vers-6

dreaming58 - Éji gondolatok

Nézd, ott fent fura figura a hold,
lám, lehuppan fénye háztetőmön,
szerteszét arany szikrákat pöcköl,
s lehet: ez mind csak álom-csuda volt.
Az is álom, hogy szobámon átszaladt
a pillanat, mi nélküled mit sem ér,
s nem adnám fénylő égi kincsekér'
ha itt lennél hogy látva lássalak.
 
Magányos múmiák mind a bútorok,
az ágy kietlen, hideg jégverem,
melegszem álombéli képeden,
s szívemben magány és bú forog.
Az édes-ékes képzet enyhet ád,
s meglehet, hogy mégsem álom:
lassan kinyúlok, s mellettem találom
tűz-tested - s holdunk fényhálót vet reád.
 
Sötétben lásd, szemeim izzanak,
hűsítsd óvatos érintéssel,
különben velem együtt égsz el,
mint kit végsőkig hevít a nap.
S ha majd karomban elcsitulsz,
velünk együtt szunnyadnak csillagok,
világ legboldogabbja én vagyok,
mi rossz volt mind csak cseppnyi múlt.

Kedves Imre és Barna!

Azt hiszem, hogy nekem is van még pótolnivalóm a rímekkel kapcsolatosan. De roppant kíváncsi leszek, hogy kik lesznek azok a kedves Cinke-társak, akik maximálisan eleget tesznek a feladatnak, mert én szeretek mindenkitől tanulni!

Sok sikert kívánok Mindenkinek, azt hiszem ez nagy kihívás!

vers-1

Gemini - Éji ének

Nézem a holdat, fent ül a háztetőn,
s arany gerincét gömbölyíti ívbe
fényesen, mint egy kandúr, olyan szinte,
az égen vén állat, furcsa, kéjes őr.
Elnyűtt vándor, ki már nyugodni vágyna,
Érzem, rámnéz most, s vakmerőn  vetődne
hozzám az ablakot vakon betörve,
s jámbor térdeimhez dörgölőzni mászna.

A homályos szobában nézegetek,
ma vacognak a bánatos bútorok,
sejtelmesen mind-mind hozzád vánszorog,
körbe gyűlnek, mint néma felhősereg.
Elárvult alakok, megvénült szolgák,
letérdelnének, és mind odabújna
ujjaid varázsát koldulni újra,
hogy érezzék a tested, a lágy zsongást.

Látod-e? - a sötétben ég két szemem,
szemed kéri, két hű gyémánt volt fényét,
fájó ez az égés – nem volt föld s ég még,
- ezernyi éve már...  csak emlékezem...
Fáj és ég, érintsen meg hűvös kezed,
szent mozdulat kell, azzal eloldoznod
a világtól létemet, minden dolgot,
s a végtelenben újra szállok veled.

Próza-1

barnabby - Nőimitátor...

Szúrósan szemlélt, majd tán nevetett is, ahogy tovalibbent. Könnyű cipője még nem is koppant hanggal a járdán elnehezültem kicsit tán agyban:ez mi a ménkű? Rossz a fülem, hogy így megcsal a látvány...? Minő "motor"hajtja e némbert, vagy miféle járgány? Ejnye, hisz ‘ma még csak péntek, ez nem lehet seprű... Boszorkányszombatnak csak később, holnap a napja... És nézd a bokáját! Mily helyesen formás, s ring a csípője, ahogy lábait rakja...jó lenne most látni az arcát... Ha szólnék, tán kinevetne, hogy mennyire tetszik... a léptei hossza...most már én is igen csak megszaporázom!.. Nem bírok magammal: annyira vágyok nézni szemébe... Még illőn is szólanék véle, mert ugye mért ne lehetne? Érdemben megtudakolni merre tart, fél-e a sötétben? Sajnos, manapság annyi a kéjenc...akik vágynak a szexre... Hol van már az erkölcs, az etikett, s a férfi, ki gavallér! Rég elfelejtették, mi is az az illem, jó modorúság... Bennem vakon megbízhat. Én mindig úriember voltam, s vagyok a nőkkel. Nem kenyerem a szédítés, s nem hobbiból űzöm... Szép csendben mellé lépek és üdvözlöm illőn, egy "kisztihand dal”… Meghajlok előtte, kék szeme csillog, mintha mosolyogna... Mégis, valami furcsa érzés mi betölt, s rémület önt el. Belém hasít a kétség, a felismerés: Ó, te szegény balga, hiszen álmaid, s vágyaid tárgya csupán egy nőimitátor!!!

