Heti nyertes

Heti nyertes

Vers 4

dreaming58 - Ébren is álmodom!

Hangodba gabalyodva nem érhet semmi baj,
ha itt zsong fülemben, bennem lángot nevel,
fényünk örömöt vetít az égre fel.
Hangodon ringatózom boldog éjjeken,
hunyt szemmel várom: jöjjön értem az álom,
de álmomban is símogat a bársony,
duruzsol, elbűvöl, repít a távolon
- bevallom, hangodtól ébren is álmodom!

VÉGEREDMÉNY:

Versek:

 1. 4-es:    dreaming58 - Ébren is álmodom             13 pont
 2. 8-as:    Csillagvirág - Hangod                               9 pont
 3. 1-es:    ermi-enigma - Életed                               8 pont
     6-os:    ermi-enigma - Hangtalanul                       8 pont
 5. 5-ös:    barnabyy - Az éjszaka hangjai                 7 pont
 6. 3-as:    barnabyy -  A hang                                  6 pont
 7. 2-es:    dreaming58 - Rád hangolódva                   5 pont
 8. 7-es:    Bakos Erika - Még mondok egy imát        4 pont

Prózák:

 1. 1-es:   Anyila - Kulisszák mögött                        22 pont
 2. 2-es:   ermi-enigma - Darabtemető                      20 pont
 3. 3-as:   Donna Ihunte Mária - Színházba megyek  18 pont

Vers: 6-4-1

különdíjasom a 8-as vers 

Próza: 1-3-2

Próza:

3, -2, -1,

Próza  : 1 - 2 - 3

szavazok:

vers: 8- 2- 1

próza: 2-1-3

Listám:

Vers: 7, -5, -4,

Gratulálok az alkotóknak!

A héten csak versre szavazok

A listám: 3 - 5 - 2

Gratulálok mindenkinek.

Szavazásom!

Vers: 4 - 1 - 6

Próza: 2- 1 - 3

Gratulálok Mindenkinek!

Szavazok:.

Vers:l :    4 ll: 6 lll:1

Próza:l:1  ll:3 lll:2

Gratullok mindenkinek:)

vers : 3, 5, 1

próza: 2, 3, 1

Szavazatom:

Vers I-8 II.-1. III-2

Próza I-2 II-1 III-3

Próza:

1-3-2

Hirtelen támadt indulatból:

versek: 8-6-4

VERS     4 - 7 - 5

PRÓZA   3 - 1 - 2

vers-8

Csillagvirág - Hangod

Imádott kedvesem!
Házunknál emberek,
mennek el rettegve,
gondolják, egy medve
van itten elrejtve,
horkolást nem sejtve,
rohannak fejvesztve.
Üvegek rezegnek,
hangodtól repednek,
szanaszét reggelre.
Aludnék kedvesem
éjszaka melletted,
becsuknám szememet,
holdkóros fejemet,
pihenni engedjed.
Csipeszeket teszek
szádra, hogy egyszer
ébrednem ne kelljen,
és fitten felkelek,
ALUDTAM emberek!

próza-3

Hosszú, sokéves szünet után ismét színházba készültem! Nagy örömmel, és lázas izgalommal kezdtem a készülődést már napokkal korábban. Érdekes módon nem a várható élmény kötötte le a fantáziámat, a gondolataim állandóan a múltba kalandoztak... A régmúltba.

Gyermekkori emlékeim elevenedtek meg, amikor évente többször is ellátogattunk a színházba, - együtt az egész család. Szinte mindig veszekedés előzte meg az indulást, ( - Ne vitatkozz Édesanyáddal, a cseresznyés flanellruha nem való színházba!) …és ez folytatódott útközben is. Édesapám megkövetelte tőlünk, hogy mi hárman testvérek menjünk elöl kézenfogva, és ők édesanyámmal karonfogva mögöttünk. Pedig én anyukám kezét szerettem volna fogni, ráadásul a fiúkkal még egy kirakatot sem lehetett vita nélkül megnézni.

