A szerelem virág, és a szívben terem,
tudattalan mélyből jő elő nesztelen,
amikor már ott van, a léleknek kéj, s börtön,
hatalmasabb erő semmi nincs a földön.

A szerelem szíveket összetartó lánc,
örökkéből jövő, szédítő, vad tánc,
epekedve vágyott, szivárványszín bilincs,
az életben mégis Ő a legnagyobb kincs.

Úgy fűz fel a vágyra, hogy nem veszed észre,
amíg táncolsz benne, sosem térhetsz észre,
a legnagyobb ajándék szerelmesnek lenni,
angyalok közt járni, velük táncba menni.

Lelkem beragyogja valami fény, csodás,
nem látott színekkel ujjongó ragyogás,
szédülve táncol a világ körülöttem,
és valahogy minden színesebb lett bennem.

Bármi is mit érzek, sose érjen véget,
e táncban az idő, s élet örökké lett.
Csodálatos virág, el ne hervadj soha,
nélküled az élet hétköznapok sora.

Látom a virágot, ha szemedbe nézek,
a szerelem kedvelt tanyája a lélek,
s megyek elbűvölten, önként és dalolva,
mintha a világ is szerelmet dalolna...