vers-2

vers-3

ermi-enigma - egymásért élünk

ködös távolban kutyák ugatják
riadtan az éjszakát, vén telihold
cammog lustán odafenn , kuvik rikolt,
idő tölti a holnapba a mát,
hiányzol-hiányzom, tűröm-tűröd,
csak az ágy ölel, hiányzik karod
rám fonódó forrósága, álmodod
a volt pillanatot, a párnád gyűröd
 
szekrények sötét zugában szú perceg,
kimúlt életeket fal fel mohón,
tested keresem mellettem az ágyon,
de csak himba surran, egy kerék recseg
rám gúnyosan, az öreg falióra
méri az időt köröttem, a semmit,
szám emlékként őrzi csókod ízeit,
lelkem sír fel, vágyik egy veled-napra
 
a reggelre, mikor madárdal köszönt,
a nap nekünk ébred, sugara simul
bársony bőrödre, a világ ránk bámul,
szerelmünkkel űzzük el a közönyt,
csak együtt létezünk, s ha jő estünk
a nyugalom bennünk él, egymásra
találva, csodás éjszakára várva,
majd testünk hirdeti: egymásért élünk

próza-2

siktár éva - A mosolygó pasi

vers-4

barnabby - Pesti vének

Egy ronda vénség köpött a járdakőre
Aszott teste, mint ázott rongylabda
s görbítette, mint csikasz kandúr, s folyatta
szét, véres, régi nyálát, székre, kőre-
Kába szegény, sietne, hogyha enne...
Érted? Hová mész? S a hányás a padon?
Mossál! Seprés! Lapát az asztalon...
S ez mind, nem lesz húszba. törlesztheted...
 
S ha pénzcsörgést hallanál hét körül...
Érzed? Százasok. Vagy új húszasok csak.
Összeszeded mind, s hozzám áthozod ma
 ami van...Szorulsz, ha körmeid között ül
meg a sok százas, tízes-húszas..."kútba esnek".
Lenyúlnának kérges ujjaid
"száz Misi" társát?..vágynál félni újra hidd,
hogy vérezne vén trotty, ó renyhe tested!...
 
S még mit? Anyádat kérheted, hogy odább
 evezzen, keblét tartom; "férc-mű",nézni kényszer...
Ó, mennyi jó sokba került sok éve már, emlékszel?
Éltek, vágytak. Nem holtak még sem hamarább...
Simítsa őszbe, hidegbe, bűn kútja
Ő áll ott Antikrisztus, "melyre" mindig morgok.
Hegy levéből éltem, s elcsentem egy kortyot...
Életemet csupán jósom, ha tudja...

vers-5

barnabby - Fess nő kéne

A holnap szép, örülj, ha vársz a nődre
S ha van festék, vigyázón nyomd magadra
Körívbe, mit ujjaddal húzol nagyra...
Légy ébren:érzi vágyad? Fél- e tőled,
várat, szerény? Sietni lomha, renyhe?
Nézne, hogy már mész,netán csak csomagol?...
Most már legyél vagány, ha akarod,
te is kérjed meg:csúszna körbe, fekve?
 
S, ha kérdőn néz, pofázhatsz: még örül
 lénye. Testedhez nyúl kuncsorogva
Szerelmedet vidd, szobán át forogva,
s vihar szorul majd környestlen -körül...
Önts egy Colát, itasd, ágyba fektesd
lemondanának érte Hunyadik...
Tál sima kását nézi, fújja. Nincs
só, kérdezé...Konyhasó, megkeressem?
 
Méz sincs? rá vágynom, élvezet?Hozz még
ecetet, sajtot. Nézd művészi étkem!
Ó, kicsiny skótom! Étel vár, emésszed!
Étek, s bájital.De hozz még sört, oszd szét!
Színtiszta lőre mit veszel...hűtsd újra!
Ócsárolt textus leplezi le sorsod...
Tévéből éltem, megreccsent, elromlott.
Ma nézhetetlen. Nincs a dróton szufla...

próza-3

Bakos Erika - Falusi monológ- avagy mit csinálj, ha részegen megy haza az urad…

Helyszín: Julcsa néni kispadja

Szereplők: A 60 éves Julcsa néni és a mélyen hallgató Maris, aki 5 évvel fiatalabb.

 - Már möglött asszony vagy unokákkal a hátad mögött és még mindég nem neveted mög űkelmét!

