Szavazatom a következő:

Versek: 6, 8, 5.

Prózák: 1, 6, 4.

Gratulálok a résztvevőknek!

A heti nyertes:

Próza 1.

ermi-enigma - Hófogság

Ahogy kiért a hosszú, elhúzott jobb-kanyarból, hirtelen eszébe jutott a Zsiga mesélte vicc:
 
- Mi a különbség az özvegyember és a kamionsofőr között?
- Az özvegyember tudja, hogy hol fekszik a felesége.
 
Jót nevetett a banda a Frankfurti berakó terminálon. Zsiga mindig ilyen harsány volt, ömlött belőle a vicc, főként saját magukra. Kamionos viccből talán több ezret ismert. Visszaemlékezett arra a két napra amikor Dublinban rekedtek öten magyarok. Számolták a vicceket - ötszázig, aztán már nem.
Elgondolkodott. Vajon az ő felesége hűséges? És egyáltalán mi a hűség? Kamionos volt már közel húsz éve. Volt kalandja stopposokkal, több országban egy-két szállítási ügyintézővel. Kamionos szálloda recepciós hölgyével. Egy német szőkeség szavai sokszor eszébe jutnak: - gyere magyar kuplung, kapcsolj hatodik sebességbe! Negyvenhét éves kora nemhogy csökkentette volna a fickósságát, de most érezte igazán férfinak magát. Ma Londonból indult üresen Frankfurtba. Ott rakták meg konténerekkel és irány Dubrovnik, egy hajógyár. Valami navigációs berendezéseket rejtenek a konténerek. Mehetett volna Ausztrián és Szlovénián keresztül közvetlenül is, de Sándornak - a "Sándor & Sándor Transzport" fősándorának megmondta, hogy útba kell ejtenie az "otthont " is, mert már három hete járta Európát és se tiszta ruhája, se étele. Különösebben nem morgott a fősándor, csak a lelkére kötötte, hogy a tachográffal ügyesen bánjon, mert nem szeretné ha a jogsija valami rendőrnél landolna. Azt ő se nagyon. Három éve Szicíliából "menekítették haza, miután elvették a jogosítványát. 36 órája vezetett és nem cserélte időben a papírhengert - lebukott. Fél évig otthon élt. Az unalom ölte és persze a pénzük is elfogyott. A felesége - Meli - alig kilencven körül keresett, a tartalék meg hamar elfogyott.
Nyomta a gázt keményen most, a "határon" autózott. A tachográfot nem lehet becsapni és nyoma marad a száguldásnak. Passaunál lépte át a Német-Osztrák határt, aztán Graz, csipet Szlovénia Mariborral, Letenyénél itthon és most az M7-en mindjárt hazaér Lellére. Eredetileg Maribortól ment volna tovább Dubrovnikba. Onnan hívta fel a fősándort, hogy változtat. A felesége nem is tudta, hogy már hazatart, csak egy hét múlva volt ütemezve az érkezése. Hívta őt is többször, de nem vette fel a telefont. Ez a Dubrovniki fuvar terven felül jött, eredetileg London - Madridot tervezték. A Boglári lejáratnál jobbra kis-ívben lehajtott és fel a hídra, át a régi hetes útra. Lellén nem hajtott be az utcájukba. A Volvóval kitolatni bajos a keskeny helyen. Kipakolta a fülkéből a két nagy sportszatyor piszkos ruhát, ételhordókat és egy perc múlva már csöngetett a kapunál. Hallotta a csengőt de semmi mozgást nem látott. Keresni kezdte a kulcsát, persze azt a kamion fülkéjében hagyta. Lerakta a járdára a szatyrokat és visszaballagott.
A ház üres volt. Sőt, a konyhába lépve látta, hogy Meli jó szokása szerint a cappucinós bögréjét az asztalon hagyta és a maradék kávé porrá száradt. A szobában az ágy vetetlen, pedig nem szokása a feleségének beágyazni mikor reggel indul dolgozni. Különösebben nem érdekelte, majd jön. Még van két órája és ilyentájt szokott a munkából érkezni Meli. Gyorsan kiöntötte a szennyest a fürdőszobán és a szekrényből frisseket szedett elő. Lezuhanyzott és átöltözött ő is. Melegebb holmikat vett elő mert mégis csak december közepe volt már.  Egy kisebb táskába pakolt, hiszen három nap múlva már jön haza öt nap pihenőre.
A konyhában előkapott a hűtőből egy nagy csomag szeletelt bacon szalonnát, hat tojást. Hagymát pucolt és nekilátott egy saját ízlés szerinti rántottát készíteni. A bacont apró kockákban bő olajba dobta, megkapatta, aztán vastag karikákban rá három fej hagymát, pici vízzel felengedte, hagy párolódjon, amikor "zsírjára" sült ráütötte a hat tojást, megszórta pirospaprikával bőven, só, csipet bors és mennyei illatok között ült asztalhoz. A kenyér elég száraz volt, legalább három napos, de ez se számított. Tíz perc múlva jött a szokott böfögés (hányszor szidta ezért Meli, de hát neki olyan jól esett egy kiadós "zabálás" után, szokásává vált).
Mosogatóba tette a tányért és a serpenyőt. Kiment a postaládához, tudta Meli nem hozta be reggel a Somogyi Hirlapot, Meglepődött. Három napi példány volt a ládában. Ezek szerint Meli három napja nincs itthon? Elgondolkodott. Mégis igaz lenne Zsiga vicce?
Rántott egyet a vállán: - amiről nem tud az ember az nincs. De nem hagyta nyugodni a gondolat. Felhívta újra a feleségét. A telefon kicsöngött és csöngött is - mármint Meli telefonja, a konyhaszekrényen. Szokása szerint itthon felejtette. Belenézett. Három nem fogadott hívást látott - tőle.
Átlapozta az újságot, de semmi érdekeset nem talált. Bekapcsolta a számítógépet. Lassan töltötte be a nyitó oldalt. Öreg gép volt. Legközelebb ha lát akcióban Németben akkor vesz egy újat, jobbat. Kinn olcsó.
Az origón baleset, gyilkosság, politikusok hazugságai. Nem érdekelte. Kinyitotta a felesége által sűrűn látogatott irodalmi oldalt. Írogatott az asszony, nem is túl rossz verseket. Meglepődött amikor a nevére keresett. Több - lángoló szerelemmel telített - új rímelést talált ott. Nofene! Tán tényleg igaza lesz a Zsigának. Nevetett.
