Végtelen mínusz egy

kerlac képe

A ház hatszögletű volt, minden oldalán bejárattal.
Zanzi találomra választott ajtót, miután jól szemügyre vette a helyet.
Kellemesen rózsaszín falai bizalmat ébresztettek benne.
Ősz hajába port fújt a szél, rendetlen öltözéke lötyögött sovány testén.
Lenyomta a kilincset, és belépett. Egyetlen helyiség tárult a szeme elé.
A falakon festmények függtek, festői összevisszaságban. Tájképek és portrék, csendéletek és absztrakt alkotások egymás
hegyén-hátán.
Sehol egy bútor, egy lámpa, egy ember.
Zanzi magához szorította a kezében tartott tekercset, és óvatos léptekkel körüljárta a szobát.
Talált egy üres helyet, és gyakorlott mozdulatokkal elhelyezte a saját képét.
Még egy gyors pillantást vetett körbe, aztán továbbállt.

A ház kör alakú volt, egyetlen ajtóval.
Tanka hamar rátalált, és szokott, sietős lépteivel egyenesen felé tartott.
Észre sem vette a csupasz falakat, az ívelt ablakokból ferdén hulló fénysugarakat.
Kicsi, sárgás árnyalatú szeme az egymás mellé tolt asztalokat fürkészte.
Nyitott könyvek hevertek szerteszét. Tanka felfújta az arcát, és szusszantott. Sorra szemügyre vette a kínálkozó lapokat.
Némelyik szöveg ismerős volt, azokon végigsimított, másokon csak átszaladt a tekintete. Szürke bőrkabátja alól elővette
saját kötetét.
Kinyitotta a megjelölt oldalon, aztán az egyik, erősen porosodó könyvre tette.
Ujja hegyére csókot szórt, és babonásan megérintette a lapot.
Az ajtó halk nyikordulással csukódott be mögötte.

A ház négyszögletes volt. Se ajtaja, se ablaka.
Hologramok forogtak a sarkokban. A döngölt földpadlón széttaposott madáreleség.
Az ember kopott, vörösbársonyos karosszékben ült, kezében pipaformájú tollal.
Nem írt, nem rajzolt, csak fogta a tollat, és nézte az érkezőket.
Látta, amint Zanzi visszaérkezik, és apró cédulákat ragaszt néhány kép alá.
Tanka éppen mellette áll, és bele-belelapoz a heverő könyvekbe.
Sokan érkeztek, de egymást nem láthatták, mert mindegyik más-más dimenzióban létezett.
Egyedül a székben ülő, néma ember szeme követhette az egymáson átsuhanó árnyalakokat.

Őt pedig nem figyelte más, csak a telihold.

nora képe
nora
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

talán egyszer majd látják, étik egymást??? ehhez változniukell...kérdés akarnak-e?

nora

kerlac képe
kerlac
Offline
Csatlakozott: 2008/07/26

Magában hordja mindenki a választ, Nóri.

Én beérem a kérdéssel is.

nora képe
nora
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

az félmunka különke:9

nora

kerlac képe
kerlac
Offline
Csatlakozott: 2008/07/26

Ó jajj, akkor meg kell írnom a másik felét is? Kacsint)

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Titokzatos, az már biztos!
Keresem a választ, keresem, ...hát keresem.
Mosoly))

prayer

kerlac képe
kerlac
Offline
Csatlakozott: 2008/07/26

Zoli, ha érzed, miről írtam, akkor Te is ott ülsz abban a bizonyos szobában.
A csodálatos az, hogy Te nyilván egészen mást, másképp látsz, és ez mégis ugyanaz.
Mert nem lehet más.

Desert_Rose képe
Desert_Rose
Offline
Csatlakozott: 2008/11/11

Inkább csak sejtem, mint értem..... De azt hiszem, jól sejtem. Különleges szemléletmód a Tiéd. Mosoly)) Összefüggésekre kihegyezve...

- Rose -

„Tőlem ne várjon

kerlac képe
kerlac
Offline
Csatlakozott: 2008/07/26

Nem is volt szándékomban kerek történetet, konkrét mondanivalót írni.
Pontosan ez volt a szándékom: sejtetni, éreztetni. Mosoly

Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

A cím választása adott útmutatást  írásod megértéséhez. Talán azt mondanám, hogy jobban éreztem írásod lényegét, mint a tartalmát. A mély érzések, és a tudat alattiak  misztikuma ez az írás.Gratulálok, szeretem az ilyen jellegű dolgokat!Mosoly)))

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

Könyves Tóth Enikő képe
Könyves Tóth Enikő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/27

Itt is most is, elismerés és nagy főhajtás:))) nagyon egyéni hang szeretem.


kerlac képe
kerlac
Offline
Csatlakozott: 2008/07/26

Klára, köszönöm. Éppen ez volt a szándékom. Ezúttal nem "ésszel", hanem szívvel írtam.

Enikő kedves, örülök, hogy ez a hangom is Hozzád talált. Mosoly

femis képe
femis
Offline
Csatlakozott: 2008/07/13

Érintések - nekem ezt jelenti írásod. Szeretem az ilyen gyengéd simogatásokat, alig érzed és mégis...

Femis

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Versek a gyerekkoromról 60 *** A „St. Becej” hajó utolsó útja a Tiszán 1931-ben toni 2025/03/19 - 12:53 2025/03/19 - 12:53
Irodalom F. Galambos Margit Szemben a halállal / Vis a Vis mit dem Tod toni 2025/03/19 - 09:09 2025/03/19 - 09:09
Irodalom Palágyi Lajos: Anyámhoz / Zu meiner Mutter toni 2025/03/18 - 10:01 2025/03/18 - 10:01
Irodalom Szulik József: Népdal / Volkslied toni 2025/03/17 - 08:53 2025/03/17 - 08:53
Irodalom Kétértelmű, két értelmű toni 2025/03/16 - 13:07 2025/03/16 - 13:07
Irodalom Gergely Boriska Mindennapunk / Unser Alltag toni 2025/03/16 - 08:45 2025/03/16 - 08:45
Irodalom A végtelenség (egy képre írt vers) toni 2025/03/15 - 14:01 2025/03/15 - 14:01
Irodalom F. Galambos Margit Hova meneküljek / Wohin soll ich flüchten toni 2025/03/15 - 09:35 2025/03/15 - 09:35
Irodalom Csak egy kis karó 19 toni 2025/03/14 - 13:41 2025/03/14 - 13:41
Irodalom Palágyi Lajos: Hiszek / Glaube es toni 2025/03/14 - 09:42 2025/03/14 - 09:42
Irodalom Utolsó Utam toni 2025/03/13 - 12:59 2025/03/13 - 12:59
Irodalom Szulik József A jótékony szeretet / Das Wohlwollendes Liebe toni 2025/03/13 - 09:01 2025/03/13 - 09:01
Irodalom A „Bukott” nő“ toni 2025/03/12 - 15:17 2025/03/12 - 15:17
Irodalom Gergely Boriska Levél egy poétának / Brief an einen Poeten toni 2025/03/12 - 08:00 2025/03/12 - 08:00
Irodalom F. Galambos Margit Lélektelenül / Seelenlos toni 2025/03/11 - 09:54 2025/03/11 - 09:54

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40