Ejnye Mari, tudod mit csinálj, ha részögön mögy haza az urad? Nem ugyé…na emondom.…

Csak nem félsz mán tűle, azt nem kő, me akkó rádösmer. Inkább hallgass mög én mit csinátam.

Annyit nyeltem már miatta, mög égysző-kétsző pofon is hajított, úgy, hogy a fal adta a másikat, akkó mögfogadtam, hogy többet ilyen nem lössz. Az első alkalommal, mikó mán ölég bátor vótam, hogy visszavágjak és ű mög ölég részög, hideg vizet engedtem, oszt jól nyakon öntöttem, de nem jó taktika vót, be kő, hogy ösmerjem, mert neköm köllött a vizet fölszödni és ki is józanodott, oszt majdnem kaptam égy pofont mögint. Majd mikó az én uram sokadszor is részögön gyütt haza, taktikát váltottam. Ejővöttem a jófajta keményfábú faragott nyújtófámat, oszt az ajtó mellett vártam. Majd jól eltángáltam, szögény csak úgy nyögött, majdnem mög is sajnáltam, de nem…én ugyan nem.

Fölébredt nagy nehezen, oszt csak nyafogott, hogy mindöne fáj, én mög gondókoztam, hogy mit kéne kitalálni, hogy mitű fáj mindöne.

Mondom neki, -Apjuk tudod mi hír jár erre, hogy a szomszédasszony mögverette valakive az urát, me részög vót, csak nem kedvet kaptak nálad is? Az mög csak nézött ki a fejibű szerintem azt sé tudta, hogy hun van. Na ezt mögúsztad Julis…gondotam én. Ez mögismétlődött mégégysző, újra elvertem, röggelre tiszta kék vót a válla-háta és mégint nem emléközött sémmire, aznap tésztát gyúrtam, oszt elő köllött vönni a nyújtófát, hát akkó történt mög a csuda…az uram ekezdött kiabáni, nem iszok többet né bántson, én mög majdnem enevettem magam…de nem én ugyan nem. Mögszeretgettem szögényt, ű mondogatta, hogy többet nem iszik, hát ez többé-kevésbé igaz is.

Ezt kő csinánod Maris, remélöm mögfogadod a tanácsom, na mögyök me gyün haza a fődbű és még nem ötettem, oszt lössz kapsz. Erigy a dógodra té is. Isten ágyon!

vers-7

dreaming58 - Az éj titkai

Fent éj dajkálta égi vándor
szikrákat szór: csodás nyakék,
csupa csillámpor fent az ég,
arany köpenyben tetőmön táncol,
majd összerándul karikába,
akárha fényes szőrű kandúr lenne,
elnyúlik széles végtelenbe,
idehallik dorombolása.
 
A félhomályban csend poroszkál,
s függönyön át lopva belesve
téged kutat a lusta beste
mintha csak olcsó préda volnál.
De nem vagy az! Enyém vagy egyedül!
A kopott bútorokon álmok ülnek
- számukra az is édes ünnep
hogy szolgálnak pihenőhelyedül.
 
Bújok hozzád, hogy enyhet leljek,
szemem úgy ég, majdhogynem lángra kap
látásodtól, s mert oly mód vártalak,
vágytam érintését hűvös kezednek.
Öröktől fogva, mióta álmodok,
galaxisok zenéjén ringatózva
képzeltem jöttödet, s most meghatódva
a végtelenben szívedhez simulok.

próza-4

 Donna Ihunte Mária - A pöttyös bögre története

Hjaj. ezek a mai gyerekek!...

Nem. nem és megint csak nem! … Nem akarok hárpia lenni, nem akarok folyton zsörtölődő öreg bögre lenni! Igenis boldog vagyok, hiszen amióta velünk él Barbi, a tíz éves kis kamaszok határozottságával kiszórta belőlem a fakanalakat, és angyali mosollyal az arcán közölte: „Nagyikám, ugye lehet ez az én kakaós csuprom?