Lassan letelt az idő, indulni kell. Felkapta a táskákat, gondosan bezárta a házat. Pár sort hagyott az asztalon Melinek.
Boglártól Marcali felé indult, aztán Barcs és Horvátország. Pár óra és Dubrovnikban van. Bekapcsolta a rádiót. Épp a hírek végét kapta el a Kossuthon. Aztán az időjárás jelentés. Megütötte a fülét, hogy dél felől hatalmas hóvihar közeledik és egy órán belül itt van. Na, ezt jól elkapja akkor. A somogyi dombok között nem lesz egyszerű haladni, de bízott a Volvóban, soha nem hagyta még cserben.
Marcali után szakadt le az ég. Ilyet még nem látott, mintha hófalba ütközött volna. Ömlött a hó. Egy darabig lassan poroszkált, aztán leállt az út szélére - már amennyire tudott a szűk sávon - és várt. Tudta, hogy ha így esik egy órát akkor a hókotrókat be kell várnia, mert a völgyekben méteres hófúvások lesznek.
Szemben apró fényeket látott. Egy személykocsi vánszorgott, vagy inkább csúszkált. Őrült - gondolta magában - ez az árokban végzi. Felkapcsolta a fényszóróit, hogy figyelmeztesse, aztán tompítottra váltott. A kocsi száz métert öt perc alatt tett meg és megállt előtte pár méterrel. Nem szállt ki belőle senki. Vállat vont. Baj nem lehet. A kocsi egy BMV volt. Jó a fűtése, akár kényelmesen is lehet benne aludni, ha az éjszaka itt marasztalja őket. Neki sem lehet problémája. A fülke fűtését 22 fokra állította, akár öt napig is ellehet itt. Étel is volt elég, bár a kenyér már háromnapos. Betett egy cd-t a lejátszóba és a Pink Floyd zenéjét hallgatva lassan elaludt.
Hajnalban öt előtt ébredt. Kilépett az útra, térdig a hóba. Még zuhogott. Ijesztő volt, de látott ő már ilyet, nem idegeskedett. Majd csillapodik és jönnek a hókotrók. Előbb-utóbb tovább megy, nem romlandó amit szállít, nem lesz baj.
A fülkében reggelizett, a gyorsforralóval egy komoly adag forró kávét is készített. Bekapcsolta a rádiót. Az öt órai hírekben az időjárás volt a téma leginkább. Fél Magyarország hó alatt, járhatatlanok az utak javarészt és még egy napig zuhogni fog. Végig gondolta. Ez egy több számjegyes út, ide a kotrás majd két nap múlva fog elérni. Unalmas lesz addig az idő. Nézte a BMV-t. Semmi mozgást nem látott: - ezeknek még pisilni se kell? Vajon van-e valami ételük? Vizük?
Aztán vállat vont. Ha kell nekik valami majd jönnek. Elővett egy könyvet. Agatha Christie - Paddington 16.50. Rég, talán húsz éve olvasta egyszer, halványan emlékezett rá, de a befejezést hála égnek elfelejtette. Gyorsan olvasott. Egész sort tudott egyszerre értelmezni, így két óra alatt a könyv felénél járt. Fél szemmel időnként a hózívatarban alig látható BMV-re nézett. Semmi mozgás nem látszódott. Tíz körül gondolt egyet. Kiszállt és kezében egy flakon vízzel elindult a kocsi felé. A dühöngő szélvihar mellbe vágta, előre kellett dőlnie, hogy lépni tudjon. Megállt a vezetőülés felőli ajtónál és tenyerével rácsapott. Egy férfi ült az ülésben, bóbiskolt. A zajra ijedten kapta fel a fejét. Picit lehúzta az ablakot:
- Tessék. Mi a baj?
- Nálam semmi, de nem láttam itt mozgást, hát gondoltam megnézem mi van magával. Kinyitja az ajtót? Beszállhatok?
A férfi meglepődve nézett rá, aztán a hátsó ülésre. Követte a tekintetét és most látta meg, hogy valaki ül ott, összekuporodva, a kabátját magára borítva, ki sem látszott alóla. Furcsa volt, mert a kocsiban járt a motor, jó volt a fűtés:
- Nyitva az ajtó. Szálljon be.
Megkerülte a kocsit és a baloldalon nyitott ajtót. Beszállt. Óvatosan, hogy a hátul alvó ne ébredjen fel.
- Hoztam egy flakon vizet, bár van körülöttünk épp elég most - mosolygott rá a férfira.
Az zavartan nézett vissza, fél szemmel hátra-hátra pislantva a kocsi sarkába húzódott valakire. Halkan válaszolt:
- Van vizünk, de köszönöm szépen. Kávéval megkínálhatom? Ezzel már nyitotta is ki a műszerfal alá beépített apró tárolót és egy termoszt húzott elő.
- Nem, köszönöm szépen. Tudja, mi kamionosok abban a nagy fülkében mint egy lakásban élünk. Ha akarunk főzünk is, kávét főzünk, sőt, még tusolni is tudunk, bár ahhoz alig van hely és víz.
- Igen. Ismerem a kamionok felépítését. Autókereskedő vagyok.
- Igen? A feleségem is egy autókereskedésben dolgozik, de ő nem foglalkozik a kocsikkal, csak számlákkal, meg mindenféle papírmunkákkal. Hol van a kereskedésük?
- A Balaton partján, Siófokon - kicsit zavartan mondta ezt. Ő is zavarba jött:
- Komolyan? A feleségem akkor önöknél dolgozik. Már hat hónapja. Nem ismeri véletlenül? A neve...
Nem tudta befejezni, mert a férfi közbevágott:
- Nem, nem ismerem.
- De hát ki sem mondtam a nevét. Honnan tudja, hogy nem ismeri? - csak nézte a férfit és egyre inkább úgy érezte, hogy valami olyanba csöppent bele ami rossz. A férfi ismét a hátsó ülésre nézett. Aggódva. Követte a tekintetét. Aztán hátrafordult amennyire az ülés engedte és az alvó alakról lassan lehúzta a kabátot. Nem aludt az a valaki. Szőke haja alól varázslatos kék szemek néztek rá. Némi bűntudattal, de daccal. Lassan kinyitotta az ajtót. Kezet nyújtott a férfinak:
- Ugye ne mondjam azt, hogy örülök, hogy megismertem? További jó utat uram - ha majd kiszabadulunk innen. Hátra sem fordulva odaszólt a nőnek:
- Meli ! Máskor a telefonod ne hagyd otthon. Akkor nem ér ilyen meglepetés.

