Valahol a távolban, hegedű sír halkan,

Segélyt kérő zokogás hallik,-- alig jobban.

Egy  meggyötőrt lélek, ki valakit keresett,

Mint aki álmot sirat, ami már elveszett.

Olajlámpák pislognak, az alvó utcákban ,

Itt-ott a szél kap bele, az útmenti bokorba.

Csikordul egy kapu, cipők sarka koppan,

Egy lámpa kialudt fénye, újra lángra lobban.

Ecetfák lugasa alatt,csendben haladva,

Hű társát a hegedűt, hóna alá tartva,

Lelküket cipeli, a tokba bezárva,

Jaj- csak mély fájdalmukba, szét ne szakadna.!

A "haragszom " neki, ismeretlen érzés,

Mi elhagyja ajkát, egy utolsó kérés.

Együtt álmodtak egy gyönyörű jövőt,

De a remény ami élt bennük, egy perc alatt összetört,

Egy kicsi szobában, a zsámolyra omlott,

Utolsó erejével, még imát mondott.

Boldogságot kivánt,hisz a mindene volt néki,

S csendben búcsuzott, nem tudott már élni.

2010.-12.-09.----Eti