Csönd van az álmok körül.

Mint a harasztok ha nem fúja a szél.

Én állítom rosszul csáklyáztuk meg a célpontokat,

Mert nem ki emelni kellene magunkat a többi közül.

Látod fiam az a pár búza kalászt?

Amik, ki nőttek a búza mezőből.

Azoknak kell nekünk lenni,

Tanította nekem, tévesen apám.

Én azt tanítom nektek, le kell nőni mindenki alá.

Hogy ki emelhessünk mindenkit.

Másképpen mi célja a tudásnak?

Vagy mit ér a tudás, ami magáért van?

Mások gazdagsága a te gazdagságod.

Mások szegénysége a te szegénységed.

Én fogok írni egy átvételi elismervényt.

Ami arról fog majd szólni. Hogy mi emberek.

Átveszünk minden életet a földön.

Hiszen nincsen olyan élet a világban.

Ami ha szenved legyen bárhol is a többi.

Meg ne érezné vagy neki ne fájna.

Nem akarok hatalmakat leváltani,

Hanem a meglévőket akarom megváltoztatni.

Kultúrákat sem akarok eltörölni, csak országokat és határokat.

Ki vitelezhetetlennek tűnik ez most még.

De addig feszítjük a húrt amíg a természet majd úgy is lép,

És akkor majd úgy kap majd a megmaradt emberiség, az igaz eszme után.

Mit fuldokló a levegő után.

Nekünk tudós magyaroknak pedig, csak egy dolgunk van.

Ezt pontosan úgy megfogalmazni, lefektetni, hogy a gonoszságot eleve kizárni.

Ingyen szolgálni a többit.

Ez a mi sorsunk, ennek van érteélme.