Tortúra

Amarilla képe

 

A lustaság fél egészség. Így kimondva elég kínosnak tűnik, de igaz. Ez volt a nap konzekvenciája számára.
Átkozta azt a pillanatot, amikor száját elhagyta a nagyképű mondat: „ Na, fiúk akkor reggeli után bicajra pattanunk. Irány a szomszéd falu! Pikk-pakk letekerjük azt a 12 km-ecskét!”
Persze számított ő arra, hogy majd a nyereg feltöri a hátsóját, amit már ugye erre a célra több mint egy éve nem használt. Kalkulációi szerint a nap végére némi izomláz is szóba jöhetett. De, hogy effektíve az életéért fog küzdeni az első két kilométer megtétele után?! Erre igazán nem számított. Tulajdonképpen sosem volt erőssége a kétkerekű alkalmatosság tekerése, zsenge gyermekkora minden nyara, ennek tanulgatásával telt. Szülei, nagyszülei folyamatosan teljes értetlenkedésüknek adtak kifejezést; gyereket bicaj ügyben, ilyen antitalentumnak még nem láttak, mint őt. A sok küzdelemnek, és akaratán kívül eső akrobatamutatványnak köszönhetően, odáig eljutott, hogy egyenes, forgalommentes terepen A pontból B pontba időnként megkísérelt eljutni heves szívdobogások közepette. Fiai szerencsére apjuk ügyességét örökölték e téren, s kamaszodván elég sokszor hangot adtak summás véleményüknek, anyjuk bicajozó tudományát illetően. Ezért, ha csak lehetett kerülte velük a kerekezés lehetőségét. Előszeretettel hárítva ezt párjára, mint közös, férfias, szabadidős elfoglaltságot. Miután vége lett a tanításnak, s a rokon gyerek is hozzájuk jött nyaralni, kötelességének érezte általa hasznosnak vélt szórakoztatásuk megszervezését.
A gondok már a nap indulásakor elkezdődtek. A gyerekek - a vakációra tekintettel - elég későn keltek, s ráérősen tüntették el a szomszédos kisbolt teljes virslikészletét. Mikorra a hátizsákok megteltek elemózsiával, és a megfelelő mennyiségű hűtött ital állománnyal, jócskán elmúlt tíz óra. A nap már hétágra sütött, árnyékban is 37 Celsius fokra emelkedett a hőmérő higanyszála. Amire felmálházták a kerékpárokat már mindegyikük fejéből olyan mennyiségű csapadék folyt ki, amivel megtölthették volna a Kiskörei-víztározót is. Sebaj! Az ígéret, az ígéret. Ki járjon elől jó példával, ha nem a szülő?
Zavart kacagásokkal igyekezett leplezni valós elképzeléseit a nap hátralévő részéről. Úgymint például, lehúzott redőnyök mögött, hűs szoba rejtekén, félbehagyott könyve olvasása… Ezt a gyönyörű képet, fejét bosszúsan megrázva gyorsan elhessegette agyából. Elővigyázatosságból, és minden eshetőségre számolva, mint gondos anya, két centi vastagon bekente az egész csapatot 30-as faktorú fényvédőkrém és az extra büdös szúnyogriasztó spray bizarr elegyével. Itt egy pillanatra megbicsaklani látszott az addig felhőtlennek ígérkező hangulat a berzenkedő gyerkőcök részéről ezen atrocitás miatt. De izzadtságuk egyre növekvő mértékével, a nemkívánatos kencék is leoldódni látszódtak. Életkedvük folyama ismét visszatért eredeti medrébe. Felállították a csatasort. A karavánt elöl vezette apa a csomagtartóra csíptetett legkisebb lurkóval, ki még csak e remek járgány háromkerekű változatát hajtotta önállóan, egyéb napokon. Utána következett a három tinédzserfiú, és végül ő zárta a sort, mint az élelmezési egység egyszemélyes parancsnoka. Konkrétan a fenekét alig bírta feltenni az ülésre a hatalmas csomagok miatt. Az indulás sem volt kockázat nélküli, mellette autók suhantak el, ami még jobban elbizonytalanította amúgy sem igen lévő egyensúlybeli képességeit. Némi