Péntek van, forrón süt a Nap, mindenki, aki teheti behúzódik a hűvösre. Így tesz nagymami is, de persze nem pihenget ilyenkor sem. Most éppen tésztát gyúr. 
- Bármit is mondanak a gyerekek, a bótban nem lehet ilyen finom cérnametéltet venni. Majd én csinálok nekik is. Igaz papa? Úgyis jönnek a hétvégén, csomagolok egy kis hazait. Van tojás bőven, azt is vihetnek. Ennek a sárgáját meg lehet nézni, nem is olyan sápadt, mint a tápos tikoké! Na, papa, hozd be a spájzból a tésztagépet!
A papa kicsoszog, hozza is, mit asszonya kér, bár szerinte felesleges ez a nagy készülődés. A fiatalok, úgyis azt hiszik, mindent jobban tunnak, csak mosolyognak a mamám. De ez meg ilyen bolond, mindent megtesz értük! Pedig ha gyünnek, alig maradnak két órácskára, mindig sietnek, még vasárnap is. Ajjaj, ha ezt elmondaná most a mamának, biztos összevesznének! Már hallja a kimondatlan szavakat:
- Ejjjj papa! Mit okoskodol? Ki segéljen, ha nem én? Persze, hogy sietnek, sokat kell dolgozniuk. Ott az a szép ház is, azt is kölcsönből tutták megvenni, kell a pénz. Legalább egy kis pótlás itthonról! Az mindig jól jön, annyival kevesebbet kell költeniük. Sajnálod tán tülük?
Pedig dehogy sajnálja! Esze ágában sincs, sőt adna többet is, ha lenne miből,de azért az jó volna ha gyakrabban látná az unokákat úgy, mint régen. Akkor sokat gyüttek, vót, hogy itt is aluttak nem egyszer. A kicsi Tomit hintáztatta a lábán, nagyokat kacagott, Julcsikát elvitte madárlesre, örömében összecsapta pici tenyereit, amikor meglátták a füttyös rigót a lombok között. Aztán megvették a nagy házat, egyre többször monták, nem érnek rá, mindig gyünni. 
- Papa! Megin mit bambulsz? Terítsd má ide azt a terítőt! Hát hová rakjam a tésztát? Nem tudom mi van veled mostanában. Min gondolkodol ennyit?
Pedig pontosan tudja mama, miért ilyen szótlan a papa. Ki tudná, ha ő nem? Már negyvenhat éve házasok. Istenem de hosszú idő! Kitartottak jóban, rosszban, ahogy azt a templomban megígérték,de nem bánta meg! A papa vót a leghetykébb legény a faluban, büszke is vót, amikor pont neki kezdett udvarolni. Mennyi huncutságot csinátak nyaranta szénagyűjtéskor a mezőn! Még most is belépirul, ha rágondol. Ismerik már egymást alaposan. Tudja, hiányoznak a gyerekek! Neki is! Ez az egy lányuk született az Erzsike, a többi elment, nem tutta kihordani. Mindent megadtak neki, tanítatták, segítették. Jó állása lett a városban, hamarosan megtalálta a párját. Nagy falusi lakodalmat tartottak neki, még most is emlegetik a szomszédok. Megszülettek az unokák, gyönyörűek, egészségesek. Milyen hamar nagyok lettek! Tomika nyolcadikos, most megy gimnáziumba, Julcsika hatodikos. Persze, hogy már nem akarnak a vén nagyszülőkhöz gyünni. Pedig milyen jó vót! Mennyit sütöttek együtt, még kenyeret is a kemencében. Hát most ez van. Na, kész a tészta, majd ha megszárad szépen dobozba rakja őket, vasárnap meg elviszik. 
- Mama! Zárjak holnap félre egy- két csirkét levágni? Biztos örülnének neki a gyerekek, mégis jobb a húsa, mint a bótinak!
- Igaz, papa, erre nem is gondoltam. Este majd leszedjük a málnát is, meg az epret, tudod Julcsi szereti. 
- Egy kis krumplit, répát, zödséget is hozok a kertből, Erzsikénk úgyis mindég azt mondja, hogy ez az igazi bió zödség!

Kint még mindig forróság van. Mama, és papa csendesen tesznek- vesznek a házban. Vasárnapra készülődnek!


ui.:Régi történetem, de biztosan van, aki nem olvasta, és talán szívesen veszitek, hogy újra idetettem.