és egyben félelmetes. Nem akarok királylány lenni soha, ha szeretsz, szívből szeress!
A férfi kezében megremegett az ajándékszelence, erre a válaszra nem számított. Zavartan a lány szemébe nézett, meglátta a leguruló könnycseppet. Gyengének érezte magát ismét, pedig hitte, hogy ez a találkozás mindent eldönt. Felkészült nagyon, de mit el akart mondani, most semmi nem jutott eszébe. A lány ruhájáról letörölte a könnycseppet, és megsimította arcát.
-Gyere velem, piramisba zárt magányba élem életem!
"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Találkozás
Fel-alá sétált, léptei alatt zizegtek a sárga-vörös levelek. Túl korán érkezett, és egyáltalán nem tetszett neki a környék, nem olyan, mint azelőtt volt. Most alig jártak erre emberek, csak néha találkozott egy-egy járókelővel. A feltámadt szél, belekapott hosszú, vörös hajába, megborzongott. Összébb húzta piros kardigánját, a kabátot a kocsiban hagyta.
- Hát újra itt, rég láttalak - hallotta a háta mögül, megfordult.
A férfi állt előtte. Van vagy tíz éve is annak, hogy látta, de most is ugyanazt érezte, mint amikor utoljára találkoztak. Félelmet.
- Elhoztad?
- Nem. …Nem volt erőm, hogy újra lásd gyengeségem. Magam mellett akartalak tudni, s csak így érhettem célt.
- Ne kezdjük ismét, kérlek. Utolsó randevúnk Babás-szerkövek átkával lengett, s azóta is kérges mindkettőnk lelke.
- Hidd el, már felnőttem. Mai szertartásom biztonság a szellemi létnek.
- Akkor, mit veszíthetsz? Gyerekkorom egy darabkáját loptad el, most mégse hoztad vissza azokat az éveket.
- Igaz, de most mást hoztam. Kasszandra jóslata valósággá válhat, csak higgy bennem.
A férfi matatni kezdett zsebében, keze motoszkálására fel-felcsilingelt egy elfeledettnek hitt szelence hangja, ahogy ügyetlenül nyitogatta annak fedelét. A nő rémült arcot vágott, könnyezni kezdett, nem tudni, a feltámadó szél, vagy a tárgy különös hatása váltotta ki a nedveket, de hagyta, hogy haja, szeme elé kerüljön.
prayer
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Rigó Tibor: Tiltva vagyok / Ich bin gesperrt | toni | 2023/11/29 - 09:46 | 2023/11/29 - 09:46 | |
Irodalom | Babits Mihály: Mint kutya silány házában / Wie ein Hund in einem lausigen Stand | toni | 2023/11/28 - 08:16 | 2023/11/28 - 08:16 | |
Irodalom | Friedrich Theodor Vischer: Kritiker / Kritikus | toni | 2023/11/27 - 08:03 | 2023/11/27 - 08:03 | |
Irodalom | Gustav Falke: Bitte / Fohász | toni | 2023/11/26 - 10:12 | 2023/11/26 - 10:12 | |
Irodalom | Tóth Árpád: Nézz ránk Ady Endre / Schau an uns Endre Ady | toni | 2023/11/25 - 08:35 | 2023/11/25 - 08:35 | |
Irodalom | Mucsi Antal-Tóni: Akiknek Trianon / Für denen das Trianon | toni | 2023/11/24 - 11:31 | 2023/11/24 - 11:31 | |
Irodalom | József Attila: Thomas Mann üdvözlése / Grüsse an Thomas Mann | toni | 2023/11/23 - 07:04 | 2023/11/23 - 07:04 | |
Irodalom | Mucsi Antal-Tóni: Egy idegen otthona / Das Zuhause eines Fremden | toni | 2023/11/22 - 07:35 | 2023/11/22 - 07:35 | |
Irodalom | Wilhelm Busch: Der volle Sack / A tömött zsák | toni | 2023/11/21 - 09:37 | 2023/11/21 - 09:37 | |
Irodalom | A.Túri Zsuzsa: (nem) halál (?) / (nicht) Tod (?) | toni | 2023/11/20 - 10:28 | 2023/11/20 - 10:28 | |