Vers 1.

ermi-enigma - Velencei karnevál

Jöjj hát Velencébe, arcodra húzz maszkot,
jöjj temetni a rosszat, ropd a víg táncot,
hallgasd a Dózsét, amint jó tanácsot ad,
hallgasd a népet, miként kurjant dalokat,
figyeld a harsonák hangjára felszálló
ezer léggömböt, mindenki éjre váró,
mikor máglyán ég el az ártó rossz szellem
és elindulhat útján a szép szerelem.

Vers 2.

siktár éva - Amikor az álarc lehull...
 

Próza 2.

siktár éva - KRAZ - 214-el a hó ellen...

Vers 3.

ermi-enigma - Szamba ritmusra

 
Tedd fel tarka maszkod arcodra,
sodorjon a szamba ritmusa,
vár a Copacabana partja,
mártózz a hűs hullámokba,
tedd fel tarka maszkod arcodra.
 
Nézd, millió ember egy test,
Isten most vidám képet fest,
karját kitárja, táncol veled,
sámán vagy, varázsol kezed.
 
Repülj az éjben, dalok szárnyán,
ringatózz a szamba ritmusán,
melled csodálják tüzes szemek,
csípőd simítják éhes kezek.
 
Jöjjön most a szerelem éje,
és örökkön, ne legyen vége,
tested kéri és kínálja - add,
ne fojtsd el most a lángokat.

Tedd fel tarka maszkod arcodra,
sodorjon a szamba ritmusa,
vár a Copacabana partja,
mártózz meg a hűs hullámokba,
tedd fel tarka maszkod arcodra.

Vers 4.

ermi-enigma - Álarcos párbeszéd

 

- Letépem maszkod szép hölgy, mutasd arcodat
add kezed, táncba vezetlek, add csókodat,
add ma magad, testeddel testem öltöztesd,
ne ellenkezz, jól jársz, csak tanácsom kövesd!
 
- Lassabban kis lovag, hisz itt nem harc folyik,
a maszk mögött egy érző, vágyó nő bújik,
nem roham kell most ide, elég a szép szó,
udvarolj - szavadra mindig légy vigyázó.
 
- Szép hölgyem, tudod rövid ez az éjszaka,
reggelre hites feleségem vár haza,
most szabad vagyok, igaz egy álarc mögött,
engedd, hogy boldog legyek karjaid között.
 
- Kis lovag, engem is bilincsel kötelék,
de nélküle bizony boldogtalan lennék,
jobb ha most felhagysz otromba ostromoddal,
ha nem akarsz találkozni majd kardjával!
 
- Akkor hát kézcsókom szép, csodás teremtés!
- Kacaglak gyáva úr, kísérjen megvetés!

Vers 5.

ermi-enigma - farsangi maszkabál

maszkodra rajzoltad eltakart valódat,
felfestett ünnepnap, csábító kirakat,
arcod most ledobtad, vállaltad önmagad,
játszottál, álmodtál, ismerted valómat,
 
ölelő karoddal magadhoz láncoltál,
vezettél, féltettél, éreztél, szerettél,
gyönyörben remegtél, csak adtál nem kértél,
gyújtottál, lobbantál, mozdultál, táncoltál,
 
farsangéj vigalma hozzám hoz most haza,
maszkodon nevetés, könnyezés alatta,
lelkedben fájdalom, benned él bánatom,
 
táncoljunk, pörögjünk, mindenen nevessünk,
világtól ne féljünk, egymásnak örüljünk,
virradat elsodor, megmaradsz mint álom.

Próza 3.

Donna Ihunte Mária - Szilveszteri kalandtúra

A csapat tagjai különleges kalandos Szilveszterre készültek  amit fenn a hegyen egy erdészházban töltenek el. A férfiak egy amatőr kórus tagjai, a bordalok szeretete hozta össze őket, és ez a közös érdeklődés elég erősnek bizonyult, hogy tíz éven keresztül kitartson és egységes csapattá kovácsolódjanak. Jókedvű, bolondozó, egymást örökké ugrató társaság, akik sosem fogynak ki a nótákból, no meg a mókából, de az asszonyok sem mennek a szomszédba egy kis cserfes vidámságért...

Úgy készültek, hogy nem sietnek vissza a civilizációba, ott maradnak kipihenni a buli fáradalmait, élvezik a szép időt  az erdő nyújtotta nyugalmat és szabadságot.. Mintha nem is tél lenne, ragyogóan sütött a Nap, és a hőmérő higanyszála is  felkúszott tíz fok közelébe. Az erdészet vezetői megengedték, hogy kocsival bemenjenek az erdei úton – na nem az erdészházig, de a leálló helytől már csak alig másfél kilométert kellett gyalogolni egy enyhe lejtésű turistaúton.  A megpakolt hátizsákokat cipelve fújták a papírtrombitákat forgatták a kereplőket, ezzel is fokozták az alaptermészetükből fakadóan sugárzó jókedvet. Kora délután volt amikor megérkeztek, de tűzifát kellett aprítani és befűteni a házban, hogy később ne fázzanak. Annyira belelendültek a munkába, hogy  jó két méter hosszan felstószolták a tüzelőt a fal mellett. János  - aki nem csak a szervezésben jeleskedett, de ügyes kezű folyton barkácsolgató ezermester is volt  -  meg is jegyezte:

- No, ezzel két napig is kitartunk, a tüzelő felől most már akár cigánygyerekek is potyoghatnak az égből … ,

Mire sötétedni kezdett a lányok is végeztek a kipakolással, készen állt a terülj, terülj asztalkám, roskadásig megpakolva minden jóval, mi szem-szájnak ingere. Hogy közben miről szólt a diskurzus az örök rejtély marad, de gyakran lehetett hallani a kacagásukat, néha fojtott kuncogással, vagy éppen harsány hahotával cifrázva. Meggyújtották a gyertyákat, kezdődhet a vígalom. Mint mindig, most is nagy sikere volt a zálogos játéknak, különösen a kiváltásnál egyikük sem pihentette a fantáziáját. Dőltek a nevetéstől, amikor a százhúsz kilós Mackójuknak fél lábon szökdelve kellett végigugrálnia a szobán, alighanem a szeizmográf is jelzett kisebb földmozgást a környéken. Remek hangulatban csujjogatóval, kereplővel köszöntötték éjfélkor az új évet. Kabát sem kellett, úgy trombitáltak, ujjongtak a takaros kis házikó előtt. Pirkadni kezdett az ég alja, amikor az utolsó néhány ember is nyugovóra tért. Lefekvés előtt meg is jegyezték, hogy felhősödik az ég, de nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget.

