Mi lehetett az oka....talán az eső,
egy árva csepp mi szemedre hullt,
megidézett sok emléket benned,
és lassan peregni kezdett a múlt.

Szemed tükrében, film lett az élet,
ezernyi pillanat volt ami megigézett,
halk sóhajú szerelmed sírni kezdett,
sós ízű cseppje lassan földre hullt.

És csak esett, esett szakadatlan,
míg Te, szürke felhőként az égen,
tengerré oldódott emlékek vizében,
tükröződni láttad könnyező magad.

Lelkednek néma zongoráján, mint
hegyekről zuhanó, dübörgő lavina,
sikoltva játszani kezdett az emlék,
némán zokogó, hegyeknek bánata.

sírj csak, sírj! S mikor permetté leszel.
Részecskéidből új fátyollá sző a szél,
minden zápor után, magával ragad,
Szivárványhídon ragyogj, a Nap alatt.