Bundás Berci

anyatka képe

 

Valamikor, nagyon régen,
még szépapám idejében,
éldegélt egy bozontos,
barna fülű, kicsit morcos,
nagy tappancsú medvebocs.
Iskolába járt őkelme,
Bundás Berci volt a neve.
Egy ideje csak üldögélt dörmögve,
semmihez nem volt kedve.
Aztán egyik reggel mikor éppen
mosakodott volna szépen,
észrevette, hogy a foga
izeg-mozog, nincs nyugalma.
A nyelvével piszkálgatta,
ide-oda tologatta.
A szájában körbe-körbe
kergetőzött foga, s nyelve,
mikor egyszer egész gyorsan
ki is pottyant azon nyomban,
hogy egy szót is szólhatna,
már a markában volt a foga.
Először csak ámult-bámult,
ábrázata igen megnyúlt
amint a tükörbe nézett.
S látta is, hogy itt a végzet!
Lassan kihull az összes foga
mielőtt még pillantana,
s olyan öreg lesz, mint apó
kinek tejbegrízt főz anyó,
nem ropogtathat már mogyorót
esetleg ihatja a kakaót.
Ősz lesz rajta majd a bunda...
Ez rettenetes! Ki se mondja
amire gondolt éppen,
inkább bömbölni kezdett szépen.
Először csak szipogva,
de mivel ezt senki sem hallotta,
hát rákezdett iszonyúan,
ahogy csak torka bírta, hangosan.
- Jaj, jaj, mi lesz moszt már velem?
Iszkolába hogyan megyek?
Kicúfolnak, mint a Róka Rudit,
vagy a szemüvegesz Gyík Pannit.
Fogatlanul pösze vagyok!
S egyre-egyre könnye csorog.
Mama lépett ekkor mellé,
könnypatakját le is törli.
- Ejnye, Berci! Mi lelt téged?
Mért hallom ezt a badar beszédet?
- Hát nem látod? Fogatlanul vicorgok.
- Csak ennyi? Édes kincsem!
Hogy bajod esett, már azt hittem.
A tejfogad pottyant ki,
nem nevet ezért ki senki.
Csontfog majd helyébe
a tejfogért meg cserébe,
a fogtündérke meglátogat
s párnád alá teszi az ajándékodat.
Érted már, te kis pisze?
Nincs itt nagy baj, no gyere ide!
Átölelte a kis bocsot,
ki percek múlva már mosolygott,
aztán bukfencet is vetett,
s elfeledte a rossz kedvet.
Így történt, hogy Bundás Berci
megtanult jót nevetni,
nem is volt már többet morcos,
csak barna fülű, bozontos,
kicsit pisze medvebocs.

toni képe
toni
Offline
Csatlakozott: 2010/04/13

Kedves Andi!

Érdekes és tanulságos, és méghozzá szép vers. A gyermekek biztossan szeretni fogják, nekem csak tudni kell, hisz a feleségem mindig mondja:

Te sohasem akarsz fenőtt lenni, mindig egy gyerek akarsz maradni?

Igen, a válaszom mindig, már annyi morgó öreg van, nem akarok az lenni, inkább maradok gyerek.

...és mint gyerek is nagyon tetszik...

üdv Tóni

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Örülök neki kedves Tóni! Én sem akarok teljesen fölnőtt lenniMosoly))) Szeretettel köszönöm szavaidMosoly) Andi

Szeretettel: Andi

 

amoriana képe
amoriana
Offline
Csatlakozott: 2010/02/02

Kedves Andi!

Nagyon aranyos verset írtál.Ha lenne egy unokám, fel is olvasnám neki, mert tudom, hogy neki is tetszene.

Gratulálok!

Szeretettel: Adrienn

Antal Adrienn

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Köszönöm kedves Adrienn! Majd csak lesz egy unoka is:)) Szeretettel: Andi

Szeretettel: Andi

 

panka képe
panka
Offline
Csatlakozott: 2011/07/23

Aranyos kedves vers! Én sajna gyerekverset nem tudok írni, de olvasni annál jobban szeretem ha van kinek!!! ja magamnak is!

szeretettel-panka

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Köszönöm kedves Panka! Örülök, hogy szereted a meséketMosoly))) Szeretettel: Andi

Szeretettel: Andi

 

Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24

A gyerekek bizonyára imádni fogják. Magam is mosolyogtam a dolgon.

Gyerekeknek, csak szeretettel lehet írni.

