Séta férjemmel Szigligeten

Dombyné Szántó Melánia képe
Published in

Séta férjemmel Szigligeten
kereső képe
kereső
Offline
Csatlakozott: 2011/08/05
Kedves Melánia! Bevallom,

Kedves Melánia!

Bevallom, csak most kerestem rá a képedre, mint már máskor, máshol írtam, a képzőművészeti részt, sokkal kevésbé látogatom, mint az irodalmit! Az-az igazság, hogy én más fórumokon szoktam jobban a képzőművészettel foglalkozni. Ám mivel többször utaltál rá, most megkerestem.

Meglepve látom, hogy a képedhez írott reagálások hová vezettek! Ezekhez, én nem kívánok hozzászólni. Ám nagyon szívesen megosztom a véleményemet veled, igaz nem vagyok sem művészettörténész sem szakértő, ám mint egy nyitott és a művészetekre érzékeny ember számomra sokat üzen a képed.

Elöljáróban annyit, hogy egy szerintem általad is jól ismert festő, grafikus művész, (M. I.) egyszer számomra a következőt mondta.

"Egy kép akkor lesz művészi alkotás, ha valaki befogadja."

Számomra a képed kompozíciója, rögtön fölkelti az érdeklődésemet. A képet a háttérben lévő ház uralja, melyről az előtérben, ám mégis kitolva a jobb szélre, ott vagy a férjeddel, ahová rögtön ráfókuszálok, majd jobbra tekintve a lépcső újra a házhoz vonzza a szememet és ezt a háromszöget, járja be többször. Majd az élénk színek által sugallt hangulat gondolkoztat el.

Szerintem ez a kép, neked, az alkotónak, egy nagyon szép és boldog időszakodat jeleníti meg, melyhez szép emlékek köthetnek. Erre utal, a sok élénk, világos szín, és ahogy a férjeddel, szélen, nem tolakodóan, csak szerényen ott álltok, kéz a kézben. S egyfajta kérdés talány is van, vajon a háznak van szorosabb kapcsolata is veletek, vagy csak a hely hangulatát, ez az épület fejezi e ki!

Összességében, egy harmóniát, nyitottságot, sugárzó képet látok, mely minden bizonnyal közel áll a szívedhez!

Én befogadom, és örülök, hogy visszakerestem és megismerhettem.

Szeretettel, Misi

 


Dombyné Szántó Melánia képe
Dombyné Szántó ...
Offline
Csatlakozott: 2012/01/19
Kedves Ismeretlen

Kedves Ismeretlen !

Köszönöm.

               Melánia

Meláni

"Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret" (József Attila)

Dombyné Szántó Melánia képe
Dombyné Szántó ...
Offline
Csatlakozott: 2012/01/19
Kedves  Aylon, ki vagy Te,mi

Kedves  Aylon!

Ki vagy Te,mi a végzettséged,hogy jogot formálsz eldönteni egy munkáról,hogy az giccs vagy sem ?

Ez nem kritika,hanem ítélet tudás nélkül.

Nem óhajtok Veled tovább kommunikálni. Láttam a munkáidat itt a Cinke oldalon és azok valóban elárulják,hogy teljesen dilettáns vagy a képzőművészet terén.

Így nincs miért megfogadnom tanácsaid !

"Aki nem tud arabusul,ne beszéljen arabusul ! " És ezzel befejeztem!

Igaza volt az ismeretlen beírónak !  Szégyen,amit csinálsz !

 

Melánia

Meláni

"Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret" (József Attila)

eva képe
eva
Offline
Csatlakozott: 2008/08/30
Kedves Melánia! Csodálatos 

Kedves Melánia!

Csodálatos  fantáziavilágod van . Ez a képed nagyon tetszik nekem. Köszönöm,hogy megosztottad velünk. Ja és olvastam,amit írtál arról,hogy a gyerekeket,hogyan tanítod. Nagyon tetszik a felfogásod. Nekem is van,vannak akiket tanítok,és pontosan így érzem én is.Nem akarom eltéríteni senkinek a fantáziavilágát,vagy látásmódját megmásítani.Én a technikai kivitelezésben segítem őket. Szerintem sokat tudnánk beszélgetni még,de inkább élőben.

