Lénárdos haiku

Reccsen a küszöb. Ódon ajtó kitárul.
Bent a múlt játszik régiségekkel.
Ott egy mosdótál, s kiált, vajon mosdottál?

S nevet egy vasló, rég nem evett parazsat.
Pedig dolgozott eleget, vasalt,
dolgos asszonyi kézben, tűz melegében.

Ott az a sárga, ütője fenyegető,
nehéz, de mégis vele törik meg,
ami benne van. Morzsát tör a rézmozsár.

Nincs már zsinórja, kopott orsó, szalag sincs, 
pedig de sokat szólt hangszórója.
Házibulizó volt, a magnók királya.

Az öreg papucs mesél. Én tudom ki az,
s mit csinált nála, amikor nem volt
otthon mamája s kacsint, nevetnek már mind.

De csönd! Valaki bejött. Körülnézett itt.
hová tegye le régiségeit?
Mesélő papucs magában kuncog egyet.

Hisz ennyi minden, hogyan fér el egymáson?
S asztalon rend lett, Mosolygó arcok,
s együtt vannak, nevetnek a régiségek.