- Még hogy csupor?! – zsörtölődött nagyi csillogó szemekkel – Bögre ez kislányom, de még milyen csuda bögre. Végigkísérte az egész életemet. – De mire eddig jutott a mondandójával, már ölelgette is kedves kis unokáját. Barbi nem is lenne igazi kiskamasz, ha nem hárítaná azonnal a kitörő gyengédséget: „Jól van na! Nem kell azonnal elérzékenyülni!” – Talán csak én vettem észre, hogy egy cseppet sem igyekezett elhúzódni a szerető ölelő karokból…

Nem tetszik nekem ez az örökös kapkodás, olyan hebrencs, szeleburdi lett ez a lány az utóbbi időkben. Engem is itt felejtett mosatlanul, teljesen rám száradt a maradék kakaó. Most már nincs mit tenni, kicsit körülnézek, amíg hazajön az iskolából. Nicsak, egy ismerős! Az arany libatollas mesekönyv…  és én éppen rajta állok. Bocsi, remélem nem lettél kakaós. Emlékszel rám? Én vagyok  a pöttyös bögre. Tudom, te már visszakerültél a mesekönyvbe, és nem írhatod meg a történetemet, de ha kíváncsi vagy rá, szívesen elmesélem.

Szép tavaszi nap volt, amikor a mester egy kislányt ültetett a fazekaskorong mellé. Nagyon nagy szeretettel és türelemmel tanítgatta, hogyan kell pörgetni. Hamarosan egy darab agyagot is adott a kezébe, hogy próbálja kedvére formázgatni, megmutatta mikor kell bevizezni, hogyan változik ha rátenyerel, vagy éppen megnyomja itt, vagy ott. Akkor még nagyon csiklandós voltam, minden kis nyomásnál kicsit összehúztam magam, de tetszett mindkettőnknek, és jókat kacarásztunk közben. Először kistányér, majd tálka lett belőlem, de Babika a kislány nagyon élvezte az új játékot, ügyes volt, könnyen tanult, és hamarosan azt vettem észre, hogy egyre magasabbra nyújtja az oldalamat. Apukája a fazekasmester büszkén nézett rá, és akkor született meg a nagy elhatározás. – Tudod mit, kislányom, legyen ez a te kakaós bögréd! Még egy picit igazítunk rajta, úgy, hogy én is fogom a kezed. Ezután már a pici gyerekkéz, és a mester erős, biztos keze együtt formáltak tovább, majd szétfeszített a boldogság, amikor éreztem, hogy egy kicsit pocakosra  tágítanak, aztán a felső szélemet is kijjebb hajtották. Nem láttam magam, csak a kislány átszellemült boldog arcát, és tudtam, nagyon szép vagyok, nincs is ilyen bögréje senki másnak. A fülemet is együtt készítették, Babika kukacot sodort egy kis darabka agyagból, és a mester tapasztotta az oldalamra. Következett egy unalmas rész – szárítás égetés, többször is – aztán a zománcfürdő…. Igen, emlékszem azt megint nagyon élveztem, -  egy nagy edényben lubickoltam, és közben a mester szavait is figyeltem, ahogy magyarázta, ez a máz fog megvédeni, hogy ne csepegjen ki belőlem a kakaó… Most is hallom a csilingelő hangocskát, ahogy kérdezi: ’Lehetne a bögrém piros pettyes.? … Ez a kislány kitalálta a legtitkosabb gondolatomat is! Legszívesebben táncra perdültem volna örömömben, de szerencsére időben elkaptak, és nem történt bajom. Amire mindig nagyon büszke voltam, és leszek is, azok a pöttyeim. Azok az apró, festékbe mártott ujjacskák olyan óvatosan, simogató szeretettel érintettek … igen minden pöttyöm egy-egy ujjlenyomat, és soha senkinek eszébe sem jutott, hogy nem szabályos karikák., Még egy égetés, és készen is vagyunk, mondta a mester. Hát így születtem, és még sok évig éltünk együtt boldogan. Mindig mindenre kíváncsi voltam, igyekeztem úgy helyezkedni, hogy minél többet láthassak a konyhából. Sőt néha a szobába is beengedtek, amikor beteg volt a kis gazdám. Ilyenkor kakaó helyett teával itattam. Egy ilyen alkalommal sodort bajba a kíváncsiságom, addig fészkelődtem, amíg sikerült eljutnom az ágy melletti szék szélére, már csak egy picit kellett előre hajolnom, hogy meglássam, mi van odalent…

-Jaaajjjj!!! – kiáltottunk csaknem egyszerre, de már későn, bizony lepottyantam, és akkor tört le a fülem. Babika csak ölelgetett, és nem engedte, hogy kidobjanak. Mindig kitalált valamit, aminek kell egy ilyen tartó,  amikor már felnőtt volt, visszajöhettem a konyhába. Tudta milyen kíváncsi vagyok, ezért aztán mindig más feladatot talált ki nekem. Voltam cukortartó, sótartó, egyszer zsírt is töltött belém, hogy a hűtő belsejével is megismerkedhessek. A legnehezebb feladatom az volt, amikor a fakanalakat tartottam, mert, ha sokáig ficeregnek, felboríthattak volna, mégis nagyon szerettem őket, mert sok új érdekes dolgot meséltek…