Üdv:Évi

Dombyné Szántó Melánia képe
Dombyné Szántó ...
Offline
Csatlakozott: 2012/01/19
Kedves Zoltán ! Az én mostani

Kedves Zoltán !

Az én mostani hozzászólásom alatt láthatod,hogy nem hagyja abba a piszkálódást!

Üdvözlettel: Melánia

Meláni

"Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret" (József Attila)

Aylon képe
Aylon
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22
Ez van!

-Nem találom hozzá a  kategoriát. Van erre egy megfelelő jelző, de ha azt ide írom, még megsértődsz! Sajnálom, ezek a hupi színek így együtt, valami borzalom. A kislányoknak szoktam mondani, ezeket a színű ruhákat, együtt ne vegyék fel! A neoprimitív (a művészetnek egy iránya) na abba sem sorolnám!

-A cím és mozdulat, kézfogás kedves- hordozza a szeretetet és pozitívumként
ezt emelném ki.

  Üdv.

Aylon

velemeny (nem ellenőrzött)
Szégyen

"-Nem találom hozzá a  kategoriát. Van erre egy megfelelő jelző, de ha azt ide írom, még megsértődsz! Sajnálom, ezek a hupi színek így együtt, valami borzalom. A kislányoknak szoktam mondani, ezeket a színű ruhákat, együtt ne vegyék fel! A neoprimitív (a művészetnek egy iránya) na abba sem sorolnám!"

Rendkívül primitív hozzászólás!
Egy moderátor így nem viskelkedhet és nem is személyeskedhet!
Szégyelje magát!

Dombyné Szántó Melánia képe
Dombyné Szántó ...
Offline
Csatlakozott: 2012/01/19
Kedves Aylon !Először is

Kedves Aylon !

Először is azzal kezdem,hogy tévedésben vagy ! Nem tudom,hallottál-e a XX.századi izmusokról, s azok közül is a fauvizmusról,azaz a vadakról,ahol a festők teljesen elszakadva a valós színektől, a komplementer színeket alkalmazzák a képen. Fő képviselőjük: Matisse. Másodszor: hupi színek nincsenek. Harmadszor: több évtizeden keresztül vezettem egy országos hírű és nemzetközileg is elismert szakkört,később egy képzőművészeti iskolát,ahol pontosan az volt a fő cél,hogy a gyermekeket felszabadítsam a konvencionális látásmód alól - ami megöli a gyermeki fantáziát -  segítségül híva a művészettörténeti korszakok és XX. századi izmusok képi komponálás módját azért,hogy a gyermekek megértsék nem attól lesz jó egy kép,hogy mennyire felelünk meg a valóságnak. A több évtizedes pedagógiai munkámról, módszeremről és az elért eredményekről több kiadvány, könyv tanúskodik és az interneten is megtalálható. Természetesen, ha természetutáni tanulmányt készít az ember,akkor a formák tér,- arány,-  szerkezet,-  tónusbeli sajátosságait vagy színviszonylatait vizsgálva van bizonyos értelmű valóságnak való megfelelés, de a hogyantól azaz a megfogalmazástól át is válthat kép igényű megfogalmazássá. Tanítványaim sokasága ma képző,- vagy iparművész.

Negyedszer : Lehet,hogy Te azt mondod a kislányoknak,hogy ilyen „hupi” színeket nem húzunk fel,de a képzőművészet nem ruhatár.

Tudom, hogy ez éppen olyan „jó indulatú” kritika a részedről, mint amit a Rosta című versem váltott ki belőled,csak akkor személyes üzenetben ócsároltad a munkám.

