Szerelem nulladik látásra

szeplő képe

Amikor három héttel ezelőtt megismerkedett Gézával a cseten, Annamari még nem sejtette, mekkora bonyodalmak származnak az ártatlannak induló beszélgetésekből. A nála tizenkét évvel idősebb férfi éppen rossz passzban volt, éjszakákon át álmatlanul forgolódott, mert attól félt, a barátnője el akarja hagyni. Szüksége volt valakire, akinek kiönthette a szívét. Felment hát a csetre, ahol régen gyakran ütötte agyon az időt unaloműzésből. Remélte, hogy fent talál valakit a régi ismerősök közül, és Annamari ekkor „nézett be” hozzá. A fiatalasszony megértő hallgatóságnak bizonyult, és mivel akkoriban az ő házasságában is komoly gondok jelentkeztek, éjszakánként kölcsönösen vigaszt nyújtottak egymásnak.
Hamarosan a nő javaslatára áttértek a hosszú telefonbeszélgetésekre, ám Géza még ebben sem látott semmi kivetnivalót. Először akkor döbbent meg, amikor Annamari egyik éjjel közölte vele, úgy döntött, elválik a férjétől. Géza gyanította, hogy ebben neki is szerepe van, ezért minden erejével igyekezett meggyőzni a fiatalasszonyt, hogy nem léphet ki a házasságából pusztán azért, mert a férjével elhidegültek egymástól, ő pedig vonzódni kezdett egy idegen férfihoz. Bár nem tett semmi olyat, amivel bátorította volna, mégis kötelességének érezte, hogy most észhez térítse.
– Gondolj a gyerekeidre! – mondta szinte nyersen. – Nem szakíthatod el őket az édesapjuktól. És különben is, miből akarsz megélni velük?
Géza tudta, hogy Annamari a három gyerek mellett, akik közül kettő még óvodába járt, csak alkalmi munkákat vállalt, és a jövedelmük jelentős részét a családfő teremtette elő. A nő azt sem tagadta előtte, hogy a férje jóravaló, dolgos ember, aki mindig mindent megtett érte és a gyerekeikért.
– De már nem szeretjük egymást – fakadt ki egyik este, majd kibuggyant belőle a vallomás: – Én téged szeretlek!
Géza elhűlve hallgatta, hiszen ő soha egy szóval sem biztatta, és nem ígért neki semmit. Elvégre szerelemmel szerette a barátnőjét, és vele akarta leélni az életét. Annamarit csupán barátnak tekintette, akivel megoszthatta a lelki gondjait, és cserébe meghallgatta az asszony problémáit. Géza hat évvel korábban vált el, és bár az ő gyerekeik jóval idősebbek voltak akkor, szemmel láthatóan megviselte őket a szüleik szétköltözése. Ettől akarta megkímélni a nő gyerekeit így ismeretlenül is.
– Hogy szerethetnél? Hiszen még csak nem is találkoztunk!
– Én akkor is szeretlek, és ezen nem változtathatok – makacskodott az asszony.
– Ez hihetetlen! Nem veszed észre, hogy életed legnagyobb ostobaságát készülsz elkövetni? – magyarázta Géza először türelmesen, majd egyre dühösebben. – A gyerekeidnek anyára és apára egyaránt szükségük van!
– Lehetnél te az apjuk – vetette fel Annamari, mint aki már mindent gondosan eltervezett.
– Nézd, őszinte leszek hozzád – mondta Géza, és kifehéredtek az ujjpercei, ahogy az indulattól szorosan megmarkolta a telefonját. – Én szerelmes vagyok a kedvesembe. Benned kezdettől fogva csak egy barátot láttam, akivel jó volt beszélgetni. Sajnálom, ha bármi olyat mondtam, amit félreérthettél. Tehát tisztázzuk: Nem áll szándékomban felnevelni a gyerekeidet. És nem árt, ha felkészülsz rá, hogy a mai világban nem fogsz találni olyan férfit, aki magára vállal három idegen gyereket, amikor örül, ha a sajátjairól képes gondoskodni. Jól gondold meg tehát, mit teszel!
Géza érezte, hogy kissé keményen beszél az asszonnyal, de mindenáron meg akarta értetni vele, hogy nincs joga merő önzésből megtenni egy olyan lépést, amely kihat a gyermekei egész életére. Ráadásul a férjét sem foszthatja meg apai jogaitól, elvégre a férfi épp a munkája miatt nem ért rá többet foglalkozni vele, hogy nekik mindent meg tudjon adni.
Annamari elsírta magát csalódottságában.
– Azt hittem, te is szeretsz – hüppögte elkeseredetten.
– Én pedig azt hittem, egy új barátra tettem szert – hűtötte le a férfi. – De te úgy viselkedsz, akár egy éretlen bakfis. Nőj már fel végre, te álmodozó!
A következő napokban a fiatalasszony még írt pár sms-t Gézának, sőt, többször fel is hívta, azonban a férfi határozottan az értésére adta, hogy a jövőben nem kíván vele semmiféle kapcsolatot fenntartani.
Akkor is elválok! – fortyogott magában Annamari. – Ez az én döntésem, és nem szólhat bele senki!
Ám ahhoz, hogy megvalósítsa, amit olyan jól eltervezett, egyelőre nem volt bátorsága. Egyedül nem merte vállalni három kicsi gyereke gondját. Mindenáron kellett neki valaki, aki osztozik a terheiben, ezért amint elmúlt a 'csalódás' okozta fájdalma és keserűsége, esténkét ismét letelepedett a számítógépe elé, és újult erővel vadászott a következő nagy Ő-re...