hezitálás és egy „miatyánk” után inogva bár, de elindult alatta a járgány. Kacsázva, ámbátor egyre nagyobb sebességgel sikerült csökkenteni a távolságot szerettei és közte, melyet a körülményes indulásával sikerült összehoznia. Magában kósza gondolatként fogalmazódott meg, hogy milyen isteni szerencse lenne, ha valamelyik fiú felvetné egy- két kilométer után a visszafordulás édes lehetőségét. Persze először kéretné magát. Hiszen első a sport, az egészség. Nem lehet folyton ugye a szobában ücsörögni. Végül pedig, mint lágyszívű anya, kegyesen ráállna a dologra…
A városka határát jelző tábláig vitézül állta a sarat. Apa „nyugdíjas” tempót diktált jó húsban lévő potyautasával. A kamaszok viszont ezt a poroszkálást merényletnek érezték ifjonti vérmérsékletük ellen, s ezért vad előzésbe kezdtek. Férjét hiúságában övön aluli ütésként érte e száguldozás. Így felvette a kesztyűt valamint a nyúlcipőt; őrült vágtával s lógó nyelvvel tekert utánuk. Mire egyre kiszáradó torkát elhagyhatta volna a fegyelmező kiáltás, a többiek hang- és hatótávolságon kívül értek. Csak kis színes pontocskákká váltak horizontja peremén.
A domborzati viszonyok ezen a tájon kimondottan nem kedveznek a kétkerekű szerelmeseinek. Ha csak konkrétan nem hegyi túrákra van az illető kiképezve. Valamint szado-mazo hajlamúak, ilyen déli rekkenő hőségben (mely, ugráló lila karikák tömkelegével szolgált, szemei előtt) előnyt élveznek. Efféle irányultsággal nem bírván, az első komolyabb emelkedőnél, sebességét teljesen elveszítve, álló helyzetben (lábát a pedálról még véletlenül sem levéve!) belefordult a szép, gyepes, méter mély árokba. Szerettei már rég a domb enyhülést hozó lejtőjét élvezték; erőkifejtés nélkül, vígan gurultak lefelé a lankán.
Ő sajgó testrészeivel mit sem törődve, mosolyogva konstatálta, hogy becsapódása helyszíne felett áll a sors kegye folytán, épp egy dús lombozatú diófa. Árnyékot adó töve számára a nap fénypontját jelentette. Nyugodt pihenését csak egy csikorgó fékkel megálló autó zavarta meg.
- Úristen! Elütötték? Hívom a mentőket! - ugrott ki egy fiatalember a kocsiból.
- Á! Dehogy! Csak, lazítgatok… - nyöszörögte, mosolyt erőltetve magára, mintegy nyomatékot adva szavainak.
- Igeeeen? - nézett rá hitetlenkedve, amint ő az árokban testére rátekeredett, málhás biciklit ölelve, plezúros lábbal fetrengett.
- Persze… Csak nyugodtan menjen tovább! Én jól elleszek itt egy darabig. És köszi!
- Ne segítsem fel? - villogtatta meg fogsorát, kajánul.
- Hát, ha már így… és nincs jobb dolga, ugye… Esetleg ezt a bringát lefejtené rólam?
A fiatal férfi, a kissé eldeformálódott kerékpárt nagyjából gatyába rázta, majd nemes egyszerűséggel a hátsó csomagtartóba passzírozta.
- Most pedig, szépen hazaviszem. Gondolom, elég volt mára a túrából.
- Hova gondol? Muszáj utolérnem a családomat, nálam van az egész ellátmányuk!
- Akkor pattanjon be a kocsiba, gyorsan!
- Óh, kösz szépen! Igazán, nem akarom feltartani
- Semmiség, nem sietek.
- Rendben, de csak a következő kereszteződésig vigyen, legyen szíves! Szeretném ha ez a kis baleset kettőnk között maradna. A fiaim előtt mégiscsak meg kell őriznem a maradék méltóságomat.
Azzal önérzetesen kihúzta magát, mintha legalábbis királynővé választották volna. A férfi mosolyogva, előzékenyen kinyitotta az ajtót előtte.Ő pedig szálfa egyenes háttal, bár erőteljesen sántikálva beült az autóba.
Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24