Amikor pedagógus lettem három dolgot fogadtam meg: 1, Minden tudásomat átadom a gyermekeknek,azért hogy a gyermekek ne veszítsék el fantáziájukat és ne hagyják abba a rajzolást.  2. Véleményemmel soha nem csapom be a gyermekeket. 3.Mindent megteszek azért, hogy a gyermekek értsék és szeressék a képzőművészetet .

 

Ha ez visszavágás akart lenni.,azért mert segíteni akartam valakinek a jó szándékú, reális véleményemmel, sajnálom. Én nem fogok hazudni,de nem mindegy,hogy miként mondok véleményt.

Ha ez a valós véleményed,akkor is sajnállak,mert magadat minősítetted.

 

Üdvözlettel: Melánia

Meláni

"Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret" (József Attila)

Aylon képe
Aylon
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22
Kedves Melánia!

Kedves Melánia!

Semmilyen visszavágásról nincs szó!  Túl zsúfolt és agyon színezett hideg -meleg színek keverésével készített valami. Ne is haragudj, de bennem egész egyszerűen ezt a véleményt szabadította fel!

Beszélhetünk ,,izmusokról" persze, de azért sokan tudják és látják a különbséget.   Pontosan egy neves rajztanárom volt a festők városában. A következőket mondta.Lányok, tanulják meg külön választani a giccset a művészettől. Mert lesz aki rámondja,

-de maguk ne!

Tudod akárhogy is van, a kommentem az értelem, jó ízlés határain keresi a megfelelő besorolást. Minőség keresés nem árthat a cinke jó hírének. Nem vagyok szégyenfolt semmiképpen sem, ha adnak a véleményemre.

Erre a munkádra, rá kell csak nézni! Döntsd el, Te magad, hogy ízlésvilágban hol tart ez a kép, mert több kifejezetten jó munkád is van! Soha nem tudhatod, mikor kérdőjelezed meg a saját érveid és döbbensz rá arra, -amit itt írtam - lehet hogy van benne megfontolandó!

,,Aki nem cáfol rá önmagára az valószínűleg soha nem gondolkodik.''

A pozitívumot amit írtam az nem számít? A cím a mozdulat szép, olyan emberi.

Üdvözlettel:

 

Aylon

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30
A művészet sokszínűsége nem a

A művészet sokszínűsége nem a paletta összemaszatolását jelenti, hanem azt, hogy rengetegen elférünk rajta. Így tevődik össze a szivárvány, amely hidat ver az alkotók, és a közönség között.
Már maga az a dolog, hogy lefoglaljuk magunkat ilyen-olyan tevékenységgel, akár versírással, zeneszerzéssel, festészettel, tánccal, az önkifejezés bármely más emberi fontosságával, a semmiből való kiemelkedésünket segítjük vele.
Mit is mondott József Attila a MÁMOR című versében:

"...És szeretnék alkotni csodásat és Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot S aztán meghalni: Mert én a Mámor vagyok."

Ebben a mámorban kell, hogy bódultan lángoljunk, míg maga az alkotás megszületik! Nem egyforma színekkel, és nem egymorma szókkal látjuk mindazt, amit csak kevesen látnak: maguk az alkotók, hogy aztán a látni tanítónak megmutassuk a világot. Míg egyikünk a zöld, a másikunk a Nap sárgája. Míg magunk a szerelmet, mások az elmúlást vetik papírra. Így alakul ki aztán a NAGY EGÉSZ, hogy tiszteletté kovácsolódhassék az egymás elfogadása.

A lehetőség mindenki számára adott, hogy privát levelezésben oldja az egyet nem értés feszültségét. Nem érzem azt, hogy efféle hiányosságainkat kirakatba kellene tennünk.

 

prayer

Dombyné Szántó Melánia képe
Dombyné Szántó ...
Offline
Csatlakozott: 2012/01/19
Kedves Zoltán ! Nem én

Kedves Zoltán !

 

Nem én tettem kirakatba! Én csak válaszoltam,arra az alaptalan,

megalázó,hamis ítéletre,amit Aylon tett. Talán ennyit meg lehet tenni a saját érdekemben ! Ezt a levelet  -véleményem szerint-  nem nekem kellett volna ,hogy küldjed!