.... Dél körül süvítő orkán erejű szélre ébredtek, és átláthatatlanul szakadt a hó ... Ekkor még nem sejtették, hogy milyen nagy a baj. Mivel kihűlt a szoba, ismét begyújtottak a kis vaskályhában, örültek, hogy előrelátóak voltak, és van még bent bőségesen tűzre való. Többen csomagolni kezdtek, hogy ha csillapodik  a vihar azonnal tudjanak indulni.  Később sem unatkoztak, hiszen egyikük  nagy rímfaragó, míg a felesége prózában jeleskedik. Ketten is rajzolgatnak, festegetnek, a képeiket már kiállításon is bemutatták - vittek magukkal vázlatfüzetet, és rajzolgatással múlatták a várakozás hosszú óráit. Készültek az irományok is, egy vers: Óda a viharhoz, és egy mese a kicsiknek a jégkunyhóban lakó manóról. Egyikük unalmában fakérget kezdett farigcsálni, ő maga lepődött meg legjobban, hogy bicskájával milyen könnyedén tudja előcsalogatni az elképzelt formákat. Ildi, a csapat fotósa sem tétlenkedett, bár a kint tomboló vihart, csak a ház ablakán keresztül örökítette meg.

Csaknem 3 óra telt el amikor csendesedni kezdett a szél tombolása, és kinyitották az ajtót, hogy felmérjék a helyzetet, de a szélnek még volt annyi ereje, hogy azonnal hátralökje őket egy nagyobb adag hó kíséretében. Három ember is csak nehezen tudta visszacsukni az ajtót. Világossá vált, hogy nem érkezett el az indulás ideje, még egy éjszakát itt kell tölteniük. Ennivaló maradt bőven, de a tüzelő nem lesz elég éjszakára. Már alkonyodott, amikor ismét nekibátorodtak néhányan. Amint kiléptek az ajtón, az egyikük visszakiáltott

– János, te már jártál itt körülnézni, amikor kibérelted ezt a jó kis kulipintyót,ugye van valahol lapát, hogy utat csináljunk a tűzifához?!  Reménykedjünk, hogy csak a szél hordta ide a havat, és másutt nem esett ilyen rengeteg.

– A ház mögötti fészerben van mindenféle szerszám, fejsze is lapát is, jövök  már segítek én is. Nocsak, itt még hólapát is van, akkor ketten is tudunk dolgozni. Én járható utat csinálok egyelőre a ház bejáratáig, te addig próbálj előkotorni a hó alól annyi fát, hogy reggelig kitartson! Legalább négyfelé el is kell hasogatni a kuglikat.

Azt már korábban megtapasztalták, hogy nincs térerő, tehát telefonálni nem tudnak. Az otthon maradt családtagokban reménykedtek, hogy az erdészettől segítséget kérnek, és kiszabadulhatnak szorult helyzetükből, - de nekik is mindent el kell követni, hogy eljussanak az autókig és felmérjék a további lehetőségeket,

Már az első hajnali fények kint találtak két embert, akik utat próbáltak lapátolni az autókhoz. Megbeszélték, hogy fél óránként váltják egymást. Egy kis forralt borral tuningolva, - amit az asszonyok készítettek – jókedvűen haladt a munka - egy kanyar után jó százméteres szakaszon mindent tisztára takarított a szél, csak a letört faágakat kell félredobálni, kicsit odább, egy szélcsendes zugban, ahol nem kavarta a havat a szél, szintén nem kellett lapátolni, könnyedén tudtak haladni az alig húszcentis, szikrázóan fehér hóban. A házban csak Ildi kapott időnként hisztériás pánikrohamot, de a többiek tudták, hogy ha fényképezőgép kerül a kezébe, akkor megszűnik számára a külvilág. Most is minden félelmét feledve készítette a felvételeket, meglátott olyan csodás apró részleteket is, ami a többiek figyelmét elkerülte.

 Friss, alig két hónapos nagykorúságával Benjámin képviselte a fiatalságot, aki örült  hogy eljöhetett a szülői házból,  - most úgy érezte magát, mint egy szilaj csikó, akit kiengedtek az istállóból  a szabadba!. Még a ház melletti öreg tölgyre is felmászott , ezzel a közelben levők nyakába zúdítva az ágakat paplanként védelmező havat, akik sikoltozva, de nevetve ugráltak félre a váratlanul érkezett áldás elől.  A fiú egy könnyed ugrással közéjük pottyant, ezzel lángra lobbantva a játékos jókedv szikráját. Hógolyókat kezdett gyártani, és megsorozta  akit csak lehetett. Hamarosan kint játszottak vele még azok is, akik addig a házban foglalatoskodtak. Élvezték a frissen esett hó puha ölelését, ahogy egymás után belehemperegtek, teljesen belefeledkezve a mókázásba, amikor futva érkezett vissza János a lapátolásból.

– Sikerült elérnünk az autókhoz, de képzelhetitek mennyire megijedtem, amikor az utolsó kanyar után észrevettem a kidőlt fát Tudtam, ha valamelyik autóra zuhant, annak annyi… Futottam odáig,  egy zabszem nem fért volna a hátsómba, amíg nem sikerült meggyőződnöm róla, hogy teljesen elzárta az utat, de szerencsésen elkerülte az autóinkat. Talán még itt is hallhattátok a megkönnyebbült sóhajomat. Fejsze kettő is van a sufniban, de ha jól emlékszem, kézi fűrészt is láttam. Mindenki jöjjön segíteni, mert fel kell darabolnunk a fát, hogy el tudjuk hordani az útról. A lányok tudják, az ő feladatuk a védőital biztosítása.

– Hóóórukk! Húzd meg jobban, menjen a munka … - talán észre sem vették, mikor kezdtek el énekelni… Dél körül már csak a fa lecsupaszított törzse zárta el az utat, amikor távoli motorzúgásra lettek figyelmesek.  Amint látótávolságba ért a bivalyerős erdészeti lánctalpas járgány, János megkönnyebbülve látta rajta a mosolyogva integető főnököt, akitől korábban kibérelte a kis erdei házikót.

