Életed adnád miután meggyilkolsz és pokolra vetsz,
nyakamra kötött kötélen húznál fel a mennyországba,
mert oda szántál,egyébként is le a mélybe nem követsz,
abban sem döntöttél, hogy ebbe a csúf bohócruhába
egy bolond öltözött-e be, vagy csak az embergyűlölet
metaforizálta magát rossz klinikai tünetként
és most egy csúf álarcosbáli rémes részeg bűvölet
az mi szárnyaszegett angyalléted maradék testeként
köröttem lebeg, barát vagy és ellenség, szétszakadt ég,
determinált létezés fércmű-gerinctelenség mentén,
az, hogy mi ketten együtt léteztünk nem más mint őrültség,
lelkedből kapkodva dobáltál minden szemetet mellém,
megtisztultál (és meghaltál), mint marionett figura,
csak éppen fordítva, általad rángatva zsinórokat
kuszáltad a megírt szövegkönyvet, fertőző aura,
de te immun vagy, játszod a giccses pantomim pózokat
s mindig akad egy ingyenjegyes ki csak neked tapsikol,
ad-hoc rögtönzöl, igazságokat gyártasz gyűlöletből,
fals felzet csikordul hangodban, aztán drámai sikoly,
mert bántottak, holott csak saját pofonod visszakézből
pattant mosolyodra és törte szét eszkábált álarcod,
elvetéltél hát, hiába izzadtál át sok éjszakát,
még mindig azt hiszed, hogy a jövőt szabadon választod,
pedig csak korlátok között ténferegsz, apád szép szavát
ismétled, mert valamibe kapaszkodnál súlytalanul,
de csak cigarettád füstjét bámulod és megnyitod még
a bőrt égető forró zuhanyod, hogy ne mosdatlanul
piszkosan feküdj mellém - már fekete feletted az ég.