Marika!

Köszönöm, hogy feltetted és olvashattam a többiek versét is...

Találtam pár számomra tetszőt is köztük!

Büszke vagyok,  a CINKÉK-re )) Tiniannek szívből gratulálok!

Gratulálok Tiniannak! ...És a Többi CINKE tagnak is, akik kivették részüket a sikerből!

Megszületett a zsűri döntése 13 szerző 15 beérkezett verséből.

Gratulálok a győztesnek!

Herbák István / Tinian: Májusban.

 A zsűri rangsorolás nélkül kiemelt még 5 verset, mivel a versek színvonala hasonlóan magas. Ezek közül három  Cinke tagok alkotása.

A rendezők nevében is köszönöm nektek a részvételt.

Kapinya Ilona:

Te & Én

Két csalogány ébred
egy madár csőréből csilingel a tavasz
éjjel, álmomból kizuhant az éden
most pótolni akarja hamar.

A másik, csak csiripel dalát elejtve
mindenség nyeli véle bánatom
ha elém repülne  estére kelve
én már két marokkal adom.

Kanyargó patak teknője alján
kavicson görbülnek tükör habjai
emlékszem, fölém hajoltál némán
remegő ajkaddal szomjadat oltani.

Szerelmes szent helyünk fa ágán
egyszerre két csalogány panasza hív
velük árva létem álmodó vágyán
úgy sír a lelkem, belésajog a szív.

Kedves Melánia! Örömmel továbbítom a versedet. Köszönöm.

 Csalogány

Rekettyésben

Patak partján,

Csalogány szól

Ékes hangján.

Tavaszt köszönt,

S társat keres,

Annak van most az ideje.

Szerelmes szíve majd szétpattan,

S vágya mennyekig száll a dalban.

Lehet hajnal,alkony,éj

Aranytorkán dallam kél.

Visszhangozza tó és patak,

S a rekettyésben a sok veréb

Csiripel rá kísérőként.

Ha hajnalpír a horizonton,

S kis csalogány új dalba fog,

Ébred a sok vízimadár,

Kezdődik a szárnycsattogás. 

.

2012-06-07                                Dombyné Szántó Melánia

                                                     sz.melanka@ mailbox.hu

Zsuska, örülök, hogy Te is...! Továbbítottam a versedet.

zsuska - Ébredez”Ő”

Patak, mi a hegyből ered,

Átszeli a rengeteget.

Felszabdalja, darabolja,

Aprólékát elsodorja.

Legörgeti hegy ormáról,

Mintákat vesz formájáról.

Zúg a lejtőn, nagyon hangos,

Túlharsogón völgyet mardos.

De bizony, hogy mit se bánja,

Senki létét meg nem szánja!

Pedig annyi színes élet,

Mi az erdők lombján éled.

Csiripelnek lomb közt lakók,

Színes tollúk, kicsit fakók...

Zeng az erdő koncertjüktől,

Tavaszi nagy szerelmüktől.

Mert szerelmes minden madár,

Úgy dalol, mint kis csalogány.

Mind egy szálig, nincs kivétel,

Csak az élet mi feltétel.

Ébred minden – hegytől, síkig,

Levegőtől, folyóvízig.

Eddig szunnyadt, mind, az élő,

A tél múltán – jót remél”Ő”.

Várkonyi Judit: Kertészkedve

Kertészkedtem ma is szívem táján,

s közben apró csalogány dalolt.

Gondolatom langyos szellők szárnyán,

egyre-másra csak Hozzád vándorolt.

Csörgedező patak köröttem az élet,

kiszáradt fövenyén semmi jó sem vár.

Eközben a szerelem csendben ébred,

s a kék madár már a vállamra száll.

Ezer színét bontja újult nyár,

szép tavasz még utolsót integet.

Fényes zöld levélsereg a fán,

kapaszkodva egymással ölelkezett.

Régi csókok illata lebbent,

állt két szerelmes vöröslő hajnalon.

Évek telnek, s kezem a kezedben…

Csiripel a madár, s én el nem zavarom.

Zengi dalát

Patak csobog erdő szélen,

Csalogány szól  fent a légben.

Nászéneke égig hallik,

Szíve társra vágyakozik.

Jöhet hajnal,alkony, éjjel,

Ő zengi dalát nagy-nagy hévvel.

Nap aranya elszökött rég,

A világ már szürke sejtés.

Nem csiripel a sok kis rokon,

Elszunnyadtak az ágakon.

Jöhet hajnal,alkony,éjjel,

Ő zengi  dalát nagy-nagy hévvel.

Mikor a tóban csillagok ringatóznak,

Ő akkor is csak egyre fújja.

Szerelmes éneke dallamára

Fordul a világ másik oldalára.

Jöhet hajnal,alkony,éjjel

Ő zengi dalát nagy-nagy hévvel.

Ha hajnalpír kel horizonton

A madárvilág  lent a tavon,

S a rekettyésben, s az avaron,

Dalára ébred a sok kis rokon.

Jöhet hajnal,alkony,éjjel

Ő zengi dalát nagy-nagy hévvel.

Így telik ez napról napra,

Hogy tavasszal társra leljen,

Mikor Afrikából hazaszáll

Az aranytorkú csalogány.

2012-06-07                                            Dombyné Szántó Melánia

           sz.melanka@mailbox.hu

Májusban

A Nap még aligség érinti a Földet,

Félénken simítja a serkenő zöldet.

Álmot hajt sugara révedő szemekből

Éjjel feketéjét elbúvó helyekből.

Ébred a csalogány, fa vékonyka ágán,

Elábrándoz percet éjjel látott álmán.

„Szép volt, hej, de szép volt a fiúi álom!

Itt a valóságban tán… meg se találom!

Szép leány volt párom, fényes tollú társam,

Kire jó ideje, már annyira vártam.

Repültünk boldogan magasan az égen,

Leszálltunk pihenni a távoli végen.

Patak volt a fürdőnk, fa magasa, szállás…

Míly egyszerű dolog a boldoggá válás!

Még itt van dala, mit néki csiripeltem,

Benne minden jómat, örömömet leltem!

Jöjjön megint sötét, hogy újra láthassam,

Szerelmes köreinket… véle szállhassam!

Hosszú lesz a nap, de nem töltöm hiába,

Felrepülök tüstént arra a nagy fára.

Hátha nem egy álom, mit csak éjjel látok,

De való, s fényben estig rátalálok!”

Úgy tesz, mint gondolta – neki ered menten,

Mert csalogány… fiú – hát – szerelmes a szentem!

Szép reggelt

Még álomra sem hajtotta fejét a természet,

Midőn a patak melletti fáról a csalogány ének

A ködpárán lebegve szállt, s a Hold lenézett.

S látta a fülemüle párt, milyen szépen élnek.

A szerelmes dallamra a nap is kidugta fejét,

Ébred, emelkedik, s a sugarait szórja szét.

Csiripel a veréb, virrad, s illan a setét

Az új napot köszönti az erdő, s a rét.

Gór Mihály, 2012-06-04

misi70@citromail.hu