Mindig a földszinten ültünk, a sor közepén, én viszont szerettem volna megnézni a zenekari árkot, a falon az arany díszítéseket, a folyosón a rengeteg tükröt, és minden apró részletet, amitől színház lesz a színház.

- Maradj nyugton! Itt nem lehet szaladgálni! - jött szinte azonnal a rendreutasítás.

A következő kép, ami bevillan az emlékeimben, anyukám színházi táskája. Pici, lapos, drapp színű retikülre emlékszem, ami valóságos kincsesbánya volt. Érdekes módon abban a pici táskában mindig volt sütemény, ha megéheztünk, és minden, amire csak szükségünk lehetett.

Az egyik kincs, amiért mindig ádáz harcot vívtunk, az a színházi kukker volt. Élénken emlékszem, hogy gyönyörű gyöngyházberakás díszítette. Mire beállítottam, hogy elég élesen lássak mindent, valamelyik öcsém biztosan követelőzni kezdett, hogy most már ő akar kukkerolni.... és nekem oda kellett adnom... De sokszor hallottam ezt a visszatérő parancsot...

- Te vagy a nagyobb, te vagy az idősebb, add oda neki!

Aztán eltűnődtem rajta, miért a viták, a veszekedések jutnak az eszembe, hiszen én ma is szép emlékként élem meg a színházlátogatásokat. Kutakodni kezdtem az emlékeim között,

...egyszer az apukám előrevitt a zenekari árokhoz, még fel is emelt, hogy jobban belássak..., máskor bambit kaptunk a büfében...., télen néha még sült gesztenyét is vettünk...

De nem ez a lényeg!!! ... Amikor emelkedni kezdett a vasfüggöny, lekapcsolták a nagy csillárokat, elcsendesedett a nézőtér, szétnyílt a függöny, és elkezdődött a varázslat. Még mi gyerekek is lélegzetvisszafojtva figyeltük az előadást.

Az előadás véget ért. Kicsit féltem a csalódástól, hogy túlzott várakozással megyek, - hiszen nagyon sok évvel ezelőtt voltam utoljára színházban. Nem csalódtam! Ma is működik a varázslat. Nagyon élvezetes, jó János vitéz előadást láttam.

Jövő héten megnézem a Dzsungel könyvét is./

próza-2

ermi-enigma - Darabtemető

Különleges este mindig az amikor egy darab utolsó előadása következik a színházban. Aki jártas a színpad világában az jól tudja mi minden történik addig. Kezdődik az adott év repertoárjának kiválasztásával. Ez általában több lépcsőben történik. Megálmodja a  direktor, a főrendező - és persze a gazdasági vezető is. Mai világunkban az utóbbi szava a szentírás - az álmokat a lehetőségekhez kell igazítani. A darabokhoz kellenek színészek is, a zenésekhez zenekar, táncosok, kell a rendező, nem árt egy dramaturg sem és persze rengeteg más ember is műhelyek dolgozóitól kezdve (asztalosok, kárpitosok, szabók, lakatosok, fodrászok és a többi) a kellékesen át az ügyelőig - sőt a rejtett zugában megbúvó súgóig sok-sok ember. Ez utóbbiról szól lényegében a történet. Elterjedt színházi szleng, hogy a súgólyukat koporsónak is nevezik a szűk kiképzése miatt. Egy-emberes hely - mint egy koporsó.

Egy-egy darabnál aztán kőkemény munka indul. Stáblista, technikai tervezés, próbák hosszú-hosszú sora. nem egyszer a végkimerülés határán. Első az olvasó próba, szövegtanulás. Azután kezd a darab "beöltözni". Sematikus díszletek - melyeket sorra váltanak fel az igaziak (függvényében a műhelyek munkájának), ruhák jelennek meg a szereplőkön. "Betanulja" a darabot az ügyelő, a kellékes, a díszletező - szóval mindenki. Főpróba - nyilvános főpróba (az adott település prominens - de nem "prím" rétegének - ismerősöknek - ingyen premier) amin még meg-meg áll a darab mert például a rendező nincs valamivel megelégedve. Végül jön a premier. Kicsit idegesen, kicsit félve a bukástól, kicsit még bakikkal is, még nem tiszta szövegtudással - ilyenkor milyen jó a súgó. Végül is elindul a darab az útjára. Húsz - harminc előadás szám az átlag egy-egy megyeszékhelyen, Budapesten a nagy siker-darabokat sok százszor is eljátszák - ez fővárosi privilégium. Vidéken jó ha egy hónapig fut, esetleg időnként felújító próba után pár előadásra még leporolják.

