" Angórafóbia"


Pistike nagyon szerette Zsuzsikát,‭ ‬kicsi galambocskáját,‭ ‬az ő nyulam-‭ ‬bulamját.‭ ‬Kerek pofiját,‭ ‬gyönyörű szemeit,‭ ‬lebiggyesztett száját.‭
‬Zsuzsika nem járt szórakozni és boltba sem.‭ ‬Pistike nem igazán értette a dolgot,‭ ‬bár annyira nem is érdekelte.‭ ‬Elvitte volna vacsorázni vagy moziba,‭ ‬bámulni a nagy romantikát.‭ ‬Szedne neki egy csokor ibolyácskát.‭ ‬Feleségül venné.‭ ‬Tejben és vajban fürösztené,‭ ‬ha kimozdulna a házból.Megkérte a lány kezét édesapjától.‭
‬-‭ ‬Pisti fiam,‭ ‬tudod-e,‭ ‬hogy Zsuzsikának agorafóbiája van,‭ ‬azért nem mozdul ki a házból‭?
‬-‭ ‬Én nem értem Gyuri bácsi mi köze van az angóra nyulaknak ehhez a betegséghez‭?
‬-‭ ‬Milyen nyulak‭? ‬Hova nyúl és kicsoda‭? ‬Figyelsz rám‭?
‬Gyuri bé‭' ‬már enyhén ideges volt.‭ ‬Gondolta,‭ ‬jobb,‭ ‬ha beveszi a szívgyógyszerét.‭
‬Elővette az orvosi szótárt,‭ ‬lecsapta Pisti elé az asztalra,‭ ‬aki hamar rádöbbent,‭ ‬hogy ennek a betegségnek semmi köze nincs a nyulakhoz.‭
‬Nagyon olvasott.‭ ‬A szemei kiguvadtak az érdeklődéstől.‭
" ‬Agorafóbia:‭ ‬tériszony,‭ ‬irtózás a nagyobb terektől,‭ ‬utcáktól.‭"
‬Most már úgy gondolta,‭ ‬nem jó parti ez a Zsuzsika.‭
‬Kissé csalódott volt,‭ ‬hogy a betegségnek nincs köze a nyulakhoz.‭ ‬A lány mosolyogva szaladt hozzá,‭ ‬csókolgatta Isti-Pisti arcát.‭
‬-‭ ‬Ugye elveszel feleségül‭? ‬Majd itt fogunk lakni Apuval.‭
‬Pistike vakargatta a nyakát,‭ ‬húzogatta a gallérját,‭ ‬nagy nehezen megszólalt.‭
‬-‭ ‬Nem veszlek feleségül,‭ ‬mert annyira nem szeretlek.‭
‬-‭ ‬Elmegyek.‭ ‬Többé nem jövök hozzátok.‭ ‬Visszaadhatnád az arany nyakláncot.‭
‬Zsuzsika berohant a szobájába,‭ ‬megkereste a becses ékszert a fiókban.‭
‬Pistike látta a szemében a dühöt,‭ ‬ezért az ajtóhoz rohant.‭
‬Hatalmasat csattant a váza az ajtón a feje mellett.‭ ‬Úgy gondolta,‭ ‬jobb,‭ ‬ha elmegy.‭
‬A lány utána rohant,‭ ‬ki az ajtón,‭ ‬és hozzávágta a nyakláncot meg a bonbont,‭ ‬amit a bejárati asztal mellett talált.‭
‬Gyuri bácsi sírva fakadt örömében,‭ ‬hogy a lánya három év után átlépte a küszöböt.‭
‬Zsuzsika is sírdogált,‭ ‬amint észrevette,‭ ‬milyen szépek a muskátlik a lépcsőházban.‭
‬Odasétált egy háromajtónyira lévő virágos állványhoz,‭ ‬megcsodálta a színeket,‭
‬megtapogatta a leveleket.‭ ‬Édesapja a szemét törölgette,‭ ‬majd megszólalt:‭
‬-‭ ‬Kislányom szeretnél muskátlit az ablakodba‭?
‬Zsuzsi lelkesen bólogatott.‭ ‬Apjához lépett és átölelte.‭
‬-‭ ‬Lejössz velem a sarki virágüzletbe‭? ‬Sok szép virág van ott.‭ ‬Amelyik tetszik,‭
‬megkaphatod.‭ ‬Zsuzsi pár percig csendben gondolkozott,‭ ‬majd belekarolt
az apjába.‭ ‬Együtt indultak a virágüzlet felé...‭

