És ha már minden elmondhatót

elmondtál,

         eldadogtál

                   elsírtál és

                       elordítottál,

és ha már úgy érzed

szíved dobbanása is benne van

minden szóban,

                   és minden dalban,

és a pontok és vesszők,

         egy-egy könnycseppet rejtenek,

és ha már - bár volna még...

de nem jön lelkedből több üzenet,

és a visszhangon kívül

hozzád más nem jut el,

hát ülj le szép csendben,

és fáradt, kiszáradt szemmel

nézd, hogy ragyognak a csillagok.

Most leteszem a tollat.

Azt hiszem nincs tovább.

Nem tudom elmondtam-e

mindent,

s hogy’ hatnak rád e

gondolatszikrák.

Kerestem, kutattam azt a szót

mit kimondva, megtörténik,

                            a csoda!

Mint kisgyerek

         ki becsukja szemét,

és mormol magában,

         titkos varázsigét,

vereseim mormoltam,

egymás után sorban.

De elfogyott a szó,

         elhalkult a dallam.

Neked Magam,

         ily védtelenül kiadtam!

És nem tudom, AZ a szó,

vagy AZ a gondolat

ami fontos, ami megragad,

itt van - e valahol?

         Vagy mégis elmaradt?

És így elmarad a csoda!

S én tehetetlenül hagyom,

hogy benned vesszen el,

mi bennem fájdalom!