A darab utolsó előadására nagyon találó fogalmat használnak a színházi világban: darabtemetés. Legalább olyan "elánnal" készül erre az eseményre mindenki mint a premierre. Aki csak tett valamit a darabért mind ott akar lenni. Ki a színpadon - ilyenkor nem számít extrém esetnek például ha egy díszletező a játék közben bemegy és megigazít valamit a díszleten, vagy a rendező fogja magát és átsétál a nyílt színen, az sem, hogy a szöveget kissé átírják maguk a színészek (napi aktualitást csempészve bele) - természetesen maga a darab eléri így is a végkifejletét - Jágó cselszövése megöli Desdemónát, Kathrina engedelmes felesége lesz Petruchiónak és Kurázsi mama is húzza tovább a szekerét a lánya elsiratása után.

Szigligeti Ede Lilomfi-át temették éppen az ominózus utolsó estén. Természetesen itt-ott átírva a szöveget. Például mikor Szellemfi felolvassa az egri pincér levelét a 17 forint 19 krajcáros adóságról Liliomfinak, az csak ennyit mordul: - eriggy be az önkormányzathoz majd vesznek fel EU hitelt és rendezik. Amikor a professzor a Liliomfi "képébe" bújt Szellemfit ötven pengővel akarja megvesztegetni, hogy hagyja békén Mariskát, az csak nevetve odavágja: - vagy félmilkót adsz vén svihák, vagy futtatom a csajszit németben !
Az értő közönség dőlt a nevetéstől, de még inkább a lépcsőkön ülő műhelyek "hada", az asztalosok, lakatosok, szabók, díszítők és mindenki a színházból aki nem volt éppen munkában az előadáson. Maga a direktor is a karzaton állt az "ingyen diákok" között a korlátnak támaszkodva és időnként posztjához nem illően röhögött. Néha zsibvásár volt a színpadon. Össze-vissza járkált mindenki, akár volt jelenése, akár nem. A színészek vicceket szőttek a szövegükbe, sokszor nevettek akkor is amikor sírni kellett volna. Liliomfi még szerelmi vallomását is fűszerezte ilyetén: - Kedvesem, érzem a csókján, hogy fokmagymás sültet evett. Nem maradt belőle? Piszkosul éhes vagyok.
Szóval minden ment a "szokott medrében". A súgóra nem volt ilyenkor szükség, mert a szövegtévesztések szándékosak voltak, ha az eredeti nem ugrott be akkor rögtönöztek, de így a harmincharmadik előadáson már Szigligetinél is jobban tudta mindenki a mondókáját. "Anya" - mert csak így szólította mindenki a színházban - a színpad sarkába elhelyezett böhömót fotelben ült és élvezte a felfordulást. Ő is hozzátett valamit a bohóckodáshoz - egy lavór meleg vízben áztatta a lábát. Viccként találta ki, de jól is esett, mert bár fiatalon táncosnő volt (egy súlyos baleet vetett véget a hihetetlenül jól induló pályájának), ma már a sok ikszel együtt bizony néha lépni is nehézére esett. Kitalálta - és el is mondta a többieknek - , hogy meg fog szólalni a harmadik felvonás vége felé, amikor műfelháborodással közli a színpadon lévőkkel: - Ez már botrány. Jelenteni fogom a direkciónak, hogy nulla szövegtudással léptetek színpadra. Gázsira senki ne számítson ebben a hónapban. Sőt, egy-két embert ki is fogok rugatni.
Persze tudta, hogy lesz erre majd válasz - amit ő előre nem ismer - de majd jót nevetnek. Ki kell néha nyitni a szelepeket, hogy ne bolonduljanak bele a feszített tempóba.
Most a nagy ramazuri ellenére is kicsit elbóbiskolt. Sok darab-temetésen részt vett már, nem volt számára újdonság.