Irodalom | Amikor Erzsébet névnapjáról lekéstem | toni | 2023/11/19 - 10:39 | 2023/11/19 - 10:39 | |
Irodalom | Vitnyédi Németh István: Istenes ének / Göttliches Lied | toni | 2023/11/17 - 10:09 | 2023/11/17 - 10:09 | |
Irodalom | Szép Ernő: Tiszapart / Theiss Ufer | toni | 2023/11/16 - 09:13 | 2023/11/16 - 09:13 | |
Irodalom | Karinthy Frigyes: Ősz / Herbst | toni | 2023/11/15 - 09:13 | 2023/11/15 - 09:13 | |
Irodalom | Falu Tamás: Névtelen katona / Névtelen katona | toni | 2023/11/14 - 09:39 | 2023/11/14 - 09:39 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Tompos Lilla: Karácsony | ambrusa | 2019/12/23 - 21:34 | 2019/12/23 - 21:34 | |
Audió | Kék mezőben | Góth László | 2019/12/14 - 05:58 | 2019/12/14 - 05:58 | |
Audió | Szabó Melinda: Októberi látomás | ambrusa | 2019/10/12 - 19:26 | 2019/10/12 - 19:26 | |
Audió | Kelvin: Angyalka | ambrusa | 2019/01/15 - 22:18 | 2019/01/15 - 22:18 | |
Audió | Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban | ambrusa | 2019/01/02 - 12:54 | 2019/01/02 - 12:54 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Megszűnt pályázat | Markovics Anita | 2019/12/31 - 13:41 | 2019/12/31 - 13:41 | |
Fórumtéma | Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző | prayer | 2 | 2016/11/28 - 12:48 | 2018/03/31 - 00:43 |
Fórumtéma | 2017. AKÍK Művészeti Pályázat | prayer | 2016/12/28 - 19:03 | 2016/12/28 - 19:03 | |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva | prayer | 14 | 2016/04/17 - 18:06 | 2016/07/17 - 12:32 |
Fórumtéma | CINKE klub Gyöngyivel | prayer | 20 | 2015/04/17 - 21:42 | 2016/07/09 - 14:15 |
Fórumtéma | Cinke színdarab | Emeraude | 1 | 2016/04/25 - 09:38 | 2016/04/27 - 08:51 |
Fórumtéma | Szent Márton évforduló pályázat | prayer | 5 | 2014/09/28 - 09:49 | 2016/03/01 - 22:47 |
Fórumtéma | Ötletek, és a megvalósítás. | prayer | 164 | 2010/02/05 - 20:51 | 2016/02/02 - 14:28 |
Fórumtéma | Aktuális pályázatok | zsuska | 177 | 2013/02/06 - 11:01 | 2016/01/26 - 12:16 |
Friss blogbejegyzések
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
- Irodalmi pályázat: Horror-novella (Határidő: 2018. szeptember 30.)
- Irodalmi pályázat: Jókai-díj 2019. (Határidő: 2018. október 31.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Tavaszi Varázs Fesztivál | capek | 2019/03/29 - 11:00 | 2019/04/12 - 12:06 | |
Rendezvény | Húsvéti nyusziles az Origó-Házban | capek | 2019/04/18 - 12:00 | 2019/04/12 - 12:02 | |
Rendezvény | Vidám farsang | capek | 2019/02/28 - 16:00 | 2019/03/14 - 12:11 | |
Rendezvény | CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák | capek | 2019/02/22 - 17:00 | 2019/03/14 - 11:54 | |
Rendezvény | Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... | capek | 2019/01/24 - 16:00 | 2019/01/16 - 21:40 |
CINKE portál felhasználói szabályzat
Weboldal újdonságai
MTA helyesírás tanácsadó
Könyvbemutató
Aktív fórumtémák
Jelenlévő felhasználók
Új felhasználók
- Dr. Veress Balázs
- rozsa.bogdanyi
- Jóna Péterné
- eszter
- G.Klára
- Angel
- Markovics Anita
- chrisT
- MozsáryAttila
- Tóth Károlyné
Cinke-Origó-Ház elérhetőségei: 7629 Pécs, Komlói út 94-98 Tel: +36 72/238-888 origo@origo-haz.hu
Friss hozzászólások
44 hét 1 nap
1 év 19 hét
1 év 27 hét
1 év 40 hét
2 év 1 hét
2 év 1 hét
2 év 3 hét
2 év 41 hét
2 év 45 hét
3 év 15 hét