-  Megérkezett a segítség.

Vers 6.

barnabby - Farsang idején...

Eljött hát közénk már farsang hava
Balázsol áldással sok maskara.
Torokgyík, betegség rólunk szakadj
egészség bőséggel velünk maradj...
 
Tilinkó, tilinkó farsangra hív
tél szele hidege vigyen a víz
Az éjben tűz égjen máglyarakás
Rossz szelleme  télnek inalj tovább
 
Ördögöt égessen lánggal a tűz
Kergesse pokolra kénköves bűz
Tavasznak hírnöke mutasd magad
Benned van reményünk, jöjj szép tavasz!

Vers 7.

ermi-enigma - Egy éjszakára

dobd el hétköznapod, gyere a táncba,
farsang éj sodrása ragadjon magával,
maszkot fel,
húzd meggyötört arcodra,
fess rá
rikító kacagást, te légy a király,
szűnjön a homály,
csak lobogó láng fénye, melege
vigyen a tavasz felé,
maszkot fel
lelkedre is,
nyomorúságod rejtsd el,
s ha gyomrod korog rikolts fennhangon
és hirdesd magad,
boldogságodat,
könnyeid sírd magadba
farsang van,
dobd el hétköznapod, gyere a táncba,
ha nem bírod a tempót
lebegj át az elmúlásba,
csak
maszk marad utánnad,
eldobva
a
porba,
gyere,
egy éjszakára légy olyan mintha ember volnál

Heti nyertes:

Vers 8.

Tinian - ÁLARC
 

Kavargó kavalkád – szép, könnyű kikelet,
Zsibongó káprázat feledi a telet.
Suhogó selymeknek simító sóhaja,
Libbenő szoknyáknak csábító óhaja.
Velence, vagy Rió? – oly távoli álmok,
Utcai forgatag, szabadtéri bálok.

Táncolók topánja, tűzélesztők titka,
Tombolnak a széllel – közömbös a ritka!
Csípők csacsogása, csermely csobogása,
Mi úgy elvarázsol, mint láng lobogása.
Minden egy-forgatag, mely tán sose szűnik,
És a világ rossza örökre eltűnik!

Itt, e padon ülve, első táncra várva,
Félve körül nézve a falusi bálba…
Megannyi szép leány, kicsípve - oly kecses,
Mosolyuk férfinek drágakőként becses.
Maskara arcukon, nem ismerni rájuk,
Nem látszik egyebük csak szemük és szájuk.

De amint kérő jön, a középre vinni
El fogja a legény a szemének hinni,
Hogy az e a leány akire ő gondolt
Felkérése előtt többször is megfontolt.
Mert, ahogy megindul a vonó a húron
A leány követi a mindenen túlon…

S hiába takarva arca nagyobb fele,
Elárulja immár tánca förgetege.
A legény, kit szintén álarc rejt az este,
Rájön nagy örömmel: Meg van, őt kereste!
Elsőre, hibátlan választott a szíve…
A szerelem Isten – odaadó híve!

Aphrodité talán, vagy Vénusz hatalma,
Mi álarc mögé lát? Hiszen birodalma
Mi csoda a Földön – élet, mi rejtelem,
Vihar, mi tomboló, mégis oly nesztelen.
Táncol átölelve egymást a két ember…
De jó bennük hinni olykor, egyszer-egyszer!

Karnevál Rióban, álarcos Velence?
Egy hegedű, egy lány, tél, meleg kemence…
Más nem is kell hozzá! – Álarc, lehet ezer,
Mit játékból, vígan magad elé teszel.
De mit se számít az, ha szívedre hallgatsz,
S egy dalt, valakitől, magadénak vallhatsz!

Vers 9.

barnabby - Álarcosbál...

Szép maszkod öltsd ma magadra
bálozni hív a bűvös varázs
Tengernyi színes arcodból csak
egynek adj utat! Oly szépnek lásson a világ
ahogy máskor így sosem nézhetne rád.
Tekinteted legyen sejtelmes, s ruhád
kacér. Légy csábos, és szíveket meghódító.
Járásod is könnyű kecses, ha elejted szavad
vággyal legyen parázna és csábító...
 
Már hallik a dallam, szűrődik halk zsongás, csevej
Tekintetek fonódnak egybe, kéjes lázzal,
majd mindegyik könnyű tévútra lel. Csodás ez éj.
Ezernyi csillag huny huncutul szemet.
Pimasz parány rögök!
Ma melléd osztott a táncrend vagy a sors,
mint egy léha ördög, feléd lökött?
Titokkal rejt el rizsporos álarc,
vagy talán nem is... sajátod az?
Szomorú szemedben egy könnycsepp, mint gyöngy
csillan , arcodba hull, és úgy rám köszön...
 
Jöjj hercegnőm és legyünk mi egy pár,
Te a Szépség, és én, a Szörnyszülött.
Vágyunk csatázzon értünk epedve csókért
Légy ma a végzetem, s mint szenvedélyes hóhér
kaszáld el bánatba fulladt létem,
csak vígságom áradjon most feléd,
 ha az éj is szerelembe öltözött...
Lássa a sok rejtőző lélek, ha vágyaik is
életre kelnek, sötét sarkokból kifordul a bánat
s fénnyel telnek meg a vaksi, vén termek...

Vers 10.

dreaming58 - Maszkabál

Sápadt hold fityeg fejem felett,
csontkopár fák alatt sietek,
távol tárt kapu hivogat
- messziről hallom a hangokat.
Muzsika szűrődik, lágy szene,
szívem-lelkem szédül bele.
Ajtón belépve csak bámulok,
színes zsibongás, mit láthatok.
Szétnézek: mindenki idegen,
maszkok merednek rám - hova kerültem?
majd a tükörre téved szemem,
s egy álarc néz onnan szembe velem.
- hisz meghívóm maszkabálba szólt,
egész napom erről dalolt -
magába szippant a forgatag,
nem tudom fékezni lábamat.
Lehullik lelkemről a lánc,
elbűvöl, pörget, húz a tánc!

Vers 11.

dreaming58 - Farsangi dilemma (gyerekvers)
 

Mami, mondd, minek öltözzek?
nézd ott kint az a sok gyerek
- de jó nekik, milyen szépek, lám,
hercegnő, sárkány, és királylány.