Elemében volt mindenki. Kellemes ősz volt kinn, itt benn pedig a szavak színezték a világot. Egy csapattá vált a játszó és a néző - valamilyen interaktivitás is kialakult - időnként Liliomfi leballagott a zenekari árok hídján és bevonta a játékban a földszinti nézők valamelyikét. A rendező vakargatta a fejét a karzaton és eldöntötte, hogy "valódi" előadást is "fűszerezni" fog ilyesmivel.

Közeledett a darab vége. Eljött az a pillanat amikor a súgó feláll és leteremti a többieket. De ő csak ült a fotelban. Valahogy furcsa pózt vett fel. Szellemfi viccet érzett ebben és odalépett: - Anya, felemelnéd a valagad? Jelenésed van!
A súgó nem mozdult. Az ügyeletes szaladt be a színpadra. "Anya" nyakára, az agyi verőérre tette az ujját. Szívdobbanást nem érzett. A bőr jéghideg volt. Már halott lehetett jó ideje. Lehajtotta a fejét: - Nyugodj békében Anya.
Döbbent csend telepedett a színpadra, a nézőtérre. Néhányan sírtak. A fővilágosító lekapcsolta az erős reflektorokat és két fejlámpa fényét fókuszálta "Anyára". Jó barátja volt. A színészházban egymás mellett volt a szobájuk. A zárt kertben nem egy "slambuc partit" rendeztek közösen - a fáma szerint más is történt, de erre az idő jótékony homálya borít már fátylat. Valaki az első sorban halkan a "Miatyánkot" kezdte el mondani - aztán egyre többen - végül már mindenki együtt - hívő és ateista egyaránt.
Aztán néma csend telepedett meg a félhomályos teremben. Mozdulatlanul állt mindenki.

A fővilágosító lekapcsolta a fejlámpákat. Fél perc teljes sötétség után a kijáratok jelző világosítását "kiadta", de a hatalmas mennyezet csillárokhoz nem nyúlt. Lassan indultak a nézők kifelé. Egyetlen szó, egyetlen - máskor oly bosszantó - köhintés sem törte meg a kegyeletet.

A színpadon "Anya" mellett két oldalt felsorakoztak a színészek, ott álltak  a nézőtérre "belógott" színházi dolgozók is, ott állt a direktor, a rendező, csak az ügyeletes lépett ki a művészbejáró elé az utcára - várva a hivatalos szervek ilyenkor szokásos látogatását.

Már csillagok fénylettek az égen. Hűvösre fordult az idő - fázott.

próza-1

Anylla - Kulisszák mögött

Kopogtak.
Az ügyeletes fiú beszólt:
   - 15 perc múlva a Művésznő következik! – harsogta.
   - Jaj, Flóra, hol a palástom, a fejdíszem?
   - Hozom Művésznő, a hajcsatokkal együtt. - Flóra, Eszter fejére tűzködte sebtében a fejdíszt, ami csillogó, ébenfekete selyemből készült, aranyberakással, akárcsak a palást. Majd megigazgatta a hajtincseket, nehogy a színpadon dőljön jobbra, vagy balra Eszter hajában. Még pár csattal rögzítette, mert biztos, ami biztos. Eszter eközben skálázott… Mindig egy hanggal magasabban kezdte el, miközben a tükörbe pillantott. Végig nézett magán. A tükörből a Fenséges-, a Tündérkirálynő, a csodálatos hangú Énekesnő, a Primadonna nézett le rá.
   - Ugye eljön még? Mondd, hogy a harmadik felvonásra ideér! - csapta össze két tenyerét hirtelen.  Öltöztetőnője lehajtotta fejét: - Hogyha, én azt tudnám… - mormolta mintegy maga elé. Majd ránézett barátnőjére, miközben a fényes palást redőit igazgatta.
   - Igen, kedvesem, itt lesz! – suttogta.
Kopogott az ügyeletes fiú.
   - 10 perc, Művésznő! – rikoltotta.

