Kacagva futott  a lucskos avaron,

Pici csizmájával  csapta szét a vizet.

Nem értette ,hogy egy élet fekszik,-haldoklón,

ugrálva rugdosta a sárga leveleket.

Néha meg-meg állt és hátra tekintett,

Majd újra futásnak eredt és boldogan nevetett.

Két kis kezével , kapkodta a hulló falevelet,

Egyet megfogott és tenyerébe tartott.

Rám nézett tágranyílt szemekkel,

És -- meglepett mit mondott,

Miért mondják a  nagyok, hogy ősszel minden levél halott?

S mért sír a felhő? ez mind könny ami hullott?

Dermedten állok,

Nem tudom , még mit válaszolok.

Furcsa , mit kicsi szive megérzett, és kimondott.

Hogy miért sír a felhő?- mert ő most búcsúztat.

És miért sír a bokor?-mert lelke kialhat,

Könny csillan szemében, s letörli a levelet,

Csücsörítve fúj rá, meleg leheletet.

Majd én adok neki, tiszta fehér lelket,

Meglátod ,  holnap már boldogan nevethet.

Ne hagyjuk őt itt  , a hidegben meghalni,

Vigyük most haza , lelkünkből szeretni.

2010.-11.-23.-     ETI