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

Ági érdekes "pillanatkép"....de valamit nem értek: hol volt Zsuzsi három évig?....mert a történet szerint az apja házában zajlottak az események....akkor meg????



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

Krómer Ágnes
Offline
Csatlakozott: 2011/08/02

Szia Imre!

 

Zsuzsi otthon volt. Máshol nem. Négy fal között.

Most miféle magyarázat kell? Nekem konkrét kérdés.

Köszönöm, hogy olvastad.

Ági

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Szörnyű lehet egy ilyen fóbia Ágikám.... Szomoru

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Krómer Ágnes
Offline
Csatlakozott: 2011/08/02

Köszönöm Judit, hogy olvastad. Ilyen beteggel még nem találkoztam.

Elég szomorú történetre sikerült, de a vége viszonylag jó.

Köszönöm, hogy olvastad.

 

Szeretettel:Ági

Bakos Erika képe
Bakos Erika
Offline
Csatlakozott: 2012/02/14

Én nagyon is értem ezt a történetet, kedves Ágnes!

Komoly megrázkódtatás kellett, hogy a saját félelmén túl tudjon lépni!

Tetszett az írásod!

Gratulálok!

Barátsággal: Erika

"Akinek hite van, mindene van, s akinek hite nincs, semmije sincs."

Krómer Ágnes
Offline
Csatlakozott: 2011/08/02

Köszönöm, hogy olvastad Erika!

Barátsággal: Ági

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Játszom Molnár Péter 14 2008/10/30 - 01:56 2008/10/30 - 16:43
Irodalom Reménytelenül Tupir 1 2008/10/29 - 12:01 2008/10/30 - 11:06
Irodalom SZILÁNKOK Molnár Péter 4 2008/10/29 - 09:44 2008/10/30 - 10:58
Irodalom Hálaének Papp Judit 2 2008/10/29 - 19:57 2008/10/30 - 09:26
Irodalom Filléres emlékeim... Lyrian 5 2008/10/29 - 07:53 2008/10/30 - 08:10
Irodalom Szívemben ősz Zsigai Klára 10 2008/10/28 - 19:20 2008/10/29 - 19:55
Irodalom Pecséttel a homlokomon Kelemen Zoltán 14 2008/10/28 - 16:48 2008/10/29 - 12:12
Irodalom ...Réka kedves... Tupir 2008/10/29 - 12:05 2008/10/29 - 12:05
Irodalom Elmondhatnám Norvi 12 2008/10/27 - 20:21 2008/10/29 - 12:03
Irodalom Hidak Molnár Péter 12 2008/10/28 - 06:17 2008/10/29 - 09:52
Irodalom Kőgáz "Kőgáznak" lenni... szerintem... (napló-részlet) Lyrian 12 2008/10/28 - 07:31 2008/10/29 - 07:36
Irodalom Befejező rész Lácai Mihály 13 2008/10/28 - 06:03 2008/10/29 - 06:55
Irodalom Válaszút Anonymous 12 2008/10/26 - 13:47 2008/10/29 - 00:55
Irodalom ne olvass... Tupir 3 2008/10/28 - 11:37 2008/10/28 - 23:38
Irodalom Meditácio >6< Fájdalom?! skorpio 2 2008/10/28 - 19:17 2008/10/28 - 22:39

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40