   -„Félórája el kellett volna indulnom ahhoz, hogy idejében odaérjek…” – gondolta Dániel. Természetesen zárás előtt érkezett két ügyfél, akiket már nem tudott lemondani. Szíve szerint már belebújt volna fekete-bordócsíkos zakójába, …azonban az ügyfél nem várhat…
Mélyrózsaszín ingjében asztalhoz invitálta őket. Láthatóan egymáshoz tartoztak, mert szemükben csillogott a tündöklő napsugár.
   –„Fiatal házasok…” – állapította meg magában, majd kissé összeráncolta szemöldökét:
   -„Miért vannak itt nálam, hisz én válóperekkel foglalkozom? Hisz zárás előtt vagyunk? „-  Titkárnője  olvasott gondolataiban, s a korábban behozott aktára mutatott. Dániel szórakozottan vette kezébe, és leült a szemközti székre. Lelkében dübörögtek a szavak:
   - „Küldtem egy csokor égőpiros flamingót, Kedvesemnek. Már megkaphatta azóta, s ha olvasta a levelem…, s ha látta az ajándékom…”
   - Kedves Ügyvédúr! – kezdte ekkor a férfi. Dániel hallgatta őt, de nyugtalansága miatt nem tudott összpontosítani.
   -„ …Ha  megtalálta benne a dobozkát…” – mosolyodott el önkéntelenül.
   -„ Remélem, örülni fog neki, s talán még szebben énekel majd…”
Ekkor a férfi megrázta a kezét.
   - Köszönöm, Ügyvédúr! – hallotta a távolból...
   - Természetesen, a jövő héten értesíteni fogom Önöket! - válaszolta Dániel, de agya egyre csak zakatolt.
   -„ …És, ha elutasít?   …Ha nemet mond?”...
A szörnyű gondolattól melege lett, és meg kellett lazítania csontfehér csokornyakkendőjét. Látta, hogy titkárnője kivezeti a fiatalokat, miközben ő lázasan keresi az autókulcsot.
   -„ Oda kell érnem legalább a harmadik felvonásra!”

Megint kopogtak.
De más kopogás volt ez. A gyorsfutár egy nagy csokor égőpiros flamingót hozott.
   - A Művésznőnek!- harsogta.
Eszter rá sem nézett, megszokta már, hogy az előadás szüneteiben kisebb, vagy éppen óriási csokor virágok díszítik  színházi szobáját. Így nem láthatta azt se, mily parányi, gondosan becsomagolt,  halványrózsaszín dobozkát rejt a csokor…
   - Nézz ki Flórám, itt van-e már?- kérte Eszter izgatottan.
   - Már kétszer is megnéztem, Eszterem! – ingatta fejét a nő.
Eszter még egyszer belenézett a tükörbe szomorúan, és csillogó szemekkel.
   -„ …Nem jött el! „  
 Aztán mosolyt eröltetett  arcára, s előbújt a Fenséges, a Csodálatos Királynő…
Csillogás… taps… pompa… siker…
Ez várt rá a színpadon.

Autójával Dániel gyorsan hajtott, de a sorozatos piros lámpák miatt mégis lassan haladt előre. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve befordult egy keskeny, girbe-gurba utcába, hogy levágjon egy nagyobb kanyart.
   -„Oda fogok érni a harmadik felvonásra! Oda kell érnem!” – mormolta félhangosan, és körülnézve átsuhant  a hídon…

Zúgó tapsvihar fogadta a Művésznő áriáját…  …Kétszer is visszatapsolták…
   Öltözőjében már csend volt. Egy könnycsepp gördült végig arcán, mikor megpillantotta az apró dobozkát a virágok között. Az, szinte magától kinyílt. Kiemelt belőle egy aranygyűrűt, melybe ez volt gravírozva:
„Eszter et Dániel”.
 

A művészbejárónál egy autó várt rá, Dániel ült benn, türelmetlenül…

vers-7

Bakos Erika - Még mondok egy imát