Vasárnapra készülődve

anyatka képe

Péntek van, forrón süt a Nap, mindenki, aki teheti behúzódik a hűvösre. Így tesz nagymami is, de persze nem pihenget ilyenkor sem. Most éppen tésztát gyúr. 
- Bármit is mondanak a gyerekek, a bótban nem lehet ilyen finom cérnametéltet venni. Majd én csinálok nekik is. Igaz papa? Úgyis jönnek a hétvégén, csomagolok egy kis hazait. Van tojás bőven, azt is vihetnek. Ennek a sárgáját meg lehet nézni, nem is olyan sápadt, mint a tápos tikoké! Na, papa, hozd be a spájzból a tésztagépet!
A papa kicsoszog, hozza is, mit asszonya kér, bár szerinte felesleges ez a nagy készülődés. A fiatalok, úgyis azt hiszik, mindent jobban tunnak, csak mosolyognak a mamám. De ez meg ilyen bolond, mindent megtesz értük! Pedig ha gyünnek, alig maradnak két órácskára, mindig sietnek, még vasárnap is. Ajjaj, ha ezt elmondaná most a mamának, biztos összevesznének! Már hallja a kimondatlan szavakat:
- Ejjjj papa! Mit okoskodol? Ki segéljen, ha nem én? Persze, hogy sietnek, sokat kell dolgozniuk. Ott az a szép ház is, azt is kölcsönből tutták megvenni, kell a pénz. Legalább egy kis pótlás itthonról! Az mindig jól jön, annyival kevesebbet kell költeniük. Sajnálod tán tülük?
Pedig dehogy sajnálja! Esze ágában sincs, sőt adna többet is, ha lenne miből,de azért az jó volna ha gyakrabban látná az unokákat úgy, mint régen. Akkor sokat gyüttek, vót, hogy itt is aluttak nem egyszer. A kicsi Tomit hintáztatta a lábán, nagyokat kacagott, Julcsikát elvitte madárlesre, örömében összecsapta pici tenyereit, amikor meglátták a füttyös rigót a lombok között. Aztán megvették a nagy házat, egyre többször monták, nem érnek rá, mindig gyünni. 
- Papa! Megin mit bambulsz? Terítsd má ide azt a terítőt! Hát hová rakjam a tésztát? Nem tudom mi van veled mostanában. Min gondolkodol ennyit?
Pedig pontosan tudja mama, miért ilyen szótlan a papa. Ki tudná, ha ő nem? Már negyvenhat éve házasok. Istenem de hosszú idő! Kitartottak jóban, rosszban, ahogy azt a templomban megígérték,de nem bánta meg! A papa vót a leghetykébb legény a faluban, büszke is vót, amikor pont neki kezdett udvarolni. Mennyi huncutságot csinátak nyaranta szénagyűjtéskor a mezőn! Még most is belépirul, ha rágondol. Ismerik már egymást alaposan. Tudja, hiányoznak a gyerekek! Neki is! Ez az egy lányuk született az Erzsike, a többi elment, nem tutta kihordani. Mindent megadtak neki, tanítatták, segítették. Jó állása lett a városban, hamarosan megtalálta a párját. Nagy falusi lakodalmat tartottak neki, még most is emlegetik a szomszédok. Megszülettek az unokák, gyönyörűek, egészségesek. Milyen hamar nagyok lettek! Tomika nyolcadikos, most megy gimnáziumba, Julcsika hatodikos. Persze, hogy már nem akarnak a vén nagyszülőkhöz gyünni. Pedig milyen jó vót! Mennyit sütöttek együtt, még kenyeret is a kemencében. Hát most ez van. Na, kész a tészta, majd ha megszárad szépen dobozba rakja őket, vasárnap meg elviszik. 
- Mama! Zárjak holnap félre egy- két csirkét levágni? Biztos örülnének neki a gyerekek, mégis jobb a húsa, mint a bótinak!
- Igaz, papa, erre nem is gondoltam. Este majd leszedjük a málnát is, meg az epret, tudod Julcsi szereti. 
- Egy kis krumplit, répát, zödséget is hozok a kertből, Erzsikénk úgyis mindég azt mondja, hogy ez az igazi bió zödség!

Kint még mindig forróság van. Mama, és papa csendesen tesznek- vesznek a házban. Vasárnapra készülődnek!


ui.:Régi történetem, de biztosan van, aki nem olvasta, és talán szívesen veszitek, hogy újra idetettem. Mosoly

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Én nagyon szívesen vettem drága Andikám Mosoly)) A Nagyszülők már csak ilyenek... Csomagolnak, ami csak akad. Mindig örömmel olvasom szeretettel teli történeteid!