- Te libatoll! Amióta csak mesélek, egyfolytában hallok valami furcsa sercegést. Te nem hallod? Hol vagy, miért nem látlak? Ekkor már a sercegést halk kuncogás is kísérte.. Óvatosan arra fordultam – Te tudsz írni? Mindent leírtál, amit meséltem? … De ki kuncogott?! Mesetündér megérintett a varázspálcájával, hogy láthassam. – Én segítettem, hogy ez a mese legyen Barbi karácsonyi ajándéka, Tudni fogja, hogy tőletek kapta. de most mennem kell, mert közeledik. Gyorsan újra megérintette a tollat is, engem is, és eltűnt mire Barbi belépett az ajtón. Meglepődött, hogy a nagyi bögréje van az íróasztalán, szaladt is elmosogatni, hogy tiszta legyen, mire a mama  hazaér. Más oka is volt a nagy sietségre, ugyanis észrevette a nyitott mesekönyvet, és benne egy vadonatúj mesét.  Mellette egy kis cédulát talált „Karácsonyra szeretettel – a pöttyös bögre” – Azt hiszem, ma este korábban lefekszem, megárthatott az éjszakai számítógépezés – gondolta és olvasni kezdett.

Amikor a mese végére ért, becsukta a könyvet, a libatollra kacsintott, és odasúgta: Nekem ma van Karácsony…. gyönyörűséges Karácsony!

Szavazatom:

Vers: 6 - 5 - 3

Próza: 3 - 4 - 5

Gratulálok Mindenkinek!

Áldott Karácsonyi Ünnepeket Kívánok a Cinke oldal minden tagjának!

Szeretettel: Erika

Szavazataim:

Vers: 3, 7, 6.

Próza: l, 2, 4.

Gratulálok a résztvevőknek!

Kellemes karácsonyi ünnepeket MINDENKINEK!

Jani

Szavazataim

Vers: 3, 1, 2

Próza: 3, 6, 4

próza-5

ermi-enigma - Venyige Tódor rendező évnyitója a színészeknek.

Na, akkor aggyon'sten mindenkinek minden jót. A pár új jövevénynek bemutatkozom: Venyige Tódor rendező vagyok - bár páran a kóklerek közül csak Gyökérként emlegetnek - én mondom meg lényegében, hogy ki mikor finghat a színpadon. A régiek már ismernek. Emberhúst nem eszek, szereposztó dívány nincs a szobámban - ahhoz már öreg vagyok - elítélem a pedofíliát és már egyszer adtam jótékony célból az afrikai éhezőknek ötszáz forintot, vajból van a szívem.
Nagy változásokat nem tervezek. A tavalyi évad nyolcvanöt százalékos látogatottsága nagyon jó lesz idén is. Maradunk a "siker darabok" mellett - már amennyire azokat ti sikerrel tudjátok eljátszani, amivel kapcsolatban némi kétely merül fel bennem, de majd kiderül. Nem újítgatunk. Offélia továbbra is meg fog fulladni, Hamlett is játszadozik a koponyával, Kurázsi mama húzigálja a szekerét, az Öreg hölgy is megy látogatóba. Persze kaptunk némi tanácsot is, úgymint a nép-nemzeti darabok bemutatására vonatkozóan. Bánja a fene. Egy-két bukás belefér egy évadba. Nagyon megkérek mindenkit, hogy - bár semmi közöm a magánélethez - lehetőleg ne részegen járjanak be a próbára, néha aludjon is a banda - ez rád is vonatkozik szeplőtlen szűz édes naivánk, időnként zárd össze a térdeid, mert nagyon amortizálódsz. Bede ne röhögj! Neked az orrpolipod kellene mielőbb kivetetned, mert lassan már jeltolmács kell melléd! Ja - a te anyád! Gondolatolvasó vagyok, nem tudtad? A gázsibüntetések mértéke marad a tavalyi, persze a plusz tíz százalékos "önkéntes" is, amit majd megint évad végén zabáltok és vedeltek el.  (mobilja csörög...megnézi..."kinyomja")...na, ez ráér.... Zenekarunk továbbra sem lesz. Majd a filharmónikusok kisegyüttese játszik beugróként az operetteknél. Kettő lesz belőlük. Lehet frissíteni a tánctudást. A szobaszínház tíz bemutatót tart, köztük az én monodrámám is. Nem kell röhögni. Most egy alkoholista lelki vergődését írtam meg és a darab közben ihat az illető, nem kamut, igazit, azt akarom, hogy a vége abszolút realista legyen. Ha elhányja esetleg magát akkor ki van rúgva. (újra telefoncsörgés...kinyomja). A fenébe, a feleségem volt, most már mindegy, hallgathatom a szövegelését. Van valakinek kérdése? Ha van akkor rejtse el magában jó mélyen. Holnap átveheti mindenki a szerepterveket, ismerkedjetek mit szánok nektek. Reklamációt nem akarok hallani és a dirihez se rohangáljon senki. Juci! Még te se a szokásos derékig érő dekoltásoddal, még a végén felfázik a veséd. Most pedig ahogy szoktuk, ballagjunk át a "Fanyűvő" fapados kiskocsmába ahol egy pörkölre és egy-két pohárra vendégem az egész díszes kompánia.
(mobilcsörgés ismét....ránéz a telefonra...most veszi a hívást).... Igen...igen...értem....nem...nincs véleményem...nem is érdekel....dögölj meg!
...Hölgyeim és Uraim. A direktor volt aki közölte velem, hogy "felsőbb" inspirációra eszébe ötlött, hogy ráférne már a színházra egy rendező csere. A felmondási időm alatt nem tart igényt a munkámra. Úgyhogy a mai indító ebédünk egyúttal búcsú ebéd is lesz, természetesen a ti költségetekre. Egy munkanélkülit ugye nem lenne pofátok levenni?