Mami, mondd, ugye varrsz nekem
szép jelmezt majd a gépeden,
tündérszárnyakkal ékeset
- ebben a győztes én leszek!

Mami, lehet, hogy jobb lenne
ha nagy fület csinálnál fejemre
vastag talpak és ormány is kell,
Dumbo leszek, és szállok fülemmel.

Mami, lehetek szivárvány?
Színes sávokat fessél rám
fehér felhő lesz egyik kezemen
szép arany napocska fent a fejemen.

Mami - látod, már nem tudom
végleg melyiket akarom...
Lehet hogy végül el sem megyek,
s maradok egyszerű kisgyerek!

Próza 4.

Tinian - Tanyasi tél

Félre húzta a függönyt, és kinézett a télbe. A hó csendesen szállingózott, lassan fehér lepellel takarva be a tájat. Innen, az első emeletről maga volt a szépség. Pedig tud másmilyen is lenni. Vad, kegyetlen, már-már pusztító…

Akkor már öt éve özvegy volt. Az ura, akihez egykoron szerelemből ment hozzá, egy balesetben halt meg. Azóta él a tanyán, teljes magányban. A lánya nagyon messze lakik, a fiáról már évek óta nem tud semmit. Amióta elment, mert az apjával nem jöttek ki. Férfiak, akik nem engednek a makacsságukból, még akkor se, ha a saját vérük az ellenfél. Ez a tanya volt mindenük. Még az ő nagyapjától örökölte az apja, ők meg tőle. Itt éltek, szerettek, dolgoztak – ez volt az otthonuk!

A legközelebbi község tizenhárom kilométerre volt tőlük. Heti bevásárlást csináltak, hiszen a rengeteg dolog mellett nem jutott idő az állandó utazásokra.Sok mindent megértek, átéltek, elértek együtt életük során, de a legszebb ajándék, amit az élettől kapott, az a gyerekei voltak! Az elmúlt évben az ő egészsége is megromlott, és mikor utoljára itt volt a lánya az unokájával, engedett a kérésnek: beköltözik a legközelebbi városba. Lesz, ami lesz! Nem bírta már egyedül a sok munkát, pedig korát bőven meghazudtolta, de az idő, ami addig elég volt egy napra, már hamar elfogyott. A munka pedig mindig hátrébb szorult a következőre. Döntött hát: megy! Mindössze ezt a telet akarta még itt tölteni, mert a hízókat fel kell nevelni, ha már annyit kínlódott velük! Az időjárás amolyan átlagos tél képét mutatta. Volt egy kis hó, hideg is, de semmi, ami ne lett volna az utóbbi években. „Tavaszig kibírom, lesz, ami lesz, aztán jön a gyöngyélet!” – ezzel biztogatta magát, ha már érezte, hogy csügged a kitartása.

Elvégzett a jószág körül most is, bezárkózott megszokott magányába, és bekapcsolta a rádiót. Ez volt örök társa, aki beszélt hozzá akkor is, ha éppen nem jókat hallott tőle. A fürdőszobába ment, hogy megfürödjön. Ez volt a luxus az otthonukban, amit még szegény férjével közösen alakítottak ki a hatalmas kamrából. Egy kád, fölötte villanybojler, ami a meleg vizet adta, és a falon a kézmosó. Lejárt már a tanyán is a lavóros korszak, régen! Megengedte a vizet és előkészítette a törölközőt. A víz csobogásának hangja betöltötte a kis helységet. Közben a rádióban időjárás jelentéshez ért az egész órai hírmondó:” Az éjszaka folyamán a keleti országrészben nagyobb mennyiségű hó várható. …  A szél megerősödik. Néhol elérheti a hatvan kilométeres sebességet is, minek következtében…”- már  csak ezt hallotta, miközben elzárta a vízcsapot. „Bolond szél, mit akarsz a hideggel?” – mosolyodott el, ahogy maga előtt látta, amint a kavargó szél felkap egy maréknyi havat, és szétfújja a levegőben, mint egy apró pihecsomót.

Csörgött az óra, kelni kellett, hiszen a jószág nem várhat, annak enni kell adni! Magára kapkodta ruháit, lábára vastag zoknit vett, mert tudta, hogy onnét fázik meg leghamarabb. Míg ténykedett az öltözködéssel hallotta, hogy a szél igencsak mondja a magáét odakint. Kendő, aztán ki az ajtón… vagyis csak ki akart menni, de nem tudott. Az ajtó mindössze néhány centit engedett. Újra nekifeszült, de éppen csak az ökle fért ki a résen, amit az ajtó nyitott.