Tetszik! Tanulságos kis történet, mely teljesen életszagú. Bizony-bizony így jár az, aki többet szeretne mutatni annál, mint amire valójában képes!

Köszönöm, kedves Amarilla!

Szeretettel: Sanyi

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Nagyon tetszett! Bizony egy bizonyos kor után a "sokat akar a szarka, de nem bírja a farka" elv érvényesül, sajnos Mosoly

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Amarilla képe
Amarilla
Offline
Csatlakozott: 2011/04/26

Kedves Maszatoló!

Időnként túlvállja magát az ember a gyerekek érdekében...Mosoly

Köszönöm, hogy ezt is elolvastad.Mosoly

 

Szeretettel: Heni

Amarilla képe
Amarilla
Offline
Csatlakozott: 2011/04/26

Kedves Judit!

 

Képes az ember lánya túl vállalnia önmagát, de a gyerekekért mindent.Mosoly

Szeretettel: Heni

Bollok Babi képe
Bollok Babi
Offline
Csatlakozott: 2011/08/10

tetszettigen, a gyerekekért mindent! köszönöm,üdvözöllek.

Babi

Legújabb irodalmak

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom A liget..... Csendfélhagnjai 1 2012/05/08 - 20:49 2012/05/13 - 18:51
Irodalom ma megint se 8 2008/11/25 - 11:21 2008/11/27 - 00:26
Irodalom Nyolc nap Mo Mo 2 2009/05/15 - 07:04 2009/05/16 - 04:50
Irodalom Álomkeringő Eti49 5 2010/04/18 - 23:55 2010/04/19 - 21:08
Irodalom Csak a szél.,, Eti49 4 2010/04/27 - 21:28 2010/04/29 - 08:52
Irodalom Fájó érzés Eti49 3 2010/05/14 - 15:00 2010/05/17 - 22:28
Irodalom HUMANISTA, ADD A VÉRED ! Katona Béla György 1 2012/09/02 - 00:22 2012/09/02 - 13:55
Irodalom Szerénység,,, Eti49 5 2010/05/05 - 22:02 2010/05/06 - 22:49
Irodalom VÁGY.. Eti49 9 2011/04/21 - 18:08 2011/04/24 - 22:50
Irodalom GYŰRÖTT PÁRNA.... Eti49 9 2011/04/25 - 22:12 2011/04/27 - 13:38
Irodalom Vártam rád szhemi 10 2013/03/28 - 19:57 2013/04/22 - 13:49
Irodalom Kedvencem az Ősz Eti49 11 2010/05/11 - 22:19 2010/05/14 - 23:33
Irodalom Gyász Ozirisz 2 2012/05/20 - 09:00 2012/05/23 - 16:59
Irodalom A nő csak azért Attila József 12 2010/11/16 - 12:35 2010/11/18 - 10:08
Irodalom Diploma osztás a temetőben Nagy Vendel 2 2017/06/19 - 17:02 2017/07/13 - 10:04

Legújabb hangzóanyagok

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Áprily Lajos: Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek Judit 2 2014/11/30 - 23:35 2014/12/01 - 18:38
Audió Barnabyy Nyár Judit 2013/05/27 - 21:28 2013/05/27 - 21:28
Audió Barnabyy: Ha jössz hozzám... Judit 4 2014/07/11 - 21:16 2014/07/15 - 20:16
Audió D. Nagy László - Köszöntsd a fényt D. Nagy László 7 2012/01/29 - 21:27 2012/02/05 - 21:40
Audió Domokos Edit Ámor nyila nem talált Judit 4 2011/08/07 - 01:33 2011/08/10 - 21:52

Legújabb fórumtémák

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.23 - 2013.04.28. Tiszai P. Imre 1 2013/04/24 - 00:01 2013/04/26 - 12:29
Fórumtéma 1 hét = 1 történet / A tavasz dala anyatka 21 2010/11/20 - 19:48 2012/06/04 - 23:20
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma "Nyitott kapuk" pályázat, versmegmérettetés prayer 28 2013/05/18 - 07:58 2013/07/03 - 16:18
Fórumtéma "verselvtársak" zsuska 14 2012/12/01 - 22:21 2012/12/02 - 21:14
Fórumtéma ...ahogy nem szabad... Taygeta 8 2010/12/09 - 23:32 2011/01/08 - 17:34
Fórumtéma 1% Adó felajánlás prayer 14 2011/02/02 - 13:39 2013/03/23 - 00:14
Fórumtéma 2009 Antológia DVD melléklet femis 32 2009/09/18 - 07:48 2009/11/24 - 13:20
Fórumtéma 2009 Radnóti év femis 22 2009/01/24 - 10:12 2009/02/27 - 14:42
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47

Legújabb rendezvények

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény "A szeretet útján" Adventi műsor prayer 2013/12/09 - 08:04 2013/12/09 - 08:04
Rendezvény "Állati vidám versek" Kuncz László előadásában capek 2016/01/29 - 17:00 2016/01/16 - 13:18
Rendezvény "Egy sufni festő portékái" Deák Anikó kiállítása capek 2015/09/17 - 11:49 2015/09/17 - 11:49
Rendezvény "Filléres emlékeink" Kiállítás megnyitó 2012. November 8. prayer 2012/11/01 - 20:52 2012/11/01 - 20:52
Rendezvény "Hol a boldogság mostanában" - CINKE est prayer 2012/02/27 - 22:44 2012/02/27 - 22:44