Próza 2.

siktár éva - KRAZ - 214-el a hó ellen...

Vers 2.

siktár éva - Amikor az álarc lehull...
 

Vers 1.

ermi-enigma - Velencei karnevál

Jöjj hát Velencébe, arcodra húzz maszkot,
jöjj temetni a rosszat, ropd a víg táncot,
hallgasd a Dózsét, amint jó tanácsot ad,
hallgasd a népet, miként kurjant dalokat,
figyeld a harsonák hangjára felszálló
ezer léggömböt, mindenki éjre váró,
mikor máglyán ég el az ártó rossz szellem
és elindulhat útján a szép szerelem.

A heti nyertes:

Próza 1.

ermi-enigma - Hófogság

Ahogy kiért a hosszú, elhúzott jobb-kanyarból, hirtelen eszébe jutott a Zsiga mesélte vicc:
 
- Mi a különbség az özvegyember és a kamionsofőr között?
- Az özvegyember tudja, hogy hol fekszik a felesége.
 
Jót nevetett a banda a Frankfurti berakó terminálon. Zsiga mindig ilyen harsány volt, ömlött belőle a vicc, főként saját magukra. Kamionos viccből talán több ezret ismert. Visszaemlékezett arra a két napra amikor Dublinban rekedtek öten magyarok. Számolták a vicceket - ötszázig, aztán már nem.
Elgondolkodott. Vajon az ő felesége hűséges? És egyáltalán mi a hűség? Kamionos volt már közel húsz éve. Volt kalandja stopposokkal, több országban egy-két szállítási ügyintézővel. Kamionos szálloda recepciós hölgyével. Egy német szőkeség szavai sokszor eszébe jutnak: - gyere magyar kuplung, kapcsolj hatodik sebességbe! Negyvenhét éves kora nemhogy csökkentette volna a fickósságát, de most érezte igazán férfinak magát. Ma Londonból indult üresen Frankfurtba. Ott rakták meg konténerekkel és irány Dubrovnik, egy hajógyár. Valami navigációs berendezéseket rejtenek a konténerek. Mehetett volna Ausztrián és Szlovénián keresztül közvetlenül is, de Sándornak - a "Sándor & Sándor Transzport" fősándorának megmondta, hogy útba kell ejtenie az "otthont " is, mert már három hete járta Európát és se tiszta ruhája, se étele. Különösebben nem morgott a fősándor, csak a lelkére kötötte, hogy a tachográffal ügyesen bánjon, mert nem szeretné ha a jogsija valami rendőrnél landolna. Azt ő se nagyon. Három éve Szicíliából "menekítették haza, miután elvették a jogosítványát. 36 órája vezetett és nem cserélte időben a papírhengert - lebukott. Fél évig otthon élt. Az unalom ölte és persze a pénzük is elfogyott. A felesége - Meli - alig kilencven körül keresett, a tartalék meg hamar elfogyott.
Nyomta a gázt keményen most, a "határon" autózott. A tachográfot nem lehet becsapni és nyoma marad a száguldásnak. Passaunál lépte át a Német-Osztrák határt, aztán Graz, csipet Szlovénia Mariborral, Letenyénél itthon és most az M7-en mindjárt hazaér Lellére. Eredetileg Maribortól ment volna tovább Dubrovnikba. Onnan hívta fel a fősándort, hogy változtat. A felesége nem is tudta, hogy már hazatart, csak egy hét múlva volt ütemezve az érkezése. Hívta őt is többször, de nem vette fel a telefont. Ez a Dubrovniki fuvar terven felül jött, eredetileg London - Madridot tervezték. A Boglári lejáratnál jobbra kis-ívben lehajtott és fel a hídra, át a régi hetes útra. Lellén nem hajtott be az utcájukba. A Volvóval kitolatni bajos a keskeny helyen. Kipakolta a fülkéből a két nagy sportszatyor piszkos ruhát, ételhordókat és egy perc múlva már csöngetett a kapunál. Hallotta a csengőt de semmi mozgást nem látott. Keresni kezdte a kulcsát, persze azt a kamion fülkéjében hagyta. Lerakta a járdára a szatyrokat és visszaballagott.
