Ez a nyár forró lesz, mint a hajdaniak,
titkokról cseveg, locsog a folyó,
szemérmetlen szórja meséit a szélbe,
mint szemben Horánynál, néhány parti lotyó.

Asszonypárás ködök, gurulnak a vízen,
vágyakat lobbantó őrült illat jár,
meztelen szellőben a tavasz dübörög,
mondom forró lesz, nagyon ez a nyár.

Amikor az alkony elhever a parton,
s titkok hullámain ringnak csónakok,
közel kerülsz újra, közel, szinte belém,
hogy újra érezzem bódító illatod.

Hogy újra meggyötörjön a szigeti illat,
s nagy fái alatt a boldog nevetés,
az ég kékjébe mártom meg a tollam,
de kiírni magamból egy élet is kevés.

Hajadba bújnék mégegyszer, utoljára,
könnyedben fürdetném a lelkemet még,
ám az örökkének változás az ára,
s mindent el kell hagyni egy percnyi emlékért.

Ősrég óta követ dalával egy szirén,
most zafírszemmel néz, hipnotizál,
néha Deja Vu-féle érzés zsibbad
az agyamban, mintha átéltem volna már...

Mikor szeretkezünk arca oly gyönyörű,
meséiben fénylik sok száz csillagvadon,
valahogy hasonlít az egyiptomi szfinxhez,
a lelkemet kéri, s én borzongva adom.

Ez a nyár forró lesz, amilyen még nem volt,
tűzben hal el minden Főnixölelés,
e láng emésszen el mert szerelemben égni
a legszebb halál, s a legszebb ébredés...