A tavasz dala  /folytatásra vár/

Fázósan húzta össze rövid, vékonyka kabátját., miközben tűsarkúja kitartóan kopogott a macskakövön.
Feltámadt a szél, hidegen belekapott festett szőke hajába. Emiatt kicsit mérges lett, nem hiányzik, hogy teljesen összegubancolódjon a frizurája,  mert ma nagyon jól kell kinéznie. Sokat dolgozott azon, hogy így legyen. Hosszasan próbálgatta ruháit, valami különlegeset akart, olyat, ami visszafogott, mégis hívogató. Sminkjét is szolidabbra készítette. Szép akart lenni, egészen más, mint eddig.
A kerítések gyors egymásutánban fogytak, míg kiért a megállóba. A padon már szerelmes fiatalok karolták egymást, kissé dideregtek, egy pillantást vetettek rá, de annyira elteltek egymás szemében, hogy láthatóan nem okozott zavart közeledése. Órájára nézett, majd a távolt kémlelte, toporgásában leintett egy lassuló taxit.
- A Place Pigalle szökőkútjához, kérem! …Sürgős!
- De Mademoiselle, a kút még le van deszkázva!
- Én nem a víz szépségében akarok gyönyörködni, hanem egy festőt keresek. Abelárd Bonnard-nak hívják, és ma megfest engem.
- Ó, csak nem a nagy Bonnard,.. Pierre Bonnard leszármazottja, esetleg unokája - dédunokája?
- Azt még nem tudom, kérem. Egy tárlaton megszólított, bemutatkozott, és kérlelt, üljek neki modellt. …Ha Manon barátnőm nem kezeskedik érte, egész biztosan nemet mondok.
- Én úgy látom, Mademoiselle, az a férfi igen jól bánik a színekkel, mert egészen belepirult, ahogy beszél róla. Ön nagyon csinos, biztosan nem okoz csalódást az úrnak.
- Köszönöm! …A többi a magáé.
Ahogy távolodott az autó és elült a zaj, egy muzsikus harmonikája fújtatott valami régi dalt, talán Aznavour – La Boheme lehetett.  A dalt hallgatva, szemhéja mögött egy szép metszésű férfiarc megjelenése eszébe juttatta, sietnie kell, ha nem szeretne már az első alkalommal elkésni. Haját lágy, langyos szellő borzolta és Place Pigalle forgatagában az eljövendő órák eseményeit vetítette maga elé… Vajon a férfi hogy fogadja majd? Manon régóta ül modellt neki és eddig csak pozitívumokat mesét a tehetséges művészről, aki egy kicsit bohém, ám nagyon kedves és igazi charmeur.
A bátrabb kereskedők kitették már a leandereket, bár kissé kórójelleget öltöttek a pántos dézsákban, de látványukkal a tavaszt sürgették. A semmiből egyszer csak egy fiúcska bukkant elő, lehetett vagy úgy tíz éves, kopottas kabátkája zsebe dugig volt édességgel és egy piros almát szorongatott.
- Hölgyem!.. Ön bizonyára Linett kisasszony? Bonnard  Úr elnézését kéri, nem jöhetett ki maga elé, engem küldött, hogy vezessem a műtermébe. Azt mondta, még kissé hideg van a szabadtéri festészethez.  Majd sietve hozzátette, - pláne, ha ilyen gyönyörű. De ezt már elpirulva, inkább csak elharapva a szó végét, mint aki talán már meg is bánta, hogy erre merészkedett.
- Te aztán igazi szívtipró leszel, hallod!  Abelárd Bonnard barátja vagy talán?
- Igen, nagyon tisztelem és szeretem Őt. Tudja, még rajzolni is tanít és… Itt már nagyon megbánta, hogy belekezdett, ezért csak halkan folytatta, - és édesanyámnak is sokat segít, tán többet is, mint amennyi a műterem takarításáért járna. …Na, meg is érkeztünk, látja, ott, a Moulin Rouge szomszédságában, az a kis trafik tetején alkot!
A fiú szélesre tárta az ajtót előtte, és mint ahogyan azt a filmekben látta, kissé meghajolva, kezét maga előtt meglengetve tessékelte be a szűk folyosóra. S ahogy érkezett, úgy tűnt el a járókelők forgatagában.
 Linett érezte, hogy lúdbőrzik a karja. Soha nem csinált még ilyet, nem is volt rá jellemző, hogy csakúgy bárkinek modellt üljön, még akkor sem ha az illető maga Abelárd Bonnard is. Igaz, sokat nyomtak a latban Manon szavai.
- Mit veszíthetsz? Legalább valami történne veled, valami más, valami új. Ne is haragudj, de olyan az életed, mintha nem is huszonhat, hanem kilencvenhat éves lennél. Persze tudom, megváltozott minden körülötted, de ez így nem élet akkor sem. Te maga voltál az izgalom, a pezsgés azelőtt...
- Légy szíves ne feszítsd tovább a húrt! - Linett csendesen szólt rá barátnőjére, noha pontosan tudta, hogy igaza van.
Azelőtt...minden más volt. Most, most van, visszamenni az időben jó volna, de nincs hatalma hozzá, és úgysem tudna semmit sem tenni.
Hát itt van, és mindjárt találkozik a Mesterrel. És az a dal, a harmónika hangja, még most is a fülébe csengett és bíztatta.

A La Boheme hangjait visszahangozták a koppanó léptek a szűk folyósón , ahol a "mester" lakott. Ahogy Linett a lépcsőkön felfelé indult, egy pillanatra újra visszarévedt a múltba. A szegényes otthonra, ahol mégis oly boldog volt Jaques és egy fiatal, barna fürtös, gondtalan lányka... Gondolatban újra jégvirágot rajzolt ujja a Montmartre-dombi kis művészzúg ablakára, miközben a férfi karjai dereka köré fonódtak. A fiúcska hangja hozta vissza a valóságba.