 

Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

Írásodat olvasva lefagytam mint a számítógép. Milyen hihetetlen, és reális alapokat messzemenően mellőző esetek történhetnek meg. Érthetetlen, és elfogadhatatlan ez a gondolkodás, melyet nagyon részletesen mutattál le, és ami sajnos, de nagyon életszagú történet. Gratulálok, kedves Szeplő!

Szeretettel:

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Kedves Klára! Ha tudnád, hány ilyen eset van! Valóban ezt a történetet is az élet írta, csak véletlenül az én kezemben volt a toll:) A pasik vagy nagyon ostobák, amikor elhiszik, hogy egy nő merő barátkozási szándékkal közeledik feléjük... vagy a kedvesüket nézik annak... Mindenesetre azt hiszem, tanulságos ez az eset:)

Üdv: Szeplő


Desert_Rose (nem ellenőrzött)

Nagyon aktuális írás. Szinte mindennapos történések ezek. A netvilág erről szól... És nem csak a férfiak, hanem a nők is nagyon veszélyessé tudnak válni. Ma már nem csak arról szól a fáma, hogy szélhámos férfiak hogyan fűzik be a naiv és szeretetre kiéhezett hölgyeket, hanem megjelentek a szélhámos nők is. A történet Annamarija ugyan nem az, csak egy kétségbeesett nő, aki kiutat keres, és próbál megkapaszkodni az első kiálló indába... A netvilág tele van sérült lelkű emberekkel, akik gyengeségét könnyen kihasználhatják mások....

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Kedves Rose! Sajnos valóban nem egyedi esetet dolgoztam fel, de egyáltalán nem akartam pálcát törni senki fölött... A szeretetéhség sokakat indít ostobaságokra... Köszi, hogy olvastál:)

Üdv: Szeplő


Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

Nagyon egyetértek ezen mondásoddal:"netvilág tele van sérült lelkű emberekkel, akik gyengeségét könnyen kihasználhatják mások...." és a szeretethiány a másik! Tudnék magam is mesélni, volt részem zaklatásban éjjel, nappal telefonon, Szomoru(((és még olyan is, hogy leutazott Győrbe, és a kapu előtt padon üldögélt, várt, mikor jövök......Mosoly))) 

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Már gyanús volt, hogy belém láttál, de aztán rájöttem, volt más is így.

prayer

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Kedves Prayer, most nem tudom, komolyan vegyelek-e... Persze mindenkit elkábíthat a net világa, csak van, aki ráébred, hol van benne a csapda:)

Üdv: Szeplő


hori képe
hori
Offline
Csatlakozott: 2008/07/12

Milyen furcsa Gézát olvasni egy írásban, nekem szokatlan. Mosoly)) Én nem hiszek igazán az ilyen virtuális dolgokban, csak a legritkábban sikerülhet.