Üdvözlettel: Melánia

 

U.i.: Azt Is érdekesnek tartom,hogy Aylon névtelennek írt válasza eltűnt a levelek sorából!

 

Meláni

"Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret" (József Attila)

Aylon képe
Aylon
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22
Töröltem.

kedves Melánia!

Nincs már jelentősége, azért töröltem, legyen ez egy jóindulatú gesztus az ismeretlen felé és feléd, így a

Tiéd az utolsó szó.

Üdvözlettel:

 

Aylon

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30
Kedves Melánia! Kérlek,

Kedves Melánia!

Kérlek, olvass már a sorok közt! ...Akkor észreveszed a lényeget.
(Nem írhatom más műve alatt ezt a hozzászólásomat, hozzáállásomat, mivel a Te alkotásod alatt zajlottak ezen események.)

"Surlódás nélkül meglehet, hő termelődés sincs"
(prayer)

prayer

Dombyné Szántó Melánia képe
Dombyné Szántó ...
Offline
Csatlakozott: 2012/01/19
Kedves Évi ! Köszönöm az

Kedves Évi !

Köszönöm az elismerő szavakat,jólesett.

A tanítás már a múlté,2001.szeptemberétől már nem tanítok.Látom,Budapesten élsz,mi 2007.őszén kültöztünk Pécsre,addig szintén a "nagyfaluban" éltünk 1974. óta.

Tényleg nagyon szépek a munkáid,amiket legutóbb bemutattál és a szakmai önéletrajzod alapján,a sok kiállítás elárulja,hogy nagyon aktív művészeti életet élsz.

Sikereidhez gratulálok és még nagyon sok szép alkotást kívánok Neked!

Szeretettel: Melánia

 

Meláni

"Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret" (József Attila)

Dombyné Szántó Melánia képe
Dombyné Szántó ...
Offline
Csatlakozott: 2012/01/19
Kedves Misi ! Nagy örömet

Kedves Misi !

Nagy örömet szereztél ,hogy időt szakítottál és megnézted a képemet.Köszönöm .

Valóban ,amikor a kép született egy felszabadultabb időszakot éltem át. Ha jól emlékszem második alkalommal voltunk Szigligeten az Alkotóházban. Szigliget egy csodás kis település a régi parasztházaival és a sok-sok virággal. Igaz,a házak nagy részét vagy tán az összeset már nem az eredeti lakók népesítik be, s jórészt nem is magyarok,hanem főleg osztrákok vagy németek,de gondozottak a porták.

Sajnos nincs különösebb közünk a valóságban a képen látható portához,pedagógus fizetésből erre nem telik,de ezeknek a házaknak már a látványa is boldoggá tett. Jól láttad,azért uralkodik a képen a ház és azért húzodunk meg mi ketten a kép sarkában szerényen.

Ott tartózkodásunk alatt kánikula volt,ízzottak a színek  és az a sok-sok virág,bármerre mentünk,lenyűgözött. A látvány eleve kínálta a komplementer színpárok használatát. Azt az örömet akartam átadni,amit éreztem.

Ismételten köszönöm,hogy megtekintetted a képem és nagyon örülök,hogy azt láttad meg benne,amit szerettem volna érzékeltetni.

Szeretettel: Melánia

 

Meláni

"Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret" (József Attila)

