Írnom kell-e Néked, hogy legbensőm kitárva,
Szőnyegem szélén várok szivárványra,
Mélázni valami édes-bús dalon,
Melyet lélek szült és kósza alkalom?

Hogy borzongjam minden egyes során,
Versed olyan legyen, akár egy utazás!
Hagyd a bajmolódást, küszködést a rímmel,
Csak engedd játszani, s figyeld szíved ütemét!

Ne is sejtsem, mi következik,
Találj el váratlanul, sodorj,
Akár a többi gyarló lélek, én is szédülni vágyom,
Velence utcáin suhanva lobogjon hajam!

Csónakázzunk szerelem lélekvesztőin,
Finom csipke legyen az álmodás,
S egyszer csak könnyek lepjenek,
Mert szürke való szaggatja szét színarany ruhám.

Csatakos, vak legyen ébredésem,
Kibe reménytelen elmúlás gázolt bele,
Még a vágynak édes csókja illan rólam,
Mint tört korsó, mely tüzes borral volt tele…

Megállj, Te! Mit adnál, végszóval máris elveszed,
Hogy kétség dúljon így félig bemártva?
Árnyald vázlatodat, szépen kibontva,
Hogy alakod hős, s asszonyod csodálatos legyen!

Még alig ismerlek, szenvedélyem leszel-é,
Vagy felejtésre méltó gyenge sablon?
Rajtad áll. Hát szerezz olyan estét,
Hogy muzsikád által rezegjen, s megolvasszon,

Vagy induljak mélységnek kezemben a dallal,
És valahol bevégezve találjon rám hajnal!
Hadd borzongjam hát minden sorodon,
Versed olyan legyen, akár egy utazás!

Hadd szárnyaljak hát röptödben Veled,
Hisz egyformán ember-angyalok vagyunk,
Időnek rabjai, kiket megtart, vagy eltemet,
Ha eljátszván bábjával játékára unt.

De ma még szabad vagy, varázsolj üde ligetet,
Vagy mézillatos mezőt, mely a végtelent idézi,
Tölgyesek közt lopakodó, szomjas őzet,
Ki oly nagyon kíván forrásvízhez érni.

Bizsergessen sejtés, nyelved szó igézze, hogy mondd,
De hunyd le közben szemed, úgy indulj utána,
S lépted mégis visszatartva, várj a csöndes bájra,
Azután írd le sebesen, mi tollad körül tolong!

Jó lesz, bármit alkotsz, csak tessél magadnak,
S ne kedvetlenülj el, hogyha megtagadnak,
Képzeleted küszöbén, itt várlak, hallgatom,
Muzsikádtól, akár a többi gyarló lélek,

én is szédülni vágyom- nagyon!

2010-07-21