„Atyavilág, mekkora hó esett! A szél pedig….! Szóval erre mondta azt a nagyot? – suhant át az emlékezet benne. Az ablakhoz ment, hogy lásson is valamit, de bizony annak is havas volt szinte az egész üvege. Látni semmit nem látott, mert a szél úgy kotorta kinn a havat, hogy a tyúkólig nem lehetett ellátni. „Ki kell jutnom, nincs mese!  A jószágok…! – sokszorozta meg akaratát, és neki feszült újra az ajtónak. A kis tornácon úgy összefújta a havat a szél, hogy szinte torony lett belőle. Jutott az ajtó elé is. Többszöri próbálkozás után végre engedett a hó annyit, hogy kifért rajta. Ahogy kicsusszant a résen, mintegy jutalomként egy nagy adag friss hó púdert kapott az arcába. A lába majd térdig süppedt a fehérségbe az első lépésnél. Visszanyomta az ajtót a helyére és megindult gólya módjára a kamra felé, hogy kihozza a vedreket, amiben majd szétviszi a reggelit a tyúkoknak, libáknak, disznóknak. Már éppen visszafelé indult, mikor eszébe jutott, hogy kell egy vödörnyi víz is, mert ami bent van az kevés mindenhez. Elindult a gémes felé vizet húzni. Abba nem tudott havat hordani a szél, mert fedele volt. Olyan, amit félig lezárt egy nagyobb fadonga, de a másik felét fel lehetett hajtani, mert egy zsanéron volt hozzá erősítve a másikhoz. Az ura ötlötte ki, mivel a kút egy nagy diófa mellett volt, így a lehulló falevél nagy része abban kötött volna ki. Felemelte a fedelet, lehúzta a gémet, és a vödör elindult a föld gyomra felé. Mindig így képzelte el, már kislány kora óta. A vödör alja megcsobbant a víz tetején. Ezerszer ismételt mozdulattal csapta oldalra a vödröt a gémmel, és hallotta, ahogy azt elnyeli a víz. Felfelé húzva a terhet rájött, hogy a vödröket a tornácon felejtette. Mint egy sarkkutató a hatalmas északi szél ellen küzdve úgy küzdötte magát a tornácig. Meghúzta a kétvödörnyi vizet, visszazárta a kútfedelet, és a két teli vödörrel visszaindult a házba. A tornácnál levő lépcsőnél megcsúszott a lépő lába, és szinte egyszerre löttyent ki mindkettőből a víz. Beérve a házba begyújtott a kályhába, hogy vizet melegítsen az etetéshez, hiszen hideg, jéghideg vízzel…!„ Míg melegszik eldobálom a havat az útból.” – határozott és cselekedett. Ilyen eshetőségekre a hólapát mindig ott volt az ajtó mellett – belülről. Már könnyebben engedett az ajtó kifelé, gyorsan lapátra kapta az előtte levő havat és letolta az ámbitusról. Majd a kút felé vette az irányt. Ahogy lelépett a lépcsőre, a lábai, mint a kesztyűbábok lábai, rongyként emelkedtek a szemei elé. Azon a kilöttyent vízen, ami közben jéggé fagyott elcsúszott. A földet érés után rettenetes fájdalom hasított a bal lábába. A lépcső éle pontosan középen keresztezte a sípcsontot. Közel volt az ájuláshoz, de tudta, hogy valahogy be kell jutnia a házba. Próbált lábra állni, de nem ment. Kezeibe összpontosult minden ereje. Kúszva-mászva, szenvedve, de bejutott valahogy. Az ajtót is sikerült annyira behúzni, hogy egy erősebb szélroham kilincsre zárta. A szobába, az ágy előtt vastag, szőtt szőnyeg volt. Oda vonszolta magát és ráfeküdt. Az ágyról lecibálta a dunyhát, azzal betakarta magát, majd… imádkozott.

Egy nő jobban tűri a fájdalmakat, de néha elájulhatott, mert szakaszosan emlékszik vissza arra az időszakra. A disznók egyre hangosabbak voltak, óráról-órára, ő pedig bíztatta őket, hogy abba ne hagyják. Tudta, hogy az útról meghallani, ha valaki arra jár! A vihar a következő napon is tombolt még, de a harmadik napon elült. Embernyi hó falak magasodtak a porta körül. Az ajtót úgy ásták ki azok az emberek, akik azon a napon bejutottak hozzá. Öten voltak. Négyen neki segítettek kijutni innét, hogy minél előbb segíthessenek rajta az orvosok, egy pedig tüzelőt rakott a kályhába, hogy enni adjon az agyonfázott, eléhezett jószágoknak.

- Mama. Disznó szerencséje volt! – mondta neki az, aki etetni maradt hátra – Szó szerint, mert azoknak a visítását hallottuk meg az útról.

Azóta nem evett disznóhúst… pedig milyen szépek is voltak azok a nagy disznótorok ott, a tanyán!

Próza 5.

Tinian - Nagy hű, de mekkora hó!

- Emberek, polgárok, hazafiak! Minden jót akaró, becsületes választó polgárhoz szólok most a pártom nevében. Eljött az idő mikor kezünkbe vehetjük sorsunk alakítását, és nem a Páriák jóindulatára vagyunk bízva! Országunkban visszaállíthatjuk a nép jólétét! A függetlenség nem meghirdetett malaszt lehet többé, hanem valóság, ahol a mi gyerekeink nőhetnek fel ennek a hazának a javára! Ígérték már sokszor, sokan, hogy majd: most aztán tényleg, meg hogy valóban, de igazán…! Aztán eltelt majd negyed emberöltőnyi idő, és nem történt semmi, ami az ígéretekben olyan szépen hangzott! A nép elcsüggedt, úgy érezte: megint kihasználták a hitét, visszaéltek a bizalmával, és itt hagyták egy még nagyobb slamasztikában, mint amiben volt! A minden napjai váltak bizonytalanná, azáltal, hogy ott sarcolták, ahol csak lehetett, ahol nem is számított rá! És mellé még a száját se nyithatta ki! hallgatnia, tűrnie kellett, hogy a Hatalmasok – ígéreteik ellenére – pontosan az ellenkezőjét tették annak, amire a választás során felhatalmazást kértek és kaptak! Miért? Kérdem én… milyen szent jogon merték ezt tenni drága nemzetünk megannyi becsületes tagjával? De a nép, a nemzet, megbüntette őket a következő voksolásnál kiestek kegyeiből, és csupán tengődnek azóta is… a lét és nem lét peremén! Megérdemelték! De közben az ország újra szegényebb lett. Amire addig futotta, már csak csurrant-cseppent. Veszélybe került a jövő – a jövőnk! Majd jött a következő ciklus, egy másik ígérgető csapat, ki az előzőeknél is szebbet, jobbat, többet ígért! Hébe-hóba be is tartott ezt-azt, de az ígéretek zöme elszállt a ködös jövőbe!

Mi most nem ígérgetünk – cselekszünk emberek, mert már nincs tovább mire várni! A csoda nem jön hozzánk önszántából, azért tennünk is kell, és nem is keveset! Ha bíznak bennünk, ha hisznek a haza üdvében, ha együtt menetelünk, nincs azaz erő, aki lebírná e közösség akaratát! Tegyük szívünkre a kezünket, hogy érezzük: Egy a dobbanása minden szívnek, ami egyet akar! Válasszanak hát! Folytatódjék az, ami volt és herdáljuk tovább a lehetőségét is annak, hogy egyszer meglátjuk még a fényt ennek a sötét alagútnak a végén, vagy… vessünk együtt véget, e jövő pusztító jelennek, és legyen végre világosság - mindenkinek?

És lőn!  A nép választott. Újra hitt annak, aki a lelkére beszélt, aki úgy festette le a jövőt, mint egy élő, való, kézzelfogható közelséget, ami mindenki számára egy és oszthatatlan! Győzött az újabb megmérettetésen a „Győzelem a jövő útja!” párt, elsöprő szavazattal. Akkora ünnepségek voltak országszerte, hogy az egykori római katonai felvonulások, melyeket egy-egy győztes hadjáratot követően tartottak, csupán csendes megemlékezésekké szelídültek a történelem lapjain!