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Elveszett világ agnes 4 2008/07/24 - 13:55 2008/07/24 - 14:35
Irodalom Szemetekben pusztulásom Mülléder Mária 8 2008/07/23 - 14:33 2008/07/24 - 15:29
Irodalom Végtelen magány agnes 6 2008/07/24 - 15:39 2008/07/24 - 21:06
Irodalom Balsors Sztolár Miklós 1 2008/07/24 - 16:13 2008/07/24 - 21:50
Irodalom Én csak kimentem pisilni a budira és megszűnt a Tsz Mülléder Mária 16 2008/07/23 - 14:38 2008/07/25 - 12:58
Irodalom Valaho' falujában Mülléder Mária 10 2008/07/23 - 17:46 2008/07/25 - 13:04
Irodalom A kő varázslata agnes 8 2008/07/24 - 09:57 2008/07/25 - 15:07
Irodalom Hófehér mirtuszom dobom Mülléder Mária 10 2008/07/25 - 07:33 2008/07/25 - 20:11
Irodalom Az utolsó vacsora Lácai Mihály 10 2008/07/24 - 13:42 2008/07/25 - 21:40
Irodalom Hangod András 2 2008/07/23 - 14:14 2008/07/26 - 15:58
Irodalom Adj király katonát! Mülléder Mária 14 2008/07/26 - 09:06 2008/07/26 - 21:32
Irodalom Cinkefigyelem Lácai Mihály 14 2008/07/22 - 12:26 2008/07/27 - 00:49
Irodalom Egy ember élete Lácai Mihály 10 2008/07/27 - 06:40 2008/07/27 - 12:14
Irodalom Hangyabál gyerekvers agnes 6 2008/07/27 - 13:13 2008/07/27 - 16:59
Irodalom Hahó tavasz /Tavaszhívogató/ agnes 6 2008/07/26 - 21:46 2008/07/27 - 17:39

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Kováts Péter>skorpio - Csokonai Vitéz Mihály A reményhez skorpio 1 2008/08/09 - 15:25 2008/08/10 - 04:41
Audió Kováts Péter>skorpio - tokio170 Lobogjatok skorpio 4 2008/08/09 - 15:37 2008/08/11 - 09:45
Audió Kováts Péter>skorpio - Meditácio 8 TERROR skorpio 1 2008/08/16 - 14:17 2008/08/17 - 21:01
Audió Kováts Péter>skorpio - Profán fohász skorpio 1 2008/08/10 - 17:38 2008/08/18 - 13:04
Audió Petz Teri - József Attila Kései sirató Petz Teri 2008/09/03 - 02:27 2008/09/03 - 02:27

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Tanulságok fóruma blue 8 2008/09/25 - 11:32 2009/04/03 - 18:19
Fórumtéma Álmok útján blue 16 2009/03/28 - 11:32 2009/04/16 - 06:30
Fórumtéma A kert szépségei Desert_Rose 40 2009/04/08 - 20:18 2009/04/16 - 11:24
Fórumtéma Régiségek...emlékek... blue 35 2009/04/06 - 09:09 2009/04/17 - 08:11
Fórumtéma Világ legszebb autói és luxusautói blue 35 2009/04/03 - 11:20 2009/04/20 - 09:24
Fórumtéma Te tudtad? - Márkák történetei blue 10 2009/03/26 - 09:09 2009/04/29 - 08:08
Fórumtéma Neked mit takar a szépség? blue 42 2009/04/02 - 12:52 2009/05/04 - 12:10
Fórumtéma Szem-száj ingere... blue 24 2009/04/16 - 11:42 2009/05/04 - 20:19
Fórumtéma Cikkek beküldése prayer 3 2009/02/19 - 19:23 2009/07/19 - 09:52
Fórumtéma EQ avagy az Érzelmi intelligencia Jeanette 18 2009/07/29 - 22:05 2009/08/06 - 21:57

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény EMLÉKEZTETŐ 2008.07. 30. Rádióadásból prayer 2008/08/06 - 15:31 2008/08/06 - 15:31
Rendezvény Író olvasó találkozó 2008. 08. 13. Dokumentum prayer 2008/08/15 - 22:09 2008/08/15 - 22:09
Rendezvény EKF megbeszélés jegyzőkönyv prayer 2008/08/15 - 22:23 2008/08/15 - 22:23
Rendezvény Meghívó prayer 2008/08/26 - 08:49 2008/08/26 - 08:49
Rendezvény Meghívó, CINKE a főtéren. prayer 2008/09/01 - 09:58 2008/09/01 - 09:58