Nagyon jó, tetszik...nálam, az  első háromban benne van...

próza-6

Anylla - Boriska lelkem levele

„Kedves Barátosném, Rózsikám lelkem!

   Tudod van énnékem egy elvált „emberem”, aki úgy udvarol nekem, hogy csak no!
De a magam fajta ifjú leány csak nem állhat szóba egy katonaviselt férfival. Még mit szólnának a faluban?
Aztán Nagyanyám is óva intett: Vigyázz Borcsám, mert hamar jő a gyerek, aztán már nincs mit tenni édes Lelkecském!
Nem akarom én, hogy az egész falu a szájára vegyen!
   De, amikor olyan szépen néz rám azzal a két égszínkék szemével. És képzelheted, vasárnap a szentmise után megvárt a templom mellett, hát tudtam én ellenállni annak a hetykebajuszkás mosolyának? Vörös rózsával állt ott az én „emberem”, hát egy szó nélkül adta át nekem. Aztán kicsomagoltam otthon, hát egy papírtekercs hullt ki abból, lelkem Rózsikám. Jaj, ha te olvastál már szép, szerelmes verset, akkor ez bizony az volt. Hjaj, biz’ megsirattam én azt, mert az volt abban írva:
   Szép szemeidnek bársonyos fénye,
   pirosló ajkad rózsás nevetése,
   szívemnek oly kedves mindez,   
   légy hát enyém,
   Boriskám, Lelkecském!
Jahaj nekem édes Barátosném Rózsikám, mi lesz már most énvelem?
A lányok is azt súgták nekem, hogy van itt a faluban annyi szép szál legény, aki finom arcocskámat szívesen megsimogatná. Válogassak azok közül. A katonaviselt, elvált öregember, kinek kell már? No, meg aztán Anyám is csak azt hajtogatta: Ej, Borcsa, hát elment neked az eszed, itt van ez a Miska, a Bíró fia, meg aztán ott a Lackó, a hentes legény. Holnapra már örökli a boltot az apjától. Mit akarsz te Leány attól a „vénembertől”? ’Iszen az apád is lehetne már,no!
Ajaj, szegény fejemnek! Ugyan, kedves Rózsikám, lelkecském! Most már mitévő legyek?
Gondoltam én biz’, rá se nézek többé, még csak nem is köszönök néki!
De hát a minap is nehéz kosaramat cipelte a boltból egész hazáig. Aztán olyan szépen nézett, hogy csak no, még a fülem is belé pirult. Választ várt a levelére, vagy mi a csuda? Meg azt súgta a fülembe, hogy addig nem nyugoszik, míg az övé nem leszek. Én ugyan nem leszek, azt már aztán várhatja!
Jahajaj lelkem Rózsikám! Jól döntöttem - é? Annak  a Jóisten csak a megmondhatója…
 

  A te szerető Boriskád!”