185 éve született Zsolnay Vilmos (video)

ambrusa képe

Zsolnay Vilmos 1828. április 29-én született Pécsett. Tanulmányait a bécsi Politechnikum kereskedelmi szakosztályán végezte, majd a bécsi, frankfurti, drezdai és müncheni kereskedőknél szerzett szakmai gyakorlat mellett a festészetet is tanulmányozta. 1852-ben rakta le a Zsolnay gyár alapjait Zsolnay Miklós, amikor Pécs városától keménycserép gyár alapítására kért engedélyt. Zsolnay Vilmos 1853-ban megkapta édesapja Széchenyi téri üzletét, amelyet Párizsi Udvar néven fokozatosan többemeletes áruházzá fejlesztett. 1864-ben pedig átvette az üzem vezetését. Zsolnay Vilmos rájött arra, hogy a tőke növelésével és a termékek minőségének emelésével teheti jövedelmezővé az üzemet.

Zsolnay egész élete során képezte magát a kerámiára vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek terén.

Az 1873-as bécsi világkiállításon nagy sikerrel mutatkozott be az üzem – megrendelések sokaságát vonva maga után.

Zsolnay folyamatosan kísérletezett az anyaggal, a színekkel és a formákkal.

A legnagyobb elismerést az 1876-ban kikísérletezett, a keménycserép és a porcelán között álló, magas tüzű mázzal bevont Zsolnay-féle porcelán fajansz feltalálásáért kapta.

Zsolnay Vilmos lázasan készült az 1878-as párizsi világkiállításra, amelyre több kávés-, teás- és mokkás készletet gyártott. A világkiállításon a Zsolnay kerámia finom anyagával, bársonyos mázával, pompás díszítésével átütő nemzetközi sikert aratott, gyártmányai aranyérmet nyertek, Zsolnay Vilmos pedig megkapta a francia kormány becsületrendjét. Ekkor nyílt meg Zsolnay előtt a világpiac. A nagy keresletnek az üzem alig tudott eleget tenni. Az üzemet bővítették, növekedett a munkáslétszám is.

A szakadatlan kísérletezés eredményeként 1893-ban Zsolnay Vilmos kifejlesztette az időjárás viszontagságainak és a fagynak is ellenálló pirogránitot, amely az akkoriban fellendülő építőipar kedvelt burkolóanyaga lett.

Zsolnay kísérletezte ki a híres eozin mázat is, amelyben Wartha Vince vegyészprofesszor volt segítségére.

Zsolnay gyermekeit is be tudta vonni a gyár munkájába, lányai, Júlia és Teréz művészi képességeik birtokában a tervezésben vettek részt, fia Miklós pedig az értékesítésben vállalt nagy szerepet. Édesapja halála (1900) után, ő vette át a gyár vezetését.

A kiállítás a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
0. szintjén tekinthető meg 2013. április 16-tól.
(Pécs, Universitas u. 2/A.)

 

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Attila!
Érdeklődéssel hallgattalak és néztem a videót.
Pécs igazi ékessége az a negyed! Nagyszerű emberek éltek, alkottak ott.

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

genálpiroska képe
genálpiroska
Offline
Csatlakozott: 2010/06/20

Attila Kedves!

Nagyon érdekes  volt megemlékezésed Zsolnay Vilmosról, volt szerencsém a Zsolnay gyárban járni,

ámulatbaejtő volt, ahogy festették a porcelánokat.

Szeretettel gratulálok: Piroska

ambrusa képe
ambrusa
Offline
Csatlakozott: 2011/05/15

Kedves Zsuska és Piroska! Köszönöm dícsérő szavaitokat, melyek csupán e régi embereket illetik Pécs városában, kik e nagyszerűt alkották. Én csak egy kis összefoglaló filmecskét csináltam az évfordulóra! Mosoly


Dombyné Szántó Melánia képe
Dombyné Szántó ...
Offline
Csatlakozott: 2012/01/19

Kedves Attila !

Köszönöm ezt a nagyon szép, értékes megemlékezést !

Szeretettel: Melánia

Meláni

"Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret" (József Attila)

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Nagyszerű gondolatok egy tehetséges emberről Mosoly Köszönöm!

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Petőfi Sándor: Az utolsó alamizsna / Die letzten Almosen toni 2023/05/29 - 06:41 2023/05/29 - 06:41
Irodalom Thurzó Lajos: Országúton / Auf der Landstraße toni 2023/05/28 - 07:10 2023/05/28 - 07:10
Irodalom Sántha Károly: Itthon vagyok / Ich bin daheim toni 2023/05/27 - 08:21 2023/05/27 - 08:21
Irodalom Sziráky Dénes Sándor: Az éber Isten / Der wachsame Gott toni 2023/05/26 - 06:49 2023/05/26 - 06:49
Irodalom Sió Ferencz: Elbolyongni / Herumirren toni 2023/05/25 - 09:08 2023/05/25 - 09:08
Irodalom Sántha Károly: A boldogság / Die Glückseligkeit toni 2023/05/24 - 06:56 2023/05/24 - 06:56
Irodalom Garay János: A ligethez / Zu den Aue toni 2023/05/23 - 07:51 2023/05/23 - 07:51
Irodalom Baróti Szabó Dávid: Barátság / Freundschaft toni 2023/05/22 - 06:35 2023/05/22 - 06:35
Irodalom Eötvös József: Panaszok / Wehklagen toni 2023/05/21 - 08:41 2023/05/21 - 08:41
Irodalom Hugo Ball: Abendblick vom Hochstein / Esti kilátás Hochsteinról toni 2023/05/20 - 08:02 2023/05/20 - 08:02
Irodalom Szenteleky Kornél: Ezüst tulipán / Silberne Tulpe toni 2023/05/19 - 07:45 2023/05/19 - 07:45
Irodalom Thurzó Lajos: Verebek a tengerparton / Spatzen an Meeresküste toni 2023/05/18 - 08:06 2023/05/18 - 08:06
Irodalom Lukács Pál: Könyves Peti / Bücherwurm Petri toni 2023/05/16 - 07:24 2023/05/16 - 07:24
Irodalom Jókai Mór: Péter és Pál / Peter und Paul toni 2023/05/15 - 10:01 2023/05/15 - 10:01
Irodalom József Attila: Egyszerű vers / Ein einfaches Gedicht toni 2023/05/14 - 05:56 2023/05/14 - 05:56

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40