A ház üres volt. Sőt, a konyhába lépve látta, hogy Meli jó szokása szerint a cappucinós bögréjét az asztalon hagyta és a maradék kávé porrá száradt. A szobában az ágy vetetlen, pedig nem szokása a feleségének beágyazni mikor reggel indul dolgozni. Különösebben nem érdekelte, majd jön. Még van két órája és ilyentájt szokott a munkából érkezni Meli. Gyorsan kiöntötte a szennyest a fürdőszobán és a szekrényből frisseket szedett elő. Lezuhanyzott és átöltözött ő is. Melegebb holmikat vett elő mert mégis csak december közepe volt már.  Egy kisebb táskába pakolt, hiszen három nap múlva már jön haza öt nap pihenőre.
A konyhában előkapott a hűtőből egy nagy csomag szeletelt bacon szalonnát, hat tojást. Hagymát pucolt és nekilátott egy saját ízlés szerinti rántottát készíteni. A bacont apró kockákban bő olajba dobta, megkapatta, aztán vastag karikákban rá három fej hagymát, pici vízzel felengedte, hagy párolódjon, amikor "zsírjára" sült ráütötte a hat tojást, megszórta pirospaprikával bőven, só, csipet bors és mennyei illatok között ült asztalhoz. A kenyér elég száraz volt, legalább három napos, de ez se számított. Tíz perc múlva jött a szokott böfögés (hányszor szidta ezért Meli, de hát neki olyan jól esett egy kiadós "zabálás" után, szokásává vált).
Mosogatóba tette a tányért és a serpenyőt. Kiment a postaládához, tudta Meli nem hozta be reggel a Somogyi Hirlapot, Meglepődött. Három napi példány volt a ládában. Ezek szerint Meli három napja nincs itthon? Elgondolkodott. Mégis igaz lenne Zsiga vicce?
Rántott egyet a vállán: - amiről nem tud az ember az nincs. De nem hagyta nyugodni a gondolat. Felhívta újra a feleségét. A telefon kicsöngött és csöngött is - mármint Meli telefonja, a konyhaszekrényen. Szokása szerint itthon felejtette. Belenézett. Három nem fogadott hívást látott - tőle.
Átlapozta az újságot, de semmi érdekeset nem talált. Bekapcsolta a számítógépet. Lassan töltötte be a nyitó oldalt. Öreg gép volt. Legközelebb ha lát akcióban Németben akkor vesz egy újat, jobbat. Kinn olcsó.
Az origón baleset, gyilkosság, politikusok hazugságai. Nem érdekelte. Kinyitotta a felesége által sűrűn látogatott irodalmi oldalt. Írogatott az asszony, nem is túl rossz verseket. Meglepődött amikor a nevére keresett. Több - lángoló szerelemmel telített - új rímelést talált ott. Nofene! Tán tényleg igaza lesz a Zsigának. Nevetett.
Lassan letelt az idő, indulni kell. Felkapta a táskákat, gondosan bezárta a házat. Pár sort hagyott az asztalon Melinek.
Boglártól Marcali felé indult, aztán Barcs és Horvátország. Pár óra és Dubrovnikban van. Bekapcsolta a rádiót. Épp a hírek végét kapta el a Kossuthon. Aztán az időjárás jelentés. Megütötte a fülét, hogy dél felől hatalmas hóvihar közeledik és egy órán belül itt van. Na, ezt jól elkapja akkor. A somogyi dombok között nem lesz egyszerű haladni, de bízott a Volvóban, soha nem hagyta még cserben.
Marcali után szakadt le az ég. Ilyet még nem látott, mintha hófalba ütközött volna. Ömlött a hó. Egy darabig lassan poroszkált, aztán leállt az út szélére - már amennyire tudott a szűk sávon - és várt. Tudta, hogy ha így esik egy órát akkor a hókotrókat be kell várnia, mert a völgyekben méteres hófúvások lesznek.
Szemben apró fényeket látott. Egy személykocsi vánszorgott, vagy inkább csúszkált. Őrült - gondolta magában - ez az árokban végzi. Felkapcsolta a fényszóróit, hogy figyelmeztesse, aztán tompítottra váltott. A kocsi száz métert öt perc alatt tett meg és megállt előtte pár méterrel. Nem szállt ki belőle senki. Vállat vont. Baj nem lehet. A kocsi egy BMV volt. Jó a fűtése, akár kényelmesen is lehet benne aludni, ha az éjszaka itt marasztalja őket. Neki sem lehet problémája. A fülke fűtését 22 fokra állította, akár öt napig is ellehet itt. Étel is volt elég, bár a kenyér már háromnapos. Betett egy cd-t a lejátszóba és a Pink Floyd zenéjét hallgatva lassan elaludt.