- hori -

Desert_Rose (nem ellenőrzött)

Ezt rosszul gondolod.... Nem a virtualitás szüli a problémákat, hanem maga a valóság. Olykor meg már teljesen mindegy, hogy az utcán találkoztak-e először, vagy éppen egy chat-en.
Szerintem egy embert először csak a személyisége alapján megismerni, kisebb eséllyel vezethet tévedéshez, mint először meglátni, megszeretni, aztán utólag megismerni.... Nekem pozitív tapasztalataim vannak.

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Bocs, Géza, csupán véletlen névazonosságról van szó. Valamikor január végén írtam ezt a történetet, és éppen azért választottam ezt a nevet, mert az ismeretségi körömben senkit nem hívtak így, tehát senki nem vehette magára... Az ismerkedésnek lehet hasznos eszköze a net, hiszen pl. gyorsabbak a levélváltások, mint régen volt a postán keresztül, ráadásul olcsóbb webkamerán csevegni, mint telefonon... Valahogy mégis sokan megégetik magukat...

Üdv: Szeplő


Lyza képe
Lyza
Offline
Csatlakozott: 2008/07/20

Nagyon életszagú, ha hiszünk, ha nem benne!...Jó az írásod, mint mindig...Lyza


szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Köszönöm, Lyzám, hogy ismét nálam jártál:) Életszagú, mert az élet írta...

Üdv: Szeplő


se képe
se
Offline
Csatlakozott: 2008/07/18

Sajnos az elmagányosodás lassan népbetegséggé növi ki magát. Az internet pótcselekvés,hogy úgymondjam házhoz jön az ismerkedés,segít kialakítani sok estben az emberi kapcsolatokat,de legalább ennyire gátolja is a valódi emberi viszonyok létrejöttét ...szerintem. Olyan mint a zsákba-macska játék:))) Aki szereti az izgalmat,a bizonytalant,hát lelke rajta...én a személyes találkozásokra szavazok. Jó mélyen belenézni a szemébe:)))Ha már azt láttam,lehet csetelni:)))

Ebben az írásban is hasonló körvonalazódik,lehet ha közben látják egymás tekintetét,még barátság sem alakul ki köztük:)))

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Az a baj, kedves Se, hogy elég, ha az egyik fél többet képzel az "ártatlan" csevegésbe, máris kínossá válhat a helyzet. És igen, a fő gond az elmagányosodás... ami lehet akár társas magány...

Üdv: Szeplő


Eroica képe
Eroica
Offline
Csatlakozott: 2008/08/14

Ecce homo!

Eroica

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Igen, kedves Erika, csak az ember lehet ennyire ostoba és naív...

Üdv: Szeplő


femis képe
femis
Offline
Csatlakozott: 2008/07/13

Nagyon jó az írás! Szerintem az Internet is éppen olyan, mint bármi más, intelligens embereket nem zavar meg. Vannak, akik gátlásosak, és így ismerkednek meg. Rövid idő után szimpátia alakulhat ki, s akkor személyesen kell találkozniuk. Ha megmarad a szimpátia, lehet belőle boldog párkapcsolat. (lányomék így találtak egymásra kb. már 8 éve). Nők és férfiak között is vannak akiket elbolondít a Net - de ha gondolkodnának, rájöhetnének ez csak szórakozás. Chaten főleg - eszméletlen milyen tapasztalataim vannak, de igazság szerint hamar ki lehet szúrni 1-1 szélhámost.

Aki párkapcsolatban él, és problémája van, az jobb, ha először társával beszélget.

Femis

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Femisem, mindannyian emberből vagyunk. A lgintelligensebb ember is megbotlik néha, főleg, ha bebeszéli magának, hogy szerelems lett valakibe, akit még csak nem is látott... Legyen az férfi, vagy nő, ez nincs nemekhez kötve. Tény, hogy igaz a mondás: lakva ismerni meg egymást, előtte mindenik a szebbik arcát mutatja...