Teltek a napok, hetek, hónapok…sőt…elillant egy év is, majd kettő, s jött a harmadik. A tömeg hite egyre kisebb lett. Már újra csak a csodában kezdtek hinni, mert annak nagyobbnak látták az esélyét! Közeledett az ominózus év, amikor mindenki újra megkapta a cserépdarabját, hogy lesújthasson vele, hogy véleménye megváltoztathassa az események menetét, hogy jöjjön valaki, akinek hinni lehet, akinek olyan, de olyan programja van, hogy…. hűű! Mert az előzőből csupán hébe-… valósult meg egynéhány dolog. A nagy többség továbbra is a …hóba rekedtek fogságában tengeti napjait, a szebb, a jobb és fényesebb jövő halvány reményében!

Hogy hol van ez az ország, azt kérded kedves olvasó? Nézz szét a világban és… számold meg az ujjaidon. De vigyázz, mert lehet, hogy kevés hozzá a két kezed!

Próza 6.

Tinian - Az álmok nem hazudnak...

Régóta tervezték már ezt az utat, ebbe a téli üdülőparadicsomba. Karácsonykor hozott a Jézuska két márkás sílécet is, úgyhogy semmi akadálya nincs annak – végre eljutni oda, ahová már olyan régen vágytak. Főleg ő, hiszen már szüleivel is megfordult itt többször, még gyerekkorában. A férje is szerette a sízést, habár nem annyira, mint ő, de soha, semminek nem volt elrontója, amiben ő az örömét lelte! A síelési tudományát nem felejti el az ember, akár csak biciklizni se, ha egyszer megtanult! Mindössze egy kis gyakorlás, és úgy fog siklani a lejtőkön, mint aki erre született Az odaút olyan gyorsan elszaladt, mintha csak a szomszédhoz mentek volna át. Az esti ismerkedés is egy pillanat volt csupán. És eljött a reggel, az a reggel, amire már olyan nagyon vártak…
A hegyi üdülő előcsarnokában volt a gyülekező. Tizenhatan keltek korán, hogy a reggeli napfelkelte már a csillogó hómezőkön találhassa őket. Kávé, tea, egy kis harapnivaló, aztán fel a kis buszra, ami a szállótól alig öt kilométernyire fekvő pályához viszi majd őket. Szikrázott a hó, ahogy a reggeli fény első csintalan sugarai felértek ide a gerincre, és lebukva rajta megvilágították a felvonó alján levő kicsiny sík terepet. Bezsúfolódtak a felvonókabinba, az pedig suhogva megindult velük fel, fel oda a magasba…! „De jó is lesz Istenkém újra száguldani a léceken! Uralni a sebességet, bedőlni egy-egy élesebb kanyarba… ahogy áthelyezem majd a súlyom egyik lábamról a másikra, ahogy irányt váltok hirtelen, ahogy porzik majd utánam a friss felső hóréteg, ahogy ott hagyom a nyomom a hegyen, mint a híres emberek abban a bizonyos betonkockákban…!”
A felvonó nagy zökkenéssel, minden átmenet nélkül hirtelen megállt. Csak néztek egymásra ijedten. De mielőtt bármire is magyarázatot kerestek volna, a felvonó kabinok megindultak – visszafelé. Nem volt üzemzavarra utaló jel. Olyan volt, mint mikor valaki átkapcsolja a nagy kart, megfordul az áram az egészben és… Baj nélkül leértek az indulási helyre. Ott derült, ki, hogy a hegyen, ahová igyekeztek, bizony meglazult a hótömeg és félő, hogy lavina lesz belőle! Igyekeztek vissza a kőházba, hogyha tényleg így van, akkor menedék oltalmában legyenek.
Távoli morgásra lettek figyelmesek a szobájuk ablakánál állva, aminek csak hangja volt még csupán, de tudták, hogy jön, hogy úton van feléjük az a hóförgeteg, ami olyan, mint mikor otthon a házuk tetejéről az olvadás megindítja a vastagon ráesett havat, csak ez bizony… gyilkossá is válhat! Talán öt perc telhetett el, amikor a két ölelkező hegycsúcs között meglátták a csalhatatlan jelet: porzott a hegyek oldala, mintha valaki szőnyeget porolna, és annak tisztátalansága jelenne meg nagy adagban ott, a hegyek ölénél.
„Istenem, hát igaz! Tényleg jön a görgetek… évek óta erre a napra vártak és!”
De a biztonság volt most az elsődleges.
Ahogy egyre közelebb rohant feléjük a hó iszonyatos vonata, látták, ahogy mindent letarol, és amivel nem bír, azt befedi, eltakarja, magába zárja. Beleremegett a gondolatba: Hogyha őket is…?
Amikor a lavina elérte a hegyi üdülőt, a hó kalapácsként vágódott falainak. Ijedten bújtak össze, és csak akkor mertek előjönni, mikor a morajlás elcsitult. Az ablakhoz lépve látták, hogy a hó az ő ablakuk aljáig ér. Ott állt meg a rohanás végén.

Patakokban folyt róla a víz. Arra ébredt kábult álmából, hogy a férje csöndes szavakkal nyugtatgatja. Miután megnyugodott és rájött, hogy álmodta csupán... elmondta mit élt át, mit látott, a szavai nyomán megnyugvó férjnek.
- Semmi baj drágám, hiszen csak álmodtad.
- Nem, nem megyünk oda! Tudod, hogy megérzem a bajt előre!
- De hát..
- Édesem, higgy nekem! Máshová megyünk, jó?

Másnap, egy másik ország hasonlóan nevezetes síparadicsomába vették meg a szobafoglalásokat. Még olcsóbb is volt, mint amaz lett volna, így első osztályon utaztak... retúr. Az idő tiszta volt, amikor megérkeztek, szinte harapni lehetett a hegyi levegőt. A felvonó hibátlanul működött. A két nagy gerinc közötti mély szakadék fölött jártak éppen, amikor…

A szülők telefonon értesültek róla, hogy felvonóvezeték szakadás miatt, valószínűleg az ő gyerekeik is abban a kabinban utaztak, amely egyszerűen eltűnt a szakadék mélyén. A kutatást egyelőre lehetetlenné teszi a közben megerősödött szél, mely lavinaveszélyes helyzetet okozhat a környéken.
Másnap újabb telefon, melyben a mentőcsapat vezetőjének közlése értelmében, a mentést újfent elhalasztották, mivel az adott körzetben a szél további megerősödése mellett, intenzív hóesés kezdődött…