Hajnalban öt előtt ébredt. Kilépett az útra, térdig a hóba. Még zuhogott. Ijesztő volt, de látott ő már ilyet, nem idegeskedett. Majd csillapodik és jönnek a hókotrók. Előbb-utóbb tovább megy, nem romlandó amit szállít, nem lesz baj.
A fülkében reggelizett, a gyorsforralóval egy komoly adag forró kávét is készített. Bekapcsolta a rádiót. Az öt órai hírekben az időjárás volt a téma leginkább. Fél Magyarország hó alatt, járhatatlanok az utak javarészt és még egy napig zuhogni fog. Végig gondolta. Ez egy több számjegyes út, ide a kotrás majd két nap múlva fog elérni. Unalmas lesz addig az idő. Nézte a BMV-t. Semmi mozgást nem látott: - ezeknek még pisilni se kell? Vajon van-e valami ételük? Vizük?
Aztán vállat vont. Ha kell nekik valami majd jönnek. Elővett egy könyvet. Agatha Christie - Paddington 16.50. Rég, talán húsz éve olvasta egyszer, halványan emlékezett rá, de a befejezést hála égnek elfelejtette. Gyorsan olvasott. Egész sort tudott egyszerre értelmezni, így két óra alatt a könyv felénél járt. Fél szemmel időnként a hózívatarban alig látható BMV-re nézett. Semmi mozgás nem látszódott. Tíz körül gondolt egyet. Kiszállt és kezében egy flakon vízzel elindult a kocsi felé. A dühöngő szélvihar mellbe vágta, előre kellett dőlnie, hogy lépni tudjon. Megállt a vezetőülés felőli ajtónál és tenyerével rácsapott. Egy férfi ült az ülésben, bóbiskolt. A zajra ijedten kapta fel a fejét. Picit lehúzta az ablakot:
- Tessék. Mi a baj?
- Nálam semmi, de nem láttam itt mozgást, hát gondoltam megnézem mi van magával. Kinyitja az ajtót? Beszállhatok?
A férfi meglepődve nézett rá, aztán a hátsó ülésre. Követte a tekintetét és most látta meg, hogy valaki ül ott, összekuporodva, a kabátját magára borítva, ki sem látszott alóla. Furcsa volt, mert a kocsiban járt a motor, jó volt a fűtés:
- Nyitva az ajtó. Szálljon be.
Megkerülte a kocsit és a baloldalon nyitott ajtót. Beszállt. Óvatosan, hogy a hátul alvó ne ébredjen fel.
- Hoztam egy flakon vizet, bár van körülöttünk épp elég most - mosolygott rá a férfira.
Az zavartan nézett vissza, fél szemmel hátra-hátra pislantva a kocsi sarkába húzódott valakire. Halkan válaszolt:
- Van vizünk, de köszönöm szépen. Kávéval megkínálhatom? Ezzel már nyitotta is ki a műszerfal alá beépített apró tárolót és egy termoszt húzott elő.
- Nem, köszönöm szépen. Tudja, mi kamionosok abban a nagy fülkében mint egy lakásban élünk. Ha akarunk főzünk is, kávét főzünk, sőt, még tusolni is tudunk, bár ahhoz alig van hely és víz.
- Igen. Ismerem a kamionok felépítését. Autókereskedő vagyok.
- Igen? A feleségem is egy autókereskedésben dolgozik, de ő nem foglalkozik a kocsikkal, csak számlákkal, meg mindenféle papírmunkákkal. Hol van a kereskedésük?
- A Balaton partján, Siófokon - kicsit zavartan mondta ezt. Ő is zavarba jött:
- Komolyan? A feleségem akkor önöknél dolgozik. Már hat hónapja. Nem ismeri véletlenül? A neve...
Nem tudta befejezni, mert a férfi közbevágott:
- Nem, nem ismerem.
- De hát ki sem mondtam a nevét. Honnan tudja, hogy nem ismeri? - csak nézte a férfit és egyre inkább úgy érezte, hogy valami olyanba csöppent bele ami rossz. A férfi ismét a hátsó ülésre nézett. Aggódva. Követte a tekintetét. Aztán hátrafordult amennyire az ülés engedte és az alvó alakról lassan lehúzta a kabátot. Nem aludt az a valaki. Szőke haja alól varázslatos kék szemek néztek rá. Némi bűntudattal, de daccal. Lassan kinyitotta az ajtót. Kezet nyújtott a férfinak:
- Ugye ne mondjam azt, hogy örülök, hogy megismertem? További jó utat uram - ha majd kiszabadulunk innen. Hátra sem fordulva odaszólt a nőnek:
- Meli ! Máskor a telefonod ne hagyd otthon. Akkor nem ér ilyen meglepetés.