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Legújabb irodalmak

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom A liget..... Csendfélhagnjai 1 2012/05/08 - 20:49 2012/05/13 - 18:51
Irodalom ma megint se 8 2008/11/25 - 11:21 2008/11/27 - 00:26
Irodalom Nyolc nap Mo Mo 2 2009/05/15 - 07:04 2009/05/16 - 04:50
Irodalom Álomkeringő Eti49 5 2010/04/18 - 23:55 2010/04/19 - 21:08
Irodalom Csak a szél.,, Eti49 4 2010/04/27 - 21:28 2010/04/29 - 08:52
Irodalom Fájó érzés Eti49 3 2010/05/14 - 15:00 2010/05/17 - 22:28
Irodalom HUMANISTA, ADD A VÉRED ! Katona Béla György 1 2012/09/02 - 00:22 2012/09/02 - 13:55
Irodalom Szerénység,,, Eti49 5 2010/05/05 - 22:02 2010/05/06 - 22:49
Irodalom VÁGY.. Eti49 9 2011/04/21 - 18:08 2011/04/24 - 22:50
Irodalom GYŰRÖTT PÁRNA.... Eti49 9 2011/04/25 - 22:12 2011/04/27 - 13:38
Irodalom Vártam rád szhemi 10 2013/03/28 - 19:57 2013/04/22 - 13:49
Irodalom Kedvencem az Ősz Eti49 11 2010/05/11 - 22:19 2010/05/14 - 23:33
Irodalom Gyász Ozirisz 2 2012/05/20 - 09:00 2012/05/23 - 16:59
Irodalom A nő csak azért Attila József 12 2010/11/16 - 12:35 2010/11/18 - 10:08
Irodalom Diploma osztás a temetőben Nagy Vendel 2 2017/06/19 - 17:02 2017/07/13 - 10:04

Legújabb hangzóanyagok

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Áprily Lajos: Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek Judit 2 2014/11/30 - 23:35 2014/12/01 - 18:38
Audió Barnabyy Nyár Judit 2013/05/27 - 21:28 2013/05/27 - 21:28
Audió Barnabyy: Ha jössz hozzám... Judit 4 2014/07/11 - 21:16 2014/07/15 - 20:16
Audió D. Nagy László - Köszöntsd a fényt D. Nagy László 7 2012/01/29 - 21:27 2012/02/05 - 21:40
Audió Domokos Edit Ámor nyila nem talált Judit 4 2011/08/07 - 01:33 2011/08/10 - 21:52

Legújabb fórumtémák

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.23 - 2013.04.28. Tiszai P. Imre 1 2013/04/24 - 00:01 2013/04/26 - 12:29
Fórumtéma 1 hét = 1 történet / A tavasz dala anyatka 21 2010/11/20 - 19:48 2012/06/04 - 23:20
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma "Nyitott kapuk" pályázat, versmegmérettetés prayer 28 2013/05/18 - 07:58 2013/07/03 - 16:18
Fórumtéma "verselvtársak" zsuska 14 2012/12/01 - 22:21 2012/12/02 - 21:14
Fórumtéma ...ahogy nem szabad... Taygeta 8 2010/12/09 - 23:32 2011/01/08 - 17:34
Fórumtéma 1% Adó felajánlás prayer 14 2011/02/02 - 13:39 2013/03/23 - 00:14
Fórumtéma 2009 Antológia DVD melléklet femis 32 2009/09/18 - 07:48 2009/11/24 - 13:20
Fórumtéma 2009 Radnóti év femis 22 2009/01/24 - 10:12 2009/02/27 - 14:42
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47

Legújabb rendezvények

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény "A szeretet útján" Adventi műsor prayer 2013/12/09 - 08:04 2013/12/09 - 08:04
Rendezvény "Állati vidám versek" Kuncz László előadásában capek 2016/01/29 - 17:00 2016/01/16 - 13:18
Rendezvény "Egy sufni festő portékái" Deák Anikó kiállítása capek 2015/09/17 - 11:49 2015/09/17 - 11:49
Rendezvény "Filléres emlékeink" Kiállítás megnyitó 2012. November 8. prayer 2012/11/01 - 20:52 2012/11/01 - 20:52
Rendezvény "Hol a boldogság mostanában" - CINKE est prayer 2012/02/27 - 22:44 2012/02/27 - 22:44