A vég kezdete (9.)

Németh Anikó Ködmadár képe

Teltek az évek – egészen pontosan harminc röpült el felettem. Közben elkövettem minden hibát, amit a nők ez idő alatt szoktak. Férjhez mentem, s ösztöneimtől vezérelve szültem sorra a gyerekeket, bele sem gondolva, hogy fejenként egy ház árába kerül a felnevelésük, hogy a munkahelyen hátrányt jelentenek, hogy vége a vidám éveknek, az éjszakába nyúló szórakozásnak... Csak jöttek, és én boldogan cseréltem a pelenkát alattuk, főztem naponta a pempőt, virrasztottam az ágyacskájuk mellett, ha betegek voltak. Mire felocsúdtam, már csak ők jelentettek némi vigaszt az örök magány, és az állandósult veszekedések között.


Elváltam, és még azon a napon, amikor megszületett az ítélet, felcsíptem a vonaton egy jóképű, magas szőkét, égszín kék szemekkel. Tomi híres színésznő leszármazottjaként örökölte Irma néni arcvonásait, és tehetségét – amit leginkább nálam, és ismeretségi körében kamatoztatott. Csak akkor fedeztem fel játékszenvedélyét, amikor már betelepedett az életembe teljesen. Időnként nem találtam ezt-azt, máskor a hitelezői csöngettek az ajtón. - Na, Zsóka, megint zajlik az élet körülötted! - gondoltam – Biztos, hogy ezt akartad? Kitettem a szűrét többször is, de mindig visszakönyörögte magát. - Soha többé nem lesz ilyen jó pasim... – tipródtam évekig, végül győzött az eszem, és férjhez mentem valaki máshoz.


Eleinte sokat nevettünk, igazán vidáman teltek a napok. A gyerekeim közben kirepültek, és megérkezett a válság. A politika befészkelte magát a mindennapjaimba. Munkát kerestünk felváltva a gyerekeknek, kiküszködtük havonta a CHF hitel mostanra háromszorosára nőtt részleteit, próbáltuk fenntartani férjem vállalkozását a mostoha körülmények ellenére is. A cégen belüli munkakör váltásom elég rosszul sült el. Csekély béremelésért cserébe állandó stressz, pocsék munkakörülmények, lehangoló munka jutott, egy kiállhatatlan kolléganő melletti asztalnál.


Otthon már nem nevettünk annyit. A férjem időnként megkért, hogy takarodjak a picsába, féltékenységi jeleneteket rendezett, mert nehezen fogta fel, hogy késő estig dolgoznom kell. A kölykeim felváltva követték el a baromságokat, és próbáltam kihúzni őket a szarból, amibe a megkérdezésem nélkül szoktak belemászni.
Az estéket tévézéssel ütöttük el általában. Férjem kedvéért három híradót néztünk meg egymás után (én az első kettőt inkább csak hallgattam, vacsora főzés közben). Aztán egy film, vagy egy kis Face Book...


Egyik este, hirtelen ötlettől vezérelve beírtam a közösségi oldalon: Parázs Z. Dávid. És ott volt! Istenem, ez a pasas semmit nem változott. Egyetlen kattintással ismerősnek jelöltem.
Minden nap figyeltem, elfogadott-e már. Eltelt egy hét, de ő nem igazolt vissza. - Na persze, én már nem hasonlítok annyira a régi önmagamra, mint ő. Ráadásul a nevem is megváltozott. - és írtam egy hosszú levelet neki. Rövidesen jött a válasz: Én ugyan nem emlékszem rád, de felkeltetted az érdeklődésemet. Kérlek, hívj fel! És megadta a skype azonosítóját. Remegő kézzel nyúltam a telefonomhoz...
- Szia! Nagyon érdekes dolgokat írtál, de sajnos nem emlékszem rád. Elmesélnéd, mi volt köztünk? - hallottam a régről jól ismert hangot, és teljesítettem a kérését.
- Mikor tudunk találkozni? Jó lenne dumálni veled egy kicsit!
Feszülten vártam a pillanatot, hogy személyesen is láthassam őt. - Majd meglátja, milyen okos lettem azóta! Sokat tanultam, és már nem az a kis hülye liba vagyok, akitől lelépett a 17. szülinapja előtt egy héttel! No persze, egy ilyen menő alak nem emlékszik a tudatlan kis kalauz tanulóra. Hát igen, az én életemben biztosan fontosabb tétel volt ő, mint én az övében!

 

(A történeteim és verseim kivétel nélkül mind a fantáziám szüleményei. Kérem, hogy senki ne azonosítsa őket se velem, az íróval, se a szereplőimet más valóságos személlyel! Ködmadár)

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Érdekes ez a novellasorozat, nekem tetszik Anikó Mosoly

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Németh Anikó Ködmadár képe
Németh Anikó Kö...
Offline
Csatlakozott: 2014/07/19
Koszonom Judit, orulok neki! Nagy vigyor
zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Olvastam ezt is! Mosoly

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Ruder Jana képe
Ruder Jana
Offline
Csatlakozott: 2010/04/18

Olvasás közben többször is mosolyogtam. 

Ismerős volt a háromszori híradó megnézése- hallgatása ....

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Torkos László Örökre együtt / Für immer zusammen toni 2024/04/17 - 08:15 2024/04/17 - 08:15
Irodalom Torkos László Az érdem / Der Verdienst toni 2024/04/16 - 08:45 2024/04/16 - 08:45
Irodalom Madách Aladár Megkézdezném a liliomot / Ich würde die Lilie fragen toni 2024/04/15 - 08:51 2024/04/15 - 08:51
Irodalom Hajós Izsó: Révben / Im Hafen toni 2024/04/14 - 08:12 2024/04/14 - 08:12
Irodalom Havas István Két templom / Zwei Kirchen toni 2024/04/13 - 08:02 2024/04/13 - 08:02
Irodalom Fejes István: Titanic / Titanic toni 2024/04/12 - 08:13 2024/04/12 - 08:13
Irodalom Mikes Lajos Éjjel / In der Nacht. toni 2024/04/11 - 08:22 2024/04/11 - 08:22
Irodalom Gyöngyösy László Tisza partján / Am Theiss Ufer toni 2024/04/10 - 09:06 2024/04/10 - 09:06
Irodalom Rigó Tibor Színesedik már / Es wird bereits bunt toni 2024/04/09 - 08:39 2024/04/09 - 08:39
Irodalom Szentessy Gyula: Nem az idők / Nicht die Zeit toni 2024/04/08 - 09:57 2024/04/08 - 09:57
Irodalom Csizmadia Sándor: Beteg vagy / Du bist Krank toni 2024/04/07 - 10:06 2024/04/07 - 10:06
Irodalom K. Lippich Elek A mosolyok / Das Lächeln toni 2024/04/06 - 08:37 2024/04/06 - 08:37
Irodalom Rigó Tibor Eszemben jutottál / Du bist mir in Sinn gekommen toni 2024/04/05 - 09:09 2024/04/05 - 09:09
Irodalom Szulik József A segítő Szűzanya / Die hilfreiche Muttergottes toni 2024/04/04 - 09:09 2024/04/04 - 09:09
Irodalom Szilágyi Sándor: Hajladozik / Er biegt sich toni 2024/04/03 - 10:13 2024/04/03 - 10:13

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40