- Megérkeztünk Mademoiselle! Mikor Linett felnézett, már nyikorogva tárult is a műterem ajtaja és egy valószínűtlenül kék szempárral nézett farkasszemet.

Folytathatod:))

A tavasz dala  /folytatásra vár/

Fázósan húzta össze rövid, vékonyka kabátját., miközben tűsarkúja kitartóan kopogott a macskakövön.
Feltámadt a szél, hidegen belekapott festett szőke hajába. Emiatt kicsit mérges lett, nem hiányzik, hogy teljesen összegubancolódjon a frizurája,  mert ma nagyon jól kell kinéznie. Sokat dolgozott azon, hogy így legyen. Hosszasan próbálgatta ruháit, valami különlegeset akart, olyat, ami visszafogott, mégis hívogató. Sminkjét is szolidabbra készítette. Szép akart lenni, egészen más, mint eddig.
A kerítések gyors egymásutánban fogytak, míg kiért a megállóba. A padon már szerelmes fiatalok karolták egymást, kissé dideregtek, egy pillantást vetettek rá, de annyira elteltek egymás szemében, hogy láthatóan nem okozott zavart közeledése. Órájára nézett, majd a távolt kémlelte, toporgásában leintett egy lassuló taxit.
- A Place Pigalle szökőkútjához, kérem! …Sürgős!
- De Mademoiselle, a kút még le van deszkázva!
- Én nem a víz szépségében akarok gyönyörködni, hanem egy festőt keresek. Abelárd Bonnard-nak hívják, és ma megfest engem.
- Ó, csak nem a nagy Bonnard,.. Pierre Bonnard leszármazottja, esetleg unokája - dédunokája?
- Azt még nem tudom, kérem. Egy tárlaton megszólított, bemutatkozott, és kérlelt, üljek neki modellt. …Ha Manon barátnőm nem kezeskedik érte, egész biztosan nemet mondok.
- Én úgy látom, Mademoiselle, az a férfi igen jól bánik a színekkel, mert egészen belepirult, ahogy beszél róla. Ön nagyon csinos, biztosan nem okoz csalódást az úrnak.
- Köszönöm! …A többi a magáé.
Ahogy távolodott az autó és elült a zaj, egy muzsikus harmonikája fújtatott valami régi dalt, talán Aznavour – La Boheme lehetett.  A dalt hallgatva, szemhéja mögött egy szép metszésű férfiarc megjelenése eszébe juttatta, sietnie kell, ha nem szeretne már az első alkalommal elkésni. Haját lágy, langyos szellő borzolta és Place Pigalle forgatagában az eljövendő órák eseményeit vetítette maga elé… Vajon a férfi hogy fogadja majd? Manon régóta ül modellt neki és eddig csak pozitívumokat mesét a tehetséges művészről, aki egy kicsit bohém, ám nagyon kedves és igazi charmeur.
A bátrabb kereskedők kitették már a leandereket, bár kissé kórójelleget öltöttek a pántos dézsákban, de látványukkal a tavaszt sürgették. A semmiből egyszer csak egy fiúcska bukkant elő, lehetett vagy úgy tíz éves, kopottas kabátkája zsebe dugig volt édességgel és egy piros almát szorongatott.
- Hölgyem!.. Ön bizonyára Linett kisasszony? Bonnard  Úr elnézését kéri, nem jöhetett ki maga elé, engem küldött, hogy vezessem a műtermébe. Azt mondta, még kissé hideg van a szabadtéri festészethez.  Majd sietve hozzátette, - pláne, ha ilyen gyönyörű. De ezt már elpirulva, inkább csak elharapva a szó végét, mint aki talán már meg is bánta, hogy erre merészkedett.
- Te aztán igazi szívtipró leszel, hallod!  Abelárd Bonnard barátja vagy talán?
- Igen, nagyon tisztelem és szeretem Őt. Tudja, még rajzolni is tanít és… Itt már nagyon megbánta, hogy belekezdett, ezért csak halkan folytatta, - és édesanyámnak is sokat segít, tán többet is, mint amennyi a műterem takarításáért járna. …Na, meg is érkeztünk, látja, ott, a Moulin Rouge szomszédságában, az a kis trafik tetején alkot!
A fiú szélesre tárta az ajtót előtte, és mint ahogyan azt a filmekben látta, kissé meghajolva, kezét maga előtt meglengetve tessékelte be a szűk folyosóra. S ahogy érkezett, úgy tűnt el a járókelők forgatagában.
 Linett érezte, hogy lúdbőrzik a karja. Soha nem csinált még ilyet, nem is volt rá jellemző, hogy csakúgy bárkinek modellt üljön, még akkor sem ha az illető maga Abelárd Bonnard is. Igaz, sokat nyomtak a latban Manon szavai.
- Mit veszíthetsz? Legalább valami történne veled, valami más, valami új. Ne is haragudj, de olyan az életed, mintha nem is huszonhat, hanem kilencvenhat éves lennél. Persze tudom, megváltozott minden körülötted, de ez így nem élet akkor sem. Te maga voltál az izgalom, a pezsgés azelőtt...
- Légy szíves ne feszítsd tovább a húrt! - Linett csendesen szólt rá barátnőjére, noha pontosan tudta, hogy igaza van.
Azelőtt...minden más volt. Most, most van, visszamenni az időben jó volna, de nincs hatalma hozzá, és úgysem tudna semmit sem tenni.
Hát itt van, és mindjárt találkozik a Mesterrel. És az a dal, a harmónika hangja, még most is a fülébe csengett és bíztatta.

Folytathatod:))