Üdv: Szeplő


Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Arany János A tetétleni halmon / Auf dem Hügel von Tetétlen toni 2024/03/18 - 08:22 2024/03/18 - 08:22
Irodalom Lampérth Géza: Torinóban / In Turin toni 2024/03/17 - 10:06 2024/03/17 - 10:06
Irodalom Lampérth Géza Új sírok / Neue Gräber toni 2024/03/16 - 08:31 2024/03/16 - 08:31
Irodalom Krüzselyi Erzsike: Az a csillag / Dieser Stern toni 2024/03/15 - 10:20 2024/03/15 - 10:20
Irodalom Szentessy Gyula Pusztán / Auf dem Ödland toni 2024/03/14 - 08:45 2024/03/14 - 08:45
Irodalom Rigó Tibor A szerelem / Die Liebe toni 2024/03/13 - 08:28 2024/03/13 - 08:28
Irodalom Szentessy Gyula Láttam az utczán / Auf der Straße gesehen toni 2024/03/12 - 08:30 2024/03/12 - 08:30
Irodalom Martin Greif: Heimat / Haza toni 2024/03/11 - 08:54 2024/03/11 - 08:54
Irodalom Szentessy Gyula Este / Abend toni 2024/03/10 - 08:30 2024/03/10 - 08:30
Irodalom Pósa Lajos: Hazajöttem / Ich kam nach Hause toni 2024/03/09 - 09:23 2024/03/09 - 09:23
Irodalom Rigó Tibor: Zsiborgó tagjainkra / An unseren abstumpften Gliedern toni 2024/03/08 - 07:28 2024/03/08 - 07:28
Irodalom Lauka Gusztáv A Vénség / Das Alter toni 2024/03/07 - 08:53 2024/03/07 - 08:53
Irodalom Rigó Tibor Vannak még órák / Es gibt noch Stunden toni 2024/03/06 - 08:29 2024/03/06 - 08:29
Irodalom Szávai Gyula A szív / Das Herz. toni 2024/03/05 - 09:12 2024/03/05 - 09:12
Irodalom Arany János A honvéd özvegye / Die Witwe des Landsers toni 2024/03/04 - 08:19 2024/03/04 - 08:19

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Mészáros András: Mennybe az angyal ambrusa 2018/12/28 - 12:07 2018/12/28 - 12:07
Audió "Levél a Mikulásnak" - Igen Virginia, a Mikulás létezik! ambrusa 2018/12/25 - 17:47 2018/12/25 - 17:47
Audió Andy Baron: A manó mindenit! ambrusa 2018/12/21 - 21:06 2018/12/21 - 21:06
Audió Magyar Népmesék: The Thing (filmes köntösben) ambrusa 2018/12/05 - 12:29 2018/12/05 - 12:29
Audió Stirlitz és a Tavasz 17 vicces pillanata ambrusa 2018/11/19 - 23:09 2018/11/19 - 23:09

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma VERSTANI APRÓSÁGOK / Tiszai P.Imre Tiszai P. Imre 42 2013/02/24 - 18:55 2015/01/03 - 18:54
Fórumtéma Karácsony közeleg... Taygeta 1 2014/12/21 - 21:38 2014/12/22 - 21:13
Fórumtéma Sejtelmes éj... Taygeta 4 2014/01/12 - 12:56 2014/12/21 - 21:41
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. prayer 17 2014/08/02 - 20:07 2014/11/20 - 20:06
Fórumtéma Hogyan mentsük meg a Cinkét? Ötleteket várok! Katona Béla György 18 2014/08/18 - 22:24 2014/08/24 - 11:33
Fórumtéma Most múlik pontosan... Tides 11 2013/03/11 - 17:30 2014/06/18 - 22:39
Fórumtéma VI. Nyitott kapuk versíró verseny Donna Ihunte Mária 20 2014/06/03 - 18:48 2014/06/10 - 19:02
Fórumtéma Könyvbemutató prayer 8 2012/12/08 - 19:06 2014/05/04 - 21:03
Fórumtéma CINKE találkozók archívuma prayer 25 2010/05/14 - 14:21 2014/03/22 - 23:53
Fórumtéma Székely Imre (Ecset Úr) a CINKE nagykövete prayer 2 2013/11/22 - 22:48 2014/01/22 - 21:21

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Őszköszöntő CINKE verselés capek 2018/09/13 - 17:00 2018/09/13 - 10:28
Rendezvény CIVIL Piknik capek 2018/05/23 - 18:40 2018/05/21 - 07:26
Rendezvény "Színvilág" Pandur Mária kiállítás megnyitója capek 2018/05/04 - 17:00 2018/04/26 - 21:44
Rendezvény Húsvétváró Civil Nap capek 2018/03/29 - 10:00 2018/03/26 - 17:29
Rendezvény Sándor, József, Benedek napi tavaszvárás capek 2018/03/23 - 17:00 2018/03/18 - 21:10