Szeretettel: Sanyi

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Kedves Sándor! Írni szeretet nélkül nem is lehet igazán, talán felnőtteknek sem. Egyébként úgy gondolom, illetve szeretném azt hinni, hogy nagyon sok fölnőtt szereti a meséket valahol ott bent mélyen a lelkében, még akkor is ha ezt nem ismeri el, mert túl gyerekesnek tartja.

Nagyon köszönöm szavaid, mosolyod: AndiMosoly))

Szeretettel: Andi

 

Kankalin képe
Kankalin
Offline
Csatlakozott: 2009/12/08

Andi, ez a vers imádnivalóan tündéri! Jól áll neked ez a stílus. Azért is tetszett, mert nem lakol meg benne a gonosz, nincs benne horror, mégis van tanulsága. Mosoly

Nagyon szeretem a meséket, örömmel olvastalak. Mosoly

Szeretettel: Kankalin

"Köszönöm, amit látok: a teremtett világot, hogy még a rossz sem céltalan; mindennek jelentése van." (Vas István)

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Kedves Kankalin, nagyon örülök, hogy szereted a meséket, s annak is, ha tetszett, amit írtamMosoly))) Köszönöm: Andi

Szeretettel: Andi

 

András képe
András
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Igazán remek verses mese! Gratulálok

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Köszönöm AndrásMosoly)) Andi

Szeretettel: Andi

 

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Drága Andikám, ez csúcs Mosoly Ma már alszik Benjike, de holnap el fogom mesélni Neki !!! Gratulálok!

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Drága Judit, köszönöm!Mosoly))) Kicsit izgulok, mit szól hozzá Benjike..... Öleléseim: Andi

Szeretettel: Andi

 

Bollok Babi képe
Bollok Babi
Offline
Csatlakozott: 2011/08/10

óó.. de édes ez a versike!!!!!   szerintem minden gyerek kedvence lesz!!!!!

- még az enyém is!

-nagyon érzékkel írsz Andikám, tehetséges vagy!

Babi

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

BabiMosoly)) Köszönöm megtisztelő szavaid, örülök, hogy tetszettMosoly)) Szeretettel ölellek: AndiMosoly))

Szeretettel: Andi

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Teleki Sándor Telegráf-drótok / Telegraphendrähte toni 2024/04/18 - 08:40 2024/04/18 - 08:40
Irodalom Torkos László Örökre együtt / Für immer zusammen toni 2024/04/17 - 08:15 2024/04/17 - 08:15
Irodalom Torkos László Az érdem / Der Verdienst toni 2024/04/16 - 08:45 2024/04/16 - 08:45
Irodalom Madách Aladár Megkézdezném a liliomot / Ich würde die Lilie fragen toni 2024/04/15 - 08:51 2024/04/15 - 08:51
Irodalom Hajós Izsó: Révben / Im Hafen toni 2024/04/14 - 08:12 2024/04/14 - 08:12
Irodalom Havas István Két templom / Zwei Kirchen toni 2024/04/13 - 08:02 2024/04/13 - 08:02
Irodalom Fejes István: Titanic / Titanic toni 2024/04/12 - 08:13 2024/04/12 - 08:13
Irodalom Mikes Lajos Éjjel / In der Nacht. toni 2024/04/11 - 08:22 2024/04/11 - 08:22
Irodalom Gyöngyösy László Tisza partján / Am Theiss Ufer toni 2024/04/10 - 09:06 2024/04/10 - 09:06
Irodalom Rigó Tibor Színesedik már / Es wird bereits bunt toni 2024/04/09 - 08:39 2024/04/09 - 08:39
Irodalom Szentessy Gyula: Nem az idők / Nicht die Zeit toni 2024/04/08 - 09:57 2024/04/08 - 09:57
Irodalom Csizmadia Sándor: Beteg vagy / Du bist Krank toni 2024/04/07 - 10:06 2024/04/07 - 10:06
Irodalom K. Lippich Elek A mosolyok / Das Lächeln toni 2024/04/06 - 08:37 2024/04/06 - 08:37
Irodalom Rigó Tibor Eszemben jutottál / Du bist mir in Sinn gekommen toni 2024/04/05 - 09:09 2024/04/05 - 09:09
Irodalom Szulik József A segítő Szűzanya / Die hilfreiche Muttergottes toni 2024/04/04 - 09:09 2024/04/04 - 09:09

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40